Esztergom és Vidéke, 2005

2005-08-18 / 33-34. szám

2005. augusztus 18. 9 Könyv a vészterhes évekről Mészáros István PRÍMÁSOK PÁRTOK POLITIKUSOK 1944-1945 ADALÉKOK A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ XX. SZÁZADI TÖRTÉNETÉHEZ Szent István Társulat Mészáros István nyugállományú egyetemi tanár, a pedagógia-történetírás köztiszteletben álló szerzője újabb kötettel gazdagította a szakirodalmat. A mű Mészáros tanár úrtól megszokott világos, élvezetes stílusban naplók, megbeszélésekről készült feljegyzések, levelek, sajtóközlemények és egyéb források felhasználásával - írt kortörténeti dokumentum. Egyházi méltóságok - elsősorban Serédi Jusztinián és Mindszenty József hercegprímások küzdelme a politika szorításában. Az idézetek, az egymást követő események jól tükrözik a két vészterhes esztendő drámai hangulatát. Mindazok számára, akik érdeklődnek a magyar történelem eme két válságos évének szinte napról-napra követhető eseményei iránt, sok érdekes, eddig alig ismert információt fognak találni a kötetben. Számunkra - helybeliek részére - külön érdekesség, hogy az események egyik fontos színhelye Esztergom. Főpapok, magas rangú politikusok és katonák, jelentős civilek adják egymásnak a kilincset az esztergomi hercegprímási palotában, amely ekkor még ténylegesen a magyar katolikus egyház központja volt. A kötetről maga a szerző ezt írja: „Két egymástól eltérő világ tükröződik két év történetébe sűrítve e könyvben, mely többnyire publikálatlan, a kutatók számára is jobbára hozzáférhetetlen kortörténeti dokumentumokat tár a nagyközönség elé. A Magyar Katolikus Egyház életében sorsdöntő volt ez a két esztendő. 1944 - az évtizedek óta külsőségeiben és gondolkodásában is neobarokk egyházi élet soha vissza nem térő, utolsó esztendeje ez, a nemzetiszocialista ideológia és az egyházellenes hatalom szorításában, az ország háborús végvonaglásában. 1945 - egy új, a korábbitól gyökeresen eltérő társadalmi berendezkedésű világ első éve. Vajon hogyan tud majd élni a Magyar Katolikus Egyház az addig nem tapasztalt körülmények között, a múlt külső-belső terheitől nyomasztva... ? E két, egymást követő esztendő részleteinek ilyen szoros egymás mellett láttatása szokatlan a szakirodalomban, de éppen e két év döbbenetes kontrasztja nyújtja az olvasó számára a katartikus hatást. Tragikus volt ez a két esztendő: egy összeomlott diktatúra romjaira egy másik diktatúra kezdett építkezni. Ám Szent István nem homokra építette magyar egyházát: e viharos korban is szilárdan állt." Olvassunk bele a nem mindennapi dokumentumokba! Bányai Mátyás 1944. augusztus 14., hétfő. „Este 1/2 7-kor Sudár József, az új fiatal esztergojni polgármester tesz látogatást Oeminenciájánál. Bár úgy volt megbeszélve, hogy ma este a más években (= Nagyboldogasszony-búcsú előestéjén) szokásos zene és miegyéb elmarad, Schmidt Sándor mégis kivezényli a bányászzenekart, erre feljönnek a leventék is, s az összes megyei, városi, katonai s bánya-előkelőségek felvonulnak sörözésre. Frey főispán késve jön, úgy látszik, hogy ne kelljen négyszemközt beszélgetni. 9 óra tájt megjön Cavallier (József) Budapestről bértaxin (450 P), hogy újra kezdik deportálni a pesti zsidókat, s azonnali közbelépést kér... * Serédi 1944. november 2-ai felsőházi ülésről készült feljegyzéseiből: „(...) azokat a rendelkezéseket és intézkedéseket, melyeket Szálasi és miniszterei 1944. október 16. óta a jelen törvény hatálybalépéséig tettek (...) én jóvá nem hagyhatom és meg nem szavazhatom. Nem hagyhatom jóvá azt az erőszakot, amely október 15-én és 16án történt, sem pedig azt az alkotmányellenes cselekedetet, hogy Szálasi a kormányzói hatalmat de facto gyakorolta. Különösen pedig nem hagyhatom jóvá azt, amit Szálasi és érvénytelenül kinevezett miniszterei október 16. óta a törvényjavaslat megszavazásáig és hatálybalépéséig (tehát november 4-ig) tettek, mert akkor jóváhagynám az országgyűlés tagjainak és más magyar polgároknak, meg a zsidóknak (köztük saját keresztény híveimnek is) a letartóztatását és kínzását vagy meggyilkolását, a magyar polgárok egy részétől (a zsidó származásúaktól) törvényesen szerzett magán vagyonuknak - megfelelő egyéni bűntettük jogerős bírói ítélettel történő megállapítása nélkül való - elkobzását és elkótyavetyélését vagy a nemzet tulajdonába vételét. Nem hagyhatom jóvá a háborús felelősségnek az országgyűlésre való áthárítását. Az országgyűlést ugyanis nem kérdezték meg a háború megindításakor, tehát most, amikor baj van, ne akarják ráhárítani a felelősséget. Nem hagyhatom jóvá az ország községeinek és városainak oktalan kiürítését, kirablását, felgyújtását és robbantásokkal való elpusztítását. Nem hagyhatom jóvá azokat az előttem ismeretlen szerződéseket vagy ígéreteket, amelyeket Szálasi és kormánya a háborúval kapcsolatban bárkinek javára kötött... Mindezek után arra kérem Szent István királyt, Szűz Szent Margitot és a többi magyar szenteket és boldogokat, elsősorban pedig a Magyarok Nagyasszonyát, hogy oltalmazzák szegény hazánkat és mentsék meg a végpusztulástól!" * Serédi bíboros 1945. március 10-ei dátummal, „Szálasi Ferenc úr, nemzetvezető - Szombathely" címzéssel, „sajátkezű felbontásra" jelzéssel a következő levelet küldte az „illetékes tényezőnek": „Nemzetvezető Úr! Községeinknek és városainknak a háború miatt való kiürítése ellen Nemzetvezető Úr és más hivatalos katonai és polgári tényezők előtt szóval és írásban ismételten szót emeltem, mert tudtam, hogy a kiürítés a menekültekre mérhetetlen szenvedésekkel, ínséggel, ragályos betegségekkel a lakossággal túlzsúfolt nyugati vármegyékben még nagyobb bombaveszéllyel, elhagyott házaiknak, ingó vagyonuknak (állatok, termények, bútorok, ruhaneműek, stb.) pedig teljes pusztulásávaljár, ami nemzeti szempontból is talán évszázadokra szóló kárt jelent, nem is szólva arról, hogy az elhagyott magyar községekbe vegyes nyelvű vidékeken a nemzetiségek költöznek be. És, bár a katonaköteles ifjak behívása ellen még gondolatban sem tettem észrevételt, viszont illetékes katonai és polgári tényezők előtt a nemzet jövőjére nézve ismételten felette károsnak mondtam a serdülő, kiskorú gyermekeknek a szülői házból való erőszakos kiragadását és a hosszú háborúban megedzett sorkatonákkal folyó gyilkos harcokba való bevetését. Itt Esztergomban háromszor is felszólították a 14 és többéves gyermekeket a bevonulásra, de a szülők nem engedték kiskorú gyermekeiket, annál kevésbé, mert a bevonulási rendeletnek nem akadt gazdája. Most azonban március 3-4. napjain a totális mozgósítással megbízott tárcanélküli miniszternek előttünk ismeretlen rendeletére hivatkozva falragaszok és kidobolás útján felszólították az 1923-1930. évfolyamú leventeköteles ifjakat a bevonulásra éshalálbüntetéssel fenyegették meg azokat, akik közülük nem tennének eleget a felhívásnak. Akik a magyar jogból csak egy szikrányit is tanultak, vagy régebben legalább újságot olvastak, tudhatják, hogy fennálló törvényeink szerint kiskorúakat megtorló, vagy éppen halálbüntetéssel sújtani nem lehet... A gyermekeiket fenyegető halálbüntetés veszedelme mégis annyira elijesztette az érdekelt esztergomi szülőket, hogy ebben a harmadik esetben már nem merték kiskorú gyermekeiket visszatartani, de legalább orvosi vizsgálatot követeltek. Ez meg is történt. Azonban rendszerint nem az orvos megállapítása döntötte el a kérdést. így vonult ki Esztergomból körülbelül 600 magyar legnagyobb részt kiskorú - ifjú a bizonytalan vagy talán nagyon is bizonyos jövőbe a szülők kimondhatatlan aggodalma között. Az érdeklődők azt a kijelentést hallották, hogy a gyermekeket előbb a komáromi monostori várerdőbe, majd a csehországi Égerbe viszik. A szülök egy megbízottja később megnézte a gyermekeket Komáromban, ahol a bevonulásra halálbüntetéssel fenyegetett kiskorúakkal is olyan nyilatkozatot íratnak alá, hogy önként jelentkeztek, pedig ilyen nyilatkozatot a kiskorúak szülői hozzájárulás nélkül érvényesen nem is tehetnek. Különben az erődben a gyermekek érkezéséről (előzőleg) semmit sem tudtak. Hozzácsapták tehát őket a már ott lévő közel 5000 hasonló bevonultatotthoz. Mikor az esztergomi szülök képviselője legalább azok részére, akiket már Esztergomban is alkalmatlanoknak találtak, orvosi felülvizsgálatot kívánt, kérését csak nagy sokára teljésítették, mert a sok ezer gyermekhez orvos nem volt beosztva, pedig az erődben előzőleg elhelyezett letartóztatottak tömegei a förtelmes piszokban, a tisztálkodás lehetetlensége és a hygiénia teljes hiánya miatt megtetvesedtek és a helyiségeket kiütéses tífusszal is megfertőzték. Áz esztergomi szülők kiküldöttének erélyes fellépésére megígérték, hogy utólag lesz fertőtlenítés. Ez azonban már késő, mert a gyermekek már bizonyosan szintén megtetvesedtek. Azonkívül most sincsen se hygiénia, se tisztálkodási lehetőség, a gyermekek a fűtetlen kazamatákban vacognak. Sokan már szökni próbáltak. Ezeket kikötötték! Állítólag ki is végeztek egyet-kettőt, de ezt a fortéimét nem is merem elhinni. Vallásukat nem gyakorolhatják. Sokan már hetek óta szentmisén nem voltak. Nevelésük abbamaradt. Egymástól tanulják a rosszat. Hogy külföldön mi történik velük, nem tudjuk. Ha pedig majd harcba vetik őket, az eredmény, melyet talán elérnek, nem lesz arányban az elesettek, a megsebesültek és az egész életükre koldussá tettek számával. Nemzetvezető Úr! Az érdekelt és nálam járt esztergomi szülők és a magam nevében meg kell mondanom, hogy ezekért a kiskorú gyermekekért valakik felelősek Isten és a nemzet, a szülők és a szóban forgó gyermekek előtt! Azért sürgős intézkedést kérek, hogy a kiskorúak bevonultatása megszűnjék, a már bevonultakat pedig azonnal szülőikhez engedjék! A föntebb csupán nagyjából leírt tűrhetetlen állapotokról Nemzetvezető Úr maga is meggyőződhetik, ha minden előzetes bejelentés nélkül, meglepetésszerűen autón odamegy a hírhedt komáiromi erődökhöz és megtekinti azokat. Ugyancsak meggyőződhetik a kiskorúak harcbavetésének céltalanságáról és reájuk nézve kimondhatatlanul káros voltáról, ha azoktól a tiszt uraktól, akik az ilyen bevetéseket felsőbb parancsra eszközölték, vagy azoknak szemtanúi voltak (pl. Ipolyságnál, Székesfehérvárnál és másutt) őszintén információkat kér. Arra az ellenvetésre, hogy a gyermekeket az oroszok elől mentik, légyen szabad csupán annyit megjegyeznem, hogy ilyen mentés mellett nagy részük biztosan elpusztul, úgy hogy míg körülöttünk a nemzetiségek szaporodnak, mi már a jövő generációt is feláldozzuk. Esztergomban és a szomszéd községekben egy orosz megszállást már átéltünk. Sokat szenvedtünk, de sem gyermekeinket, sem a felnőtteket nem hurcolták el, mert különben ha elhurcolták volna, kiverésük után a magyar hatóságoknak már nem lett volna módjukban őket bevonultatni. (Ezt a bekezdést Serédi utólag kihúzta.) Az érdekelt 600 esztergomi szülő nevében előterjesztett tiszteletteljes kérésemet megújítva kérem Nemzetvezető Urat, fogadja mélységes tiszteletem kifejezését: Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás." Emlékezés a 14-es Holló vízicserkész csapatra Középiskolás koromban a Bencés Gimnázium 14-es Holló cserkészcsapatában rendszeresen jártam kirándulni: nyáron az ország szebbnél szebb tájaira táborozni. Körmenetek alkalmával rövid cserkész-nadrágban vonultunk, s vágyakozva néztük a hosszú fehérnadrágos, tányérsapkás vízicserkészeket. Alig vártam, hogy én is jelentkezhessek - ötödik osztályos koromban - vízicserkésznek. Ehhez azonban különféle próbáknak kellett megfelelni. Boromissza Gyula bácsi, testnevelő tanárunk - a 14-es Holló cserkészcsapat alapító tagja - foglalkozott velünk. Először le kellett úszni 50 métert! Gyerekek, a víznek nincsen gerendája! - kezdte első mondatát Gyula bácsi. A csapatnak 4-5 halászcsónakja és két utászladikja volt: ezeken tanultunk meg, illetve gyakoroltuk a kormányevezést, a csáklyázást. Komoly teljesítménynek számított, amikor csáklyázással fölmentünk a sziget orrára, lefelé pedig kormányevezővel jöttünk. Nekem ez nem volt újdonság, mert a hajómalom ladikjában már megtanultam ezeket, sőt a dereglyében a molnárevezést, a kuklizást. Ha már biztonságosan tudtunk a ladikkal közlekedni, levizsgáztunk és beülhettünk az őrsi csónakba. Ennek 8 fő volt a legénysége: fix padon eveztek hatan, az orrban (spitz) egy, aki az induláskor és a kikötéskor a csónak orrát fogta, menet közben pedig figyelte a vizet, nehogy tuskónak, vagy faágnak ütközzenek. A nyolcadik fő, a kormányos - egyben a hajóparancsnok volt - irányította a csónakot, diktálta az evezés ütemét. Nagyon hasznos vízijármű volt, mert hosszabb túráiknál belefért a felszerelés - a tábori és az egyéni egyaránt valamint az élelmiszer. A nyolc fős legénység a vízbe és a partra könnyen tudta mozgatni. Egy nagy túrán - Mohácsra - én is részt vettem. Gyönyörködtünk a Duna melletti tájban, és küszködtünk a íjádas borította sekélyebb vízzel. Útközben Foktőnél többször igazoltattak a csendőrök, mert a „foktői gyilkost" keresték. Az őrsi csónak után ülhettünk be a gurulópados szekrénybe. Ekkor a következő eligazítást adta Gyula bácsi: - Előbb húzzál karral, azután csússzál farral! A gurulópados vizsga után ülhettünk bele a túracsónakba. Több is volt, de mi legjobban a „Mö-Fö-Tö-Cö" nevűt szerettük. Ketten eveztek a guruló ülésen, a kormányos irányította a csónakot, de nélküle is lehetett menni. Volt egy négyes versenycsónakunk és egy szkífünk is. Ez volt a legnagyobb próba - a csúcs: aki beleülhetett az már tudott evezni. A csónakok mellett voltak vászonkajakjaink is, sőt egy összerakható gumikajak. A ladikokat kivéve utcai cipőben nem lehetett a csónakba lépni, csak tornacipőben, vagy mezítláb. Á 14-es Holló cserkészcsapat prímáskerti (ma Kolping) csónakházán kívül a Kis-Dunán működött az Öreg Holló csónakház, majd közvetlen a háború előtt a Levente csónakház. Sajnos, a háború alatt a csónakok nagy része eltűnt, összetörött, csupán néhányat sikerült a tagoknak biztos helyre menteniük. Ma már csak egy-két elsárgult fényképen láthatjuk a csónakokat és emlékezhetünk a vízen töltött „boldog" időkre. Nekem különösen szép emlék maradt az 1943 szeptemberében rendezett utolsó víziverseny, mert a győztes csapat tagja voltam: a tíz versenyszámból kilencben elsők, egyben pedig másodikak lettünk! Bélay Iván Ünnepetjen veCüní<^! 9-Ceíiscfier József Városi %önyvtdr 2005. augusztus 29-én az eszteiyomi fHetischer József Városi "Xptiyvtár 100 éves! Ebből a/. alkalomból augusztus 29-től szeptember 29-ig, egy hónapon át — a beiratko/isi díjon kívül - valamennyi térítéses szolgáltatásunk ingyenes! Augusztus 29-én hétfőn 16 órakor tartjuk ünnepi megemlékezésünket a könyvtárban, amikor megajándékozzuk legifjabb és legkorosabb olvasónkat, hallhatunk a könyvtár múltjáról, szép verseket élvezhetünk Pusztaszeri Kornél és Várady Viktória előadásában. Szeretettel várjuk minden régi és új. illetve leendő olvasónkat! tlnnepeíjücgyü 11 a 'J-fetiscfier József 'Városi %<?nyvtár6an augusztus 29-én 16 órakor!