Esztergom és Vidéke, 2005
2005-02-03 / 5. szám
2005. február 3 . g£ZtHR6Qfl) VIP6%6 Andráskó István művészi pályáját a Honvéd Stúdió tagjaként kezdte. Első mestere a Kossuth- díjas Szentgyörgyi Kornél volt. 1953-ban Esztergomban mutatta be első műveit. Azóta a kortárs magyar képzőművészet lexikális alakja lett. Alapító tagja az Esztergomi Művészek Céhének, melynek 1994-2002 között elnöki tisztét is betöltötte. Negyvennél több hazai egyéni tárlatán túl, és Európa számos más országában is bemutatkozott. Művei sok magán- és közgyűjteményben - így a Magyar Nemzeti Galériában - is megtalálhatóak. 1976-ban és 1977-ben a Komárom megyei Tanács-ösztöndíjasa, 1984-ben a megyei, 1985-ben pedig az Esztergom városi tárlat díjazottja volt. 1998-ban a hatvani XIII. Országos Tájkép Biennálé „Pro Arte" díját nyerte. 2000-ben - hetvenedik születésnapja alkalmából - városunk a „Pro Urbe" díjjal ismerte el művészi munkásságát. Festői szemléletének legfőbb jellemzője a csendet idéző tájélmény, a természet békéje utáni vágy. Képeinek egyszerű, tiszta szerkezetében jól érvényesül a színek hangulatteremtő ereje, az előadásmód frissessége. Soha nem lett hűtlen a festészet tradicionális értékeihez és az általuk determinált kifejezési módokhoz. Szívből kívánjuk, hogy újabb és újabb műveivel még sokáig hirdesse az életörömöt, a szépségbe és harmóniába vetett hitet, mert - mi tagadás - erre ma már hitelt érdemlő módon csak kevesek képesek és alkalmasak. K.E Az Imaház utcai óvoda területe Lapunk 1999. június 24-ei számában „Az Imaház utcai óvoda épülete" címmel megjelent írásomban részletesen szóltam az óvoda történetéről, amit azzal fejeztem be, hogy sajnálom a régi, műemlék jellegű épületet, viszont vigasztal az a tudat, hogy a jövőben egy nemes, emberséges feladatot fog szolgálni. A szép tervekből azonban nem lett semmi! Néhány hét alatt lebontották, széthordták a komoly értéket képviselő faanyagot, és a még használható többi bontási anyagot. Kivágták az árnyat adó fák nagy részét, az orgonabokrokat. Nem maradt ott más, csak törmelék... Helyén rövidesen kihajtott a parlagfű, sok gizgaz, kizöldelltek a bokrok vadhajtásai. Időnként lekaszálták, s a területet egy csúf nádszövettel vették körül. A látvány elszomorító! Megtudtam, hogy a terület a Főszékesegyházi Káptalan tulajdona. Ezért felkerestem az ügyben illetékes dr. Gaál Endre nagyprépostot, aki felvilágosítást adott a telek sorsát illetően. Elmondta, hogy először a cserkészek kapták meg a még álló épületet, de rövidesen lemondtak annak használatáról. Ezután a Máltai Szeretetszolgálat kapta meg 99 évi használatra. Szép terveik voltak: irodák, tanácstermek kialakítását, valamint szociális helyiségeket akartak itt kialakítani, ahol a rászorulóknak étkezési, tisztálkodási lehetőségük lett volna. A padlástérben pedig hálóhelyiségeket terveztek, ahol a nyári tábor lakóit helyezték volna el. Sajnos, a szeretetszolgálat másutt építette fel az ide tervezett épületét, oda csoportosította át az erre szánt pénzösszeget. így a területet visszaadták tulajdonosának. A Káptalan pedig 1-2 szintes lakóházak építésére kívánja értékesíteni. Az elképzelés most is szép, remélem sikerülni fog. így eltűnne egy csúnya látvány az egyébként rendezett környezetből! Bélay Iván Tavaly - lapunk több számában is - Einczinger Ferencnek emlékeztünk nieg ugyanerről a jubileumáról. O nem egészen fél évvel volt idősebb Lepold Antalnál. Kortársak tehát, akik a múlt század 20-as éveitől kezdve egyre inkább munkatársakká is váltak: Esztergom közművelődésében, művészeti-tudományos életében együtt töltöttek be meghatározó - szervezői, irányítói - szerepet. Nem véletlen, hogy az 1926-ban alapított Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság élére is az ő „kettősüket" választották meg: elnökké a tudós főpapot, alelnökké a polgár-értelmiségit. Egyek voltak a történelmi, kulturális örökség nemzeti és helyi értékeinek európai látóhatárú tiszteletében; ezért ki is egészíthették egymást. Lepold egyházművészeti központot álmodó nemes konzervativizmusa mellett Einczinger modern irányú érdeklődése harmonikusan képviselhette a „korszerű világi szellemet". Lepold Antal - sváb szülők gyermekeként - 1880. január 22-én a dél-bácskai Szentfülöp községben látta meg a napvilágot. 1904-ben teológiai doktori oklevelet szerzett, ugyanebben az évben Kalocsán szentelték pappá. A kalocsai egyházmegyében 1913-ig töltött be különböző tisztségeket; innen hozta magával Csernoch János bíboros-hercegprímás Esztergomba. 1915-ig az ő titkára volt, majd 1920-ig főegyházmegyei irodaigazgató. Ez évben a Párizs környéki béketárgyalásokon a magyar küldöttség tagja, a katolikus egyházi ügyek szakértőjeként. 1917-től kanonok, 1943-tól apostoli protonotárius; közben 1921 és 1932 között az esztergomi főszékesegyház plébánosa, 1926-tól 1938-ig a r.k. iskolák főegyházmegyei főtanfelügyelője. Egyházi előmenetelével párhuzamosan bontakozott ki művészettörténészi pályája: Csernoch érsek 1915-ben a prímási képtár felügyeletével bízta meg, 1917-ben a kincstár őrévé is kinevezte. 1929 - 1946 között az esztergomi Főegyházmegyei Könyvtár, a Főkáptalani Levéltár és a Keresztény Múzeum prefektusa volt. A kincstár és főként a képgyűjtemény fejlesztése körül igen jelentősek Lepold érdemei. Első teendői közé tartozott a korszerű átrendezés, amit 1916-tól Gerevich Tibornak, a Nemzeti Múzeum fiatal művészettörténészének a közreműködésével hajtott végre. Ezzel kezdődött kettőjük mély barátsága. „Amikor Gerevich a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, majd egyetemi tanár (...) lesz, barátság nyomán olyan ragyogó eredmények születnek, Nyit a Duna Galéria Egyhónapos technikai szünet után február 2-ától ismét várja látogatóit az esztergomi Duna Múzeum Európai Közép Galériája. Ezúttal két, pályája kezdetén álló fiatalember kiállításával nyitja 2005. évi évadját a múzeum: Mórocz Viktor és Huszti János a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának végzős hallgatói, festő szakon. Mórocz Viktor balatonszemesi kötődésű és a kiállított képei egy-egy téma (pipacs, tavirózsa) szín-variációi. A táti Huszti János témaválasztása és az alkalmazott technika változatossága egyaránt tükrözi kísérletező, önmagát több területen kipróbáló művészi szándékát. A kiállítás február 28-áig tekinthető meg 10 és 16 óra között. Huszti János: Cím nélkül 75 éves az esztergomi képzőművészek doyenje 125 éve született Lepold Antal mint az Ipolyi- és San Marco gyűjtemények Esztergomba kerülése, vagy a várásatások olyan sikeres és iskolateremtő • véghezvitele, melyre még nem volt példa. Amely által jelentősen gazdagodott az egész magyarság és az egyetemes kultúra is. A barátság révén Lepold bámulatos művészettörténeti ismeretekre tesz szert" - olvashatjuk Cséfalvay Pál méltatásában. Prefektúrája alatt a képtár festmény-, szobor- és metszetállománya majdnem megkétszereződött. „Aligha túlzás azt állítani írta halálakor Dévényi Iván -, hogy Simor János érsek és Ipolyi Arnold püspök mellett Lepold tette a legtöbbet a Keresztény Múzeumért" (Vigilia, 1971. június). Mint archeológusra és Esztergom történetének kutatójára is hálásan emlékezhet rá az utókor, kiváltképp városunk polgárai. O bukkant rá III. Bélának - a török hódoltság idején föld alá került palotájára, ő kezdeményezte és részben irányította az 1934 és 1938 közötti ásatásokat. 1923 és 1944 között - nagyrészt Esztergomban - megjelent főbb művei: Esztergomi kalauz (Homor Imrével), Esztergomi útikönyv (Lippay Lajossal), Adatok az esztergomi főszékesegyházi kincstár történetéhez, Az esztergomi Keresztény Múzeum kegyérmei és történelmi érmei, Az Esztergomi Főszékesegyházi Kincstár katalógusa, Esztergom régi látképei, Az Árpádok esztergomi palotája, Az esztergomi vár története, Az Esztergomban feltárt műemlékek ikonográfiája, Vitéz János dolgozószobája, Szent István király születéshelye, Szent István király ikonográfiája. 1946-tól haláláig (1971) Bécs- . ben élt, és a Pázmáneum rektora volt. „Feladatát közmegelégedésre végezte. Ezért a legnagyobb bánata az volt, hogy az ötvenes évek elején megfosztották nemcsak az akadémiai tagságától, hanem magyar állampolgárságától is. (...)" Az idézett szintén Cséfalvay Pál írásából való, amely Lepold munkásságának ez idáig legméltóbb összefoglalása és az Esztergom Évlapjai 1988-as kötetében jelent meg. Születésének centenáriuma alkalmából, 1980. december 25-én emléke Vármúzem bejáratánál márványtáblát kapott. Akadémiai tagságában 1989ben rehabilitálták. (Fenti portréja Héya Zoltán olajfestménye az 1930-as évekből) N.T.
