Esztergom és Vidéke, 2004
2004-10-28 / 43-44. szám
8 2004. december 23. Régi apró b olt ok Esztergomban is van a régi boltoknak krónikája, bár nagyon eltűntek a mai szemlélő elől. Az 1570. évi török adóösszeírás szerint kincstári boltok bérbeadásából az esztergomi Várban, továbbá a „nagy városban" és a „kis városban" összesen 82 bolt volt, amiért az adószedők 3 410 pénz (váltópénz) összeget szedtek be. A Városháza földszinti folyosójáról nyíló helyiségeket kocsmáros, rác és egyéb kereskedők bírták bérbe az 1710-es évek táján. Két évszázaddal ezelőtt a családok sok mindent maguk állítottak elő. A háztulajdonhoz meghatározott nagyságú szántó, rét, kaszáló, kenderfóld tartozott, a zsellérek nagy részének is volt egy darab foldecskéje, szőlője is szinte mindenkinek volt, ahol a gyümölcsök és zöldségfélék nagy része megtermett. A királyi város belső területe sűrű beépítésű volt, keskeny udvarokkal, itt inkább az aprójószág kapirgált. A teheneket a legelőre hajtották ki: 1778-ban 968, 1802-ben 1005 darab volt a városban az összeírás szerint. 1784-ben 772 volt a családok száma, mondhatnánk úgy is, hogy némelyik családra több is jutott. Házilag készítették a vajat, a túrót és a többi tejterméket, tehát tejboltra nem volt szükség. Két zsemle-áruló boltról tudunk: az egyik a „Halpiaczon (ma: Pór Antal tér) lévő Zsemlés Bőd", a másikat, a Budai Kapunál lévő zsemlés boltot 1817-ben Schöbeck Ignác választott polgár és pékmester évenként 30 forintért bérelhette három évig. Ezeket „a'Pék Mester Emberek együtt tartják" és ellátták folyamatosan friss áruval. A halakat hajókon és mellé kötött bárkákon szállították, beúsztak vele a Kis-Dunába, és a belvárosi plébánia előtti Halpiacon árulták. Az apró halakat frissen kisütötték és az itt álló zsemlés bolt jó illatú, friss kenyérkéivei jóízűen fogyasztották az erre járók. A királyi város több pontján állt mészárszék. A Városháza alattit Andrási Péter vezette, Muzsik Ferenc mészáros pedig a maga házánál lévő üzletben árulta a borjú- és a bárányhúst. 1 font tehénhús (kb. 45 dk) tavaszig 4 dénárba, 1 font borjúhús húsvétig 6 dénárba került, egy 20 dekás fehér kenyérért 3 dénárt kértek a pékek. A Városháza alatti boltok bérletére sokan pályáztak, a Főpiacon tartott vásárok, szombati piacok nagy forgalommal kecsegtettek. A fényképen látható bejárat és pult befalazott maradványa őrzi emlékét az egykori kereskedésnek. A Városház alatti egyik üzlethelyiségének érdekes bérlője volt: Hadzsi Simon a macedóniai Melenik városában lakó Hadzsi János görögnek örökbe fogadott fia volt. 1769. október 4-én jegyzőkönyvet vettek fel Esztergomban a 22 év körüli nőtlen kereskedőről, akinek „a szeme fekete, ugyanilyen a haja és a bajusza is. Középtermetű, erőteljes alkatú, arca hosszúkás, pirospozsgás". A fekete szemek megigézhették Nóvák Juliannát, mert hozzá ment feleségül. Hadzsi Simon „aprólékos kereskedő" 1812-ben kéri, hogy öregségére való tekintettel megmaradjon a Városháza alatti boltjában. Ekkor 65 éves lehetett. 1815. Szent György havának (április) 24-ik napjától három évre „Hadzsi Simonnak bérbe adatik ismét, évenként 81 forintért". 1818-ban a megyei levéltárban őrzött királyi városi jegyzőkönyvben olvasható, hogy a „Város Háza alatt a szeglettől a második bolt Nitter András Fűszeres kalmáré, a mellette lévő, azaz a szeglettől a harmadikat Nóvák Julianna, Hadzsi Simon özvegye 3 évre bérelte". A szorgalmas feleség ezek szerint jól megtanulta férje mellett a kereskedést és árubeszerzést, ezért merte vállalni a kis bolt vezetését. Ha ügyintézésre sietünk a Polgármesteri Hivatalba, vessünk egy pillantást a mívesen faragott volutás (csigavonalú oromdísz a barokkban) díszű szép ívre, mely hangsúlyt ad a kosáríves egykor volt ajtókeretnek. Hetvesné Barátosy Judit Száz éve világítja villany Esztergom utcáit Egykori karácsonyi szokások a rácoknál Ránk köszönt a téli napforduló és lassan hosszabbodnak a napok, de előbb még a leghosszabb, legsötétebb éjszaka kell elmúljon. Ezt karácsony idején az utcák, az ablakok ünnepi fényével igyekszünk világosabbá tenni. Gondoljunk arra, hogy pont egy évszázada gyulladt villanyvilágítás Esztergom utcáin, addig néhány pisla fény, vagy fáklya világította meg a hosszú, sötét téli napokat. A régi szokásokban ezért is volt nagy szerepe a tűznek, fénynek. Városunkban a XVIII. században épült szerb templom környéke átalakul, egykori használóinak ünnepi szokásai rég feledésbe merültek. Bár sírkeresztjeik őrzik emléküket a belvárosi temetőben, de az ún. görög merkátorok kereskedőházait átalakították, lebontották. Az óhitű szerbek karácsonyi szokásai - melyeket a hazánkban élők napjainkig megtartottak - sok archaikus elemet tartalmaznak. Az esztergomi ún. „rác templom" valamikori berendezése, az ikonosztáz - melynek három ajtaja közül a középsőtől, a királyok ajtójától balra volt látható a Jézus születését, a karácsonyi misztériumot ábrázoló táblakép. Az ortodox katolikusok az adventi böjtöt nagyon szigorúan tartják ma is. Régen, amikor még cserépedényt használtak, azokat az edényeket felvitték a padlásra, amelyekben zsírral főztek. Karácsony vigíliájának étele a tészta volt, de még tojást sem tettek bele, csak vízzel keverték, majd rétegesen lerakták mákkal. Az ünnepre nem készült annyi sütemény, mint ma, de többféle kalácsot sütöttek. Már 23-án késő este nekiláttak a kalácstészta elkészítéséhez. A veliki kolac - nagy kalács - magas kerek formájúra készült. A tetejére gyúrt tésztából díszek kerültek: két oldalt búzakalászt, Kisjézus pólyában, hordó, kotlós, kis csibék, közepére pedig bazsalikom. Díszítés nélküli kalács - zdravje = egészség - is készült, ezt fogyasztották ott el leghamarabb. A lakóhely pásztorainak, kanászainak külön kalácsot sütöttek - hiszen ők köszöntötték elsőnek a Kisjézust; 24-én délután ostorpattogtatással mentek végig a településen, ekkor kapták meg a kalácsot a családoktól. A zajkeltéssel a gonosz szellemeket űzték el, melyek a hosszú téli éjszakák idején gyülekeztek és az éjféli mise kezdetéig gyakorolhatták hatalmukat. A kalácstésztából nyolcas formájú „gömbölyűt" is sütöttek, ezt a tehén szarvára tették, majd piros almára öntött vízből megitatták az fiatok egészségének megőrzése érdekében. Ádám-Éva napjának kora reggelén a tűzhelybe egy nagy tuskót égettek, ezt a badnjak, az első, köszöntésre érkező látogató (akinek feltétlenül férfinak kellett lennie, hogy szerencsét hozzon, ő volt a polozenik), aki jól megpiszkálta a rönköt, hogy szikrák pattogjanak, mert így a következő évben sok kis csirke lesz. A vacsora-asztalt hófehér abrosszal terítették le, a négy sarkára diót tettek. A padlót szalmával hintették fel, és az ezen hancúrozó gyerekeket az édesanya búzával hintette meg, ami az állandóan újjászülető élet szimbóluma. Az asztal alá mezőgazdasági terményeket tettek szakajtóba, ezen kívül még különböző mezőgazdasági eszközök kerültek oda. A böjtös vacsora alatt a háziasszony már nem állt fel, hogy a következő évben a kotlósok jól üljenek. A vacsora résztvevőinek a házigazda mézbe mártott fokhagyma-gerezdet adott, hogy egészségesek legyenek. A fokhagymának a néphitben gonoszűző hatása van. A házigazda másik fontos feladata volt, hogy egy szép piros almát annyi gerezdre vágjon, ahányan az asztalnál ültek, hogy ha eltévedne valaki a sötétben, hazataláljon a családhoz. Jól érzékelhető a sok mezőgazdasági tárgyból, terményből - melyek a cselekvések részei voltak -, hogy itt egy termékenységi kultuszra utaló nagyon régi szokások továbbélésével van dolgunk abból az időből, amikor a táplálék megtermelése a közösség életében maradását tette lehetővé. A család addig maradt együtt az asztal körül, amíg indulni kellett az éjféli misére a kivilágított, díszesen hímzett kendőkkel, csipkékkel feldíszített templomba. H. B. J. ,Mennyből az angyal" Karácsonyi emlékeim Egyik tehetős ismerősöm mesélte, hogy milyen szomorú és az ünnephez méltatlan náluk a karácsony szentestéjének megünneplése. A karácsonyfa alatt gyorsan átadják egymásnak az ajándékokat, megvacsoráznak, utána a szülők bekapcsolják a tévét - amint azt hétköznap is szokták - a fiatalok pedig elvonulnak saját szobájukba. Bizony, nem egyedi eset ez manapság. Ünnepeink teljesen kiüresedtek. Már karácsonyi üdvözlőlapot is egyre kevesebbet küldünk, inkább sms-ben intézzük el a jókívánságok közvetítését. Egészen más volt a helyzet az én gyermekkoromban, a hatvanas években. Pedig akkor még nagyon szegények voltunk, tévénk és telefonunk sem volt. Hat éves lehettem, amikorra mint első karácsonyi élményemre visszaemlékszem. Délután szüleimmel, nővéreimmel elmentünk a templomba. Ott már fel volt díszítve a karácsonyfa. Lelkészünk, Molnár Gyula bácsi nagyon szépen prédikált a szentestéről, a Kisjézus születéséről. Utána engem édesapám elkísért Terus néniékhez, aki nekem afféle pótnagymamám volt. Útközben édesapám elmondta, hogy míg én Terus néniéknél leszek, a Jézuska meghozza és feldíszíti nálunk is a karácsonyfát. Pótnagymamámék még nálunk is szegényebbek voltak, viszont finom disznótoros falatokkal kínáltak meg, közben a Jézuskáról és az angyalokról meséltek. Nekik nem volt karácsonyfájuk, így a sötét konyhában, a sparhelt kinyitott ajtaján keresztül, a tűzben láttam táncolni a kis angyalokat. Aztán megérkezett édesapám, elindultuk hazafelé: megálltunk az ajtónk előtt, belülről csengőszó hallatszott: - Hallod, most búcsúznak a kisangyalok! - mondta apám. Benyitottunk, és a szoba közepén ott pompázott a feldíszített, mennyezetig érő karácsonyfa. Meggyújtottuk a gyertyákat, a csillagszórókat, majd közösen elénekeltük a Mennyből az angyalt, meg a Kiskarácsony, nagykarácsonyt. Aztán kibontottuk a csomagokat és boldog, áldott karácsonyt kívántunk egymásnak. Az ajándékok nagyon szerények voltak, de mi mégis boldogok voltunk, hiszen itt, nálunk járt a Jézuska! (dezső) Nem úgy van, mint réges-régen, másképp áll a csillag az égen! Másként vártuk réges-régen, máshogy jött a csendes éj. / Aranyozott dióhéjba mennyi-mennyi titok fért! / Szállingózott a hópihe, pont a tenyerembe hullt, / én csak néztem, mint olvad el jégvirágos csillaga. December a szelek szárnyán szürke felhőt cipeltet, ha elfáradt, aludni tért, horkantott és átfordult. Úgy igaz, hogy fel sem riadt, mikor a sarki szélnek csikaja hó-dunnáját, jég-vánkosát szerteszéjjel rugdosta. Szakad a hó, hadd szakadjon, vízen a jég hadd dagadjon! Zúzmara ül kórón, ágon. Jégvirágnak hideg csokra, ott virít az ablakokba. December a nagy subáját felveti a vállára, mérföldlépő nagy csizmáját felhúzza a lábára. Éjszakában jó nagyokat, napvilágon kicsit lép, karácsonynak éjjelére mégis mindig oda ér. Régi-régi karácsony, itt röpdös most emlékszárnyon. Régen elszállt cinke ül most egy borzos bokorágon. Hóban lépdel egy nagy varjú, mondogatja k á á r, k á á r, nem voltál te jóleány. Hess, innen te csúf madár, kertünk alatt angyal jár. Ha nem ott, hát az égen, a felhőket tologatja éppen. Honnan tudnád te károgó, hogy egy gyerek mikor jó? Neki is kell szundítani, nekem kicsit rosszalkodni, nem kell a szót szaporítni. Karácsonynak estéjére, úgy is mindent elfelejt. A leghosszabb éjszakán, földig érő nagy subában itt imbolyog aranyszálon az a régi karácsony. Subájának nagy zsebében aszalt szilva, cukros dió, szaloncukor, habkarika, mézes aprósütemény. Kicsit arrébb mazsolás püspökkenyér, mellette hat tepsi kalács, diós is, mákos is, netán lekváros is. Ha mélyebben kotorász, lel ott mást is, füstölt kolbászt, májas hurkát, pirosra sült tepertőt. Zsebe egyik csücskében, ott pislog egy alvóbaba. Barna mackó cirógatja, jó helyre visz a Jézuska. Nem magad lész a fa alatt. Van itt még mesekönyv is, kifestő könyv, ceruza, vagy dominó vagy pöttyös labda, és egy halom fakocka. Huncut ez a december, valamit még igen rejt. Bal zsebébe illatot tett, jobba békességet. Mellényének kis zsebében várakozva kuksol éppen egy éjféli harangszó. Tenyerében, kukucs, mi van? Meglapul ott egy kisinas, egy halk csengettyűszó. Elröppen a régi álom, az a cinke ott az ágon, belecsíp a kezembe. Nem úgy van, mint réges-régen, másképp áll a csillag az égen! Decembernek csak zsebe van. Nincsen benne semmi más, csak doboz meg skatulya. Cifra díszbe csomagolva, nagy masnival átfogva. Nagy doboznyi pénzekért csak dobozok vannak. A dobozba százdoboznyi toronyórát rakhatsz. Rohanás és dobozolás, karácsonyi vesszőfutás, ajándéklistázás. December már nagy szót hall, szeme fénytől fáradt, doboz mögül ki se látszik, dobozok bogával játszik. Zsebéből észrevétlen elgurult az aranydió, tenyeréből kicsúszott már réges-régen az éjféli harangszó. Régi-régi karácsony szálljon vissza cinkeszárnyon. Bereczné Szállási Etelka
