Esztergom és Vidéke, 2004

2004-10-28 / 43-44. szám

2004. december 2. 6SZtBRj3Qfll 6S 9 ták. Bizonyára ez volt a legnagyobb, a „6-7 személyes", így érdemes lehetett „ingajáratként" alkalmazni.] 3.30 - 4 óra között (?) Sikeres átkelés: öt fős előőrs a párkányi parton A második szállítmány után a csónakot az előbb nevezettek a szigeten átvitték a Nagy-Duna innenső partjára, és miután ott vízrebocsátották, beszálltak abba Gulyás tizedes, Magyar őrvezető, Wellisch, Steininger, Szilágyi, Krecs és Sugárdi gyalogosok, s áteveztek a cseh oldalra. Steininger és Sugárdi gyalogosok kivételével a többiek - a magukkal vitt 2 drb. golyószóróval és megfelelő menynyiségű lőszerrel - odaát maradtak; Steininger és Sugárdi gyalogosok pedig a csónakkal visszaindultak, Gulyás tizedesnek azzal a jelentésével, hogy odaát csend és nyugalom van, ők meg fogják szállni a közeli magaslatot. [A vizsgálati jelentés az „éjféltájban" és az „1 óra tájban" időhatározókon kívül a továbbiakban sehol, még ilyen viszonylagos pontossággal sem adja meg a részcselekményék idejét. Ezért az első csónak átkelését - vagyis a tervezett cél végrehajtásának kezdetét - szintén csak a saját számítások és a másik két jelentés alapján tudjuk időponthoz kötni. „Ma hajnalban 3 h 30'-kor Rácz főhadnagy (...) csehszlovák partra (...) egy vállalkozást hajtott végre. Először átküldött egy csónakkal egy járőrt, gyalogosokat és golyószórót." (1. jelentés) „Ma hajnalban 3 órakor Rácz főhadnagy századával Nyáros-szigetre ment, (...) Első lépcsőben egy csónakon kb. 7 fő és 2 gsz (=golyószóró) kelt át minden puskalövés nélkül". (2. jelentés) Ami a járőr összetételét illeti, benne van az eredetileg - még 6-án késő este - felderítésre vállalkozó „polgári ruhás" különítmény: Gulyás tizedes, Magyar őrvezető és Sugárdi gyalogos. A távirat szerint - mint olvashattuk - valóban felhasználták ezt az álcázást. Csakhogy ekkorra időveszteség után már mi értelme lett volna?... Az 1. és 2. jelentés egyáltalán nem tartalmaz ilyen mozzanatot. A vizsgálati pedig a beöltözés leírása után egyszerűen „megfeledkezik" róla. Mindenesetre az a tény, hogy a csónakkal visszaevező egyik gyalogos éppen a szlovákul jól beszélő Sugárdi: az eredeti terv feladására mutat. A1. és 2. jelentés egyébként itt is ellentmond egymásnak és a vizsgálatnak: az 1. szerint a csónakkal „egy gyalogos egy polgári egyénnel" - a 2. szerint csak „egy gyalogos" tért vissza. Mi a vizsgálat megállapítását tekintjük mérvadónak, amely két gyalogost - Steiningert és Sugárdit - kétszer is néven nevez, mint akik a csónakkal és a jelentéssel visszaeveztek. Megjegyezzük azért, hogy „polgári egyénnek" akár Sugárdi is látszhatott, ha egyenruháját - miért, miért nem - továbbra is a felöltő takarta x ..Az a lehetőség, hogy az akcióban már ekkor részt vett(ek) volna civil úsónakos(ok) is - csak a 2. jelentés szerint állhatott fenn. (Erről majd a következőkben.) Annyi teljesen bizonyos, hogy az idő - a virtudat közeledtével - egyre inkább sürgetett: már nem lehetett szó tényleges felderítésről. Vagyis, hogy meggyőződjenek róla: nem csapdát rejt-e a „csend és nyugalom". „ Puskalövés nélkül" kötöttek ki a túlsó parton, körülnéztek gyorsan - azt látták, amit szerettek volna látni: „nintís senki sem, jöhetnek a többiek is" (1. jelentés); „a cseh part nincs megszállva" (2. jelentés). Rácz főhadnagy pedig éppen ilyen eredményt bárt a „felderítéstől": az előzetes értesülések és így az ő terve realitásának tökéletes igazolását szemben mihden hátráltató tényezővel. Kiváltképp azokkal a rossz hírekkel, amelyeket úgy másfél órával ezelőtt a határőröktől kapott. A jó hír megérkezéséig azonban a várhatónál ismét több idő telt el.] 4 - 4.30 között (?) Megint Késleltetés - újabb két csónak, polgári hajósokkal Sugárdi és Steininger gyalogosok csónakját azonban a víz Esztergom felé sodorta, és így az átkelési helytől csak néhány száz méternyire érték el a partot. Itt a csónakból mindketten kiszálltak, és a segítésükre siető dunai hajósok által rendelkezésükre bocsátott két csónakkal, két-két dunai hajós segítségével feleveztek az átkelési ponthoz. [A vizsgálat szerint civil közreműködők csak most lépnek be a cselekménybe. Láttuk, hogy vízijárműveik - két csónak és egy kajak - már a legelején. Ha az egyik visszatérő mint „polgári egyén" (1. jelentés) a vízen jártas, gyakorlott „hajós" lett volna, ez a sodródás valószínűleg nem következik be. Ami az összes csónak számát, „mozgósításuk " idejét és módját illeti, a jelentések összevetéséből meglehetősen zavaros kép alakul ki. Az 1. és 2. jelentés semmit sem szól arról, hogy a szigeti támaszpontra milyen csónakokkal keltek át. Az 1. jelentés előbb a járőr-csónak visszatéréséről is beszámol, és csak ezutánra (!) időzíti egyetlen - és nagyon szűkszavú közlését: „A főhadnagy erre a helyszínen 3 csónakot szedett össze (...)". A 2. jelentés jóval többet mond, de a csónak-szerzést úgy tünteti fel, mintha egyszerre az összes vízijárművet „begyűjtötték" volna - mégpedig mindegyiket a járőr kiküldése előtt. A megfogalmazásból feltehetőleg kimaradt egy kötőszó, amely nélkül a mondat úgy (is) értelmezhető, hogy még egyáltalán nem voltak csónakok birtokában, amikor a szigetre „mentek". Ez nyilvánvalóan képtelenség - a szöveget tehát ()-ben kiegészítve közlöm: „Ma hajnalban 3 órakor Rácz főhadnagy századával Nyáros-szigetre ment, (miután?) polgári csónakokat a Dunától elkötött, és a táti szénrakodónál horgonyzó uszálytól a mentőcsónakot is magához kirendelte, kormányosnak és evezősöknek az uszály személyzetét kényszerítette." A vizsgálat részletes beszámolója a két fázisban történt csónakszerzésről jóval életszerűbb, így bizonyára közelebb van a valósághoz. Feltűnő azonban, hogy amilyen konkrét a cselekmény első ütemével kapcsolatban (a szénrakodó közelében „egy lezárt csónakház erőszakos felnyitása" stb.) - annyira adatszegény és homályos az újabb vízijárművek „mobilizálására" nézve. Uszályról és annak „személyzetéről" szó sem esik, csupán „dunai", majd később „polgári hajósokról", akik a visszaevező, sodródó két gyalogos „segítésére siettek". Összesen négyen, két csónakban, amelyeket „rendelkezésükre bocsátottak". A legteljesebb aktív önkéntességgel lépnek be a cselekménybe Rácz főhadnagy bármiféle „ráhatása" nélkül, sőt az ő tudtán kívül. Felelőssége tehát e változat szerint fel sem merül; a másikat pedig - az 1. jelentést „kirendelésről", „kényszerítésről" - a vizsgálat szóba sem hozza, így a cáfolatával sem kell „bíbelődnie"... (Emlékeztetünk arra, hogy Bélay Iván és az általa megszólaltatott tanúságtevők a civil csónakosokról szólva egybehangzóan kényszerítésről beszéltek.) Egyébként a vizsgálati jelentés szövegéből nem derül ki egyértelműen, hogy amikor Sugárdi és Steininger a „rendelkezésükre bocsátott 2 csónakkal (...) feleveztek az átkelési ponthoz", magukkal vitték-e harmadikként a sajátjukat is ? Azaz végül is összesen - a kajakot leszámítva - 4 vagy 5 vízijármű volt-e az átkelésre készülő század birtokában?] 4.30 körül (?) Tiltó parancs - másodszor Ugyanebben az időben érkezett ki a Kis-Duna-ágnak a tábor felé eső oldalára a 2./III. zlj. segédtisztje: Szilvásy Emil százados, aki Inokai karp. c. őrmesternek a jelentéséből értesült a vállalkozásról, és magával hozta az 1. gypk. vkf.-ének: Kalkó vkszt. őrnagynak írásbeli parancsát, mely az azonnali bevonulást rendelte el. Ezt a parancsot Szilvásy százados a szigeten tartózkodó Rácz főhadnaggyal az innenső partról egy gyalogosnak átkiabálva és ez által továbbítva közölte, amit Rácz főhadnagy tudomásul is vett. [Láttuk, hogy v.Kolozsváry ezredes tiltó rendelkezése még október 6-án este, valamikor 23 óra előtt Rácz főhadnagy tudomására jutott. Az ezredparancsnok bizonyára nem tételezte fel, hogy alárendeltje ennek ellenére folytatja az akciót. Erről csak jóval később - éjjel, úgy 3 óra körül - érkezhetett az újabb jelentés, ezúttal a „szabotőr" Inokai őrmester részéről. A második tiltó parancsot, amelyet írásban nyomatékosították, mégis csak szóban lehetett közvetíteni, mert a szigetre átkelt század - úgy látszik - az esztergomi parton egyetlen vízijárművet sem hagyott. (Még a kajakot sem?) Az „átkiabálást" mindenesetre akár az ellenség is hallhatta, de valószínűleg ekkorra már éppen elég „áruló jellel" rendelkezett, hogy teljes készültségben várhassa a titkosnak tervezett kísérletet.] „Ezzel egyidejűleg": jó hír a túlpartról, azonnali cáfolattal Ezzel egyidejűleg tett jelentést Sugárdi gyalogos az odaát észlelteiből is Rácz főhadnagynak, aki a visszavonulás helyett az átkelést rendelte el, jóllehet, előzőleg már a túlsó parton lövések hangzottak el, amelyek minden valószínűség szerint az átszállított és ott maradt emberek, valamint a csehek megütközése során adattak le. [Próbáljuk magunkat Rácz, az önkényes akcióért és „önkéntes" alárendeltjeiért egyszerre felelős tiszt helyébe képzelni. A végső döntést nagyon gyorsan kell meghoznia, mégpedig a néhány percen belül érkezett, egymással ellentétes három értesülés alapján. Az „átkiabált" tiltó parancs - a szinte ugyanakkor célba ért két gyalogos, két újabb csónakkal, négy önkéntes (?) „polgári hajóssal" és a kb. egy órával ezelőtt akadálytalanul partra szállt járőr parancsnokának, Gulyás tizedesnek a jelentésével: „csend és nyugalom van, ők meg fogják szállni a közeli magaslatot". Erre jóformán azonnal a túlparton felhangzó lövések jelezték a cáfolatot. (Valószínűleg most telhetett le „megszállás" közben - a védők által megszabott kivárási idő... A „közeli magaslat" az „Istenhegy" lehet, amely megnevezés egyedül a 2. jelentésben szerepel: régi párkányiak mindmáig így hívnak egy, a Dunáig nyújtózó, a szénrakodóval szemben magas-partként végződő alacsony dombhátat.)] 4.40 körül (?) A dráma tetőpontján. Felmentő (?) kísérlet, tűzharccal Rácz főhadnagy, magához véve egy golyószórót, beszállt a polgári hajósok egyik csónakjába, és önként csatlakoztak hozzá: Sugárdi, Leskó, Krizsán, Káhn, Somogyi és Prauda gyalogosok. Amidőn elindultak, már meglehetősen világos volt. Nevezettek a cseh partot kb. 20 m-re megközelítették. 5-10 perccel utánuk dr. Keresztes t. hadnagy irányítására egy ugyancsak önként vállalkozókból álló másik szállítmány indult el csónakon az északi part felé. Amidőn ez a csónak is túljutott a Duna középvonalán, a cseh partról mindkét csónak erős géppuskatüzet kapott, amit részint a csónakban ülők, részint pedig a Nyárosi-szigeten dr. Keresztes t. hadnagy parancsnoksága alatt harcalakzatot felvett szakaszok viszonoztak. [A tiltó parancs ellenére és a lövések hallatán Rácz főhadnagy „a visszavonulás helyett az átkelést rendelte el" -állapította meg fentebb a vizsgálati jelentés; azonban még csak kísérletet sem tett arra, hogy a döntés indítékait is feltárja. Hangsúlyozza, hogy az „elrendelés" a parancsnok részéről inkább a személyes példamutatást jelenti, eddig is „önkéntesen" vállalkozó alárendeltjei részéről pedig ismételten önkéntes „csatlakozást". Talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy sejtjük, hogy Rácz ekkorra már letett eredeti céljáról: a hídfő elfoglalásáról. A felsőbb parancsot valószínűleg most már csak azért nem vette figyelembe, hogy „a veszett fejsze nyelét mentse". Azaz a miatta vészhelyzetbe került emberei segítségére akart sietni. (Ez a szándék pedig mindenképpen a javára írandó.) Számot vetett tehát azzal, hogy a hídfő tartós elfoglalásának kiharcolása a megváltozott helyzetben teljesen értelmetlen véráldozat. Ha még most is ezt akarta volna erőltetni, - mint láttuk - összesen négy vagy öt vízijárműbe parancsolhatott volna katonákat: 25-30 embert. („A segítésükre siető dunai hajósokon" kívül.) Az egyre világosabb hajnalban csak két csónak - a „polgári hajósoké" - indult el, hogy nyílt rohammal próbálják menteni, ami még menthető: öt odaát rekedt társuk életét. (Mint látni fogjuk, feltehető, hogy számukra egy harmadik csónakot is - egy-két evezőssel - útnak indítottak.)] 4.50 - 5 óra között (?) Gyors kudarc, sok áldozattal 5-7 óra között (?) A végkifejlet: sodródás és partra-mentés A csehek részéről adott géppuskatűz során az első csónakban ülők közül Krizsán gyalogos megsebesülten, azzal a kiáltással, hogy: „Isten vele főhadnagy úr", a vízbe bukott. Csakhamar megsebesült a golyószóróval tüzelő Rácz főhadnagy is, aki sebesülése után még több lövést adott le, majd a golyószórót visszahagyva a csónakban, a vízbe ugrott, és megsebesülten félkarral úszva a Nyárosiszigettől kb. 1 km-re keletre lévő sziget csúcsánál ért partot, miközben a csehek állandóan tüzeltek rá. A csónakból még Sugárdi és Somogyi gyalogosok ugrottak a vízbe, az előbbi azonban ereje fogytával, hamarosan visszamászott, az utóbbi pedig a csónak mellett úszva, azt az innenső partra irányította. A második csónakban ülők közül a csehek részéről megnyitott tüzelés kezdetén Szabó József gyalogos fejlövést kapott, és nyomban meghalt. A csónakban rajta kívül helyet foglaló Vig Gáspár karp. c. tizedes, Ungár Béla, Skultéti Gyula, Szabadi Antal, Márki Dezső gyalogosok, valamennyien átlag 3-4 lövéstől találva súlyosan megsebesültek. A most nevezetteken kívül a csónakban még helyet foglaló három polgári egyén közül csupán az egyik került sértetlenül a csónakban a partra, míg a másik két polgári egyén közül az egyik állítólag szívlövés után - a vízbe esve eltűnt, a másik pedig, ugyancsak lövéstől találva, a csónakban meghalt. Ezt a csónakot a víz az esztergomi hídon túl lévő hajókikötőhöz sodorta, ahol a sebesülteket már a mentők várták és beszállították az esztergomi Kolos közkórházba. A Nyárosi-szigeten visszamaradt szakaszokat az 1 /2. gypk. intézkedésére a 2./III. zlj. segédtisztje: Királyfalvy hadnagy bevonultatta a táborba. [„Az emberek egy része a csónakokban megsebesült, egy része pedig a vízbe ugrott. A csónakokban maradt emberek magukat halottnak tetették. A csónakok így a Dunán lefelé sodródtak (...)"- a határügyi tiszt 1. jelentésében ezzel kezdi rövid összefoglalóját a végkifejletről. A nevek - Rácz főhadnagyén kívül ugyanúgy hiányoznak belőle, mint a 2-ból, hiszen a veszteség-lista összeállítása nyilván csak később történhetett meg. Arra viszont nincs egyértelmű magyarázatunk, hogy miért szerepel mindkettőben egy harmadik csónak is, amelynek aztán a vizsgálati jelentésben nyomát sem találni. „A másik 2 csónak szintén a magyar partra sodródott, az egyik csónak üresen" (... -1. jelentés). „A Prímási szigethez legelőször egy fehér csónakot vetett ki a Duna. Ezen csónakban nem volt senki, csak 5 drb. éles töltény." (2. jelentés) - Lehet, hogy ez a csónak csupán azért került a hullámok hátára, mert nem volt kikötve; de az is elképzelhető, hogy az akcióban (egy-két evezőssel, netán üresen, kötélen vontatva) a túlparton harcolók mentésére szánták... A sebesültekkel, halottakkal sodródó két csónak közül az elsőt az egyik vízbeugró katona segítette, hogy mielőbb - a Prímás szigeten partot érjen: erről a 2. és a vizsgálati jelentés egybehangzón számol be. (Az utóbbi, mint láttuk, a helyszínt nem nevezi meg, csak körülírja. A második csónakra nézve viszont ismét lényegesnek látszik az eltérés. A vizsgálat szerint ezt „a víz a hídon túl lévő hajókikötőhöz sodorta, ahol a sebsülteket már a mentők várták (...)". A határügyi tiszt jelentései más segítő(ke)t is színre léptetnek. Ezt a csónakot „a kikötő személyzete a Dunából kihúzta" - olvashatjuk röviden az 1. jelentésben, amit a 2. így részletez: „Egy jó idő múlva az utolsó csónak is kezdett az esztergomi közúti hídhoz lecsurogni. A távcsővel megfigyelhető volt, hogy a csónakban elfeküdve emberek vannak. Bár a csónakban mozgás nem volt, a csehek a hídfőtől mégis golyószóróval rájuk tüzeltek. A becsapódások a csónak mellett voltak, amint megfigyeltem, ez alkalommal találat a csónakban nem volt. Egy polgári hajós, mivel katonákat nem akartam az úszó csónak után küldeni, nehogy ezzel újra tüzet váltsak ki a csehektől, saját csónakjával beevezett a lecsurgó csónakért. A csónakot ez a polgári egyén ki is vontatta a mi partunkra, a Prímási Palota elé." {Érdekes, hogy „a kikötő személyzetét" e 2. megfogalmazásban „egy polgári hajós" váltja fel - amennyire pontosabban, annyira talányosabban is...)] (Befejezés a következő számban)