Esztergom és Vidéke, 2005

2005-02-10 / 6. szám

2005. február 10

. 6gZtSl33Qfl) 6S Csoóri Sándor A faparázs a hóra kivilágít Itt rekedtem megint a patkós völgyben. Körülsáncolt a hó s nem látok embert napok óta. Csak varjuk ólálkodnak faházam körül s az éjszakánkint hallucináló róka. Amire vágytam, a tél most megadja: magam lehetek végre és bámulhatom hosszan az erdőt, a hegyet, a semmi csontozatát, vagy megrepedt körmöm visszfényét fönt az ónos égen. Nagy, fehér csontok úsznak a Dunán is, nézhetem őket, mikéntha mozgó képen... S ó, régiek, régvoltak, eleim, váratlanul ti sajdultok meg bennem a hótól roskadó diófa alatt. Mintha vadhattyú csordát hajszolna felétek egy farkas: hordja rátok a szél, hordja a havat. A kútba is, az ablakba is hordja, az utakra is, szemetek elé. A favágítón kísértet-lepelben fát vág a vihar, gyors fejszéje csattog és fehér forgács röpköd ég felé. És búg a kémény, a kazlak sziszegnek, az istállóban ló nyerít föl nyersen, ráspolyos hangja belétek hasít: rátok szakad, hogy se újság, se isten nem juthat át a havon tavaszig. De én átjutok! Át, át az időn is! A világoskék gerendák alatt a csizmakapca gőzben ott leszek, arany kukoricát és csöves szegénységet morzsolgatok majd együtt veletek. A vendégetek, fiatok leszek? Vagy csupán a jövő szökevénye? Szabad lidérc, ki bort kér borotokból s a szátokról meg világot les el? Sült almátok az édeninél jobb volt, ízén az ember holtig kitelel. Szakadhat nagy hó: tonnás égi férc, beállítok hozzátok éjszakáig: faparazsatok fénye a hóra kivilágít. Csoóri Sándor: Esztergomi töredék (részlet) Alvó kutyák feje a nehéz porban s itt-ott szétszórva kövek, kidöntött fák és bazilika-árnyak: Esztergom augusztus-éji töredékei. Hazaérni éri már csak itt érek haza. Egy harang ballag velem a dombok közé némán, mintha Isten bolondja volna. Ling-leng a diófák közt, én meg mosolygok. Minden porszem a házam népe itt s minden fűszál. A kígyó is csak annyira fél tőlem, amennyire a teremtmények félnek egymástól kezdet óta. (...) Sándor, hazavárunk! Személye és életműve Esztergom számára azért vált különösen fontossá, mert 1979 nyarán - itteni barátainak és tisztelőinek javaslatára - hétvégi házát városunk határában állította fel, és nyarainak egy részét több éven át itt töltötte. Akkoriban viszonylag gyakran találkozhattunk vele hivatalos és kevésbé hivatalos alkalmakkor, és örülhettünk az esztergomi környezet által ihletett újabb és újabb versek születésének. Most csend van a ház körül, és körülötte is. De mi hisszük és tudjuk, hogy ez a csend nem az O és nem is a mi világunk! Még elevenen élnek bennünk a népes író-olvasó találkozók, az izgalmas úti-élménybeszámolók és filmankétok emlékei, ahol, úgy hittük, O is jól érezte magát. Hiszen megvallotta, hogy „...Hazaérni én már csak itt érek haza... Minden porszem házam népe itt s minden fűszál..." Ha pedig így van - és mi hisszük, hogy így van -, akkor jogunk van hazavárni őt Balassa Bálint és Babits Mihály városába, hogy a születésnapja tiszteletére kezet szoríthassunk Vele. Addig is ezt az oldalt ajánljuk baráti emlékeztetőül. K.E. Egy levél a sok-sok Esztergomba címzett közül [Nagyfalusi Tibornak] 1991. február 6. Kedves Tibor, leveled épp abban a pillanatban érkezett meg, amikor a hosszú, téli aszályos hetek után végre esni kezdett Pesten is a hó. Esni fölszabadultan és megmámorosodva. A magamfajta babonás ember jó jelnek tekinti az ilyen sugalmazó egybeeséseket. Arra gondoltam ösztönösen, hogy a havazással Esztergom üzen nekem. Mégpedig azzal a bujtogató szándékkal, hogy higgyem el: nemcsak a nyár lenyűgöző ott a dombok között, hanem a hóesés is. Mondd meg Esztergomnak: ne bosszantson. Ha nem volnék megint ideláncolva Pesthez, nem a két házsor közötti havazást bámulnám most sem; nem az antennákkal teletűzdelt, hepehupás háztetőket, hanem a fehér örvénylésből előfeketedő diófáimat s messzebb a Börzsönyt, az ónszínű Dunát s a Garam-torkolatot. De okosabb lesz, ha abba hagyom ezt a havazás fölötti füstölgésemet, mert észrevétlenül belelendülök a témába s be fogom bizonyítani, hogy a városban nincs igazi ihlete és stílusa a hóesésnek és okfejtésemet még Te is félreérted, azt gondolván, hogy az urbanitás iránti érzékenységemet holmi előítéletek korlátozzák. Csodálkozol, hogy epéskedem, illetve gúnyolódom? Ne csodálkozz! Annyi éretlen és fekete mondatot nyeltem el az utóbbi időben, hogy megmérgeződtem tőlük. Szerencsére azonban még megajándékoz a sors olyan vigasztaló órákkal, mint amilyeneket az Esztergomi töredék című könyvem bemutatóján élhettem át Veletek. Ma se tudom, hányan jöttek el a találkozóra, de a zsúfolásig megtelt terem azt bizonyította, hogy az esztergomiak nagy részét főként az értelmiségieket, a kultúra és az irodalom kérdései még el tudják csábítani, ha megérzik mögöttük a komolyságot, a megszenvedettséget, s a remény izgatottságát. Nemrég Szegeden jártam, s ott is hasonló érdeklődést tapasztaltam. Az irodalmi kávéház falait majdnem szétvetették az érdeklődők. Azt élhettem át ott is, amit Nálatok a Technika Házában, hogy a kultúra még akkor is bizalmat ébreszthet az emberekben, ha más téren járványszerűen fertőz a bizalmatlanság. Ebből, persze, rögtön arra kell következtetnem, hogy a kultúrára nemcsak a műveletlenség ellenében van szükségünk, hanem azért is, mert a kultúra - a humanizmushoz hasonlóan önmagában is érték. Azt érzékelem már régóta, hogy Ti is ezért töritek magatokat. A Farkas Ferenc-est megrendezésétől kezdve az Esztergom és Vidéke című lap megjelentetéséig minden fáradozástok ezt a gondolatot szolgálja. Nem tudom, milyen anyagi lehetőségetek van az újság rendszeres megjelentetése, de ha lehet, tegyetek meg mindent, hogy a városnak és környékének legyen egy saját arculatát tükröző lapja. Egy lapja, mely a Város közérzete mellett a benne élők és benne dolgozók kultúráját meghitten és hűen sugározza vissza. Vállalkozásaitokhoz derűt és lendületes erőt kívánok. Baráti üdvözlettel Csoóri Sándor A fenti grafika - Orosz János rajza - Csoóri Sándor: Esztergomi töredék (Esztergom, 1990, szerkesztette: Nagyfalusi Tibor, könyvterv: Bencze Cs. Attila) című kötetét díszíti, a finom pontok a költő döbönkúti házát és kedves kutyáját, Kormost formázzák. A versek szintén ebből a kötetből valók. A levél eredetijét a címzett, Nagyfalusi Tibor őrzi. A fotókat Bánhidy László és Kollár István készítette. A 25 éves Csoóri Sándor köszöntése KUTYASZÍNHÁZ