Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Breznyik Jánoshoz a szarvasi tanár kar.

Első évfolyam. 18-ik szám. Pozsony, 1883. évi julius 28. Tartalom : Breznyik Jánoshoz a szarvasi tanárkar. (Tatay István). — Czékus István superintendens körútja. — Nyilt levél a pestmegyei ev. esperesség egyházainak tisztviselőihez. (Láng Adolf). — Belföld. — Külföld. — Vegyesek. — Pályázat. EVANGELIKUS ÉS ISK Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 „ 50 71 Egy szám ára : 12 kr. 0 V é. . J JA EGJELEN HETENKENT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal: Pozsony, Konventutcza 6. sz. Felelős szerkesztő : TRSZTYENSZKY FEEENCZ. Hirdetés ára : Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdíj : külön 30 kr. Breznyik Jánoshoz a szarvasi tanárkar. Nagyságos királyi Tanácsos Úr, kedves Pályatársunk! Selmecz magaslatáról a napokban egy hír szállt alá, beszélve kitüntetésről, meglepetésről, mely bennünket mint gymnásiumi tanárokat közelről érdekelni kénytelen. Oly kitüntetés, mely bányakerületünk legérdemesebb tanférfiát, mely ama derék magyar bányavárosnak úgy szólván leiről ső bányáját én, — - oly meglepetés, mely a Te páratlan igazgatói működésed 25 évére teszi fel a nyilvános elismerés koszorúját, — nekünk nem lehet idegen jelenség, de kell hogy kedélyünket a legnyájasabban érintse. Erdekeit benne az is, hogy a hír egy szót sem szólt ezüstről aranyról, milyent ama fémdús táj hegyeiből az államnak aknász fel ezernyi kéz; de szólt minden aranynál, ha méltóra nem törpére háramlik, fényesebb, ékesebb valamiről, milyen csak fejedelmi kegy mélyjeiből kerül a felszínre. Igen! a fénytelenül egyszerű házias jubileumnak, melyet meglepésedre egyház és iskola kegyelete rendezett a maga szegénységéből, ritka fényt kölcsönze a korona, midőn Téged, ép oly szokatlanul egy középiskolai tanárra, mint a mily váratlanul igénytelen személyedre nézve „királyi Tanácsossággal" diszített fel. Nem hiszszük, hogy széles e hazában legyen tanár, kit a Breznyik név hangzata annál több varázszsal nem illetne, mennél inkább szeret e név hordozója közlegényül húzódni a sereg hátterébe, mely benne itt is vezért lát. Még kevésbé hiszszük, hogy különösen az ág. hitv. magyar tanárok közt csak egy is találkozzék, kiben eme hír érintésére nem a legörvendőbb rokonérzés húrja rezdülne meg. És hát mi szarvasiak maradnánk-e el a tapsolók karától, kiknek szemében Te „Nagyságos" czím nélkül is mindig elég nagy voltál a magyar tanférfiak egén? mi, kiknek

;becsvágyó lelkében ha koronkint megdobbant a „sursum corda!" jelszó, — férfialakodra, férfierődre és ama hatalmas nyomdokokra tekintettünk önkénytelenül, melyek 41 és fél évre terjedő tanári pályádat az ifjú annyi lelkiismeretes tanulmányaival, a.férfi oly óriási fáradalmaival, és — mikor kellett — bátor küzdelmével, annyi a hazának és egyháznak adott jó tanítványnyal, észnek és erkölcsnek megannyi virágaival, jelzették és hintették be végiglen? Tudjuk mi jól, hisz mindenki tudja és csodálja a korunkban már szinte ismeretlen erényt, miszerint Benned a valódiság ikertestvére — a szerénység, meg az a Te nem negédlett keresztényi alázatod, mely egy a végtelenhez emelkedett szív végességi érzetét színeli, ^örülve kerül ra5*»de.n feltűnést, ,és a kitüntetés ellen, hahogy megelőzheti, talán tiltakozva szabadkoznék. Tudjuk ezt és érezzük, mennyire rokonszenvesen jelzi a „nagyratermett"-nek önérzetét Berzsenyi abban, hogy az „nem kéri senkitől érdeme jutalmát, mert ezt magában érzi." Viszont azonban úgy vélekedünk : mennél inkább szegődött valaki már az ifjú szív szűzies hevével az egyetemesség szolgájává, pedig ilyennek neveznénk minden tanárt, ki az emberiség és haza reményeit vallásos érzületek alapján avatja be a tudományba — s mennél maradandóbb nyomul üti rá az alakulás folyamatában lévő új nemzedékekre önegyéni hatását, annál kevésbé szabados az önmagával, felőle mondván Cicero, hogy : non nobis solis nati sumus, sed partém nostri patria sibi vindicat, partém amici." S ha már így van, jer! félre minden vonakodással! örülj a tiszteletnek, örülj velünk örülőkkel és lelkesülj, hogy, tennen nevelői járulékoddal is, ímhol letűnt már a dermeteg alélt kor, hol „egy-két kebel fájt még a múltba vissza, nem volt remény már csak emlékezet" — és felhasadt ránk az „Önérzet, öntudat, feltámadás" derültebb hajnala, honnét alig érthetni már a nemzet síró szónokát, midőn a többi közt így vezekel : „Gondolkodom a népről, mely Zrinyit az irót el tudta feledni, mely Faludyt, míg élt, nem ismeré, mely Révayról hallani nem akart, mely Baróti Szabót és Virágot meg nem siratta, melynek keblében az 56 évet szakadatlan munka közt eltöltött Kazinczy nyomorúsággal élt és halt!" Örülj az érzületek közvetlenül is tapasztalt e fordulatának, miszerint felőlünk sem oly törpén gondolkoznak, nem oly szükkeblüek többé köröttünk az em-