Esztergom és Vidéke, 2006
2006-04-13 / 15-16. szám
2006. márci us 30. Esztergom és Vidéke 83 A Posta Szentgyörgymezőn A 19. század előtti időkben a hivatalos- és magánleveleket lovas-küldöncök, majd postakocsik juttatták el a címzetthez. A postakocsi-állomások egyben a „postahivatalok" is voltak. A vasúti közlekedéssel már lehetővé vált a postai küldemények vonaton történő továbbítása. A városi, falusi postahivatalokban már csak a levelek, a csomagok felvétele (összegyűjtése) történt, a továbbítást vasúton intézték. A megérkezett leveleket a kézbesítő postások vitték a címzettekhez. Várták a „postás bácsit", aki hozta a jó hírt, a szerelmes üzeneteket, és a gyászhírt. A csomagokat - értesítés után - mindenkinek személyesen kellett kiváltani. Napjainkban viszont már postaautó viszi házhoz, a levelek pedig a fejlett technikának köszönhetően sms és e-mail formájában percek alatt eljutnak földünk legtávolabbi vidékeire is. 1922-ben a Szentgyörgymezői Olvasókör vezetősége postahivatal felállítását kérte a város vezetőségétől. Lapunk erről akkoriban ilyen címek alatt tudósított: 1923. 03. 27. szám: A belügyminiszter hozzájárult, hogy postaügynökség nyíljon Szentgyörgymezőn; 1927. 02., 10. szám: A szentgyörgymezői lakosok ismételten kérik a postahivatal felállítását.; 1929. 03.15.szám: Az a hír járja, a Postavezérigazgatóság hozzájárult, hogy Szentgyörgymező megkapja a postahivatalt. Végre 1932-ben a Szent György utca 1. szám alatt megnyílt a 7l-es fiókposta. Ez a posta nagy segítséget jelentett a szentgyörgymezőieknek, különösen az Oltósy szipkagyárnak. Termékeiket (sétabot, síbot, szipkák, stb.) a városi postahivatalba kellett szállítani - rendszerint lovaskocsin -, a megnyílt új postához viszont már kézikocsin tudták eljuttatni a szállítmányaikat. Néhány év múlva a Major (ma Dózsa György) téren, a kanonok házak alatti volt intéző lakásban működött, ahol Simonné volt a postakezelő. Nemsokára ismét a Szent György utcába, a 14. szám alatti házba került a hivatal, melyet továbbra is Simonné vezetett. Ezt követően a Balassa Bálint utca 4-be került, melyet dr. Bády Istvánné vezetett. Később, ugyancsak a Balassa utcában, a 11-es szám alatt nyitották meg a postát, ahol Bányai Béláné lett a vezető. Később nem messze innen, az utca másik oldalán, a 30-as szám alatt, a „Mitter"-házban Mitter Gáborné irányításával működött a posta. 1980-ban a Honvédtemető utcában helyezték el a postahivatalt egyszemélyes vezetéssel; ez ma már kétszemélyes, a vezető Németh Mihályné. Ha ll ó, itt Eszter gom Szentgyörgymezőn 1932 előtt is volt telefon az Olvasókörben, ahol be lehetett jelenteni a tüzet, egyéb rendkívüli eseteket, onnan lehetett kihívni a mentőket és a rendőrséget. Az Olvasókör 1932. december 19-ei választmányi ülése jegyzőkönyvének 6. pontja szerint: > yAz elnök jelenti, hogy a város polgármesterétől 17.509/932 sz. alatt táviratot kapott, melyben értesíti az elnökséget, hogy a Körben elhelyezett városi telefont alkalmasabb helyre tegyék, mert a felhívásra a Kör alkalmazottja nem jelentkezhet, mivel a hívási csengetést nem hallja meg". Erre válaszolva a választmány határozatilag kimondja: „Mivel Szentgyögymező városrész éppen úgy jogosult a városi telefonra, mint a belváros - amire különösen elemi csapások és szerencsétlenség esetében szükség van ezért, ha a városi hatóság a telefon elhelyezésén változtatni óhajt, vagy a jelzőcsengőt a körszolga lakásába óhajtja tenni, azt a város cselekedje meg a saját költségén, ami ellen a választmány kifogást nem emel. Áthelyezésére a Körnek költsége nincsen". Ennek elintézésére a választmány az elnököt kéri fel. A későbbi időkben már a különböző helyeken megnyílt postahivatalokban mindig volt telefon. A kiépített légi-, majd kábelhálózat lehetővé tette, hogy egyre több lakásban szólaljon meg a telefon. A második világháború után utcai nyilvános telefonfülkék felállítására került sor, így a Vár utca és a Várköz sarkán, a Klapka téren, az Olvasókör mellett (2005-ben megszüntették), a Földműves utcán a 6-os busz megállójánál, a Rényi és a Kopácsy utca sarkán az Óvodánál és a Bánomi lakótelep 1-2. alatt. Napjainkban már egészen természetesen, hogy minden háztartásban legyen készülék, sőt nem okoz feltűnést, ha az utcán közlekedők kezében látunk mobiltelefont. Egyre több telefontársaság van már, amelyek különböző kedvezményekkel és szolgáltatásokkal igyekeznek előfizetőket szerezni. Bélay Iván Egy kendermagos kontyos tyúk szorongásai Csirkekoron túl, vén tyúkságon innen, csak ücsörgök a tyúklétrán, még kárálni sincsen kedvem. Micsoda szégyen, hogy ezt meg kellett érnem világ csúfjára. Bezártak, be...! Az összes népekkel egy zárkába, mint a bűnözőket. Engem, a vénecske tyúkot, engem, aki tisztességben hányszor megözvegyültem, hírbe hoznak, gyanúsítgatnak, elkülönítenek, jaj ... jaj ... ká ... á ... ár vót tán a nagy tisztességér...ér. Mielőtt hátamra engedtem első jó uramat, azt mondta drága jó nagyanyám (isten nyugosztalja), a tisztességhez, hűséghez nem kell ész, annyi meg mindig legyen, amennyi egy tyúknak kell, hogy legyen a neveltetésibül. Az első uram nyakas vót, rátarti, úgy rendesen. Szemmel tartott, nem tűrte az illetlenséget. Takaros kontyos menyecske vótam, át-át kukorintott a szomszédék kokasa, de jó uram vót nékem ... a kerítés tövére se jártam kaparni, nemhogy átcsábíttassam magam, vagy hírbe hozzanak. Meg is álltam néki mindig, hogy ne keljen néki fáradozni. Második uram is vót nékem hamar, mert az első uramat elvitte a róka. Megsirattam, ahogy illik, azután hátamra engedtem a másodikat. Az meg hajnalok hajnalán kukorékolt, izgatta a jónépet, birizgálta a hátam közepét, de jól van, mégis csak az uram vót, jó uram vót az is. Osztén meg kopasznyakú uram is vót. Az tudott mán nagyokat szólogatni. Ha elbóbiskoltam tetvészkedés közbe, csak hasított egy kurjantást a levegőbe, rögtön tudtam a dogomat. Nem vót szokás nálunk a ... hogy is mondjam ... más ura után tekergetni a nyakunkat, káricsálni, kotyorászni. Egyszer még mielőtt felkontyoltak vóna, átlesegettem én a kerítés likán. A szomszéd kokas állt ott, vót, a szemétdombon az udvar végibe. Úgy állt rajta az a derék szép iromba kokas, hogy azt hittem lágyat tojok rögtön. De aztán csak a hűség győzött, a színtiszta erkölcs. Káráltam egy párat, oztén lenyugodtam. Néhány szédült tyúk meg csak szaladt a kendermagjára, azt hitte a buta eszével, hogy a más urának jobb a kendermagja. Igaz, ami igaz, az én jó uram se vót egészen szent, de mán csak úgy vót. Szemet hunytam, mint a vaktyúk. Hajólesett néki, hát inkább elfordultam. Jó uram vót, jó magja vót nékije, így hát megbocsátottam. Közbe meg is öregültem, bele is törődtem a sorsomba. Most meg össze vagyok zavarva. Nem értek én mán semmit a világ meg mint ha visszafelé forogna vélem. Ennyire tán még a világ se rongyulhat el erkölcsileg. Nem engedi meg tán a teremtő, hogy vélünk ilyen csúfság megessék. Nem tán igaz a szóbeszéd, hogy szédült tyúk asszonytársaim összeszűrik a levet holmi csavargó hattyúkkal, jött ment gázlómadarakkal, szárcsákkal mindenféle kódorgó világcsavargó vándorló madárral. Rágalom lehet az, kitaláció, ráfogás. Hogy ne tudjak az idén nyugodtan megülni, ha elér a kotlóláz, hogy azt a kis eszemet is elveszítsem ... jaj ... jaj ... Meddig kell még itt gémberednem a tyúklétrán? Úgy szorítja a begyemet az igazságtalanság, hogy bokákolok, ha egy szem magot is le kell nyelnem az asszonyom kezibül. Jön reggel is, egy kis résre kinyitja a veréceajtót, beles, én meg látom, amit látok. Taknya-nyála egybefolyik, krákog, mint a tyúk, amelyik pipet kapott. Influenzás a jóasszony, alig lát a náthátul. Nagyon félek, hogy megfertőz, hiába vagyunk mi ide bezárva, elkülönítve tőlük, nem veszi komolyan a bajt. Hogy mondjam meg néki, hogy jobb, ha ágyba marad, kúrálja ki magát, ne tetézze a bajt. Ne tapadjon itt nekünk össze mindent azzal a vírusos kezével. Ne a mi erkölcsünkkel foglalkozzon, nézzen jobban az ura körmére. Mert az csak bolyong a nagyvilágba, minden nyavaját összeszed. Olyan betegségeket is behurcol, amilyent még nem is hallottunk. Még a végén nem jól jár szegény. Mi meg ülünk itt egyrakáson a sötét ólba. Megy is a susmus, úgy szokott az lenni, ha sok baromfi össze van zárva. Kotyognak, ezt is meg azt is, hogy ki kéne irtani a gazdámat, mert az hurcolja be a bajt, meg ilyeneket... egek!, hogy én a kenyéradó gazdám ellen forduljak, ki nékem barátom, ki nékem sose ártott? Még a gyanúsítást se tűröm, csak úgy ikegek, ha rágondolok, hogy kinek fogok én tojni, ha nem lesz gazdám. Kárálok, kárálok, de kárálhatok, éh csak egy baromfi vagyok, abbul is egy káráló tojó. Eszem is csak annyi, amennyi egy tyúknak. Ezeket itt mind, ezzel gondoltam ki. B-né Sz. E. (P.) A hegyközség április elejére hirdette meg az esztergomi és kesztölci térség borversenyét, melyre végül szélesebb körből 136 borminta érkezett, így Kéméndről, Garamkövesdről, Süttőről, Ebedről, Mogyorósbányáról, Leányvárról, sőt a fővárosból és Alsó-Ausztriából is hoztak termést. A nevezési lapon meg kellett jelölni a szőlő származási helyét is, így örvendetes tény, hogy a 136 bormintából 40 esztergomi szőlőtermelésből készült. De volt köztük kesztölci, soproni, móri, villányi, kéméndi, nagyrédei, abasári, dunaszentmiklósi, markazi, gyöngyösi és más erdetű is. A borminták kétharmada fehér és egyharmada vörös volt. Az értékelés során 9 aranyérem, 42 ezüstérem és 28 bronzérem lett a legjobb borok jutalma. Esztergomból 43 borosgazda hozta el az előző év termését, akik közül 26-an érmet is vihettek haza magukkal. Két aranyérmet szerzett az esztergomi Gere József (cabernet sauvignon és zöld vertelini borával), egy arany, három ezüst és egy bronz érmet érdemelt ki Sádli Gyula, egy-egy arany-ezüst és bronzot Bábszki János, valamint Patkó Ferenc, továbbá egy-egy aranyat és ezüstöt Schönwalder Miklós. Két-két ezüstérmet nyert Dunai László, György János, Teplánszki Ferenc és Nagy Gábor. Egy-egy ezüst és bronzérmes borosgazda lett Dr. Huber István, Tóth Tibor, Németh László, Patkó Gyula, Tóth Ignác és Szabó László. Ezüstérmesek Füzék Sándor, Bánkúti Akos és Balajti János. Végül bronzérmes borokat vonultatott fel Kohl István, Hartl Mónika és Tibor, Gyöngyös Antal, Horváth Sándor, Erős János, Vikukel László, Böszörményi Balázs és Füzék Károly. A rendezvény a Szentgyörgymezői Olvasókörben volt, ahol az egésznapos értékelés után nyilvános bírálat és díjátadás következett. Az érmes borok és gazdáik mellett valamennyi résztvevő okleveles elismerésben is részesült. Közreműködött Prantner József hegyközségi elnök és Vikukel László hegybíró. Bejelentették, hogy az immáron hagyományos Ister-Granum Eurorégió Borversenyére az itt aranyat és ezüstöt szerzett borminták nevezhetők. Sikeres borverseny Táton (Kovács Ági) A Gerecseháti Hegyközség és Tát Önkormányzata április elsején rendezte meg a Hegyközség 2006. évi területi borversenyét a táti Kultúrházban, melyen Tokod, Tát, Tokod-Altáró, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót és Bajna települések boros gazdái, termelt, vagy vásárolt szőlőkből készített boraikkal vettek részt. A versenyen fajtiszta fehér, vegyes fehér, fajtiszta vörös, rosé és couvé borokkal lehetett nevezni. Az eredményhirdetésre - amely borkóstolóval és vacsorával volt egybekötve - este hat órakor került sor. Ez alapján 23 bor lett arany, 59 ezüst, és 69 pedig bronzérmes. Nyergesi Rezső, a borverseny főszervezője, az Ister-Granum Borlovagrend nagymestere kapta a legjobb borokért járó Uniós különdíjat. A hegyközség különdíját a saját termelésű boráért pedig Kovács Attila lábatlani gazda érdemelte ki, amelyet a főszervező adott át. A legjobb borok gazdái: Kecskeméti Lajos (Tát), Rózsahegyi Gyula (Tát), Muzslai Sándor (Tát), Havrancsik Tibor (Mogyorósbánya), Sonya Laban (Nyergesújfalu), Zicsi Vilmos (Tokod) és Új Attila (Tokod-Altáró) A bírálóbizottság elnöke Tálos Tamás móri borászati szakember, a Brindisi Szent Lőrinc borlovagrend nagymestere a versenyen kihangsúlyozta, hogy szép borok teremnek a településeken és szinte mindegyik megfelelt az előírt követelményeknek.
