Esztergom és Vidéke, 2005

2005-03-10 / 10-11. szám

6 eszreRBQjP 6s vip^fre 2005. március 10. Újabb gondolatok az esztergomi szabadtéri színjátszáshoz Tavaly, Einczinger Ferenc születésének 125. évfordulója alkalmából lapunk „emlékévet" hirdetett (EVID, 2004. április 8.) Az egykorú várospolgári közélet meghatározó személyiségének gazdag munkásságát az év végéig még három számunk hasábjain igyekeztünk legalább néhány oldaláról bemutatni (június 17., augusztus 5., december 23.). A festőművész jubileumi emlékkiállítása - a Keresztény Múzeum és dr. Zsembery Dezső együttműködésének köszönhetően - március 13-án nyílik meg. A szép katalógus - címlap-részlete itt látható - elsősorban a festői életművet méltatja, és főleg ennek megfelelően válogat Einczinger Ferenc publicisztikájából, aki 1900 és 1944 között az Esztergom és Vidékének is állandó munkatársa volt. Összeállításunk nagyobb részt kiegészítése a katalógusban közölt szemelvényeknek, megidézve a tudatos közművelőt, a kulturális értékek közvetítésének és a hagyományőrző városfejlesztésnek modern, európai szemléletű szorgalmazóját. Prímási múzeum (...) A közmívelődés iránt való kellő érzék hiánya, vagy a túlságos aggodalom miatt elzárt műMncsek hozzáférhetlen volta (...) sajnosan nálunk még nem jön mulasztás számba. (...) Különösen Németország az a hely, hol sokszor csupán egy család történeti emlékei, szobabútorai általánosan ismert múzeumszerű látogatottságnak örvendenek. Pedig hát ki tagadhatja azt, hogy egy vidék, vagy család műemlékei is ne támogathatnák a közművelődés terjedését. (...) Mert lehetetlen azon fenn nem akadni, hogy a nem csupán egy ember vagy család tulajdonában lévő műemlékek elzártan hevernek és a holt kézben gyümölcsözetlen tőkévé váltak. Kevesen vagyunk mi esztergomiak, kik fogalmat tudunk alkotni a prímási régiségtár, képtár, könyvtár, de legfőképpen a Bazilikában elhelyezett, ország-világ előtt ismeretlenül is híres kincstárról. (...) Ha (...) a Bazilika maga nem lenne az, ami, és csupán csak egyedül Mátyás Kálváriáját őriznék abban, már az elég lenne, hogy városunk fejlődéséhez az idegenforgalom emelése révén jórészt hozzájáruljon. (...) hogy nemzeti dicsőségünk emlékeinek szemléletétől a nagyközönséget ily ridegen távol tartották, nemzeti kultúránk szempontjából majd' annyi hiba, mintha e kincseket beolvasztva, értékesítve kamatoztatnák. (...) minden szépért lelkesülő nevében kívánom, hogy a sok elhangzott szó ne legyen visszhangtalan kiáltó szó a pusztában. (EVID, 1905. augusztus 3.) Néhány szó az Amatőr kiállítás rendezése alkalmából A különböző művészetek terjesztésére nagy szolgálatot tesz az amatőr, munkásságával. (...) Napjainkban, különösen vidéki városokban, nagyon messze vagyunk attól, hogy igazán műbecsű tárgy szemléletében szépérzékünket fejleszthessük. A sok vásári munka, a kereskedéseink kirakataiban látható fércművek, tökéletlen újság-reprodukciók nagy ellenségei a valójában vett művészetek terjesztésének. E rossz és ferde irány hatásának meggátlására megfizethetetlen módon érvényesül az intelligens amatőr munkája. (...) Tudunk amatőrt, ki hivatásszerű előképzettség nélkül, a lelke mélyén rejtőző, megértett művészi ösztön sugallatát követve, nem hivatásszerűen, csak egyéni lelke gyönyörűségére teremt sokszor igazán becses művet. (...) Igaz, hogy a dilettantizmus magasabb művészi szempontból csekélyes értékű foglalkozás, sőt néha a művészet affektálása, de viszont a tapasztalat meg amellett tanúskodik, hogy a műkedvelők között sok értékes kvalitás van, míg a hivatásos művészek között nem egy a kontár. (...) Szép és mindenképpen méltánylandó e tett, mert a mai modern ember életében közelható érdekeket érint; és a cél, hogy közönségünk látérzékének fejlődését előmozdítja azzal, hogy bár kis távlatban, betekintést enged a művészetek kultiválásába - van olyan értékű a művelődés fejlesztése szempontjából, mint bármely más kulturális intézmény. (EVID, 1905. október 29.) A Kis-Duna-part szabályozása Mindazoknak, kiket városunk fellendülése csak távolról is érint és érdekel, bizonyára kellemes meglepetésül szolgált az a kép, mely a Kis-Duna partján járva eléjük tárult. (...) A Duna-partot a város felől a normál vízállástól számított 6-7 méter kőből épült erős rézsűfal és annak ormán emelt 1 méter magas betonkorlát védi a rendkívüli vízállás eshetőségeitől. Ezzel kapcsolatban megszűntek a Kis-Duna-ág esztétikai és higiéniai szempontból rémesen tátongó torkai, a közcsatorna létesítésével abba bekapcsolt házi csatornák változatos színekben ragyogó és a legkülönfélébb illatokat terjesztő nyílásai számára. Mindezeket az állam jóvoltából nyert javakat megkoronázza a Sétahely Szépítő Egylet, lassú fejlődésű városunkban szokatlan, azon nagyarányú ténykedésével, mellyel a létesítendő sétány alapjait már a tél előtt kiültetett fasorral körvonalazta, s máris engedi láttatni a fontos létesítmény mindinkább kibontakozó ésszerű szépségeit. A Szépítő Egylet, mely majdnem teljes vagyonát áldozza e célra, oly nagymérvű és fontos akciót fejt ki e munkájával, mellyel biztosítja hosszú évtizedekre előre a Dunasor fejlődésképességét, a város közönségének egészséges, kellemes sétahelyet teremt, a városunkat felkereső idegen szemében pedig városias képet nyújt már a belépés első pillanataiban. (...) Esztergom városát méltán nevezhetjük az egyesületek városának, sok pangó, tengődő kaszt-egyesületei révén. Kevés kivétellel produkál valamelyik is valami, a köz érdekében is érdemlegeset. Annál inkább kell örvendetesen leszögeznünk a Szépítő Egylet sikereit, melyek nem csupán tagjai önző érdekeit szolgálják, hanem a város összességének eléggé nem méltányolható esztétikai szükségleteit fogják hosszú évtizedekre biztosítani. Az alapvető, háládatlan munkájával önzetlenül foglalkozó egyesület joggal számíthat minden városi polgár rokonszenvére. (EVID, 1913. december 25.) A szigeti új híd Közel két hónapja annak, hogy az árvízvédelmi munkálatok folytán lerombolt „Cifra-híd" újbóli felállításának lehetősége a hercegprímás adományával jórészt biztosítva van; és ennek folyományaként a város tanácsa máris lépéseket tett az építkezés iránt. (...) még van idő a tervezgetésre, a tárgyhoz hozzá kívánunk idejében szólani. (...) Hol állítassák fel az új gyaloghíd? (...) Ily forgalmi műtárgy létesítésénél a városból kiindulólag kell annak helyét megállapítani, hogy az mint útrész, a legrövidebb, tehát egyenes vonalban torkollhasson be a város vérkeringésébe. (...) Tessék egy várostérképet elővenni, s mindenki a maga szemével meggyőződhet róla, hogy a város közepe tájáról mily természetes egyenes vonalakban adódik egy, a várost a Dunától a hegyekig átszelő útvonal, amely a tűzoltó laktanyától indul. (...) Városfejlesztés szempontjából, mert ugyebár ilyen fogalom is kell, hogy létezzen, okvetlen e vonalnak kell előnyt adni a régi lehetetlen, forgalomra alkalmatlan, jobbra-balra bujkáló útvesztő helyett. Új alkotás előtt állunk, s mert fejlődni akarunk, a fejlődni akarás képét viselje már a jelen létesítménye, hogy az utánunk jövők befolyásolatlan bírálatát is elviselhesse. (EVID, 1914. július 26.) „1924-től színesedtek meg képeim..." - olvashatjuk fentebb, így jelöli meg festői pályáján egy „új időszámítás" kezdetét Einczinger. Bizonyára jelentős szerepé van ebben Babits előhegyi „honfoglalásának", amely ugyanekkor kezdődött. Az író nyári telepesként előbb pénzügyi támogatóra talált a művészlelkű bankárban, a tősgyökeres esztergomi lokálpatriótában. Kapcsolatuk hamarosan barátsággá vált. Einczinger számára ez a közelség nemcsak „az emelő, serkentő, versenyre hívó társaságot" jelentette, hanem a „felfogás és nézetbeli titkos hadakozás" nélkül kifejlődő szellemi szövetséget is. Ennek Babits javára is volt hozama: Esztergomot bemutató újságcikkei Einczinger elmélyült ismereteit és kritikus városszeretetét is kamatoztatják. Nem véletlen, hogy a „hegyi költő" halála után Einczinger annyiszor megidézi alakját: mintha az elvesztett társban - változtatva a változtatandókat - saját személyiségének és szemléletének legjellemzőbb vonásai is ott rejtőznének. N.T. (...) Tényként állapíthatjuk meg - mint egy neves fővárosi író, a Pesti Napló egyik hasonirányú vezércikkében részletesen kifejtette hogy a színházak válságának korszakában a szabad ég alá kivonult színjáték tízezres tömegek érdeklődését keltette fel. Ez az érdeklődés tömegnevelő, s mint ilyen, komoly művészi feladat, mert a léhának és üresnek bélyegzett nagy tömegek is komolyan áhítoznak - tudat alatt is - az igazi költészet és művészet frissítő forrására. Nem arról van itt szó, hogy a géniusz szolgálja ki a tömegeket: nem kell a költészet, művészet és tudomány szintjét alászállítani, hanem a tömegszínvonal felemelésével kell az alacsonyabb rétegek kulturális értékhatárait tágabbra és magasabbra kiterjeszteni. A művészet és költészet a múltak tanúsága szerint mindig korát megelőző jóstehetséggel látta és érzékeltette a jövendőt. Biztosabban és ösztönösebben talált a jövő felé vezető útra, mint a politika, és pontosan jelezte előre a bekövetkezendő áramlat fuvallatát. A demokrácia közeli bukását jósolókkal szemben az irodalom és művészet másfelé mutat és a tömegnevelés felé forduló irányzat a demokratikus folyamatot fogja erősbíteni. (...) Az esztergomi Bazilika előtt lejátszandó Passió-játék terve szinte varázslatos hatást ébreszt már elgondolásában is. A hatalmas térre nyíló monumentális épület lépcsőzete, oszlopsora, fedett csarnoka, széles előtere és lépcsőzáró védfalai egyenesen felkínálják a színjátszás lehetőségét, mert ilyen imponáló csarnok még másik az országban nincs. (...) (Esztergom, 1934. augusztus 26.) EINCZINGER FERENC festőművész 1879-1950 Einczinger Ferenc feljegyzéseiből (...) Rajzban és festésben első tanult vezetőm Kováts Károly festő volt, (...) nem tudott lelkem felmelegedni a zsíros, levegőtlen, sok festékkel dolgozó egyetlen mesterem iránt. Valami másra vágytam. (...) Több heti tartózkodásra kijutottam végre Münchenbe. Még ma is tisztán emlékszem arra a révületre, kábító bűvöletre, amiben ott részem volt. Múzeumok, képtárak, kiállítások bőségét habzsoltam, (...) Mit tudtam én akkor művészeti irányokról, impresszionizmusról? Látva tanulni törekedtem a belefáradásig. (...) Mindvégig nélkülöztem az emelő, serkentő, versenyre hívó társaságot. (...) Felfogás és nézetbeli titkos hadakozás miatt a benső kapcsolat nem fejlődhetett ki. (...) vékonyan volt kimérve a művészkedésre fordítható időm. (...) Átlagos magyar kisvárosban vajmi kevés emlékeztet a környezetben a művészetre. Legszívesebben Szenttamáshegy változatos képeivel - és ősszel az aranyba borult szigeti sétány foglalkoztatott. A tájban a természet csendjét, nyugalmát találtam meg. 1924-től színesedtek meg képeim és váltott határozott irányt rajzmódszeren. (Év nélkül) Esztergomi jegyzetek Városunk útjait járva gyakran visszatér emlékezetembe Babits Mihály, nyári itt-tartózkodási idejéből, helyi vonatkozású egy-egy megjegyzése vagy megállapítása. A nagy tudós gondolkodó, sokat látott, nyitott szemmel járta éveken át városunkat; neki ez a kis város második Szekszárd, a szülővárosa volt. A magyar kisvárosok fogyatékosságait itt is meglátta, de meg tudta bocsájtani, mert mint ember ő is szerény és kisigényű volt. Kérlelhetetlen volt azonban bírálataiban a kulturális igények és a hajdani fényes múlt történelmi emlékeinek feltárása, megóvása, közkinccsé bocsájtása kérdéseiben. Az e tárgykörben városunkban sajnosan, majdnenj általánosságban jelentkező közönyt mindig élesen hangsúlyozta ki. Eletében az ő esztergomi Előhegy oldalában álló kis háza országos kihatású irodalmi és művészeti gyújtópont volt. Külföldi, fővárosi és vidéki vendégeinek nagy készséggel és buzgalommal mutatta be gyakran e várost és sok esetben hangsúlyozott ki olyan pontot, eseményt vagy meglátást, ami mellett a megszokottság révén a bennszülött is észrevétlenül halad el. Nagy szeretettel foglalkozott a város megismerésével, a hajdani múltra vonatkozó emlékeket szeretettel gyűjtötte és ide vágó forrásmunkákat szívesen tanulmányozott. Az ő városbemutató vezetései történelmi és művészeti sétaszámba mentek, feltárva a teljes szellemi erő és fegyelmezett agy alkotta kicsiszolt képet. (Esztergom Vármegye, 1942. szeptember 17.)