Esztergom és Vidéke, 2005

2005-05-05 / 18. szám

4 2005. május 5. Vajdasági kiállítás a Rondellában Nem először esik szó a Vajdaságról és főként Temerinről lapunk hasábjain. Valamikor, amikor még dúlt a háború, annak gonosz törvényei szerint egyik mai kiállító művészink nem hagyhatta el lakóházát. így csupán „pótkiállítást" rendezhettek az Esztergomban élő családtagok az éppen kéznél lévő olajfestményekből. Műkritika helyett levelet írtam akkor Temerinbe az Esztergom és Vidékében, s így fejeztem be: „Elvesztettük ugyan az esztergomi akvarelleket - ám megnyertük ezt a szép olaj festmény-kiállítást. Kívánom, hogy a vesztés csak időleges legyen, múljon el a háború, s az újesztendőben találkozzunk!" Most, 2005-ben köszöntött be ez az újesztendő és Németh Mátyás Akvarellek című kiállításában gyönyörködhetünk. Vajdasági tájakat látunk: roskadozó, öreg tanyákat a mára már elfeíejtett góréval és kukorica-szárízek kúpokkal, csónakokat a Duna vizén, elárvult pusztuló gémeskutat a tájban a „temerini hangulatok" nyugalmat, békét árasztó faluképek, utcácskák, terek, templomok: egy-egy pillanat megörökítése a szülőföldről. Igaz, hogy kiállítónk már harminc éve foglalkozik festészettel, de 1970-től 1993-ig főállásban a Magyar Szó című újvidéki napilap fotóriportere volt. Kiállításait Jugoszláviában és Magyarországon tartotta, képei azonban Ausztráliába, Japánba és Amerikába is eljutottak. A bemutatkozó idősebb generációt még Szarvas Sándor fafaragó-szobrász képviselte Temerinből. Polgári foglalkozásai mellett iparművészeti munkáit a Nagyalfold fáiból: hársból és dióból faragta. A lét szükséges tárgyai: falitükrök keretei, kandallóórák, faliórák, gyertyatartók, az igen érdekes italszekrényke „In vino veritas" feliratával a művész nagy fantáziájáról tanúskodnak, szemet gyönyörködtetően szépek. Nagyméretű faliképei a magyar szenteket: Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót ábrázolják. Nehéz elhinnünk, hogy fából ilyen gazdag és dús redőzetet is ki lehet alakítani, mint szentjeink palástja. Ezek a szentképek a zentai Kis Szent Teréz templomot ékesítik. A tehetséges és sokat ígérő fiatalabb nemzedékből Utcai Dávid mutatkozott be „Második legjobb barátom a robot" című modern ihletettségű sorozatával. Milinszky Árpád tizenként képet hozott a bemutatóra, ún. tanulmány-fejeket, melyek különböző színekben tárják elénk az emberek különféle jellemének igen változatos arcait. A tárlatnyitás azonban nem csupán művésztalálkozó volt. Horváth Béla, a Vármúzeum igazgatója köszöntőjében arról a helyrehozó jószándékról is beszélt, amelyet a decemberi kudarc váltott ki. Egyre többször hívják meg honfitársaink a külhonban élő magyar művészeket, akiket szeretet, megbecsülés és tisztelet övez, és új élményeket adva mutatják be nekünk szülőföldjüket. Milinszky József, a temerini Első Helyi Közösség Tanácselnöke (polgármestere) elkísérte Esztergomba a művészeket. Megnyitójában örömét fejezte ki, hogy. egymásra talált a két város. „Öröm, hogy itt tudunk lenni és öröm, hogy meg tudunk maradni a Délvidéken". Majd köszönetet mondott az esztergomi barátoknak és a városvezető testületnek a kiállítás megszervezéséért. (Igaz, ami igaz: 2004 december elején az Esztergom és Vidékében a temerini-esztergomi testvérvárosi kapcsolat kezdeményezéséről írtunk...) Hováth Gáborné dr. (-ffy) Egy közösség, legyen az akár egy térség lakosságának több százezer fős csoportja is, akkor ad magáról életjelet, amikor értékei tudatában megfogalmazza közös igényeit, és kitűzi a célt ezek megvalósítására. Érvényes ez a tétel az adott embercsoport kultúrájára, kulturális életére is. Az 1999-ben létrejött Ister-Granum Eurorégió folyamatosan ellátja feladatát az intézményi keretek között (sikeres pályázatokat nyújt be például a tervezett beruházásaival kapcsolatban), de működésének feltételei a civil szférában is kialakultak: megszületett a terület napilapja, a népművészeti fesztivál keretében egy hagyományőrző rendezvény, május elsején pedig a régió ünnepének hagyománya alakul ki. A közösséggé formálódás fejleményei a kulturális életben ugyancsak megjelentek, és legújabb fejleményként örömmel számolhatunk be a kistérség művészeti-kulturális folyóiratának megjelenéséről. Az Átkelő című, félévenként megjelenő kiadvány egy természetes folyamat eredményeképpen, alulról jövő kezdeményezésként jptt létre, kiadását pedig az Észak-Kelet Régió Alapítvány vállalta fel. A folyóirat bemutatása először a garamkövesdi Gyurcsó István-emléknapon történt meg (mint erről két héttel ezelőtti lapszámunkban már beszámoltunk), Esztergomban erre a kistérség ünnepnapját megelőző héten, április 28-án kprült sor. Az Észak-Kelet Régió Alapítvány, Muszbek Zoltán kiadó, Bartos Anikó Viktória főszerkesztő vagy Ruda Gábor munkatárs neve nem ismeretlen olvasóink előtt, hiszen a Muravidék Baráti Kör tagjaiként a hasonló című kulturális folyóirat mellett eddig több könyv megjelenését is elősegítették. Ez utóbbiak között szerepel a Táj-kép-szó című antológia, amelynek bemutatójára ugyancsak a Gyurcsó-napokon keÁTKELŐ rült sor tavaly. Az új folyóirat mögött tehát Esztergom és a régió irodalmi életében már évek óta aktív szerepet vállaló személyek és egyesületek állnak. Az Átkelő a fentiekkel szemben helytörténeti és helyismereti periodika, amelyben azonban versek és képzőművészeti alkotások reprodukciói is helyet kaptak. A benne szereplő szerzők, írók, művészek természetesen az IsterGranum régióban alkotnak (esetleg munkájuk tartalma érinti a területet). Az első szám elsősorban a kistérség központjára összpontosítja a figyelmet, de mint Bartos Anikó a bemutatkozó est során kiemelte, terveik szerint minden alkalommal más település helytörténete, értékei bemutatása adná a fő témát. A mostani számban Esztergom mellett Cigléd kegyhely múltjáról és jelenéről, valamint Pilisszentkereszt íróiról, költőiről szintén megjelent egy-egy írás. (A kistérség soknemzetiségű voltának megfelelően ez utóbbi munka szlovák nyelvű mesét és verseket is tartalmaz.) Történelmi, kultúrvagy irodalomtörténeti esszék ugyanúgy megtalálhatók az Átkelőben, mint portrék és ökológiai tartalmú tárcák; Balassa Bálint őseiről, az egykori vármegye okatásügyéről, a kórház megépítéséről egyarát olvashatnak benne az érdekődők. Dr. Bárdos István például a két világháború közötti időszak esztergomi kulturális rendezvényeit elemezte lapjain, és dolgozatából a folyóirat-ismertetőt követően prezentációt is tartott. A főszerkesztő szavai szerint egyelőre kialakulóban van a lap tematikája, ezért nem zárkóznak el más, rokon témaköröktől sem. A mostani szám viszont a tudományos igényesség szempontjából ugyancsak különböző szintű írásműveket hozott egy fedél alá. Szükség volna tehát a bekért cikkek tartalmi színvonalának közelebbi meghatározására, miként elengedhetetlen az újraközölt írások (például Kaposi Endre visszaemlékezésének) filológiailag szabatos publikálása is. Hasznos segédeszköz a kiadvány végén elhelyezett Kislexikon, amely nemcsak a szerzők foglalkozásával ismertet meg (ahogyan ez ilyenkor szokásos), hanem felvázolja rövid életútjukat, és felsorolja érdemeiket (a közösségben gondolkodás jeleként). Ami pedig gyakorlati szempontból avatja a kistérség folyóiratává az Átkelőt, az az utolsó oldalakon feltüntetett lista az eurorégió önkormányzatainak elérhetőségével. Az első lapszám a gyors készülés pontatlanságaival, hiányosságaival együtt a térség szellemi életének lenyomata és egyben indukálója. Csak bízhatunk benne, hogy anyagi alapjainak megszilárdulásával évente nemcsak két alkalommal találkozhatunk vele, hanem sűrűbben. Az itt található és az itt születő értékek nagy száma, az ezeket feltáró kutatások gazdagsága, színvonala ennél gyakoribb megjelentést indokolna. HOBO - Kertvárosban (Nagy) Április 28-án este igazi élményben volt részük azoknak, akik jelen voltak Hobo József Attila című közel másfél órás műsorán. A mély és rekedtes hangú művész magával ragadta a Féja Közösségi Ház nagy termét teljesen megtöltő közönséget. A művész már második alkalommal tartott előadói estet Kertvárosban. Tavaly február 20-án „Akasztottak balladája" címmel Francois Villon költeményeiből összeállított műsorával lépett fel. Most, József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából „Tudod, hogy nincs bocsánat" című műsorral tisztelte meg a helyi közönséget. (Korábban már két önálló műsort készített József Áttila költeményeiből, azzal járta az országot.) Kertvárosi fellépése az évfordulós előadói sorozatból már a 73. volt. Amint mondta: „az előadásainak az a célja, hogy bevonja, és továbbgondolkodásra késztesse a nézőt". József Attila „verseit úgy olvasom, mint a szent könyveket és néha, mintha a saját gondolataimat látnám leírva". Az előadást Vidnyánszky Attila rendezte, Márta István, Hárs Viktor és Nagy Szabolcs írták a zenéket. A helyi zenei hangosítást a Ház igazgatójának fia vállalta, aki a feladatot teljes összhangban az előadóművésszel, kiválóan oldotta meg. A műsor folyamán 42 vers hangzott el részben vagy egészen, ebből 18 zenei kísérettel. Hobo az előadás közben járt, mozgott, a nézők sorai között is járva adta elő a verseket. A közönség csendben, pisszenés nélkül hallgatta végig a műsort. Csak a végén, a művész meghajlása után tört ki a taps, ami a ráadásig nem is szűnt meg. Az előadás után lehetőség volt szót váltani Hoboval (Földes László) és autogramot kérni tőle. Ekkor mondta: nagyon fontosnak tartja, hogy az előadások által is minél több emberhez jusson el József Attila költészete - hazánkban és a környező magyarlakta településeken egyaránt. Einczinger Ferenc művei a Keresztény Múzeumban és a Balassa Bálint Múzeumban A tavalyi jubileum után idén tavasszal, március 13-án nyílt kiállítás az egykori jeles közéleti személyiség, Einczinger Ferenc festményeiből, grafikáiból. A vernissage-hoz kapcsolódva különböző helyszíneken több esemény is zajlott aznap (EVID, 2005. március 24.), amelyek méltóvá tették ezt az alkalmat az aktív társadalmi életet élt bankvezető alakjához. Mert az alkotó, a művészetszervező és a közíró tevékenysége ugyan nem elválaszthatatlanok egymástól, ezek inkább együtt jellemzik őt. Festői működése például meg-megszakadt az élete folyamán, és fénykorában is sokat köszönhetett a felé irányuló bátorító figyelemnek. Önéletírásában több mentséget talál arra, hogy miért csak az elért szinten tudta kibontakoztatni képességeit, önkritikus és öntudatos, tehetséges festőként mégis értékes piktúrát teremtett (és közvetített) a kisvárosi körülmények közepette. Sorsával megbékélve később már mások számára is ajánlotta az általa folytatott (a műkedvelő) alkotómunkát. A mostani alkalommal két színvonalas tárlat és az 1986-osnál rangosabb, de még ugyancsak vékony katalógus emlékezik meg Einczinger Ferencről, akinek legjelentősebb képei ezúttal a Keresztény Múzeumban kaptak helyet. A termekben itt téma szerinti csoportosításban szerepelnek a veduta- és az életképek, a folyosón részben a portrék láthatók. Időrendi, a különböző alkotóperiódusok szerinti válogatást azonban hiába keresünk ezeken belül, amit megfelelőképpen indokol a hely szűk volta. A festő a századelő izmusainak ismerőjeként maga is többféle formanyelv alkalmazásával kísérletezett eredményesen, és ez csak fokozza azt a benyomásunkat, mintha egy színes kaleidoszkópba tekintenénk a kiállítás megszemlélésekor. Helyenként Rippl-Rónai hatását érezhetjük ki a művekből, a Három grácia Henri Matisse A tánc című képét juttatja eszünkbe, az aktok szecessziós vonalvezetése a letűnt századfordulót idézi. Az alkotó tudatosan és jó érzékkel válogatott a formai lehetőségek, de a festőtechnikák között is, így külföldi tárlatokon iskolázott, de műkedvelő mivolta ellenére méltán részesült egy-egy országos elismerésben. A kortárs művészetekben való tájékozottságát az új katalógusban is olvasható szakcikkei, ötletgazdagságát pár ex librise és az általa készített gyermekjátékok igazolják a kiállításon. A mostani tárlat ékesen bizonyítja végül azt, hogy próbálkozásait bár nem vitte messze a modern példáktól (és egységes egyéni stílust sem képviselnek ezek a művek), a tárgyábrázoláshoz hű, összefogott kompozíciói alapján jelentős művészként tarthatjuk őt számon. Á Balassa Bálint Múzeumban a vár 1934-1938 közötti feltárását dokumentáló szénrajzok kerültek a falakra. E művek az azonos témájú fényképfelvételek (Petrás István) és tusrajzok (Bajor Ágost) mellett láthatók, melyek együtt nemcsak a hetven éve zajlott ásatások jelentőségét, de egyben Einczinger Ferenc szenvedélyes érdeklődését is érzékeltetik e tárgykörben. A rajzok közül több a Balassa Múzeum állandó kiállításának anyagába kívánkozik, s ezek az emlékkiállítás lebontása Stán minden bizonnyal hiányozni is fognak számunkra onnan. Einczinger Ferenc munkássága, valamint a közéletben és a közművelődésben betöltött szerepe megítéléséhez a különböző szakirányú kutatók munkájának összehangolására van szükség. Korunkban ugyanis a tudományterületek specializálódása nem kedvez az olyan személyiségek feltérképezéséhez, akinek működése több terrénumot érint egyszerre. A jelen kiállítás katalógusa erre tesz kísérletet, szerzői ugyanis az alkotó más-más tevékenysége felől közelítik meg festészetét. Az első, egymás felé megtett lépések tehát megtörténtek, a remélhető folytatáshoz pedig a sokoldalú személyiségről készült családi internetes honlap is segítséget nyújthat. A május 29-éig látható tárlat hasonlóképpen jelentős mértékben hozzájárul a két világháború közti művészet és benne az ő egyénisége megértéséhez. Egy állandó kiállítás, akár egy emlékszoba megnyitása által nem csak festészetének bemutatása válhatna valóra hosszabb távon, de a hely egyben a felelős, az önművelésre és a közművelődésre egyaránt figyelmet fordító polgárnak is emléket állítana. Felmutatva így egy példaképet Esztergomban az egykori lakosok közül - amire pedig mindig, de mostanság különösen nagy szükség van. Istvánffy Miklós Bemutatkozott az Átkelő