Esztergom és Vidéke, 2006

2006-12-07 / 49. szám

2006. december 7. Esztergom és Vidéke 3 Arckép: Dr. Marosi György, Esztergom város jegyzője (Pálos) Mint az köztudott, a város előző jegyzője már egy éve távozott be­osztásából. Helyébe szeptemberben pályázat útján dr. Marosi György jo­gászt választották meg. Azóta elfoglalta hivatalát és már nyilvános ren­dezvényeken is szerepel, így a Bády István-díj átadásakor (fotónkon, balszélen), és legutóbb, a közmeghallgatáson is találkozhattunk vele. S zent györgymező - A zúzottköves utcák aszfaltburko­lása (Oltósy Pál, Honvédtemető, Rozetti Lázár diák, Lakatos Judit, Rimái utcák és a Horváth Géza sor) - A száz éve kövezett Balassa utca felújítása - A vízelvezető árkok rendbetétele, lefedése (pl. a Hunyadi és a Barkóczy utcákban) - A helyijáratok útvonalának meg­hosszabbítása a temető felé a lakó­park építésével egyidőben - A temető kápolnájának renoválása - Az Olvasókör bővítése tetőtér-be­építéssel vagy új épületszárnnyal Szentjánoskút, Bocskoroskút, Szamárhegy, Búbánatvölgy - Karsztvízellátás megteremtése közmű-társulás keretében - Szamárhegy és Búbánatvölgy csa­tornázása közmű-társulás kereté­ben - Szamárhegy és Búbánatvölgy gáz­hálózatának kiépítése közmű-társu­lás keretében - Szamárhegy és Búbánatvölgy köz­világításának kiépítése - Aszfaltburkolatos út építése a Csenkei hídtól a Kerek-tóig - Aszfaltburkolatú út építése a Ket­tőspincétől a Fárikút felé több sza­kaszban - Pihenőparkok, sétány, új tó kiala­kítása Búbánatvölgyben - Kerékpárút építése a Kerek-tóig - Körforgalom a Fárikúti út és a 11-es főút csomópontjában (állami feladat) - A Szamárhegyi út és más utcák aszfaltozása - A külső területek utcáin a murva­és kavicsburkolat folyamatos pótlá­sa Bánom, Béke tér - Orvosi rendelő 2007-ben a Béke tér 38-42. alatt - A Bánomi lakótelep belső útjainak rendbetétele - Játszótér építése a Béke téren - A Bánomi lakótelepen kis parkok kialakítása szobrokkal, pihenőhe­lyekkel, sok-sok virággal - A buszfordulók rendezése Szentanna, Aranyhegy - Utcafelújítások (a Kaán, Vízto­rony, Monteverdi, Petőfi, Siszler ut­cák) - A teherforgalom korlátozása és a parkolás szabályozása az Irinyi ut­cában - Az Aranyhegyi lakópark helyzeté­nek rendezése - Támogatás a tömbházas lakóöve­zetben az épületek korszerűsítésé­hez, szigeteléséhez, felújításához - Az Aranyhegyi játszótér felújítása, igazi parkká alakítása - A Kölcsey utca parkjainak rendbe­tétele - Utcabútorok (kukák, padok) kihe­lyezése a tisztaság és a kényelem ér­dekében - Ujabb szelektív hulladékgyűjtési pontok létrehozása - A komposztálható zöldhulladék­gyűjtés megteremtése - Alkotmánybíróságért a Várhegyen - A Világörökség címért Világörök­ségi Listára történő előterjesztés - Uj utcanév-táblák kihelyezése - Virágosítási verseny az itt élőknek - Alapítványok támogatása a város­részek szépítéséért Hévíz, Víziváros, Szenttamás, Várhegy - A Mindszenty tér körforgalommá alakítása, szökőkút építése - A műemléki környezetbe illő kan­deláberek, falikarok felszerelése, il­letve a légkábelek földbe rejtése - A szemétgyűjtő konténerek taka­rása sövénnyel, palánkkal - Pihenőpadok kihelyezése - A Várhegy dunai lejtőjének rende­zése, a házak kertjei felett a csapa­dékvíz-szivárgó rendszer építése - Az intenzíven gondozott zöld, a pi­henőparkok, ligetek arányának nö­velése - A Szent Tamás-hegyre felvivő Szent István lépcső burkolatának helyreállítása - A Szent István lépcső díszvilágítá­sának megépítése - Szenttamás utcáinak helyreállítá­sa - Az Almos utcát a Hegytető utcával összekötő sétaút helyreállítása - A romos Petz-gyár felújítása Királyi város - Több utcánk átépítése: a Deák Fe­renc, Jókai Mór, Bottyán János, Mikszáth Kálmán és Eszperantó ut­cák felújítása - A Főapát köz felújítása - A Poór Antal tér felújítása - A Széchenyi téren és a Lőrinc utcá­ban kulturált vendéglők, kávézók, éttermek és kerthelyiségek nyitása - A Granvisus épületének felújítása, belül a Piac és mélygarázs kialakítá­sa - Parkolók kialakítása a Simor utcá­ban az Árok utcaihoz hasonlóan - A Sándor-palota felújítása - Az Esztergom Városi Gazdakör épületének felújítása Csutimonostor, Ripária, Újfalu - A Rozália kápolna előtt körforga­lom építése (a Petőfi, Dobogókői utak és a Terézia utca csatlakozásá­nak biztonságossá tétele) (állami fel­adat) - Három gyalogátkelőhely kijelölé­se: a Honvéd utcán az óvoda, a Dobo­gókői úton a szociális otthon, a Pető­fi úton a temető előtt - Játszóterek felújítása a Julianus barát és a Károlyi Mihály utcák ta­lálkozásánál és a Szegényházi Ká­polnával szemben x - A Julianus barát-szobor áthelyezé­se a Julianus barát utca torkolatába - Utcabútorok (padok és szemetes­edények) kihelyezése - A konténergyűjtő helyek szelektív hulladékgyűjtő szigetté alakítása - Városi Pantheon kialakítása a Bel­városi Temetőben, Esztergom nagy­jainak emlékhelyének, -sétányának kialakítása, sírjaik gondozása - Új működési rend, sétányok, WC és vízvételi lehetőségek kialakítása a Belvárosi Temetőben Szentpál - Sportpálya felújítása a Lázár Vil­mos utcában - Csapadékvíz-elvezetés megoldása - az újjászületett, burkolt Szentkirá­lyi utcában elvezetőárok építése - A közvilágítás-korszerűsítés foly­tatása - Újabb szelektív hulladékgyűjtési pontok létrehozása, a komposztál­ható zöldhulladék-gyűjtés lehetősé­gének megteremtése - Lakópark építése a Labor Műszer­ipari Művek gyártelepének helyén magánerős beruházásban - Kis üzletekből álló, parkolóval kö­rülvett bevásárlóudvar nyitása ma­gánerős beruházásban Szentlázár, Kovácsi - Az Ady utca burkolat-felújítása - Körforgalom kialakítása a Baross Gábor úton a Magvető-szobornál - A Bartók, a Budapesti és a Virágos utcák komplex felújítása - Gyógyászati központ (ügyeleti komplexum és mentőállomás) kiala­kítása a volt Kossuth Iskolában - A Knorr János (volt Gépgyár) és a Meszéna utca felújítása - A Kiss János vezérezredes út és a Terézia utca járdáinak felújítása - Gyalogátkelőhelyek kijelölése a Terézia utcán a Simor János és az Ady Endre utca vonalában, a Kiss János vezérezredes úton pedig a Vi­rágos utca vonalában - A Rudnay tér egységessé tétele, a Szent Anna templom kertjével egé­szet alkotó parkká alakítása - A Hősök terei körforgalomban szo­bor állítása (A Kovácsi lakótelep, Kende­res, Csalamádé, Kenyérmező, Laktanya, Tábor, Pilisszentlé­lek településrészekre vonatko­zó programokat a következő számunkban közöljük!) Dr. Marosi György 40 éves és je­lentős, 12 éves közigazgatási múlt áll mögötte. Beosztottként és ve­zetőként dolgozott a főpolgármes­teri hivatalban 1992-98 között. Ezt követően a Józsefváros jegyző­je volt. A vállalkozási szektorban is dolgozott, ahol közigazgatási gyakorlatát hasznosította, így pá­lyázatok készítésével, befekteté­sek és beruházások koordinálásá­val, közbeszerzési tanácsaival. Miután már megismerkedett az esztergomi viszonyokkal, arra kértük, hogy feladatáról, terveiről szóljon: - Annak ellenére, hogy az el­múlt négy évben köztisztviselőként nem dolgoztam, mégis mikor meg­pillantottam az esztergomi jegyzői pályázatot, úgy éreztem, hogy sze­repem és helyem lehet az önkor­mányzat munkájában. Tisztában vagyok a valamikori főváros hely­zetével, történelmi emlékeivel és egyházi vonatkozásaival. Ma azt tapasztalom, látom, érzékelem, hogy a város az elmúlt években fej­lődött, ennek ellenére még számta­lan fejleszteni való van még. A városatyák is így látják. A jegyzői munkaterület összetett: há­rom kiemelt feladatkörből áll. Ál­talam elsőnek tartom az állam ál­tal meghatározott munkákat, az államigazgatási hatósági ügyeket. Ebbe a törvény a jegyző számára majdnem háromezer hatáskört ha­tároz meg. Azért tartom ezt különö­sen fontos teendőmnek, mert a la­kosság közvetlenül ekkor találko­zik a hivatallal. A következő nagy terület az ön­kormányzati munkához kapcsoló­dóan a település, esetemben Eszter­gom fejlődése és területi ellátása. Itt azt emelném ki, hogy a szakmá­nak, a hivatal dolgozóinak min­denképpen a döntéshozók elé kell tárniuk a valamennyi megoldás le­hetőségét. Harmadik fő területem a hivatal munkáltatói jogának gyakorlása, a vezetés. Nagyon fon­tos, hogy minden dolgozó pontos, meghatározott feladatot és követel­ményt kapjon. Hivatalvezetői felfogásom sze­rint az önkormányzati személyi­ügy, költségvetési és gondnoksági ügyek, valamint a választással összefüggő ügyek a jegyző szemé­lyes szerepvállalását és szakmai felügyeletét kívánják meg. Magamról még elmondom, hogy Budapesten születtem, ott is élek, igazi zuglói lokálpatrióta va­gyok. Számomra természetes, hogy családban élek, 12 éves kislányunk ügyesen rajzol, komoly eredményei vannak e területen. Szeretek utaz­ni, hódolok a vízi-sportoknak, mindenekelőtt az úszásnak és vi­torlázásnak. Turizmusomban be­lefér a borturizmus is, ezeket a tá­jakat gyakran fölkeresem. A Bala­ton-felvidéken családi kötődésem van. Sokáig zenéltem klasszikust és jazzt is. Komoly lemezgyűjtemé­nyem van. Szívesen olvasok művé­szettörténeti és vallásfilozófiái könyveket. Eddigi benyomásaim itt a hiva­talban jók. A választott tisztségvi­selőkkel napi kapcsolatban állok. Úgy látom, hogy a feladatmegol­dás terén befogadó közösségbe ke­rültem. Gobelin siker Szentesen December 2-án Szentesen ren­dezték meg/. Országos Szamoskö­zi Gobelinvarró Pályázat és Kiállí­tást, melynek megnyitóján ott volt a kertvárosi Selyemfonal Képző­művész Kör nyolc tagja is. Az or­szágos megmérettetésen a kertvá­rosi Kör egyik tagja, Juhász Bálintné Erzsike két alkotásával vett részt. A megnyitón az érdek­lődők zsúfoltságig megtöltötték a város helyőrségi klubjának nagy­termét. A köszöntő után Bittó Já­nos, a Szegedi Gobelin Áruház igazgatója rövid történeti áttekin­tést adott a gobelin keletkezéséről: a Franciaországból való indulás történetéről, a fejlődéséről, elter­jedéséről és a mostani, hazai kul­tuszáról. Dr. Kun Edit, a zsűri tag­ja értékelte a Szamosközi Antal festőművész és felesége, Tünde asszony kezdeményezésére, szer­vezésében megrendezett országos pályázatot. A szervezőket is meg­lepte az óriási érdeklődés: 113 al­kotótól összesen 155 pályamű ér­kezett, s ez nem kis fejtörést oko­zott a zsűrinek. Voltak kimagasló alkotások, közöttük a kertvárosi Juhász Bálintné Erzsike munkája - a különleges technikával készí­tett, gyönggyel hímzett gobelin -, amit külön kiemelt dr. Kun Edit. A legfiatalabb pályázó 12 éves, a legidősebb 80 éves volt, de egy férfi munkája is látható volt a kiállításon. Az értékelések végén minden pályázó oklevelet és kivar­rásra váró gobelinvásznat kapott. A díjazottak értékes tárgyjutalom­ban részesültek: Szamosközi fes­tőművész képei, könyvek, porce­lánvázák, kristályvázák kerültek átadásra. (nagy) Nemzetközi energiahatékonysági találkozó Energiahatékonysági tanácsadó irodák munkatársai találkoztak Esztergomban 2006. november 30-án az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület szervezésében. A nemzetközi találkozón horvát, ukrán és ma­cedón civil szervezetek munkatársai mellett a találkozón részt vett az Energia Klub is. A tapasztalatcserén az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársai bemutatták szervezetük tevékenységét, majd részletesen ismertették energiahatékonysági tanácsadó irodájuk szolgáltatásait, melyek a következők: - ingyenes energiahatékonysági tanácsadás; - nyílászáró szigetelési program; - napkollektor építési tevékenység; - iskolai tanórák és felnőtt előadások tartása energiatakarékosság, energiahatékonyság témákban. A találkozó az AGREE.NET hálózat együttműködésében valósult meg. A hálózat célja a Közép-Kelet Európai térségben akciókat, együtt­működéseket szervezni az energiahatékonyság és a megújuló energiák használatának elterjesztéséért. Tudja Ön, ha 1 C-fokkal csökkenti háza belső hőmérsékletét, 6%-kal kevesebb energiát kell felhasználni a fűtéshez? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben nyújt segítséget 2004 októbere óta az Esztergomi Környe­zetkultúra Egyesület energiahatékonysági tanácsadó irodája. Zöld Energia Hálózat Kevesebb is lehet ELÉG! programja Az energiahatékonysági programot az Energia Klub indította az Eu­rópai Unió Phare Access 2002 Macro projekt pályázati támogatásával. Az országos Zöld Energia Hálózat célja, hogy csökkentse a lakosság körében sajnos ma is meglévő információhiányt, és felhívja az emberek figyelmét a hatékony energia-felhasználásra. Fontosnak tartjuk a társa­dalom minél szélesebb körének bemutatni: már kis odafigyeléssel is költségmegtakarítást érhetnek el. Tanácsadó irodánk elsőként a háztartásokban megvalósítható ener­giatakarékossági módszerekkel, pályázati lehetőségekkel, és a megújuló energiaforrásokkal ismerteti meg a hozzá fordulókat. Régóta foglalko­zunk lakossági tanácsadással, s jelentős szerepet vállalunk abban, hogy minél több emberben tudatosítsuk az energiafelhasználás környezeti hatásait, az energetika fogyasztóvédelmi problémáit. Kapcsolódunk a Helyi Energiabrigád programhoz is. Ennek kereté­ben a lakosságnak kedvezményesen nyílik lehetősége a nyílászárók utó­lagos szigetelésére, csökkentve a háztartások hő-veszteségét. A program keretében - 2005 nyarán - sor került a Csolnoki Altalános Iskola szigetelésére is. További információk: Ledzényi András, Esztergomi Környezetkultú­ra Egyesület Környezeti Tanácsadó Iroda, 2500 Esztergom, Bajcsy Zs. u. 4. Nyitva: H-P: 10-16 óra, tel.: 33/400-150, ekoku@zpok.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom