Esztergom és Vidéke, 2007

2007-01-13 / 1-2. szám

V 8 Esztergom és Vidéke 2007. január 13. A három királyok csillaga SPORT Az újszövetségi szentírásból ismert égi tünemény nekem most elsősorban Jókai azonos című kisregényétjutatta eszembe, illetve egy vele kapcsolatos adósságomat. En legalábbis annak érzem, amióta kedves lapom közölte Szerelmetes esztergomi séták című írásomat (EVID, 2006., december 21.). Elmeséltem a végén, hogy egy ilyen kamaszkori sétám alkalmával vásároltam meg Jókai könyvét Esztergomban; most - január 6.: Háromkirályok, másként Vízkereszt táján - részletesebben is elmondom, mit találtam benne, ami esztergomi. Előbb egy kis emlékeztető a cím vallástörténeti hátterére. Ez a fiatalabbak számára ma már nem teljesen fölösleges, bár - remélem - legalább József Attila szép verséből, a Betlehemi királyok beköszöntője ismerősen hangzik nekik „Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta: biztos itt lakik a Jézus Krisztus." Máté evangéliuma szerint Kelet felől tudós férfiak („mágusok", „napkeleti bölcsek") mentek Júdeába, egy titokzatos csillag (a „betlehemi") által vezéreltetve, hogy a zsidók újszülött királyának, a kisjézusnak hódolatukat bemutassák. Számuk, királyi mivoltuk, nevük (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) későbbi forrásokból származó kiegészítés. Első - részleges - biblia-fordításaink egyike (amely 1519-ből való, és az ún. Jordánszky-kódex őrizte meg) így szólaltatta meg magyarul ezt az epizódot (mai helyesírással és kiejtéssel idézve): „Látván kedég (= pedig) az csillagot, nagy örömben lévén örülének, és bemenvén az házban, megtalálták az gyermeket ő szüleivel egyetemben. Es leesvén (= térdre esvén) imádák őtet". Mint karácsonyhoz a betlehemezés, a három királyok megjelenéséhez szintén számos népszokás, népi játék kapcsolódott. Magyarországon mára ezek többnyire elsorvadtak (sorvasztották is), mint annyi más(t) a múltunkból. Miklósfalun (Nickelsdorf) innen, azaz Ausztriában, 2006. december 29-én, Heinz Fischer államelnök fogadta az elnöki palotában, a televízió nyilvánossága előtt, az ország különböző részéiből három királyokként érkezett köszöntő csoportokat. Magyarországon, igazolhatóan, az 1500-as évektől volt szokás a „csillagozás" és a „csillagénekek" dalolása. Ehhez egy elmés eszköz is szolgált: egy csillag-ugrató vagy rúgató farács, amelyet a gyermekkori emlékeit fölidéző Ágh István így ír le a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapban (2006. december 23.): „Szilveszter után készülődtünk a háromkirályozásra. Magunk is kicsi királyok. Vízkeresztre papírsüvegeket ragasztottunk, férceltünk, nem királyi koronákat, inkább a püspökök fejfedőjéhez hasonlatosat, sztaniol- és krepp-papír díszűt. Menyhárt királynak faugrató csillag volt a kezében. Szerkezete nagy kézügyességre vallott, én sohasem tudtam megcsinálni. Az egymásra szerkesztett összehúzható és kiugratható lécecskék végén a csengős betlehemi csillag. S mikor rákerült a sor a 'Szép jel és szép csillag, szép napunk támad, szép napunk támad' dallamára, a csillag csöngölőzve kilökődött." Nos, ezek a hagyományok Jókai idejében még elevenen éltek: nemcsak az író születése (1825) előtt, amikor kisregénye játszódik, hanem hét évtizeddel később is, 1894-ben, amikor megírta. A fenti leleményes szerkezet - ahogy már a cím is ígéri - a cselekményben fontos szerepet kapott, de eredeti - játékosan szakrális - céljától igencsak eltérőt... A történet szép fehér havas télben játszódik. (Hótakaró alatt talán mai világunk is szebbnek látszana...) És amiért a könyv számomra kiváltképp kedvessé vált: a történetben többször szerepel helyszínként Esztergom városa. Közelebbről egy vaskereskedés, amelynek tulajdonosát - amint ezt már legutóbb elárultam - Jókai Búzás Mártonnak nevezte el. Tudván, hogy „nagy mesemondónk" mindig felhasznált valóságelemeket is: a régi Esztergomban több vaskereskedés is képzelete rendelkezésére állt. A városban az író jó néhányszor megfordult; látogatásai közül az a legismertebb, amikor 1846 nyarán Petőfi Sándorral együtt jártak itt, mint esküvői tanúk. 1826-ban az akkori Kispiac és a Hévíz utca sarkán - amelyet a Bástya Áruház építése tüntetett el - már a harmadik vasbolt kezdte el működését, az „Aranykaszához" cégér alatt*, Trenker Mihály tulajdonában. Őt a szakmára nagybátyja, Trenker Antal taníttatta ki, aki a Nagypiacon (a mai Széchenyi téren), az ún. Gróh-házban 1807-ben nyitotta meg üzletét. A legrégebbi pedig már a 18. század végétől árulta portékáját a mai Kossuth és Simor János utca sarkán álló házban, ahogy ezt Pifkó Péter könyvében (Esztergomi utcák 1700-1990) olvashatjuk: „1787-ben Ebner Mihály r vaskereskedését találjuk itt. Az Ebner családtól veszik át a kereskedést Freyék (Vilmos majd fia, Ferenc) az Aranyásóhoz címezve". íme tehát, megvan az esztergomi „díszlet": vegyük sorra a közöttük lejátszódó jeleneteket. „Egy adventi napon, karácsony előtt, beállít Búzás Márton uram boltjába egy utas ember, s az úr után tudakozódik. Estefelé volt az idő, még gyertyagyújtás előtt. Az utasnak fekete kendővel volt felkötve az álla, mint akinek a foga fáj, s zöld sipka volt húzva a fejére. Búzás Márton uram pedig vaskereskedő volt Esztergomban. Magyar ember. Az utazó pedig németül beszélt. Annál fogva az asszonyt kellett tolmácsul fölszólítani, aki tudott németül, hogy az értekezést közvetítse. Az idegennek az volt a kívánsága, hogy ő huszonnégy darab, egy láb hosszúságú, egy hüvelyk szélességű és fél hüvelyk vastagságú vasrudacskákra óhajtana szert tenni, amelyeknek mind a két végén és a közepén legyen egy lyuk fúrva. Búzás uramnak nem ment az a vasrúd a fejébe. - Mire szolgáljanak ezek a szerszámok ? - kérdezé az idegen úrtól. - Hát ezek arra valóik, hogy én most csináltattam tizenkét bőrszéket. Ezek a vasrudacskák arra valók, hogy a székeknek a karját az ülőjével összekapcsolják a két végűkori egy-egy rézfejű sróffal. - Ertem, értem. De hát az a középső lyuk mire való a vasrudacskán? - Ebbe meg egy rézrózsácska jön, ami nagyon szépen fog illeni a rézszögekhez, amikkel a szék támlája ki van verve. - A bizony nagyon szép lesz, ha meglesz. - De karácsonyra kell, mert akkor jönnek a vendégeim." Ezután megegyeztek időben, árban. Az utazó nem alkudott, és az ár felét előre kifizette. A megrendelt áru kész is lett egy hét alatt. Karácsony estéjén Komárom város pénztárosa, Duckmaus Hugó estélyt adott ismerőseinek, barátainak. A meghívottak „a szolgálóikat is magukkal hozták, akik őket lámpással kísérik az utcán; mert bizony még utcai lámpás csak egyetlenegy fényesedik a szentháromság szobra előtt". (íija Jókai Mór, akinek a nevéből készült anagramma a legszebb dicséret egy írónak: Jó móka, ír!") De megtudjuk még azt is, hogy a házigazda mivel kínálta vendégeit: „Kaptak a vendégek tejes kávét pirított kaláccsal, holippnit, linzi tortát, nádszilánkra fűzött aszalt meggyet, cifrára metélt birsalma liktáriumot, diós aszalt szilvát". (A holippni egy ízesített vékony ostyatésztából készült tekercs, ma is adják fagylalt kelyhekhez, csokoládéval is bevonhatják, vagy többnyire nugát krémmel betöltik.) „Mikor azután megkondult az éjféli harangszó a Szent András-toronyban, a vendégek egyszerre fölkerekedtek; a cselédek előkerültek a konyhából lámpásokkal, gazdáikat a templomba kísérni; azonban olyan kevély urak is voltak, akik a zsebükben hozták magukkal a rézfödelű gömbölyű tolvajlámpást, s meggyújtva az abban lévő viaszgyertyát, maguk világítottak maguknak (mint a szentjánosbogarak)." A téli hidegben, havas éjszakban áthűlt főhősünknek nagyszerű dolgot ajánl Jókai: „Jó lesz most egy kis krampampuli! Az majd kívül-belül fölmelegíti. Egy cintányérba jó erős törkölypálinkát öntenek, azt meggyújtják, s aztán a lobogó szesz közé cukorkadarabkákat, fügét, mazsolaszőlőt, mandulát dobálnak. A sercegő borszesz kékzöld lángot vet, a füge pirosat, a mandula sárgát; a lobogó láng előtt ülő embernek arca olyan ebben a világításban, mint egy halott arca: ha nevet, mint egy elkárhozotté". A színes fényjáték mellé illatot is adtak a szeszbe dobott gyümölcsök: édeset, fanyart és keserűt, elbódítva az alkohol erejével azt aki elfogyasztja. Duckmaus uram nem sok idő múltán újra útra kel. „Senki sem vett róla tudomást, hogy egy szán átvitt egy bundás embert a Dunán. Hugó Esztergomba szánkózott. Ott megint a Duna jegén kelt át, híd nem is volt. (Az csak 1895-re készült el. - C.F.) Búzás uram vaskereskedése előtt állt meg a szánnal. Az volt egyúttal a lottókollektúra. (Fogadóiroda - mondanánk ma. C.F.) Ezt a hivatalt többnyire a vaskereskedőkre ruházták. Azokhoz volt a legnagyobb bizalom. A boltban Buzásné asszonyom volt jelen, akinek úgy rémlett, mintha ezt az urat már látta volna egyszer, csakhogy akkor nem volt bajusza, s annál fogva németül szólítá meg. - Soha az öregapám sem tudott egy szót sem németül - szólt Duckmaus úr, kivetve mellén az ezüstgombos bekecsét. - Mi tetszik ? - kérem. - Lutriba akarok tenni. Erre a szóra kihívta a lottós mellékszobából a férjét a kereskedőné." Mindezek után Hajdukics Czyriák uram, komáromi vaskereskedő, kint-levőségeinek behajtása miatt „Egyszer beállított Esztergomba Búzás uramhoz. - Emlékszik rá, Búzás uram, ugye azokra a gyönge harminc forintokra ? - Hogyne emlékezném ? A likas vasrudakért, amiket az a német megrendelt nálam, párját tíz forintért; én meg nagyuramnál öt forintért kaptam; felét meg is küldtem. Székre való pántok voltak. S leírta Hajdukics uram előtt a megrendelőt. - Hisz ez a mi voltpreceptorunk: a Duckmaus. - A bizony meglehet. - De hát miért vette ez tíz forintért a pántokat Esztergomban, mikor ugyanazokat megkaphatta énnálam öt forintért

1? " A választ és az izgalmas történet fordulatait nem árulom el: olvassák el inkább a kisregényt, amelyet a krimi-kedvelőknek is bízvást ajánlani merek. Czirok Ferenc (Zell am See) Óévbúcsúztató immár két évtizede kapusedzéssel (-los) A városi kispályás labdarúgásban jártasak jól tudják, hogy az elmúlt évtizedekben meghatározó csapat volt a Vigilia. A hagyomány abból az időből származik, mikor szilveszter napján déli 12 órakor edzésre gyülekeztek, fociztak, kapura rúgtak, majd köszöntötték egymást és búcsúztak az óévtől. Ennek alapítója és szíve-lelke Kiss-Rigó László káplán, majd plébános. A csapat ugyan napjainkban nem szerepel a városi bajnokságban, de tagjai részben megmaradtak. A hagyományt folytatják úgy is, hogy a kiváló kapusuk, az egykori NB Il-es Pénzügyőr hálóőre, szeged-csanádi püspök lett. Most, december 31-én Szent Család Vasárnapján széktemplomában, a Dóm téren mondta a nagymisét. Még repülővel sem ért volna ide déli 12 órára, így természetesen átrakták a találkozót délutánt kettőre. Az egykori csapattagok és mai barátok között gyorsan elteijedt a hír érkezéséről, és a ferences pályán jó csapatnyian gyűltünk össze. A hagyományos 30 perces kapusedzés ezúttal is a hálóőr győzelmével zárult, fél óra alatt mindössze tizennégyszer zörgött a hálója. Magyar tanár úr házikolbásza ugyan lemaradt a programból, de volt virsli, vörösbor és pezsgő is. Schromeisz Olivérre emlékezünk (P.) A labdarúgást ismerők előtt jól csengett neve, hiszen 1953-ban a magyar labdarúgás fénykorában, amikor a válogatott végigverte a fél világot, akkor Ő a magyar ifjúsági bajnokcsapat hálóőre volt. Lapunkban is meg^megemlékeztünk erről a csapatról, hiszen a fél évszázados jubileumot díszes ünnepség övezte a megyeszékhelyen és Esztergomban is. Schromeisz Olivér 70 éves volt, mikor 2007. január 4-én hosszas, évtizedes betegség után hunyt el. Őszintén szólva készültünk is földi életének búcsújára, hiszen előttünk vesztette el napról-napra legendás energiáját és életerejét. A tokodi üveggyár nagytudású anyaggazdálkodója volt, személyes kapcsolatba akkor kerültünk, amikor a 90-es években még a gyár szinte naponta szállította borosüvegeit a tengeren túlra. Ennek származási igazolását mi ketten intéztünk. Aztán nyugdíjasként az ÁFÉSZ-nél volt gondnok, sváb precízségét az ottani munkája dicséri. Sokunknak hiányzik, főleg családtagjainak, Schromeisz Ervin focikapusnak, aki itt Esztergomban, a MIM Vasasban volt népszerű, majd Ausztriában profiskodott. Temetésén és gyászmiséjén egykori ifibajnok társai is búcsúztak, köztük Környei Viktor csapatkapitány (Tatabánya), Kertes László, Monostori Tivadar, Prohászka János, Elekes Sándor és a többiek. Nyergesújfalun temették el január 8-án. A német kisebbség sváb bálra hív (paul) Lapunkban visszatérően írunk városunk legaktívabb kisebbségének életéről. Most is örömmel adunk hírt arról, hogy farsang elején, január 20-án rendezik hagyományos sváb báljukat a Prímás Pincében. Nemcsak bál, hanem kulturális program is lesz a januári esten. Fellépnek a leányvári táncosok, koncertet ad a csolnoki Wagenhoffer Kórus. A messze földön híres csolnoki Krigli Band szolgáltatja a hajnalig tartó zenét. Hagyományosan nagy a környékbeliek részvétele, a belépődíj mindössze 1000 forint. Érdeklődni lehet személyesen péntek délutánonként a kisebbség klubházában (Baross G. u. 26.), vagy a hét bármely napján, munkaidőben a 06-70/54-77-101, valamint 06-20-969-0707 telefonszámokon. SZERKESZTOSEG: 2500 ESZTERGOM, DEÁK FERENC U. 4. PF. 233. TELEFON/FAX: 06(33) 500-810 E-MAIL: ESZTERGOMESVTOEKE

@VNET.HU FELELŐS KIADÓ: A STRIGONIUM ZRT. VEZÉRIGAZGATÓJA 2500 ESZTERGOM, DEÁK FERENC UTCA 4. TEL.: 06/33/510-040 NYOMDA; SPORI PRINT V. ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ: VXNCZE FERENC TELEFON: 06(33) 501-530 HU-ISSN 0864-7054