Esztergom és Vidéke, 2006

2006-12-21 / 51-52. szám

2006. december 21. Esztergom és Vidéke 15 Hasznos mulatságok Esztergomban a 19. század első felében A 19. század folyamán a polgár­város szégyenlősen szorongó, na­gyobb részt még náddal fedett há­zai között néhány mutatósabb épület is emelkedett, így a Nagy Piacon (ma Széchenyi tér) álló Vá­rosháza, vagy a Barátok utcájá­ban (ma Bottyán János u.) a Vár­megyeháza. Ennek tágas udvará­ban „amennyi nemese van, tánto­rogva is elfér" - írta 1847-ben egy utazó. Ennél élénkebb volt a város tár­sas élete, amely elsősorban a ven­dégfogadókhoz kapcsolódott. 1786-tól a Fehér Bárány és a Vörös Ökör, 1813-tól a. Három Sze­recsen működött a város fő utcá­ján, a Buda utcán (ma Kossuth u.). Ezek a vendégfogadók azonban csak szállást adtak az ide érkezők­nek, a Nagy Piacon álló és a város tulajdonát képező Fekete Sas Ven­dégfogadóban tartották a színházi előadásokat, s egyéb társas össze­jöveteleket. Mivel a kor követel­ményeinek ez egyre kevésbé felelt meg, 1813-ban jelentkezett egy, az ausztriai Brozendorfból Magyar­országra települt kereskedő, kocs­máros, hogy a Buda utcán díszes vendégfogadót kíván építeni. Ez azonban csak 1824-re készült el. A Magyar Király néven megnyílt tá­gas, világos szobáiban megszálló vendégek kiszolgálásában Rudolf Mihály kocsmáros jeleskedett. A 150 négyzetméteres színház és bálterem kialakítása csak újabb öt év elteltével, 1829 elejére fejező­dött be. Az első jelentős esemény ez év január 9-én volt az új színházte­remben: Rudnay Sándor prímás bíborossá avatására érkezett a vá­rosba Fülöp János színtársulata. „Fülöp személyzetét a jobbak közé lehet sorolni, a tagok szerepeiket meglehetős sikerrel adták". Ebből az úttörő színtársulatból név sze­rint is említésre méltó az igazgató felesége, Fügedi Zsuzsanna, a ki­váló énekesnő, aki füttyművésze­tével különösen ámulatba ejtette a közönséget. Itt játszott Nagy Pis­ta, a kalandos életű vígjátéki szí­nész, továbbá Csigó Lajos, a társu­lat mindenese. Leghíresebb tagjuk Hivatal Anikó volt. A kiváló tragi­ka - később a Nemzeti Színház tagja és id. Lendvay Márton felesé­ge - szépségével és játékával egy­aránt elbűvölte a közönséget, és színésztársait is. Az iránta érzett szerelem miatt jött a társulatba és játszott Földi néven Frankenburg Adolf, korának jeles hírlapírója és humoristája. A fellépésükről ma­radt egyetlen - keltezés nélküli ­színlap Rudnay Sándor kardiná­lissá avatásának tiszteletére tar­tott előadást hirdeti; a Háládatos­ság Öröm Innep-napja című mű­vet mutatták be nagy sikerrel. A színtársulat nemcsak az elő­adással, de más módon is igyeke­zett megnyerni az egyházi vezető jóindulatát. Erről Frankenburg Adolf naplójegyzeteiben olvasha­tunk. „Az ünnepély apróbb részleteire már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy Fülöp felszólítására egy hatalmas cikornyás ódát csap­tam a főpap tiszteletére a társaság nevében, mellyet ugyancsak Fülöp bácsi újdonatúj attilámban, Pozs­gai barátom sötétkék sárgagombos frakkomban illető helyen átnyúj­tottak." Frankenburg igen sajnálta, hogy a kinyomtatott költeményt nem őrizte meg, mert szép sikert aratott vele. Mi szerencsésebbek vagyunk, mert az Esztergomi Fő­székesegyházi Könyvtárban meg­leltük a költeményt Majer István kanonok gyűjteményében. A ver­sezet Örömérzés címet viseli, s Beimel József helyi nyomdájában készült. Tizenhárom versszakból és egy karénekből áll, amit a társu­lat a díszelőadáson be is mutatott: Kar-Ének Az öröm mennyei érzés Terjeszté ki sugarát; Mert a mindenható végzés Kedveili Hazánk Fő Papját, örvendjen hát minden szív, Aki Hazájához hív, s örömmel hangoztassátok: Vélünk Hazánkfiai, Éllyen Éllyen RUDNAY! Esztergom városa már 1817­ben egy határozatot hozott, mely­ben eldöntötték, hogy az ideérkező színtársulatoknak egy vagy két előadást kell tartaniuk a szegé­nyekjavára. Nem volt ez máshogy Fülöp János színtársulatának ese­tében sem. A következő ilyen jóté­kony előadást február 4-én tartot­ták hasonló sikerrel. Ekkor Bei­mel József nyomdász is a segítsé­gükre volt, mivel a 350 színlapot ingyen nyomta. Miután fedezték a színtársulat fontosabb költségeit ­úgymint „a világosításra, fűtésre és más requisitumokra" szánt ösz­szeget - 30 forint maradt a szegé­nyek felsegítésére. 1836-ban hasonlóan nagysike­rű színházi előadásokat láthatott a közönség a Magyar Királyban, ahol három hónapon keresztül 40 alkalommal lépett fel Abday Sán­dor színtársulata. Mivel Abday szenvedélyesen szeretett házasíta­ni, s működése alatt 43 színész­párt hozott össze, Esztergomban is három színészpár lagzijától vol­tak hangosak a Magyar Király Szálló termei; Munkácsy Gaidler Pál Mészáros Anikóval, Erdős Já­nos Dain Teréziával az esztergomi belvárosi plébániatemplomban kötött házasságot. Abday is döntő lépésre szánta el magát: 1836. március 16-án feleségül vette ván­dorlásának és életének társát, Bö­szörményi Johannát. A döntés hátterében az állt, hogy az előző esküvőnél - ahol Abday volt a tanú - a plébánosnak sikerült őt ráven­nie a régóta húzódó házasságkö­tésre. Ugyanis Johannával 1828 óta éltek együtt, és ekkor már egy 7 éves leányuk is volt, a gyermek­szerepekben fellépő Rozina. Ter­mészetesen nemcsak a három újdonsült színészpár járt jól, mivel mindhármuknak nagyon sikeres házassági jutalomjátékot rendez­tek, de a város szegényei is. A ré­szükre rendezett játék alkalmával „bé folytak Nztes Menyhárt István Fő Jegyző Úr által, ki már az első felvonás végére érkezett, e czélra másnap fizetett 50 krajcárt. Végre Ulrich Lőrintz V. Polgár Úr hason­ló czélra Házánál volt vendégektől öszveszedett, s béfizetett 5. f 25. kr. Öszvessen 49 forint 15. krajcárt." A század első felének legna­gyobb bevételét 1847-ben Hetényi József színigazgató fizette be, ami­kor Segesdy József és Schöbeck Mi­hály választott polgárok számol­ták össze a 109 forintnyi tiszta jö­vedelmet a szegények javára. Nemcsak jelentősebb egyházi események és színházi előadások buzdították a város polgárait ün­neplésre, szórakozásra és jóté­konykodásra, de a különböző bá­lok is. Az első jelentősebb bálra 1829­ből bukkantunk, amikor a polgár­őrség két százada - Giefing Ferenc és Feigler Ferenc parancsnoksága alatt - február 19-én táncmulatsá­got rendezett, amelyből 60 forint tiszta jövedelmet fizettek be a sze­gények szerzeményébe. A jótékony célú hangversenye­ket is a Magyar Király báltermé­ben rendezték. 1834. február 10-én Seyler Jó­zsef „primatziális muzsikai igaz­gató" közreműködésével tartottak hangversenyt a Magyar Királyban Öt évvel később fia, Seyler Ká­roly - aki ekkor már a bécsi udvari színház muzsikusa volt - tartott nagysikerű hangversenyt a Ma­gyar Királyban: a saját szerzemé­nyek mellett Mendelsohn művei kerültek bemutatásra. A hangver­seny jövedelmének felét a helyi kór­ház javára fordították. A bálok sorából kiemelkedett az 1837. január 31-én tartott megye­bál, amelynek tiszta jövedelmét az újonnan felépítendő kórház javára fordították. Erről Bleszl Albert szállodatulajdonos és Helischer József tanácsos kezdeményezésére hozott határozatot Esztergom vá­ros tanácsa. A megyebálon a ma­gyaros zenét Egressy Béni és zene­kara szolgáltatta, ami nyilvánva­lóan növelte az érdeklődést. Ha­sonlóan vonzó volt a tombola hú­zásra felkínált közel száz tárgy. Se­reglett is az előkelő közönség, és a kórház javára - amely a következő évben meg is épült -1555 forint 57 krajcárt eredményezett! A város nemcsak az elaggott be­tegeket támogatta jótékony bálo­kon, de az 1840-es évekre már sze­gényeket, koldusokat is ilyen bálok bevételeivel segítette. Céljuk az volt, hogy „a csavargók, s tettetett koldusok a koldulás tilalma által a henyéléstől elvonatván munkára kényszerítessenek, a kebelbéli való­di szegények pedig illőképp ápol­tatván, senkinek terhére ne legye­nek." Ezt a célt szolgálta az Esz­tergomban a koldulást megszünte­tő intézet javára 1846. február 11-én tartott bál, amely elsősor­ban a hazafias érzéseket próbálta megőrizni, mivel táncrendjében a magyar csárdást és a körmagyart is próbálta megőrizni. E néhány kiragadott példa re­mélhetően arról győz meg ben­nünket, hogy - a 19. század első fe­lében - miközben a város módo­sabb és előkelőbb rétege művelő­dött és szórakozott, nem hagyta fi­gyelmen kívül a segítségre szoruló elnyomorodott szegényeit sem. Pifkó - Zachar A sötét és hideg télben a világ­ló meleg tűzhely, a közelgő kará­csony szívet derítő fényei között várjuk a Gyermek születését. Az emberi élet fordulópontjaihoz, amilyen a születés, a házasság, a halál, sokféle szép szokás és hie­delem kötődik. Az egyház pedig tevékenyen részt vesz az esemé­nyek megszentelésében. Az emberek nehéz sorsukban rendszeresen a valláshoz fordul­nak, gyakran a maguk egyszerű, népies elképzelése szerint. Jézus születésének felidézéséből, hogy leszállt a földre, erőt merítenek; népi imádságot mondogatnak válságos óráikban: „Ott vagyon egy szent egyház, Hétszer szentelt szent egyház. Az előtt áll egy asszony, Hétszer szentelt szent asszony, A karján van egy gyermek, Hétszer szentelt gyermek, Az az asszony Mária, A kis gyermek szent fia, A mi urunk Jézus Krisztus." Máriáról úgy tudjuk az írás­ból, hogy a betlehemi istállóban egyedül hozta világra gyermekét. A hétköznapokban rendszerint van segítsége a szülő nőnek: a bá­ba, akit sok településen „gólya néni "-nek hívnak. Problémás szülés esetén is egyedül kellett helytállnia a vajúdó asszony mel­lett. Elképzelhető, hogy ilyenkor sor került különböző elhárító, óvó eljárások rituáléjára is. A szülés körüli komplikációk és a csecsemők megbetegedése kap­csán a bábák gyakran kerültek nehéz helyzetbe, bűbájjal vádol­ták meg őket. Ha az anya rosszul táplált volt és munkában elnyűtt testű, a gyermek is gyenge lehe­tett. (Tegyük hozzá, hogy a régi Esztergomban az utcákon álló gémeskutak szolgáltatták az ivó­vizet az istállókban tartott álla­tok számára is. Az 1702-es Esz­tergom megyei jegyzőkönyvben találkozunk olyan esettel, hogy az anyának elapadt a teje, kiver­te a hideglelés. A köbölkúti Cson­tos Ilona ellen vallott tanúk csak homályosan mutattak rá ördögi cselekedeteire, a bíró mégis úgy döntött, hogy bűnös. Ezért - hogy megnevezze tár­sait is - csigázást rendelt el, majd Esztergomi bábák ezután máglyán való megégeté­sét.) Szerencsére, ha a dolgok si­mán alakultak, akkor a bába az anyával és a gyermekkel tudott foglalkozni. Magyarország egyes vidékein „Boldogasszonyágyat" készítettek. A derékalj tiszta szalma volt, szép fehér lepedővel letakarva, az ágy köré rudak se­gítségével lepedőket erősítettek fel. Ez hasznos lehetett a legyek, bogarak kivédésére, de nem csak ezért tették fel: az anyát és a gyermeket ugyanis féltették a rontástól, a szemmel-veréstől, így mindent elkövettek, hogy őket ne láthassa meg idegen. A magas gyermekhalandóság miatt sokszor nem lehetett ki­várni az egyházi szertartást, ilyenkor a gyenge gyermeket a bába megkeresztelte. Abban az i­dőben minden háznál tartottak szenteltvizet, melyet a nagy­szombati szertartásról vittek magukkal. Ha a gyermek életben maradt, természetesen templomi keresztelőre is sor került. Az a mondás járta: „Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk". A bába igyekezett mindenben segítségére lenni a családnak. Esztergomban Palkovics Ká­roly főorvos feladata volt a bábák tevékenységére felügyelni. Pél­dául 1827-ben ezt jelentette a vá­rosi tanács előtt: Juhászné a tila­lom ellenére tovább űzi a bábás­kodást, pedig nincs felhatalmaz­va rá. A város vezetői erre úgy döntöttek, ha tovább folytatja, „ide fogságba béhozandó lenne ". Természetesen laktak tanult bábák is a városban; 1837-ben hárman is jelentkeztek a meg­üresedett bábái állásra. Végül is az a határozat született, hogy „második babai szolgálatra Kunszter, született Ivanszky Klára a legalkalmasabb, mert ösméretes ügyessége". A kinevezési okirat (lásd!) a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában fennmaradt, igaz, a néhai mosto­ha körülmények megviselték. Hat év múlva Viola Ferenc ta­nácsos azt jelentette: özvegy Szeifert, született Tischbacher Anna bába 1842. december 26-án meghalt. Az ő helyére Ivanszky Klárán kívül még Eintzinger Te­rézia,, Lang János hitvese és Szlá­vi Éva, Horváth Ferenc hitvese je­lentkezett, akik szintén kitanult bábák voltak. Palkovics Károly főorvos úgy döntött: „Ivanszky Klára, Kunszter Ignác hitvese 2. bábaasszonyként teljes megelége­déssel működik, 1-ső bábának ő a legérdemesebb". Második bábá­nak pedig „született Paulin, férje­zett Schüttinger Katalint köteles­ségeinek elsorolása és azok telje­sítésére leendő emlékeztetés majd felesküdtetés" után nevezték ki. Nehézségek adódtak a város költségvetésében, és miután Csernó János „rendes seborvos" 30 forintból álló évi fizetésének "megnagyobbítását" kérte, ezért a város vezetése úgy döntött, hogy a 80 forintos bábái fizetést „felosztja", elvesz belőle 40-et, és fele-fele arányban Csernó János és Effner Ferenc között felosztja, hiszen ők gyógyítják a város cse­lédeit, rabjait és a szegényházbe­li betegeket is. A városi tanácsi iratokból úgy tűnik, hogy a nőknek nem volt érdekérvényesítési lehetőségük, bele kellett törődniük az alacso­nyabb fizetésbe, különösen azok után, hogy erre a Királyi Kamara is rábólintott. Hetvesné Barátosy Judit

Next

/
Oldalképek
Tartalom