Esztergom és Vidéke, 2005

2005-08-18 / 33-34. szám

2005. augusztus 18. eszmén 6s vip^fre 5 „Ne sírj értem, Argentína..." Az alaptörténet egyszerű. Adott egy alacsony származású kislány, aki többre vágyik és álmai megvalósításáért bármit hajlandó megtenni. Ezen hozzáállás hatására törekvései folyamatosan célra is vezetnek. Felkerül a nagyvárosba, egyre híresebb lesz, nemcsak mint színésznő, han^m mint a gazdag körök ágyasa. Ám életének és karrierjének csúcspontján találkozik Jüan Peronnal, az ország kormányzására hivatott katonatiszttel, s ekkor következik be a 20-as éveinek közepén járó nő pálfordulása. Rájön, hogy a hatalmat birtokolni vágyó férje segítségével O is segítheti hazáját, ám jövőbeni céljait már nem a régi (jól bevált) módszerekkel kívánja elérni. Jüan Peront meg is választják az ország vezetőjének s már újdonsült feleségével együtt fog hozzá egy új rendszer felépítéséhez. Gondolom, már mindenki rájött, hogy az Esztergomi Nyári Játékok keretén belül, a „nagyszínpadon", az elmúlt hétvégén Evita (Éva) Peron életét és „munkásságát" vitte színre a Musical Színház. Érdekesség, hogy a musical premierjére itt, Észtergomban került sor. A fiatalon (32 évesen) elhunyt Eva nagy hatást gyakorolt Argentína népére. Nem más O, mint nemzeti hős, ez azonban - ismerve élete első szakaszát (törekvő, bármilyen eszközt bevető nőszemély) - csak azzal magyarázható, hogy egy olyan zűrzavaros világban és korszakban élt, melyben az efajta viselkedés „elfogadhatónak" bizonyult, s miután céljait elérte és megvolt a kellő hatalma, akkor életvitelében a jó iránti fogékonysága kerekedett felül. A nagyszabású előadás legfigyelemreméltóbb érdekessége interaktivitása és a fény- árnyék hatások különleges felhasználása volt, melyekkel a néha vidám, néha pedig búskomor hangulatot igyekeztek a közönség számára érzékelhetővé tenni. Áz interaktivitás három projektor és az általuk kivetített (gyakran mozgó) képek által valósult meg, melyekkel a díszletek nagy részét próbálták feleslegessé tenni, ha nem is teljes, de elég nagy sikerrel. A koreográfia remek volt, a sok táncos szinte hiba nélkül ropta végig a kb. 2 órás előadást. A színészek (Berkes Gabriella, Feke Pál, Bardoczy Attila, Makrai Pál, Réti Zsazsa és mások) nagyrészt az eljátszott szerepekre termettek, s így a Molnár László által rendezett musical (melyet eredetileg Webber és Tim Rice írt, magyar nyelvre pedig Miklós Tibor ültetett át) kellőképpen jó estét szerzett a teltházas „aréna" közönségének. Bódi Gergő Augusztus 4-én a fővárosban Halász Iván, Zugló alpolgármestere nyitotta meg hat esztergomi képzőművész tárlatát. Közöttük van Tóthné Farkas Erzsébet keramikus is. O életmű-kiállítással szerepel a Kassák Lajos Könyvtárban (Bp., XIV Uzsoki u. 57., a Kassai téri templom szomszédságában) rendezett bemutatkozáson, amely augusztus 29-éig tekinthető meg. A Párkányi Képzőművészkör kiállítása (Városi Galéria) (I. M.) Minden élő és működő művészeti alkotóközösség számára szükség van a rendszeres csoportos bemutatkozásra, annak megmutatására, hogy miként fejlődtek, mit alkottak az eltelt fél vagy egyéves időszakban a csoport tagjai. Ez Esztergomban a céhkiállítások, Párkányban a képzőművészkör tárlatai formájában ölt testet. Ilyenkor nyílik lehetőség nemcsak az egyes, önálló kiállítással ritkán jelentkező művészek tevékenységének megítélésére, de kialakul egy összkép a közösség egészének teljesítményéről is. Ezenkívül e közös fellépések látogatottsága visszajelzést ad a kör munkájának fontosságáról, szerepének súlyáról az adott város kulturális életében. Párkányban ifjúból felnőtté érett, 24 évessé lett idén a helyi képzőművész műhely, amely szokásos nyárvégi tárlatán idén is a város közössége elé lépett. Á bemutatott anyag legszembetűnőbb sajátossága (ez jellemzi Esztergomi Művészek Céhét is) az alkotók által képviselt sokszínűség. Komputer-nyomat, fafaragás, intarzia, kisplasztika egyaránt látható itt a grafikák és festmények mellett, de ezek szinte kivétel nélkül mind figurális ábrázolások. Bugyács Sándor kollázsai, Nyilasi Tibor Az ellustult című akvarellje, Szalaiová Klaudia játékos Szerelem-képe és Ottmár Sándor festményei kiemelkednek ezek közül is. Sziklai Károly egy Klastrompusztán látott erdei hangulatot, Gergely Mária Terézia a szomszédja házát örökítette meg a vásznán - de két hatalmas címer is felhívja magára a figyelmet, nemcsak méretével, hanem gondos kidolgozottságával. Mindkettőt Németh László készítette, aki az általa megmunkált követ most puhább anyagra cserélte. A képzőművészek tehát aktív és eredményes tevékenységet folytatnak Párkányban is, a már 12 éves múltra visszatekintő Városi Galériában pedig élénk forgalom jelzi a kör és tagjai iránti érdeklődést. Műveik megismerésére nekünk, esztergomiaknak is itt kínálkozik alkalom augusztus 28-áig. Tovább forgott a L'art pour Part-lemez (sms) Bár tavaly már csak a korábbi darabjaikból összeállított válogatással léptek fel, Esztergomban a jelek szerint ezen a nyáron is megelégedett a közönség egy kiadós humor-remixxel. A L'art pour l'art Társulat számára ugyanis most csupán augusztus 14-én, vasárnap este (!) adódott alkalom a várszínházbeli fellépésre, ám műsoruk nemcsak hogy csordultig megtöltötte a nézőteret, de éjjel egy pótelőadás megtartására is szükség volt. Csakúgy, mint egy éve. Az otthon rongyosra hallgatott Besenyő család-kazetták után a publikum ezúttal szintén kíváncsi volt élőben is a kedvenceire, s a Társulat tagjai hálából intenzív jelenlétükkel újra életet leheltek az elkopott poénokba, a már ismert csattanókba. A fentiek alapján sejthető, hogy amíg a Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt és Szászi Móni nevével fémjelzett szekér halad (a nyári uborkaszezonban ezek szerint csak körbe-körbe), mindig lesz közönség, nevetés, siker (és pótelőadás) az Esztergomi Várszínház színpadán. Kovács László PuTu művei a Duna Múzeumban (sms) Egy nem mindennapi Kovács, az ötletgazdag, játékos képzeletű szentendrei kovácsmester hozta el munkáit nemrég Esztergomba. Egy hónapig látható tárlata megnyitójára népes érdeklődő sereg és baráti társaság körében augusztus 3-án került sor a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában, illetve annak udvarán. E jeles ünnepen az iparművész és a kreatív alkotó mellett a versírásban ténykedő PuTut is volt szerencséje megismerni a publikumnak, mert a kiállító vallomásait ilyen alakban tolmácsolták a felkért előadók, az Esztergomi Klubszínpad tagjai. Az ars poetica a kovácsolás szerelmes szenvedélyét, Héphaisztosz nagyságát dicsőítette, a tűz, a szikrák, az anyagformálás szépségének adózott. Erről az izzó vonzalomról pár fénykép is tanúskodik a kiállítótérben, mint ahogy egy kisebb kovácsműhely ugyancsak felállításra került itt. A tárlat anyagának egy részét Kovács László iparművészeti munkái, kapui, rácsai teszik ki, míg az első teremben az ötletes kisplasztikák, az utolsóban a konceptuális tárgyobjektek kaptak helyet. A kiállítást megnyitó Szalai András művészettörténész szerint mindezek együtt jellemzik a kézművest és az alkotóművészt, akinek sokoldalúsága minden bizonnyal megragadja az ide betérő ismeretlen érdeklődőket is. Beszélgetés Rátóti Zoltánnal A Millenárison találkozunk. Megpróbáljuk „beverekedni" magunkat a Fogadóba, de közlik velünk, hogy most éppen egy gyermekelőadás zajlik, meg se próbáljunk feljutni a kávézóba. Ezért elindulunk valami árnyékos helyet keresni a parkban. Pár perc után rájövünk, hogy ez úgysem fog menni, de ismer egy kis kávézót a közelben. Határozott léptekkel elindul, próbálom tartani az iramot, és közben amplyan lányos zavaromban egyre-másra mindenféle butaságot kérdezek, O pedig kedvesen válaszolgat. Végre találunk egy nyugodt kis asztalt. - Mivel foglalkozna, ha nem lenne színész ? - Nem is tudom. Annyi mindennel foglalkoztam már, annyi mindennel próbálkoztam hiába. Mindig vannak ilyen illúzióim önmagammal szemben, hogy én erre, vagy arra is képes vagyok. - Például, hogy jut eszébe valakinek, hogy haranglábat építsen ? - Ez is egyfajta keresgélés. Vannak ilyen szerelmeim, amikor beleszeretek dolgokba. - Ezek fellángolások ? - Persze, vannak fellángolások is, de vannak kitartó, hosszantartó szerelmeim is. Valószínűleg a kézművesség már maradandó lesz. Ez egy teljesen más jellegű dolog, mint a színház. Az ott, egy este létezik, de igazából nem kézzelfogható. Egészen más alkotni valamit, az az érzés, hogy képes vagyok saját kezűleg megcsinálni. Ilyen volt a házam, ennek a következménye lett a harangláb, és továbbálmodása a templom. - Hogyan dönt? - Általában hirtelen. - És nem bánja meg? - Nem, nem szoktam megbánni. Sokszor inkább azt sajnálom, hogy egy döntés következményeként túl sok időt pazarlók valamire. A döntést, magát nem bánom, de van, hogy nem tudom időben abbahagyni, és legtöbbször emlékszem is, hogy mikor volt az a pillanat amikor ki kellett volna szállni, de mégsem tudtam. - Miért kell ilyenkor tovább csinálni? - Ez egyfajta csökönyösség bennem. Gyártási hiba, hogy sokszor képtelen vagyok időben abbahagyni. Van amikor megy, ez nem egy általános dolog, de mondjuk az esetek felénél így van. Ez nem csak a szakmai döntéseimre, hanem az élet minden területére igaz. - Annak idején hogyan képzelte magát húsz év múlva ? - Baromi híres, nagy sztár leszek - gondoltam én a főiskola alatt. Az egy nagyon jó időszak volt amikor fölvettek. Hihetetlen sikerélményként éltem meg. Azt gondoltam enyém a világ. Aztán jöttek persze a pofonok, meg a nagy csattanások, amikor beleütközünk a saját korlátainkba. De azt gondolom, másként nem is indultam volna el erre a pályára, ha nem hiszem el, hogy én leszek a magyar Róbert Redford vagy Róbert DeNiro. Egy vidéki elzárt világból kerültem ide, csak a saját illúzióimnak, ábrándjaimnak éltem. Ezért jöttek a nagy kudarcok, amikor az ember rájön, hogy hoppá, hát itt határ van, nem elég pusztán, hogy az én képzeletem tovább száguld; és ezeket nyilván nagyon nehezen tudtam feldolgozni. - De hát ma is vannak még ilyen álmok... , - Persze, hát ezek mozgatnak. Én változatlanul egy ábrándozó embernek tartom magam. Ami nyilván nem praktikus ebben a világban. De én nem akarok ebben a világban praktikusan gondolkodni. Persze, nagyon meghatározza az embert az egzisztencia, a pénz, és ez egyre inkább rátelepszik. Önmagammal szemben is nagyon sokszor vétek emiatt. - Egyik álmot a másikért? - Volt, amit fel kellett adni. Igen, például a család. Voltak, vagy vannak is ilyen vágyaim, hogy családot szeretnék, de sokáig ezt elnyomtam magamban. Úgy hittem, erre nem kell odafigyelni. De, erre jobban oda kellett volna figyelni. Ez megint az önszemrehányás kategóriába tartozik, hogy valamit nem végeztem el akkor, amikor lehetett volna. Ez bennem ismét csak egy dac, mert a családomban - nyilván mindenki családjában - volt egy elvárás, hogyha az ember eléri a harmincéves kort, akkor legyen már család, gyerek. Pláne, hogyha már harmincöt, aztán negyven. Itt vagyok negyvenöt évesen, és nincsen gyerekem, nincsen családom. Igen, valamit nem végeztem el. Ez mondjuk persze nem lezárt dolog, de hát közben nem lehet úgy élni, hogy állandóan szemrehányásokat teszek magamnak emiatt. De az sem egyértelmű, hogy én most a családi életemet áldoztam föl a színház miatt. Mert ha így lett volna, akkor nekem most valahol nagyon magasan kéne lenni a színházi elismertségben, hogyha az arányokat nézzük, ahol én nem vagyok. Ezt valószínűleg most már tudomásul tudom venni, hogy hol tartok, vagy hol nem tartok a vágyaimhoz, az álmaimhoz képest, amit hittem húsz éves koromban. Itt van például a filmezés. De hát nem lehet örökké várni, el kell fogadni, hogy nem kellek a filmbe, vagy nem úgy, ahogyan szeretném. - És a színház? - A színházi létemmel az utóbbi két . évtől eltekintve elégedett vagyok. - Most miért nem ? - Mert nincsenek olyan szerepek, amik igazából izgatnának, elvégzem a feladatomat, munkámat, mint társulati tag, de ennyi. - Itt volt például a Peer Gynt. - Igen, az mondjuk egy régi álmom volt. Én már azzal felvételiztem a főiskolára, és ez egy csoda, hogy eljátszhattam. ~ Afféle szerepálom volt? - ÓvatosanJkell bánni ezekkel a fogalmakkal. Én azért sem nagyon szoktam ilyesmiről beszélni, mert könnyen bele lehet bukni akár egy szerepálomba is. Bár persze színészek vagyunk, és legtöbben azt gondoljuk, hogy bármit el tudunk játszani. Tehát, ha holnap egy rendező rám osztja a Júliát, akkor azt is meg tudom csinálni. - Ezek a szerepek bizonyos élethelyzetekben fontosak ? Tehát nyilván hatással vannak a „civil" Rátóti Zoltánra is. - Persze. Mondjuk ezek a személyes kötődések a főiskolán még nem fogalmazódtak meg. De még ma is sokszor előjönnek dolgok, hogy ezt másként kellett volna, ha jobban ismerem magamat... - A zenélés is egyfajta keresés ? - A zenélés, az önálló est is. Ez mindig is nagyon vonzott. Már általános iskolában zenekart alapítottunk. Persze csak névleg, senkinek nem volt semmiféle hangszere, de annyira vonzott a rock világa. Eddig feltehetőleg nem voltam elég bátor, és tehetséges, hogy ezt megcsináljam. Most úgy álltak össze a csillagok, hogy ezt megvalósíthatom. - Az önálló est is a csillagok miatt? - Nyilván most adódott rá lehetőség. Korábban vidékre is jártam, rengeteg dolog volt, és igazából nem is volt pontos elképzelés arról, hogy hogyan kellene. Most pedig összehozott a sors Háy Jánossal. Remekül ír, isteni humora van, az ő novellái tökéletesen megfelelőek ahhoz, hogy én kiüljek a színpadra, és egy gitárral, dalokkal „feldúsítva" előadjam. - Azt mondta nem szívesen beszél magáról. A színpad is egyfajta kitárulkozás. - Az más. A színpadi kitárulkozás engem kielégít. Az, hogy a saját érzelmeimet tudom a szerepekbe „beleplántálni". És ez fantasztikus érzéseket képes felszínre hozni! - Bár én tudnék írni egy ilyen félmondatot! Seres Gerda