Esztergom és Vidéke, 2006
2006-02-16 / 7. szám
4 Esztergom és Vidéke 2006. február 16. Kertvárosi mozaik Nagyszámú érdeklődő előtt nyílt meg február 9-én Demeter Attila festőművész és a Piliscsévi Rajz- és Festészeti Kör együttes kiállítása a Féja Közösségi Házban. Tóth Tamás igazgató köszöntője után Piliscsév polgármesterasszonya, Nagy Mária nyitotta meg a kiállítást, ami egybeesett a művész 63-ik születésnapjával. Demeter Attila nyugdíjas rajztanár. 0 fogja össze az általa két éve létrehozott Rajz- és Festészeti Kört. Három éve él Piliscséven. Zilahról költözött ide, ahol rajztanár volt, nyugdíjazásáig az ottani iskola igazgatója. Kiállítónknak itt és most 12 olajfestménye látható. Bár viszonylag rövid ideje él Magyarországon, de ez már a harmadik bemutatkozása. A kör tagjai közül Borzok Anikó (6 kép), Pataki Jánosnsé (4 kép), Tóthné Mihov Ilona (6 kép) és Szendi Andrea (11 kép) mutatják be alkotásaikat. Az alkalmazott technikák nagyon változatosak: van közöttük olaj, ceruza, akvarell, monotípia, szén, pittkréta, zsírkréta stb. A témák is nagyon szerteágazók: csendéletek, portrék, tájképek, modell után készült alkotások, és piliscsévi témájú képek - házak, templom, utcák, pincesor - alkotják az itt kiállított anyagot. A korok szerinti megoszlás is vegyes képet mutat a Kör összetételében: gyermekek, a közép korosztály, idősek, GYEDEN lévő kismamák járnak szerdánként a foglalkozásokra, a tanár úr óráira. A kiállítás március 3-áig tekinthető meg. * Január utolsó napján a Selyemfonal Képzőművész Kör három tagja alkotásaival, vendégeskedett a Balassa Bálint Altalános Iskolában. Juhász Bálintné Erzsike, a Kör vezetője elmondta, azzal a szándékkal keresték meg az iskola igazgatóját, hogy a fiataloknak bemutathassák a Kör tevékenységét, munkáit, ezzel kedvet ébresszenek a diákokban az alkotói tevékenység iránt. Oraközi szünetekben Szókéné Marika felsős technika tanárnő és Barnáné Éviké iskolatitkár vezetésével ismerkedtek a tanulók az iskola zsibongójában, az asztalokon elhelyezet alkotásokkal. Ebben segített Kicska Györgyné hímző és Tóthné Nagy Judit fotós is. A diákok kézbe vehették az eszközöket: varrtak, hímeztek, gyöngyöt fűztek és megismerkedhettek a fotózás és videózás rejtelmeivel is. A Kör vezetője arról is tájékoztatott, hogy szándékukban van létrehozni egy ifjúsági csoportot. Ez a mostani „iskolai akció" már része ennek. Legközelebb a Mindszenty iskolába mennek bemutatkozni. (Nagy) A 80 éves Vigh Tamás k öszö nt ése 1926. február 18-án született Csillaghegyen. 1946 - 52 között végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász tanszakát Ferency Béni növendékeként. 1947 nyarán részt vett a mester esztergomi művésztelepén. Diplomamunkáját (Éneklő fiatalok) még hangsúlyos gesztusok és naturalisztikus előadásmód jellemzi, de a mesteréről mintázott portréját (1952) már elsősorban a karaktert kiemelő, klasszicizáló látásmód uralja. Az 1960-as évektől kezdve jelentős szerepet játszott a magyar szobrászat szemléleti megújításában. Ekkor születtek azok a gyűrt lemezekből alakított plasztikái, melyek egyéni stílusának talán legmarkánsabb képviselői lettek. (Kürtösök, A tudomány szimbóluma, Alföld népe, stb.) Az 1970-es években kifejezésmódját erősebb expresszivitás, rusztikus felületalakítás, fokozott dinamizmus jellemzi. Művészetének fontos sajátossága az elvont gondolatiság nagyerejű plasztikai szimbólumokban való megjelenítése, ám éppen ez a jellegzetesség teszi nehezebben megközelíthetővé műveit a szimplifikált gon- dolkodás számára. 1975 - 86 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász tanszakának tanára, 1986-90 között a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke volt. 1954-ben és 1969-ben Munkácsy-díjjal, 1973-ban érdemes művész címmel, 1978-ban Kossuth-díjjal, 1983-ban kiváló művész címmel, 2005-ben pedig „A magyar művészetért" díjjal tüntették ki. Kisplasztikái munkásságának és éremművészetének elismeréseként 1978-ban a budapesti Nemzetközi Kisplasztikái Biennálé, 1979-ben pedig a soproni Országos Eremművészeti Biennálé díjazottja volt. Köztéri művei között (Magvető - Debrecen, Kürtösök - Budapest, Ady - Győr, Ifjúság - Esztergom, stb.) kiemelkedő fontossággal bír az 1980-ban Esztergom millenniumi emlékműveként felállított Városlapító. Nagy szégyenünk, hogy ez a nagyszabású, reprezentatív mű immár évek óta méltatlan körülmények között, sérült állapotban látható városunk egyik legfrekventáltabb pontján. Ezért aztán kissé pironkodva köszöntjük a mestert 80. születésnapján. Abban a reményben kívánunk neki jó egészséget, hogy e szép évforduló alkalmából Esztergom meglepi őt, de elsősorban saját magát millenniumi emlékművének helyreállításával. K.E Utón (1964., bronz, 60 cm) ,Ámor fáti" (bronz, 22 cm) Bemutatták az Átkelő folyóirat második számát kelő című régiós időszaki kiadvány második száma, melyben helytörténeti, történelmi, művészettörténeti írások, továbbá versek és mesék kaptak helyet. A szerzők a Duna mindkét partjáról képviseltették magukat. Elsőként a folyóirat egyik jeles szerzője, Nagy falusi Tibor méltatta a kiadvány jelentőségét. Ezt követően az Esztergomi Klubszínpad versmondói Wernke Bernát költő közreműködésével és Bakai Márton hegedűjátéka kíséretében adtak ízelítőt a lap írásaiból. Sajnálatos, hogy a szerkesztők közti nézeteltérések miatt több jobb sorsra érdemes írás is kimaradt ebből a számból. Reméljük, idővel elcsitulnak az ellentétek, és teljes terjedelmében élvezhetjük a Duna két partján élő, de azonos nemzethez tartozó szerzők műveit. Dezső László Február 10-én a városi könyvtárban folyóirat-bemutatóra került sor. Megjelent ugyanis az AtÁtkelő másodszor Az utóbbi néhány esztendőben jól kitapintható pezsgés indult meg városunk térségében, ami valójában két igen nagy jelentőségű eseménynek köszönhető. Az egyik a Mária Valéria híd újjáépítése, amely fizikai kapcsolatot teremtett a partok között, a másik pedig az Európai Unió váratlanul erőteljes kibővítése. Azzal, hogy Szlovákia hazánkkal egy időpontban került a szervezetbe, lehetővé vált a szélesebb együttműködés intézményi kereteinek kialakítása. Az emberek többségét természetesen mai napig is a kedvezőbb vásárlási lehetőségek vonzzák (vagy éppen taszítják) a túlsó oldalra, de a kulturális kíváncsiság is bőségesen burjánzó áramlatokat indított el. Alig szálltak el a hídavatást köszöntő ünnepi gondolatok, máris megjelent egy kulturális folyóirat, amely a Muravidék címet kapta. A név ugyan mást sejtet, de a mi térségünk alkotói mai napig jelentős terjedelemben töltik meg lapjait. Olyannyira, hogy múlt év derekára életre kelt az Ister-Granum Eurorégió saját folyóirata, az Átkelő. A bába szerepe ezúttal az Észak-Kelet Régió Alapítványra jutott, melynek vezetői féléves megjelenési periódust ígértek. Ennek köszönhetően a kultúrára éhes közönség az elmúlt héten megismerkedhetett a kiadvány második számával. Minden túlzás nélkül, egy valóban igényesen megtervezett és technikailag is színvonalasan kidolgozott sajtótermék ragadja meg az olvasó figyelmét. Az embernek az az érzése támad, hogy csak azért nem kapott kemény borítót, mert az folyóiratoknál nincs szokásban. A fedőlapon ezúttal Ruda Gábor fotója szerepel, amely a bényi rotundát örökíti meg, amint falán éppen egy fa árnyéka játszadozik a nyári napsütésben. Az utolsó oldalon feltűntetett impresszumból kiderül, hogy a folyóirat alkalmanként ötszáz példányban jelenik meg, ami első olvasatra meglepett szerénységével, hiszen hajszálra pontosan száz település alkotja a régiót. Pedig a lap nem csupán vonzó megjelenése miatt érdemelne nagyobb figyelmet. Talán a megváltozott szerkesztési koncepciónak tudható be, hogy a vizuális alkotók körét jelentősen csökkentették a megelőző számhoz viszonyítva, így ezúttal „csak" Bugyáes Sándor rajzai és Fuhl Imre fotói láthatók a kiadvány lapjain. Jóval többen vannak viszont az írásos művek szerzői, akiknek alkotásait, a megszokotthoz híven, valamiféle tematikus rendben helyezték el a szerkesztők. Ennek megfelelően helytörténettel, történelemmel, művészettörténettel, ökológiával foglalkozó írások kaptak helyet, de a „Hímzett szavak "-at kedvelőknek sem kell csalódniuk a kiadványban. A közel húsz szerzővel lapunk olvasói szintén megismerkedhetnek, amennyiben kézbe veszik az Átkelő második számát. (Filemon) Emlékek Martsa Alajosról, Lajos bácsiról Az itt látható rajzot - az emlékező sorok kíséretében - Bangó Miklós művész-tanár juttatta el szerkesztőségünkbe, aki iratai rendezése közben gondolt arra, hogy megosztja kincseit (és ezek keletkezésének történetét) az olvasóközönséggel. O maga az első önálló kiállításához szintén Martsa Alajostól kapta az ösztönzést. A dokumentumok közlése bár évfordulóhoz nem kötődik, de az egykori könyvtárigazgató és fotóművész alakjának felidézése, példaképül állítása az utókor mindenkori kötelessége, így tehát ez most és máskor is aktuális. Emlékezés Lajos bácsira A Kis Pipa vendéglő a hatvanas években Esztergom egyik legjobb étterme volt. Jó hírnevét nemcsak a városban, de országos viszonylatban is ismerték. Házias konyhája, udvarias felszolgálói, zenészei sok vendéget vonzottak. A város értelmiségi rétege, orvosok, mérnökök, tanárok, művészek, írók jártak ide ebédelni, szórakozni. Az étterem magyaros hangulata, berendezése egyéni jelleget kölcsönzött a helynek - az olajos padló, a petróleumlámpák, a hímzett terítők, a faragott asztalok, székek egyúttal a régi kor emlékét idézték. A hét végén magyar nóta-esteket szerveztek itt, de a disznótoros vacsorákon és más rendezvényeken szintén telt ház volt. Ebbe az étterembejárt ebédelni, vacsorázni Martsa Alajos bácsi is. A városi könyvtár vezetőjeként először a Kossuth Lajos utcai épületben dolgozott, munkahelye így nem esett messze a vendéglőtől. A Kis Pipának mindennapos vendége volt. Az étterembe lépve Feri bácsi („Taszi"), a pincér fogadta őt. Levette kabátját, botját a fogasra akasztotta, majd leülve az étlapról rendelt magának. Nem evett sertéshúst, de a marhahúsból készült ételeket szerette. Lajos bácsi a munka után nem sietett, nyugodtan evett, mert szerette érezni az étel ízét. Az ebéd elfogyasztását követően elővette illatos dohányát, majd rágyújtott öreg pipájára. Szállt a füstfelhő, kellemes illat terjengett. Jó volt megpihenni ilyenkor; gondolkodott és nézte a vendégeket. Gyakran maga elé tette az éttermi szalvétát és rajzolt. Szerette ezzel tölteni az időt. Sokszor talált olyan női fejet vagy érdekes arcot, amit néhány perc alatt megörökített. Szalvettákon sok-sok rajz született így a vendéglőben. Ezekből őriztem meg néhányat, amelyek itt láthatók. Ezeket még senki sem látta, mert féltve őrzött emlékeim. Lajos bácsi már nem jár közöttünk, de sokat gondolok rá. Sétálok a Duna-parton, nézem a tájat, a felhőket - és olyankor ő is megjelenik előttem. Nagy tudású, sokoldalú ember volt, akinek rajzait, művészi fotóit sokan ismerték. A város életének meghatározó egyéniségeként segítette és támogatta a művészeket, a rászorulókat. A városi könyvtár az ő vezetése alatt a szellemi élet egyik jelentős központjává vált. Nem kímélte magát, sokat dolgozott és tett Esztergomért. / M SsűBh Munkáját a város vezetése nagyra értékelte, számos elismerést kapott. Kitüntetették a Szocialista Hazáért Érdemrenddel, és Esztergom város díszpolgára lett. 1979. április 15-én távozott végleg közülünk. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek" de mi nem felejtünk el, Lajos bácsi! Bangó Miklós festőművész, nyugalmazott tanár
