Esztergom és Vidéke, 2005

2005-04-14 / 15. szám

2005. április 14. esztaimyn vip^fre 5 Mit jelent ma számomra József Attila? József Attila? Átmeditált magyarórák, és nagyjából harminc oldal a szöveggyűjteményemben. Vagyis felelős némi elvesztegetett időért, és néhány fa haláláért. Ennyi. Mondanám elsőre, de ha megfordulok és a polcomra ragasztott fehér kartonlapon feketéllő sorokat bámulom, melyeket ő írt, mégis azt kell hinnem, hogy több... Mégcsak azt sem mondhatom, hogy a verseit jelenti. Mert jelenti még a borzongást, amit akkor éretem, amikor a Tiszta szíwel-t először olvastam, néhány röpke évvel ezelőtt. Jelenti a vágyat, hogy egyszer legalább feleannyira jól írjak, mint ő. És jelenti a rettegést, hogy egyszer az ő sorsára jutok. Jelenti a kort, amelyben élt, a beteg századot, amelyben született (és amelyben én is, mi is születtünk), és a társadalmi réteget, melyet képviselt, melyből származott. Jelent egy iskolát itt, Esztergomban, és még sok teret, utcát, színházat, egyéb intézményt, vagy épületet, melyeket róla nevetek el. Jelenti a vitákat, amiket értetlenkedő osztálytársaimmal folytattam egy-egy művének olvasása után, vagy az érettségi tételek kidolgozása közben. - Egy érettségi tételt is jelent. És jelenti azt a rengeteg érzést, gondolatot, könnyet, felismerést, amiket a versei váltottak ki belőlem. Mindenekfelett azonban számomra emlékeket, álmokat, és félelmeket jelent, múltat jelent, jelent jelent, és jövőt, vagy legalábbis az abba vetett hitet. Emlékszem, akkor kezdtem el foglalkozni vele, amikor egy tanárom Reménytelepül című művét hozta példának egy - ma már bevallom - rém ostoba kérdésemre, mely valahogy így hangozhatott: „Akkor milyen az igazi vers?". Szinte dühösen gondoltam magamban: „Ugyan, ki az a József Attila, ugyan mit tudhat ő olyan nagyon, hogy az orrom alá dörgölik, és az arcomba vágják... ". Morogva kerestem meg egy kötetét a könyvtárban, de ahogy bele-beleolvastam, rá kellett döbbennem: József Attila bizony valaki, és tud valamit, amit én történetesen nem eléggé: írni. Azóta sok idő telt el. Igyekszem elkerülni az ostoba kérdéseket, és ritkábban ugrálok a mellemet verve, mert rájöttem, hogy rémisztően keveset tudok, és még sokat kell tanulnom élőktől, holtaktól, József Attilától, mindenkitől... Persze így is gyakran előfordul, hogy „tejfoggal kőbe" harapok, és eszembe is jut rögtön, hogy jobb lenne békén ülni a fenekemen. Végül, de nem utolsó sorban egy - valószínűleg örökké válasz nélkül maradó - kérdést juttat eszembe József Attila. Erre gondoltam akkor is, amikor megfordulva Ki-be ugrál című versének jól ismert sorait olvastam a polcomon. Talán elsőre furcsa is, esetleg ostobaságnak tűnhet, de kíváncsi vagyok: vajon megérte-e. Úgy értem, érdemes volt-e úgy élnie, ahogy élt, tehát ha mondjuk eldönthette volna, hogy egyszerű munkás lesz-e, vagy zseniális, de gyakran boldogtalan, beteg költő, melyik sorsot választotta volna? Bády Viktória Dobó Katalin Gimnázium 12.a osztály NÉVVÁLTOZÁS Az esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtár 2005 januárjától Helischer József nevét vette fel. Első közkönyvtárát Esztergom Helischer József városi tanácsosnak köszönheti, aki 2538 - nagyrészt latin és német nyelvű - kötetből, valamint több kéziratból, térképből és néhány ősnyomtatványból álló gyűjteményét 1844-es végrendeletében a városra hagyta és adományát 3000 váltó forinttal kiegészítette a könyvtár gazdagítására és fenntartására. A megyei levéltárban ma is megtalálható testámentumból idézve: „...Minthogy bizonyos volna az, hogy a tudományok virágoztatnák a köztársaságokat, azoknak pedig tenyésztésökre egyik fő eszköz volnának a könyvtárak, ennél fogva már más míveltebb nemzetek példájára már édes hazánkban is némely városok ilyes intézetekkel dicsekedhetnek, kedves Szülőföldem azonban eddig ilyen intézeteknek híjával volna: ebbéli fogyatkozásnak némi pótlására a harmincegynéhány esztendőktől fogva összeszerzett javaim jelesebb részét tevő, kétezer ötszáz egynéhány darabokból álló könyvtáramat, minden kéziratokkal, jegyzéseimmel, mappákkal és egyebekkel ezen Nemes Szabad Királyi Esztergom Városának, melynek mindenkor híven szolgálni igyekeztem, hozzá vonzó buzgó szeretetem jeléül odaajándékozom, kérvén a tisztelt Várost, hogy ezen csupán alapul szolgálandó, jövendőben más boldogabb Hazafiak által szaporítandó áldozatomat oly szívességgel fogadni méltóztassanak, mint amilyenből az származott-többire annak hova való helyezése, elrendezése és gondviselése iránt teendő rendszabályokat a Nemes Tanács bölcs ítéletére bízom, akitől egyedül fog függni mindenkor...". Helischer József 1779. április 12-én született Esztergomban. Apja Székesfehérvárról német kalaposmesterként települt városunkba. Az ő halála után magántanítványok oktatásával tartotta fenn magát, fejezte be gimnáziumi tanulmányait, majd Pesten bölcseletet tanul. Szülővárosában vállalt írnoki állást és aközben végezte el jogi tanulmányait. Néhány év múlva az árvák gondnoka lett, később aljegyző, majd 1829ben városi tanácsos, mely hivataGondolatok a könyvtárban Kora gyermekkorom óta hűséges kísérőim a könyvek. Bár nem származom értelmiségi családból, szakkifejezéssel élve: „első generációs" vagyok, mégis meghatározták sorsom alakulását. Szüleim a Búvár Zsebkönyvek, a Képes Földrajz vagy a Képes Történelem egy-egy kötetével mindig megajándékoztak születés- vagy névnapomra, így a nyomtatott betű szeretete szinte észrevétlenül ivódott belém. Nővérem könyvtáros, nem csoda hát, hogy a könyvtárral is korán kapcsolatba kerültem. 1995ben, tehát pontosan tíz évvel ezelőtt lettem tagja az Esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtárnak. Kezdetben készülő egyetemi szakdolgozatomhoz gyűjtöttem itt anyagot, szereztem be a szükséges szakirodalmat. Eleinte csak hétvégenként tudtam ide ellátogatni, de szinte az első látogatásom óta kedvenc helyemmé vált az esztergomi könyvtár. Főleg az emberléptékűsége fogott meg rögtön. Nem túl nagy, de nem is kicsi a „Babits", mindez az épületről szintén elmondható. Még az elhelyezkedés is ideális: nincs egészen a város központjában, de nincs is attól messze. Hát még akkor, ha a Mária Valéria híd felől közelíti meg az információra éhes olvasó! Merthogy Párkányból is vagyunk jónéhányan, akiknek nagyon a szívéhez nőtt ez az intézmény. , Szóval én csak jókat tudok mondani erről az elmúlt tíz évről, mióta a könyvtár tagja vagyok. Segítőkész könyvtárosok, széles spektrumú könyvállomány és folyóirat-kínálat, rendszeres író-olvasó találkozók, előadás-sorozatok - mind együttesen jellemzik a Babits könyvtárat. Az utóbbi időben mind sűrűbben látogatok ide, kihasználva az átmenetileg rám zúdult szabadidő fölösleget, és persze az információ-éhségemet csillapítandó. Általában a kedvenc fotelomban üldögélek az ablak mellett, folyóiratokkal és napilapokkal körülbástyázva. Ilyenkor sokszor eszembe jut Márai egyik mondata a Füveskönyvből: „Karosszéket akarsz, mikor a többiek mezítláb tolonganak az országutakon, s a városok flaszterem". Hát igen, kiváltság ez a javából, fotelben üldögélve olvasgatni 2005 tavaszán, miközben „odakint" tombol a fogyasztói őrület és a vadkapitalizmus. Én ezalatt „idebenn" feltöltődöm és igyekszem teljesen elfelejteni a jelen fájdalmasan kiábrándító valóságát. Korunk vívmánya, a számítógép előtt, többnyire középiskolás diákok ülnek, olvasással általában azt a kis időt töltik, míg újra üresedés lesz valamelyik masina előtt. Hiába, más generáció, más életszemlélet, más felfogás. Persze, mint mindenben, a^ért ebben is akadnak kivételek. Én sem zárkózom el az internetezéstől, hiszen nagyszerű dolog, sok értékes információhoz lehet jutni általa, de én már csak megmaradok ilyen könyvmolynak. Olyasfélének, aki megint Márai soraihoz vezet el: „Nem olyan fontos, hogy mindennap írjál, fontosabb, hogy mindennap olvassál. A művelődéshez mindig legyen időd, mindennap". Ehhez próbálom tartani magam, még akkor is, ha ez ma már talán megmosolyogni valónak tűnik. lát 15 évig viselte. Nagy emberbarát hírében állt. Főleg a kórházzal, az iskolákkal és a köztisztasággal foglalkozott. Mint lelkiismeretes, ügybuzgó hivatalnok, rendbe szedte a szegényház és egyéb alapítványok pénzügyeit, ő volt a továbbfejlesztője az aggok házának is, mely intézményből alakult ki később a kórház. Nevét két munkája őrzi. Az egyik 1827-ből való: Esztergom vármegye statisztikai, történeti és helyrajzi leírása, latin nyelven, kéziratban maradt fenn. A másik munkája nyomtatásban is megjelent: „Rövid tudósítás az 1838 esztergomi árvízről, annak következményeiről, a kárvallottak számára befolyt segedelmekről és ezeknek felosztásáról". Esztergom kultúrtörténeti emlékei között igen jelentős helyet foglal el a rendkívül értékes Helischer-hagyaték. Szakavatott kézzel válogatott könyvei igazolják, hogy a reformkori gondolkodás és embereszmény, a kultúra szeretete és tisztelete a kisvárosok „kisemberei" között is hatott. A hagyatékozó gyűjteményének nyomtatott műveiről maga készített - nyelvek szerinti csoportosítással - leltárkönyveket. Á történelem és a földrajz osztályain belül külön szakcsoportként szerepeltette a megyéről, illetve a városról szóló - tehát az ún. helytörténeti - irodalmat. A négy leltárkönyvből három ma is megtalálható a könyvtárban. Miután 1844-ben meghalt, még 61 esztendőnek kellett eltelnie, hogy végakarata - legalább papíron - megvalósuljon. Esztergom képviselő-testülete hivatalosan 1905-ben intéz ményesítette a hagyatékot: alapítólevélben rendelkezett egy nyilvános könyvtár fenntartásáról és működéséről. 1967-ben, az új könyvtár megépülésével méltó helyet, egy külön helyiséget kapott a muzeális értékű Helischer-féle alapítványi gyűjtemény, de ahogyan bővült a jelenlegi állomány és kellett minden talpalatnyi hely, sajnos, jó részétől meg kellett válnia a könyvtárnak. Ma már csak párszáz válogatott kötet lelhető itt fel „mutatóba", a többit a Balassa Múzeum őrzi. Flórián Mária könyvtáros (Az alapító okirat egyik - vagy éppen az első - fogalmazványa nemrég múlt száz éves: március 30-ai keltezésű. A végső döntést 1905. augusztus végén hozták. E centenáriumi alkalomból a városi könyvtár történetével bővebben fogunk foglalkozni. A szerk.) Valami azért mégis nyugtalanít kissé: a „Babits" már nem a „Babits" többé. Januártól ugyanis a könyvtár Helischer József nevét vette fel. Nem szeretném elvitatni az egykori városi tanácsos érdemeit az első esztergomi közkönyvtár létrehozását illetően, de szerintem kár ezért a névcseréért. A nagy költő neve legalább annyira összefonódott a királyi várossal, mint Helischeré. Talán a Várhegy lábánál tervezett oktatási és kulturális központ részeként majdan létrejövő másik könyvtárnak kellene az egykori tanácsos nevét viselnie. Hiszen Esztergom mindenképpen megérdemelne két közkönyvtárat, melyek közül az új specializálódhatna a diákseregre! Bár, amint hallom, a mostani városi könyvtár költözne fel a Várhegyre. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, szerintem többen is vagyunk a törzsolvasók között, akik már nagyon megszokták a könyvtár jelenlegi helyét. Csak remélni tudom, hogy az új hely is legalább ennyire emberléptékű lesz, mint a mostani. Lehet, hogy a foteleket is kicserélik, vagy talán már nem is lesznek fotelek? Majd legföljebb keresek egy másik, meditációra és elmélázásra egyaránt alkalmas helyet, hiszen ablak biztosan lesz az új könyvtárban is, csak ne legyen túl magasan! Mert akkor már oda a mostani emberléptékűség! Egy dologban mindenesetre biztos vagyok: a könyvek és az otthonias légkör minden bizonnyal megmaradnak, ha minden más változik is. Hiszen szükségem, szükségünk van az esztergomi könyvtárra, legyen költőről vagy bárki másról elnevezve, és álljon a város akármelyik pontján! Dr. ph. Tátyi Tibor (Párkány) Nagymartonban született, eredeti neve Langecker volt, csak 1882-ben magyarosította Oltósyra. Faesztergályos szakmát tanult, 1836-ban telepedett le Esztergomban. 1842-ben hozta létre Szentgyörgymezőn 25 holdas meggyfa-ültetvényét és alapította meg az ún. „szipkagyárat". 1848 szeptemberétől az esztergomi nemzetőrök főhadnagyaként vett részt a komáromi vár megszállásában és védelmében. Klapka tábornok Komáromból fontos, titkos levéllel Debrecenbe küldte Kossuth Lajoshoz. A levelet egy kifúrt sétabotba rejtette, drótostpt álruhában, szekérre rakott takarmány közé bújva vitte a levelet. Útba ejtette Esztergomot (Szentgyörgymezőt), ahol felesége elrejtette. A kutató osztrák katonák nem találták meg, mert az emésztőgödörbe bújt el. Sok viszontagság után végül sikerült a levelet Kossuth kezébe adnia. E bravúrjáért századossá léptették elő, amire élete végéig a legbüszkébb volt. 1849 nyarától az egyik komáromi kórház parancsnoka. A szabadságharc bukása után, a Bach-korszakban sok üldöztetést szenvedett. 1850-ben műkertész volt, majd újult erővel fogott a meggyfa-termesztéshez, pár év múlva világhírűvé tette üzletét. 1880-ban Bécsben exportraktárt és gyárat létesített. Állandó képviselete, raktára volt több európai országban, sőt Amerikában is. 1874-ben Puszta-Fegyvernekre költözött, 80 holdon elindította a meggyfa-termesztést és gyárat alapított. 1885-től - miniszterelnökségi engedéllyel - a címtáblákon, leveleken és minden üzleti nyomtatványon a Magyar Szent Korona alá tartozó országok egyesített címerét használhatta. 1892. május 25-én aranymenyegzőjét és a gyáralapítás 50. évfordulóját ülték. A gyári munkások gazdagon terített asztalok mellett ünnepeltek, a szegényebbek pénzsegélyben részesültek. 1893. június l-jén Szent-György mezőváros örökös díszpolgárává választották. Sok éven át volt a városrész bírája, törvénybírája, árvagyámja, erdésze és határbírája. 1894. augusztus 29-én hunyt el. Munkahelyén - a meggyfaágakkal díszített falak között - ravatalozták fel, a kettős koporsót a szentgyörgymezői képviselő-testület tagjai a vállukon vitték a temetőbe. A gyászszertartáson csaknem háromezren vettek részt. 1948-ban Szentgyörgymezőn a Barkóczy Ferenc utca folytatását Oltósy Pál utcának nevezték el. * A hálás utókor 1998. március 13-án egykori lakóháza falán emléktáblán örökítette meg Szentgyörgymező világhírű gyárosának emlékét. A lakóház jelenlegi tulajdonosa - felújítási munkákra hivatkozva - a táblát eltávolította a falról, és nem járult hozzá, hogy ugyanoda helyezzék vissza. Szentgyörgymező Barátainak Egyesülete - elnökük, Major László irányításával - beszerezte az engedélyeket, felhelyezte a ház Aulich utcai falára a táblát és viselte a költségeket. Idén meghitt ünnepség keretében avatták fel újból. Itt Major László emlékezett meg Oltósy Pálról, majd Szentgyörgymező polgársága nevében az Olvasókör és az Oltósy család helyezte el koszorúját. A temetőben Bélay Iván emlékezett meg a dinasztia megalapítójáról, Szentgyörgymező jótevőjéről. A jelenlevők innen a Honvédtemetőbe mentek, hogy ott is leróják tiszteletüket. B. I.