Esztergom és Vidéke, 2005
2005-05-12 / 19. szám
2005. május 12. i eszZBimm 6s vip^fre Kedves Testvérek! Többen kérdezik, hogy szerintem hogy fog megépülni a Béke Királynője tiszteletére szentelt iskolaközpont? Válaszom a következő: Ha Isten segít, május 15-én lerakjuk az alapköveket Rekecsenben. Május 15-én délelőtt 10 órakor Gyimesfelsőlokon, Berszán Lajos atyánál lesz az ünnepélyes szentmise, melyre minden vendégünket szeretettel várunk. Délután három órakor lesz az ünnepélyes alapkőletétel Rekecsen község határában (a Bakóból Bukarest felé vezető főút mellett helyezkedik el ez a község). 2005 folyamán beszerezzük az építkezési engedélyeket, az építkezés csak 2006 tavaszán fog elkezdődni. Nagyon jó lenne, ha már 2006 szeptemberében néhány osztály beindulhatna. Úgy gondoljuk, hogy 2008-ra fejeznénk be az építkezést. Arra gondoltam, hogy addig minden ősszel egy-egy autóbusz, csángó gyerekkel, pedagógussal meglátogatná azokat a közösségeket, városokat, amelyek elvállalták egy-egy osztályterem megépítésének finanszírozását. Egy-egy ilyen alkalommal szentmisét is tartanánk, a gyerekek szerepelnének, beszámolnánk az elért eredményekről. Hiszem, hogy ha minden jól van szervezve, közadakozásból összejöhetne egy-egy ilyen alkalommal 1-2 millió forint. így a 3-4 év alatt az osztálytermenként szükséges 7-8 millió forint összejönne. Eddig ahol voltam (Budapest, Esztergom, Kecskemét, Sopron, Győr, Szombathely, még az erdélyi városok is, pl. Marosvásárhely), mindenütt olyan szépen az ügy mellé álltak, olyan sokan fontosnak érezték ezt a kérdést, hogy bátran vallom, hogy optimizmusunk a realitás alapján áll. Én hiszem, hogy népem, a magyar nemzet van olyan jószívű, hogy közadakozásban összeadja azt a pénzt, melyből a moldvai csángó-magyar testvéreinknek az iskoláját megépíthetjük. Hiszem, hogy ebben az ügyben nem csak a kárpát-medencei magyar testvéreink segítségére lehet számítani, hanem - ahogy jelezték - Európából, Amerikából, Ausztráliából is számíthatunk a nagyvilágban szétszóródott jószándékú testvéreink segítségére. Mivel az iskola építését térben és időben is lebontanánk (2-3 év alatt kellene megépítse az iskolát a magyar szolidaritás), így nemcsak egy iskola épülne fel, hanem valamilyen módon a csángó-magyar közösség is beépülne az összmagyarság tudatába, érzelmi világába. Nagy kaland, de hiszem, hogy a Béke Királynője, akinek a tiszteletére akarjuk építeni ezt az iskolát, megsegít, és így keresztény magyar nemzetünk tudatos kulturális határai közé sikerül beemelnünk csángó-magyar testvéreinket. Meg vagyok győződve, hogy csángó-magyar testvéreink nem üres kézzel kopognak szívünk, nemzetünk ajtaján, hanem a maguk mérhetetlen gazdag népi kultúrájával, életerejével, vitalitásával mindannyiunkat gazdagítani fognak. A szeretetből fakadó szolidaritás az egyetlen út, mely nemcsak a mi népünket, hanem a világunkat is előbbre tudja vinni. A szeretet nemcsak az egyént, hanem a nemzetet is, az emberiséget is megszenteli, erkölcsi tartást, önbecsülést, közösségi érzést ad, s így többszörösen is igaz, hogy a moldvai csángó testvéreinken segítve, önmagunkon segítünk. Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t. Kedves Olvasónk! Adója 1%-ának felajánlásával Ön is segítheti az iskola felépítését, amelyben egy osztályterem városunk nevét viseli majd! Ha így dönt, kedvezményezettként a Dévai Szent Ferenc Alapítványt tüntesse fel az alábbi adószámmal: 18106802 - 1 - 41 Köszönjük: EVID Szerkesztősége Nálunk tanácskoztak a visegrádi országok eurorégióinak képviselői Esztergomi nyugdíjasokkal Vácott (P) Városunkat választotta ez évi tanácskozási helyszínéül a visegrádi országok eurorégióinak konzultatív testülete. Ezekben az országokban 16 ilyen régió működik: Vág-Duna-Ipoly, Tátra, Szilézia, Duna, Baltik, Ipoly, Pro Európa Viadrina, Dráva-Mura, Sajó-Rima, Kárpátok, Bihar-Bihor, Pradziad, Kassa-Miskolc, Bilé Kárpátok, Duna-Kőrös-Maros-Tisza és az Ister-Granum. Képviseletükben több mint másfélszáz szakértő érkezett a kétnapos tanácskozásra. Agócs István megyegyűlési elnök köszöntötte az érkezetteket, úgy is mint a testület soros elnöke. Elmondta, a tanácskozás kettős célt tűzött ki: egyrészt felvázolni a hazai régiók fejlesztési terveit, másrészt a nemzetközi lehetőségeket bemutatni. A konferencia során előadást tartott dr. Szegvári Péter, a kormányzat területfejlesztési hivatalának elnöke, Fábry György, a FÖMTERV Rt. igazgatója, Hamarné Szabó Mária és dr. Farkas Károly megyei közlekedési igazgató. Valamennyien az Európát északról délre átszelő utak megvalósíthatóságáról szóltak, ki-ki szakterülete szemszögéből. Másnap még hasonló előadást tartott Szlovákiából Nagy Judit, a dunántúli fejlesztési ügynökségről Kovács Tamás, és a VATI Kht. mérnöki irodától dr. Horváth Annamária. A konferencia részét képezte, hogy a visegrádi országok régiós tanácsának hat bizottsága - pénzügyi ellenőrző és gazdasági, idegenforgalmi, környezetvédelmi, területfejlesztési, kulturális-oktatási-ifjúsági, valamint a határon átnyúló - is ülésezett Esztergomban. A mozgalmas és számos fontos kérdéssel foglalkozó visegrádi tanácskozás résztvevőinek arra is maradt ideje, hogy felkeresse az egykori főváros történelmi nevezetességeit. (-zső) Az ENÉKE nyugdíjas klub Erős Miklós vezetésével sorra szervezi a belföldi és külföldi utakat, kirándulásokat. Május 7-én egy kicsiny, de lelkes csapat autóbusszal Vácot és környékét kereste fel. Először megismerkedtek a püspöki székhely barokk házakból álló főterével, a váci székesegyházzal, majd a Püspöki Palotában egy régi jóbarát, az egykori esztergomi plébános, majd segédpüspök, Beer Miklós jelenlegi váci püspök fogadta nyugdíjasainkat. Személyesen mutatta be a püspöki palota értékes bútorokkal berendezett helyiségeit, és saját dolgozószobáját is. Arra a kérdésre, hogy hogyan érzi magát Vácon, azt felelte: eleinte nagyon hiányzott neki Esztergom, de most már itt érzi magát otthon. Rengeteget dolgozik, többek között egy drogosok, alkoholisták és hajléktalanok szápiára kialakított foglalkoztató bázist hoztak létre, ahol sportolni is lehet. O maga is gyakran pingpongozik az elesett, segítségre és jó szóra vágyó magányos emberekkel. A püspökkel való találkozás után a csoport megtekintette a híres váci kálváriát, majd Vácrátóton a gyönyörű és felüdülést nyújtó botanikus kertet. A Bsgor Ágost Kultúrmozgó filmjei Május 12-15-ig, 19 órakor: Le a fejjel - magyar vígjáték Május 14-15-ig „Uniós filmek hétvégéje": Hogy szeretsz? - dán film Május 16-18-ig, 18.30 órakor: Ray (Oscar-díj 2005) - amerikai dráma Május 19-22-ig, 18.30 órakor: Hosszú jegyesség - francia dráma Szentgyörgymezői Olvasókör rendezvényeiből Május 13., 18 óra: Tisovszki Zsuzsanna a Pünkösd ünnepköréről Május 20., 10-16 óra, május 21., 10-12 óra: Ruhavásár (Vöröskereszt) Május 28., 9 óra: Májusfa-döntés Csaba atya levele: Hogyan fog megépülni a Béke Királynője Iskolaközpo nt? Meghívó a Béke Királynője Iskolaközpont alapkő-letételének ünnepségére A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Szent Ferenc Alapítvány szeretettel meghív minden érdeklődőt 2005. május 15-én (vasárnap) az első moldvai magyar iskolaközpont alapkő-letételére, mely Rekecsin községben lesz. Minden vendégünket arra kérjük, hogy hozzon magával egy követ településének temploma, iskolája, vagy más jeles helyének tövéből. Ezek a messzi földről hozott kövek fogják - jelképes módon - az iskola alapját képezni. A május 15-re tervezett program: 10.00 Szentmise Gyimesfelsőlokon, az Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium udvarán (a misét Böjté Csaba OFM mutatja be) 15.00 Rekecsin - az építendő iskola helye: - Megnyitóbeszédet mond Benke Pál, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége alelnöke - Ichim Vasile, Rekecsin község polgármester köszöntője - Mádl Dalma asszony beszéde - Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettesének köszöntője - Berca Gábriel, Bákó megyei prefektus köszöntője - Tytti Isohookana-Asunmaa, volt ET képviselő beszéde - Böjté Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány elnökének beszéde - Az alapkő megszentelése 16.00 Kulturális programok, népünnepély