Esztergom és Vidéke, 2004

2004-03-25 / 12. szám

4 2004. március 25. Egy elfelejtett esztergomi festő: Magasi Németh Gábor Kedves bemutatkozó művészek! 2002. december 13-án alakult Esztergomban a Malom Művész Műhely (MMM) Egyesület azzal a céllal, hogy többféle művészeti ág - legyen az irodalom, képző-, ipar-, fotó-, zene-, tánc-, színházművészet - összetartozását hirdesse .Vallja azt, hogy a művészetek egy tőről fakadnak s alkalmanként együtt megjelenve erősíthetik egymást. Itt az alkalom! Kiállításaik, fellépéseik rangját, színvonalát emelheti, hangulatát elmélyítheti, ha a társművészeteket bevonva megtervezteti bemutatkozását. (A meghívótól a vernissage-ig, ötletektől a kivitelezésig.) Mi szükségeltetik mindehhez? Egy alapos beszélgetés és minimum három hét! „Minden időkben él és működik a rokon szellemek titkos köteléke. Ti akik együvé tartoztok, zárjátok szorosabbra A kört, hogy a művészet igazsága mind tisztább Fényben ragyogjon, örömet és áldást Terjesztve mindenfelé." (R. Schumann) Keresse bizalommal a sokat bizonyított M.M.M. csapatát! Érdeklődésére referencia-anyagot küldünk! Címünk: Esztergom, Monteverdi u. 12/11. Tel: 33/ 313-777; 06 (30) 499- 2467; 06 (30) 528- 6807. Régi könyv - új kiadásban Vályi András: Magyar Országnak leírása t Morvay László 1947 - 2004 Március közepén kaptuk a fájdalmas hírt, hogy az esztergomi születésű grafikusművész, a Gaál Imre Képzőművészeti Stúdió alapítója és vezetője, a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának elnöke március 7-én, életének 56. évében, türelemmel viselt súlyos betegsége után, Budapesten elhunyt. Tegnapelőtt, 23-án búcsúztatták a Fiumei úti temetőben. Pályája jelentős állomásait főként a szülővárosában rendezett kiállítások alkalmából - lapunk is követte; legutóbb arról számolhattunk be, hogy a Mindszenty iskola udvarán felavatták a Kerektemplom hátsó falára készített két nagyméretű zománcképét. A család és a művésztársak gyászában osztozunk; az életmű méltatására visszatérünk. A megyeszékhely után az Esztergomi Klubszínpad március 11-én a hazai közönségnek is bemutatta produkcióját, Antoine de Saint-Exupéry azonos című kis elbeszélésének színpadi változatát. Bakai Ferenc, a társulat vezetője és a darab rendezője, az előadás előtt elmondta, hogy nem volt elegendő idő a megfelelő beharangozásra; a sajtó ugyan hírt adott róla, de nem sikerült annyi plakátot elhelyezni, amennyit szerettek volna, így aztán már azt is sikernek könyvelné el, ha a szabadidőközpont színházterme félig megtelne. Nem így történt. Az aulát már fél hatkor, a kezdés előtt fél órával, betöltötte az összesereglett gyermekek zsibongása. A színházterem befogadóképessége 220 fő, és mivel az előző napig 60 jegyet adtak el, nem róható fel a szervezők meglepettsége és zavarodottsága, ez egyre csak duzzadó közönség láttán. A „zsúfolásig telt" szókapcsolatot előszeretettel használják mostanság, gyakran csupán a hatás kedvéért. Itt a szó szoros értelmében kell vennünk. Pótszék ugyan elegendő akadt, a baj csak az volt, hogy nem tudták hová letenni azokat. Negyedórával a meghirdetett kezdés után végre mindenkinek sikerült „bepréselnie" magát (álló ember nem akadt, ha sokaknak padokon is, de ülőhely jutott mindenkinek), és miután a tompuló fények hatására a zsivaj is abbamaradt, megkezdődhetett az előadás. Vályi K. András a miskolci születésű egyetemi tanár tette meg az első kísérletet arra, hogy a XVIII. századi Magyarországról széles körű és átfogó képet adjon. A háromkötetes majdnem 2000 oldalas munkájának fakszimile kiadása került napjainkban a könyvesboltokba. A Méry Ratio Kiadó mind a könyv külső (borítás, kötés) mind pedig a belső (betűtípus, nyomdai munkák) kivitelezésben az eredeti munkát vette alapul és adta ki Vályi András munkái közül a legismertebbet és talán a legfontosabbat: Magyar Országnak leírását. Az eredeti mű 1796-és 1799 között jelent meg Budán magyar nyelven. Vályi professzor abban az A darab nem a hagyományos „függöny fel" aktussal kezdődött. Két pontra terelték figyelmünket. Egyik a színpad bal sarkában az íróasztalánál helyet foglaló író-mesélő volt, a másik a nézőtér bal oldalán álló kislány (az író, mint gyermek), aki éppen egy elefántot emésztő óriáskígyót (a felnőttek kedvéért: kalapot) rajzolt. Ok ketten (Kovács Imre és Kniezl Rebeka) vezették fel az előadást. A kis herceg (Elek Csilla) elragadó személyiségének bűvköréből nem könnyen tudta kivonni magát az ember. A mű cselekményét, valószínűleg, nem kell ismertetni, az epizódszerepeket alakítók remek játéka azonban feltétlenül említést érdemel: a király, aki alattvalókat szeretne és az elfoglalt üzletember (Graczár Mihály), a csodálatra vágyó hiú és az öreg geográfus (Fintor Gábor), az ördögi körből szabadulni képtelen iszákos és a parancshoz híven ragaszkodó lámpagyújtogató (Bakai Ferenc), a rejtélyes kígyó és a barátra vágyó róka (Kerekes Erika). A darab kellően ritmusos és gördülékeny, élvezetesek a váltások és mivel hossza nem több egy óránál, a legkisebbek figyelmét is képes végig lekötni. Egy dolgot azonban nagyon sajnálok. Láar András a színpad felkérésére nagyon szép dallamokat szerzett külön erre a darabra. A technikának viszont, úgy tűnik, nincs szépérzéke, mert annyira halkan lehetett a hátsó sorokban hallani, hogy az már inkább zavaró volt, mint élvezetes. De majd legközelebb... Akik nem látták a fellépést ne essenek kétségbe. A terveknek megfelelően folytatódik az előadássorozat, hiszen az elsődleges cél az, hogy minél szélesebb kör megismerhesse, vagy ha ez már megtörtént, ismét élvezhesse a szerző e kitűnő munkáját, és persze a társulat játékát. Gratulálunk! Filemon Béla időben már attól félt, hogy a kiszoruló latin nyelv helyébe a német nyelv lép, ezért egy olyan magyar nyelvű munkát szeretett volna elkészíteni, amibe minden magyar lakosnak érdemes legyen beleolvasnia és amely a címe alapján „minden hazánkbéli Vármegyék, Városok, Faluk, Puszták, uradalmak, fábrikák, huták, hámorok, savanyú és orvosló vizek, fördőházak, nevezetesebb hegyek, barlangok, folyó vizek, tavak, szigetek, erdők, azoknak hollételek, Földes Urok, fekvések, történettyek, külömbféle termésbéli tulajdonságaik, a betűknek rendgyek szerént feltaláltatnak." A Magyar Országnak leírása című könyv bevezetőjében Vályi arról írt, hogy tervezte Korabinszky Mátyás német nyelvű földrajzi lexikonának a lefordítását, de súlyosan megbetegedett. Betegségéből felgyógyulva látott neki terjedelmes munkájának, nagy segítséget kapott herceg Batthyány József esztergomi prímástól, aki Bél Mátyás kéziratait bocsátotta rendelkezésére. Vályi felismerte, hogy utaznia nem lesz elegendő, ezért széles körű levelezésbe fogott, hogy minél több adatot tudjon összegyűjteni egy-egy településről. A kész műhöz tervezett egy pótkötetet, amiben a kimaradt helységek szerepeltek volna, illetve egy, a városok és a kastélyok képeit tartalmazó kötetet. Erre azonban már nem maradt ideje, mert 37 éves korában, 1801-ben meghalt. Munkája több mint 200 évvel később is a helytörténészek, történészek számára „igazi csemege" és nagy haszonnal forgatható! Fehérné Hajdú Mónika Műveit sokan láthatják, de az alkotóról senki sém beszél, pedig méltó az emlékezésre. 1883. szeptember 21-én Újpesten született. Diákéveit a fővárosban töltötte, majd az érettségi letétele után a müncheni festő akadémia hallgatója lett. Az itt töltött évek alatt Münchenben és Párizsban is bemutatta műveit. Egy 1917-ben készült önarcképén katonai uniformisban láthatjuk, s ez azt bizonyítja, hogy ekkor már a monarchia hadseregében teljesített katonai szolgálatot. A első világháború után hazatért, és 1920-ban megházasodott. 1922-ben felesége családjához Esztergomba költöztek a Német (ma Petőfi) utcába. 1929-ben megvásárolta a Szent Tamás utca 15. számú házat és családjával ide költözött. (Ezt az épületet már lebontották.) Bár nagyszámú kitűnő olajfestmény és grafika maradt fenn hagyatékában - sőt azt is tudjuk, hogy a Nemzeti Szalon egyik kiállításán egy esztergomi témájú rézkarcsorozattal szerepelt -, elsősorban mégis freskó-festő volt és 1927-től túlnyomórészt ezzel foglalkozott. Az esztergomi királyi palota 1938-as feltárását követően egy olasz művésszel közösen végezték a megmaradt freskórészletek restaurálását. Valószínűleg ők alkalmazták először azt az eljárást, melynek során a festett vakolatréteget leválasztották a falról, és csak a fal kiszárítása és konzerválása után helyezték vissza azt. Legismertebb műve a Bibliotéka lépcsőházának 1930-ban készített freskódíszítése, mely a könyvtár alapítását ábrázolja, előtérben Pázmány Péter esztergomi érsek ülő alakjával. A mennyezeti freskó témája az emberiség hódolata Isten előtt. Az emeleti folyosón érsekek freskó-portréi sorakoznak. O készítette Bazilika téli kápolnájának freskódíszét is, mely a káptalan hódolatát és tanító tevékenységét ábrázolja. További esztergomi munkája a zárdatemplom, a kórházi kápolna és a régi szeminárium kápolnájának freskódíszítése, Esztergom kívüli tevékenységének pedig az újpesti és a bajnai templom freskói állítanak méltó emléket. (Ez utóbbi már a második világháború után készült.) 1944-ben súlyos betegség támadta meg. 1945-ben nagy műtéten esett át, mely után munkaereje már nem lehetett töretlen. Az esztergomi művészek közül Bajor Ágosttal tartott fenn rendszeresnek mondható kapcsolatot. Visszavonultan élt, már csak otthon dolgozott. 1953. július 17-én hunyt el Esztergomban. Nagy szakmai tudással felvértezett, lelkiismeretes, komoly művész volt. Méltatlanul feledkezett meg róla a város, de ez a vétek egy kellő körültekintéssel megrendezett emlékkiállítással talán jóvátehető. K.E. Magasi Németh Gábor: Esztergomi látkép Néhány szó egy helytörténeti konferenciáról... A helytörténet és azon belül a községtörténetírás kezdetei a XVIII. századra nyúlnak vissza, amikor Bél Mátyás és követői a megyeleírások mellett a települések rövid ismertetését is fontosnak tartották, de kimondottan a falumonográfiák csak a két világháború között a falukutató mozgalomnak köszönhetően jöttek létre. A falumonográfia az akkori viszonyok bemutatására törekedett, nem pedig a község történetének leírására. 1990-től már egyre inkább divat lett, hogy egy község vagy város megjelentetett a település múltját, életét feldolgozó kiadványt. A Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára Acta Papensia című 2003. évi 1-2. összevont számú kötete is az e témával foglalkozó tanulmányokat gyűjtötte egy csokorba, amelyek 2002-ben Veszprémben rendezett konferencián hangzottak el. Baranya, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Vas és Zala megye mellett Komárom-Esztergom megye is képviseltette magát ezen a rendezvényen. Dr. Horváth Géza, a József Attila Megyei Könyvtár helytörténettel foglalkozó könyvtárosa Településtörténet és/vagy monográfia című előadásában röviden ismertette a honfoglalás 1100. és az államalapítás 1000. évfordulójára megjelentetett megyei kiadványokat, utalt a művek apróbb tartalmi és szerkezeti hiányosságaira s felhívta a figyelmet, hogy nem szabad a mennyiségnek a minőség rovására mennie. A községek mellett szóba kerültek a városok is és a szerző sajnálattal állapította meg, hogy Esztergomban annak ellenére, hogy számos múzeum, könyvtár és két levéltár is működik a városnak eddig nem jelent meg monográfiája. Mindezt a szerző a „kiváló szakembergárda összefogásának teljes hiányával" magyarázta. Ákiket érdekel, hogy a Dunántúl megyéiben milyen helytörténeti kiadványok láttak napvilágot és szeretnének színes és átfogó képet kapni róluk, azoknak a figyelmébe ajánlom ezt a kötetet. A tanulmányok végén 1990 és 2002 között a már felsorolt megyék településtörténeti bibliográfiája is hasznos információkat és segítséget adhat a helytörténészeknek. F. H. M. ,A kis herceg" Esztergomban