Evangélikus Egyház és Iskola 1883.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Ritter István esp. beszéde - Segítsetek

134. felelősségükre és kötelességükre nézve. Valamint egyáltalában minden jogczímre nézve az érem túlsó lapja mindenkor a kötelességet, a munkát és a szolgálattevést mutatja, úgy a mi egyházunk is, mikor vallásunk szelleméből folyólag autonómiája szerint a maga ügyei elintézésére való jogát a maga kezében tartja és ezen jogát képviseletileg szervezett gyűléseire ruházta, ugyanezzel a maga „háza és gazdasága" iránt való kötelességeit a közgyűlés kezébe tette le, mely szerint most már nem csupa hatalmi állás a közgyűlés állása a megbizó gyülekezetek irányában, hanem sokkal inkább szolgálati állás az ő ügyeikre nézve; nem merő joggyakorlat, hanem egyszersmind kötelességteljesítés; nem puszta ünneplés, hanem a gazda felelősség'ének és beszámolásának komoly órái azon czélra való komoly törekvésre nézve, hogy az ő házában mindenek „ékesen és jó renddel legyenek". Ily szempontból üdvözlöm én a mi egyházmegyénk nagytekintélyű és tisztelendő képviselőiben összegyülekezett jelen gyűlésünket, és midőn szerencsém van az egyházmegye igen nagyrabecsült bizalmából reám ruházott tisztem szerint egyházmegyénk érdekköréhez tartozó legkiválóbb mozzanatokat egy pontba összefoglalva, jelentésemben a mélyen tiszt.gyűlés elé terjeszteni, magam iránt a gyűlés kegyes elnézését, nagyérdekü közügyeink iránt pedig becses figyelmét és hozzászólását kérem. Legelőször is kiemelőleg említem fel jelentésemben azon tényeket, melyek magas érdeküknél és messzeható jelentőségüknél fogva ezen évet egyházunkra nézve majdnem korszakalkotónak jelölik, és melyek megemlítése egyházmegyénk évkönyveiből sem maradhat ki. Mint ilyent felemlítem, hogy i. a jelen 1883-ik év Luther Márton születésének négy százados évfordulója, tehát azon nagy alkotású férfiúnak emlékét újítja meg, ki a mellett, hogy legközelebb a mienk, — a protestantismus-é, és különösen a mi egyházunké, egyszersmind a történeté, és az emberiségé is, és kinek nevéhez és kezdeményezéséhez van kötve azon mélyreható szellemi forrongás és megujulás, mely négy évszázad óta az emberiség legdrágább közkincseiért, az evangelium, a lelki szabadság, az emberi művelődés harczait küzdötte, a mely küzdelmek — ha rámutatunk a reformátiónak az emberiség kulturai, humanizálási és közművelődési czéljai iránt tett szolgálataira — bátran kimondhatjuk, hogy a történet ítélőszéke előtt már igazolva vannak. És azért — akár a historikusnak magaslatáról ítéljük meg Luther Márton kimagasló alakját, ki bátor kezdeményezésével és mélyreható müvével korszakalkotó volt, — akár mint protestánsok atyáink vallása és egyháza iránt, annak küzdelmes múltja és sok áldásai miatt való hálás és kegyeletes ragaszkodásunkból induljunk ki, akár mint magyar hazafiak, méltányoljuk a reformatiót, mely hazánk közélete kifejtésére és állami megalakulására nézve oly nyomós befolyással birt és bír, mindezen tekintetek iránt indokolva van, hogy egyházmegyénk is csatlakozva az ez irányban megindult mozgalomhoz, a főtisztelendő egyházkerülethez indítványt tegyen, hogy Luther Márton emléke, születésének négyszázados évfordulója egész magyarhoni egyházunk hozzájárulásával megünnepeltessék. 2. Mint közérdekénél és nagyjelentőségénél fogva kimagasló tényt második helyen említem ez évszakról br. Prónay Dezső ő mig. egyetemes felügyelővé lett megválasztását, és felügyelői méltóságába f. é. május-hó 23-án történt ünnepélyes beiktatását. Csak az imént gördült le előttünk azon esemény, mely az ebben rejlett nagy érdekeknél a hazai közfigyelmet is oly nagy mértékben a mi egyházunkra és annak döntő elhatározására vonta; és ha már.most tárgyilagosan tekintünk vissza arra, annak minden phasisaiban, mozgató rugóiban, lefolyásában, eredményében találunk valami vigasztalót egyházunkra nézve. Mert ha való — a mint feltehető — hogy ezen választási mozgalmakban egyszersmind az ellentétes politikai, nemzetiségi mozgalmak is harczban állottak egymással, mily vigasztaló mégis, hogy azok ily mérsékelten nyilatkoztak, úgy, hogy ez iránt táplált aggodalmaink, melyek szerint az egyháztól idegen, ezen nyelvi és nemzetiségi ellentétek miatt magyarhoni egyházunk egységét féltettük, majdnem csak rémlátásnak bizonyultak. Bizonyossá lett ugyanis, hogy nyelvi ellentéteink mellett — még egyek vagyunk, még mindig ősi közös anyaegyházunk szeretetében és a hitnek egységében. Vagy ha tekintjük továbbá egyházunknak ezen választásban adott nyilatkozatát, mely szerint egyházunk közszelleme oly hangosan nyilatkozott azon egyházpolitikai és hazafias programm mellett, melyet ez idő szerint br. Prónay Dezső ő mig. különösen a magyarhoni protestantismus alkotmányos jogai védelme iránt tanúsított állásfoglalása által képvisel; vagy ha tekintjük azon emelkedett hangú ünnepélyességet, melylyel egyetemes egyházunk az ezen választásban nyilatkozó eszméit az ő választottjában felügyelői székébe ültette ; — vagy ha tekintjük azon nagy várakozásokat, melyeket úgy egyházunk mint hazánk közös érdekei iránt való jó szolgálatokra nézve, ezen hazafias lelkületű és egyházához buzgón ragaszkodó férfiú nevéhez kötünk, mind ezen irányokban azt jegyezhetjük ez évről évkönyvünkbe, hogy br. Prőnay Dezső ő mig. felügyelővé lett megválasztatása, és annak ünnepélyes beiktatása egyházunknak igen nagy fontosságú, kiváló figyelemre méltó, nagy horderejű ténye. 3. Végre — midőn ezen évről a kiválóbb érdekű eseményeket akarom felsorolni, lehetlen hallgatással mellőznöm azok legfontossabbikát, — az evang. egyházunkra nézve bizonyára korszakot jelző tényt, mely szerint ugyanis az államnak a középiskolák iránt már évek óta fennforgó kérdése, mely egyházunkra kétségen kivül az egyház és államközti kérdés súlyával birt, törvényhozóilag az 1883. XXX. törvényczikkel meg lett oldva. Kétséget nem szenved, hogy az állam részéről eléggé indokolva volt, hogy a középiskolák coordinatiójának kérdése, mely az állam részére is nagy érdeket involvál, még évek előtt, a nagyemlékű Eötvös minister kezdeményezésével, a napirendre hozatott, és azon oly kitartással fenntartatott; és pedig indokolva volt úgy az 1791. XXVI. t.-cz. 5. §-a értelmében, mint az állam felügyeleti jogában, melyet a protestáns egyházak mindenkor tiszteletben tartoztak ugyan, de melyet a gyakorlati alkalmazás