Esztergom és Vidéke, 2005
2005-04-21 / 16. szám
4 eszcemxn 2005. április 21. Rochlitz György kiállítása a Sugár Galériában Nagysallói megemlékezés Április 17-én immár nyolcadik alkalommal tartotta meg a párkányi Sobieski János Hagyományőrző Lovasegylet az 1849-es dicsőséges Tavaszi Hadjárat felvidéki emléktúráját, Lekér és Nagysalló között. E túrát az 1849. április 19-ei nagysallói győzelem emléknapjához közeli vasárnap rendezik, mely csata a szabadságharc egyik legtöbb véráldozatot követelő, ám egyben legsikeresebb hadieseménye volt. A hagyományőrző huszárok csatlakoztak a CSEMADOK és a Magyarok Világszövetsége Felvidéki Szervezete által rendezett ünnepséghez, ahol a mindegy kétszáz jelenlévő a hadjárat közelben vívott győztes csatájában résztvevő honvédek emlékoszlopa előtt tisztelgett. Az ünnepi beszéd és a szavalatok elhangzása után a megemlékezők átvonultak a község református temetőjébe, ahol megkoszorúzták a Vida János által 1910-ben állított obeliszket is. Az ünnepséget Lekéren a hagyományőrző huszárok előléptetése követte, a Lovasegylet vezetőjének, Drozdik Sándornak lovastanyáján. Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes öt fiatal hagyományőrző huszárt léptetett elő. Bánhidy András Kelet-tumor Dombormű kórházunk falán Sokszor sétálunk el mellette, és ritkán vetünk rá egy-egy pillantást. A 175x152 cm-es bronz domborművet már egy kicsit megviselte az idő, felirata már nehezen olvasható, de ha rövid időre megállunk előtte, sok mindenről mesélhet nekünk. A cethal előtt Jónás próféta látható. A nehezen olvasható idézet természetesen a Jónás könyvének iiu jÉ ^ második részéből való: „£>e mennél^ ^^ ^ ^ ? nem kellően megbecsülten, kórhá- ''"gfy A jtil i'g /JűS! zunk kerítését a Petőfi Sándor utca iltf*^" ' É és a Babits Mihály út sarkán. A látó- TC^Cv. 'MIpS' < gatók, akik nem a betegekhez jön- • • »l|Ltá . '1 ff nek a kórházba, itt fordulnak az eiő- wms'n ir<T> -aK&sw hegy irányába, és indulnak el a nagy Pjgfa */'"^KJ költő házához. ^•••••H Babits és felesége 1923-ban vásárolták meg a ma múzeumként működő előhegyi házat. Se szeri se száma azoknak a hírességeknek, akik meglátogatták itt a költőt. Babits élete összefonódott Esztergommal. Több verse is itt született (Esztergomi napló, Szent király városa, Dal az esztergomi bazilikáról). Az irányt is mutató domborművet nem kisebb művész, mint Borsos Miklós készítette. Borsos Miklós 19,06-ban Nagyszebenben született. Elete, munkássága nem köthető Esztergomhoz. A győri Bencés Gimnáziumba járt, de azt nem fejezte be. Aranyművességet és vésnökséget tanult. A Képzőművészeti Főiskolára nem nyert felvételt, és nekivágott a világnak. Olaszországi és franciaországi útjáról sok száz rajzzal tért haza. 1933-ban vette feleségül Győrben Kéreg Ilonát. A képzőművészet számos ágát művelte magas szinten. Eredetileg festőnek készült, de végül a szobrászatot választotta. 1945-ig élt Győrött,'majd a következő évben már az Iparművészeti Főiskola tanára, azonban Győrhöz nem lett hűtlen. Munkásságának jelentős darabjait hagyta a városra. Életmű kiállítása is itt tekinthető meg. Korának valamennyi elismerő kitüntetését megkapta: Mvjnkácsyés Kossuth-díjas, valamint Érdemes és Kiváló művész volt. Az ország számos helyén találhatók meg alkotásai: a fővárosi Clark Ádám téren levő O-kilométerkőtől, Badacsonytomajon (Egry József szobra és síremléke), Balatonfüreden (Balatoni szél) Veszprémen (Eötvös Károly mellszobra) át nagyon hosszú lenne a teljes felsorolás. Mi esztergomiak, a kórház dolgozói büszkék lehetünk - legyünk is! arra, hogy egy ilyen nagy művész alkotása előtt állhatunk meg egy-egy percre. (kor-lap.hu) A Bandor-kereszt Szentgyörgymezőn - a temetőt elhagyva - a Leningen Westerburg Károly utca és a Honvédtemető felé leágazó út sarkán áll egy műkő kereszt, melyet 1911-ben Bandor István fuvarozó állíttatott az alábbi felirattal: „Edes Jézus, az Isten dicsőségére a szobrot emelték Bandor István és neje Sándor Éva". A felirat érdekessége, hogy az István nevet Istvány-ként vésték. A szobor átvészelte az első világháborút, de a második utáni szobor-döntögető időben már az emlékeket nem tisztelő emberek ledöntötték. A kettétört keresztet később ugyan vaslemezzel összepántolták, de a vízszintes karját nem lehetett összeilleszteni, ezért betonból öntöttek egy hasábot és erre erősítették rá Krisztus kezét. A határba menő emberek megsüvegelték a keresztet, a kirándulók egy-egy csokor virágot tettek rá. Néhány évvel ezelőtt ökumenikus búzaszentelési szertartást tartóttak itt. A 2003-ban elkezdett lakópark közművesítésekor - Varga Lajos plébános hozzájárulásával - szétszedték, de garantálták, hogy amint lehet, újra felállítják. Nemrég - mint ahogy azt ígérték - csaknem az eredeti helyére vissza is helyezték. így tehát Krisztus urunk - kitárt kaijával - ismét várja a Honvédtemető és a határba igyekvőket. Bélay Iván Katonák Szentgyörgymezőn A Hadtörténeti Intézet és Múzeum által támogatott katonai sírok kutatása újabb részeredményekhez vezetett. A levéltárban meglévő városházi iktatókönyvekből kiderült, hogy az 1952-es iratselejtezés nem volt 100%-os „hatékonyságú". Katonai halottak temetési névsorára bukkantunk. A névsor iktatva „Esztergom Szab.Kir. M.város Polgármestere" bélyegzővel 1945. március 20. körül, a dátum vége rosszul olvasható. „Tárgy: A Szentgyörgymezei hősi temetőben eltemetett hősi halottak névjegyzéke. Határozat. Felhívom ifj. Mráz József városi temetőgondnokot, hogy állítsa össze, illetve egészítse ki azon katona hősi halottak névsorát, akik a szentgyörgymezei hősi temetőben lettek eltemetve. Felhívom továbbá a temetőgondnokot, hogy ugyancsak állítsa össze azon katonai hősi halottak névsorát, akik részben a belvárosi temetőben, részben pedig egyéb ismert helyeken vannak eltemetve. Erről ifj.Mráz József temető gondnok urat értesítem. Esztergom,1945. május 24. Polgármester (a szignó alapján: Brenner Antal)". A névsor 104 tételszámot sorol, köztük ismeretlen magyar, német és orosz katonákat, és több katonai munkaszolgálatost. Egy újabb lista „Az esztergomi szentgyörgymezői hősi temetőben eltemetett katonai hősi halottak" csatolva a belvárosi és a Szt.Anna temetőben tepietettek névsora. „Polgármester Úr! Hivatalos tisztelettel beterjesztem azzal, hogy a + jelzettek kiföldeltettek és illetőségi helyükre elszállíttattak. E.1945.VI.20. Ifj. Mráz József tem. felügyelő." „Határozat. A temetőgondnok jelentése tudomásul szolgál. Intézkedést nem igényel. Esztergom, 1945. júl. 20." Ez a lista bővebb, mint amit a Hadisírgondozó Iroda részemre megküldött, és lényegesen kisebb az ismeretlenek száma. Mivel ezek csak névsorok rendfokozattal, a többi adat tekintetében a Hl által adott lista a mérvadó. Az iratokban szó nem esik tömegsírról (szerintem nem is volt). 1944. december 6-án Nógrádverőcén 12 katonai munkaszolgálatos esett el, őket is eredetileg Szentgyörgymezőre temették. Idősebb olvasóink! Tudja-e valaki, hogy milyen esemény során haltak hősi halált? A szentgyörgymezői hősi temető második világháborús parcellájában több mint nyolcvanan nyugszanak. Önök szerint az a tíz körüli meglévő fejfa nem azt mutatja-e, mennyire becsüljük elődeinket? És mi mit várhatunk unokáinktól? v. Szendrő Péter (Bánhidy) Április 15-én nyílt meg a Sugár Galériában Rochlitz György tatabányai festőművész kiállítása. A tárlat anyagát és a kiállítót Papp Albert festőművész mutatta be. Rochlitz György 1966-tól építészmérnökként dolgozik. 1982-tagja, majd 2002-től elnöke a tatabányai Bányász Képzőművész Körnek. Emellett művészeti vezetője a tatai Eszperantista Képzőművész körnek is. Napjainkig 34 alkotótáborban, 101 közös tárlaton vett részt, ahol számos díjat nyert. 1987-től 31 hazai és 6 külföldi kiállítása volt. Művei megtalálhatók Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában, az USA-ban és a Külügyminisztérium külképviseletein. A kiállítás május 12-éig tekinthető meg munkanapokon 8-16 óráig. Burjánzó-duzzadó, életet jelképező ismeretlen-ismerős, természet adta arcát az „önjelölt művész", bicskájával végérvényesen újra értelmezte. Tán sosem fogja majd fel, hogy akarva-akaratlanul egy mára már önműködő, az önálló döntés illúzióját keltő világ gúnyrajzát metszette fába. Az egyszerű tekervények mosása már oly jóra sikeredett, hogy elengedett kézzel (aggyal) formálhat ki-ki véleményt erről-arról, elvégre „miénk a világ". Ömlenek a média csillogó-villogó „üveggyöngyei" s ha egyszer a korpaüzlet beindul... Hát ez a disznóság! Eme „sötétségtől" felvillanyozva, dúlva-fúlva keresgéltem a jótékony büntetés formáját, mígnem rájöttem: már késő. Gyermekkorom megérdemelt fakanalas verése bújt elő az emlékképek paplana alól; amit ötévesen, anyámtól kaptam már otthon, hazaérve, hogy sose felejtsem el: ez az én érdekemben történt. A szemtanúk elmondása szerint életem első és utolsó (kézből) szabaduló-művészi száma tökéletesre sikeredett. Se személyi, se anyagi kár, ahogy mondani szokták. Lelki, annál inkább. Akkor együtt sírtunk, ma már csak egyedül - ha felidézem. Már fiatal emberként értettem meg, ennél többről volt akkor szó. Ma büszkeséggel tölt el, hogy sokáig, kérdés nélkül volt kihez igazodnom az élet szabályerdejében. Mára már azt is biztosan tudhatom, hogy az utolsó, erkölcsöt-lelket pusztító kór milyen égtájból indult. Mint ahogy az öreg indiánok tudták, „csak akkor ítélkezz, ha már futottál az ellenség mokasszinjében", nekünk sincs jogunk statáriálisan elítélni a „művészt". Múltunk csalódásai után bizton hihetjük, a legjobb, ha saját csillagösvényünkre lépünk. Szeretettel, türelemmel könnyebben beforrnak a sebek és még egy tumorral is lehet együtt élni. Villányi Zsolt Fotó: Mudrák Dániel E szójátékot nem jókedvemben agyaltam ki egy pihent éjszakán, épp ellenkezőleg: egy hajnalon a tehetetlenség dühe, vagy inkább a szomorúság menekített a betűkhöz. Az álmatlanság oka - bár csak rémálom lenne, ám valóság -: városunk árnyas platánsora „maradandó alkotással" bővült. A strand „pocakos" fája, a „tumoros" melynek tövében lángosért, bambiért, filléres belépőért sorban állva generációk képzelhettek bele bárkit, bármit - összekaszabolva, megalázva hirdeti ezután: ebben a világban már nincs szükség a fantáziára!
