Esztergom és Vidéke, 2004
2004-10-28 / 43-44. szám
2004. december 2. eszroRíSop 6s vip^fre 5 yiUargita Népe Székelyföldi vélemények a december 5-ei népszavazással kapcsolatban 2004. december 5-én az anyaország állampolgárainak arról kell a népszavazáson dönteniük, hogy sorsközösséget vállalnak-e azokkal a magyar testvéreikkel, akiket a politikai helyzet tragikus változása az ezeréves országhatárokon kívül rekesztett, jóllehet nemzeti öntudatuk, anyanyelvük, kultúrájuk és történelmük alapján a magyar nemzet nagy családjába tartozóknak tudják magukat olvasható az Erdélyi Unitárius Egyház Elnöksége által közzétett felhívásban. A magyar választópolgárokhoz intézett dokumentum leszögezi: Úgy érezzük, lelkiismereti kötelességük, hogy támogassák a kettős állampolgárság megadását, mint egymáshoz való tartozásunk és nemzeti közösségünk kifejezését. A népszavazáson való részvételre és a Magyarország határain túl rekedt magyarság magyar állampolgárságának visszaadását támogató IGEN szavazásra felszólító dokumentumokból válogattunk az alábbiakban. Az Erdélyi Unitárius Egyház Elnökségérvek felhívása leszögezi: Nemzetünkért érzett erkölcsi felelősségünk tudatában arra kérjük az anyaországi unitárius híveket és minden magyar nemzettársunkat, hogy a népszavazáson való részvételével és igen szavazatával fejezze ki és erősítse meg nemzeti közösségünk oly régen várt, jogos újraegyesítését. A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége Borzási István elnök és Gergely István főtitkár által aláírt állásfoglalásában leszögezi: „arra buzdítjuk magyarországi testvéreinket, hogy járuljanak hozzá Igen' szavazatukkal ahhoz, hogy e jogot a határon túl élő magyarok is megkaphassák. Nem tartjuk helyesnek ez össznemzeti ügyet alárendelni pártérdekeknek vagy költségvetési számításoknak Abban a reményben vagyunk, hogy a népszavazást követően Magyarország parlamentje olyan törvényt dolgoz majd ki, ami nem a kivándorlásra, hanem az otthonmaradásra ösztönzi majd fiataljainkat." A Márton Aron püspök nevét viselő csíkszeredai Római Katolikus Férfiszövetség nevében intézett levelet Magyarország polgáraihoz Eigel Tibor elnök, Darvas-Kozma József szervező, Pitic László alelnök és Szilágyi Árpád titkár. „A jelen történelem a magyar nemzet szerencsés polgárait december 5-én olyan nagy cselekvés elé állítja, amely döntésről, amíg csak magyar történelmet fognak írni, mindig megemlékeznek." - olvasható a levélben, amely hangsúlyozza: ,Amikor Európa egységét a nyugati nemzetek létrehozták, és Magyarország szomszéd népei a határaikon kívül élő testvéreiknek már megadták a kettős állampolgárságot, akkor joggal reméljük, hogy a magyar nép lelki újraegyesítésének nagy lehetőségét a szerencsés magyarok most megvalósítják, és az elszakítottság lelki fájdalma mellé nem teszik a nemzetmegvetés és nemzetmegtagadás otrombaságát. "Az aláírók megjegyzik: „Nagyon fáj nekünk, amikor a Magyar Kormány részéről balladás sorssal akarnak megbélyegezni bennünket, amikor a kettős állampolgárság megszavazása ellen beszélnek. Reméljük, hogy többre vagyunk képesek, mint amennyit ebben a sötét átmeneti korszakban a magyar vezetők hisznek.". A levél végezetül leszögezi: „Kívánjuk, hogy a szentek közbenjárására Magyarország és a magyarság ne pusztuljon, hanem tisztuljon! Ezért a tisztulásért december 5-én déli 12 órakor meghúzzuk a harangokat és elénekeljük a magyar himnuszt". Történelmi időket élünk! Ezt a címet viseli az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség keresztény-nemzeti platformjának elnöksége által kibocsátott dokumentum, amely megállapítja: „Az anyaországi és az ún. utódállamokban élő magyarság újabb közvélemény-kutatási eredményei az egyetemes magyar nemzeti közösség olyan mértékű öntudatosodásáról tanúskodnak, amely rákényszerítette az anyaországi és az ún. határokon túli magyar pártokat a korábbi, bizonytalankodó, halogató vagy éppen megalkuvó politikai magatartásuk módosítására vagy megváltoztatására". Az aláírók szerint „ily módon nyílt lehetőség a Magyar Köztársaság jelenlegi határain kívül élő magyarság magyarnak megmaradását biztosító két olyan politikai intézmény létrehozására, melyek megteremtését több mint egy évtizedes folyamatos és következetes politikai küzdelmet vállalva, az EMK kezdeményezte, amelyek biztosíthatják a határmódosítások nélküli nemzeti egységesülésünket." Mint íiják: „Igen nagy elégtétellel állapítjuk meg, hogy az ún. utódállamok magyarságának valamennyi érdekképviseleti politikai intézménye (szövetsége, pártja), amely részt vett a most zárult Magyar Állandó Értekezleten, közöttük az RMDSZ, egyöntetűen állást foglalt az államhatárok tekintetbe vétele nélkül bárhol élő magyarok számára alanyi jogon biztosítandó kettős állampolgárság létrehozása mellett. A kettős állampolgárság biztosítása - miután az Országgyűlés megfelelő törvényt hoz érdekében - anyaországunk kormányzatára hámi. Ezúton kérjük valamennyi anyaországi testvérünket, hogy pártkülönbség nélkül 'igen' szavazatával támogassa a december 5-ei referendum alkalmával a jelenlegi országhatárokon kívül élő magyarság számára biztosítandó kettős állampolgárság intézményének létrehozását" - olvasható az EMK elnöksége felhívásában. „Fájdalmas mozgalommá terebélyesedett az a kétségbeesett mozgósítási törekvés, amellyel a Trianon óta határokon kívülre került magyarok szeretnék ellentételezni a kettős állampolgárságért december 5-én sorra kerülő népszavazással kapcsolatos magyar kormányzati ellenkampányt" - írja a „Kedves magyarországi testvérek "-hez intézett felhívásában a Szórványszervezetek Erdélyi Egyesületének Ideiglenes Ügyvivő Testülete, megjegyezve, hogy „Erdélyben a magyarság mintegy harmadrésze - több mint 400 000 fő - olyan számbeli kisebbségi helyzetben él, amely fokozódó anyanyelvi és magyar szellemi szórványosodásra kárhoztatja." Mint írják „ezek számára a magyar egyházak mellett immár csupán a 'haza a magasban' az egyetlen vékony(odó) szála az összmagyarsághoz kötődésnek, a Kárpát-medencéhez tartozásnak." Az aláírók „ebben a minden határokon kívülrekedt magyar számára sorsdöntő történelmi pillanatban csatlakozik mindazon jóérzésű, valóban nemzetbengondolkodni tudó anyaországi és határon túli honfitársunk mellé, akik arra kérnek minden Magyarországon maradt vagy a sors rendelése szerint a lecsatolt területekről oda menekült Testvért, hogy menjenek el 2004. december 5-én szavazni és mondjanak IGEN-t visszafogadásunkra." A Szórványszervezetek Erdélyi Egyesületének Ideiglenes Ügyvivő Testülete levelében leszögezi: „Ne feledjétek, hogy miközben a'hivatalosságok' azzal rioI gatnak Benneteket, hogy mi mennyibe is kerülnénk Tinektek, az igazság az, hogy mindaz, amiben laktok, amin jártok, amivel büszkélkedtek, a mi apáink, nagyapáink, ükapáink verejtékes munkájának is eredménye, miközben ők és utódaikként mi, a ma élő határon túliak olyan anyagi veszteségeket és erkölcsi megaláztatást kellett és kell folyamatosan elszenvedjünk, amelyekért Ti, az Otthon maradottak soha nem lesztek képesek minket kárpótolni. Mi nem veszteségei, hanem végvári szolgálattevői vagyunk a Hazának." Nyüt levélben fordultak „magyarországi nemzettestvéreinkhez" a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és az Erdélyi '56-os Bajtársi Társaság tagjai. Az aláírók - Török József és Józsa Árpád Csaba elnökök - „tiszteletteljes felhívással" fordulnak a Magyar Köztársaság minden állampolgárához. Mint írják: „Mi, erdélyi magyarok, a sovén-kommunista román diktatúra idején megvallott magyarságunk miatt sokat szenvedtünk. Különböző ürügyekkel koncepciós pereket indítottak ellenünk. Sokunk, mivel támogattuk az '56-os magyar forradalmat és szabadságharcot, súlyos börtönbüntetésre ítéltettünk, a mi sorainkból választották ki azokat is, akiknek magyarságuk és demokratikus jogaik érvényesítési kísérlete miatt halállal kellett fizetniük." A bajtársak leszögezik: „Mi valamennyien az egységes magyar nemzet részének, a magyar nemzethez tartozóknak tekintjük magunkat Ebből következik az az igényünk, hogy a megcsonkított magyar haza magyar állampolgárai a december 5-ei 'igen' szavazatok által elismerjék ezt a természetes jogunkat. Kérjük önöket, a Magyar Köztársaság állampolgárait, hogy december 5-én fogadjanak nemzettestvéreikké, szavazzanak 'igen'-nel, és utasítsák el a bennünket érzéketlen mostohaként ellökő 'nem' szavazatot" - olvasható a Volt Politikai Foglyok Szövetsége és az Erdélyi '56-os Bajtársi Társaság nyílt levelében. Gál Péter olvasónk Csíkszeredából egy Tamási-idézetet választott a témában írt levele címéül: „Nekünk többet ne trombitáljanak". A levélíró fájdalmát, megdöbbenését és felháborodását fejezi ki a kettős állampolgárság megadásáról vagy ennek elutasításáról folyó vitával kapcsolatban. > rÁzt hittem, hogy a Magyarország felé kinyújtott kezünket úgy nézik, mint amely testvéri kézszorításra vár, nem mint egy koldus tenyerét, amelybe alamizsnát dobnak, vagy le is köpik " - íija, hozzáfűzve: „Nem gondoltam volna, hogy akad olyan magyar (?!), aki nem kisebbik testvérnek néz minket, hanem még mostohatestvérnek sem akar elfogadni. " A továbbiakban egy történetet mesél el azok számára, „akik nem szeretnek minket." „1974júliusában első ízben utaztam Magyarországra, a Debrecenben élő rokonokhoz. Püspökladányban le kellett szálljak a nemzetközi gyorsvonatról, hogy átüljek a belföldi járatra. Csak páran szálltunk le a vonatról, közöttünk egy 50-60 év körüli, konfekciós ruhát viselő, láthatóan valamelyik székely faluból származó atyámfia. Ez az ember miután mosolyogva körbenézett, levette kalapját, letérdelt a peron piszkos, poros aszfaltjára és megcsókolta a földet. Nem volt ott fogadóbizottság, sem tévések, akiknek pózoljon, csinálta ezt a gesztust saját magának, utána visszaült a Pest felé tartó vonatra. Engem már akkor szíven szúrt,- hogy pár helybéli bámészkodó furcsállva, mások gúnyosan mosolyogva nézték a jelenetet, sőt, két-három kamasz hangosan röhögött a látottakon. Sajnos, azóta volt még részem ilyen jellegű tapasztalatokban, mint például mikor megkérdezték, hogy hogyan tanultam meg magyarul, vagy most legújabban, mikor nemes egyszerűséggel tolvajnak titulálnak, aki el akarja lopni az anyaországiak munkahelyét. Hála a Fennvalónak, a keserű tapasztalataim elenyészőek a jókhoz képest, és a szeretetemet, ragaszkodásomat még a jelenlegi piszkos politikai játékok sem tudják megingatni." Végezetül leszögezi: „Én személy szerint Magyarországért semmit sem tettem (mert nem tehettem), de apám, nagyapám és minden felmenő ősöm vére, verejtéke öntözte azt a földet, amelyet akkor a magyarok országának neveztek, így Isten adta jogom van nekem is ehhez a földhöz. Hogy ezt a jogomat papíron is láthassam, nem olyan egetverő igény. Hiszen én semmilyen anyagi hasznot nem akarok húzni a magyar állampolgárságból - csupán remélem, ha két állam polgára vagyok, hátha egész embernek néznek itt is, ott is!" Befejezésül feleleveníti a nagy erdélyi író, Tamási Aron művéből azt a jelenetet, mikor a székely atyafi megérte a feltámadása napját. Mivel az ott kialakult helyzet egyáltalán nem nyerte meg a tetszését, elindult vissza a temetőbe azzal, hogy „Nekünk többet ne trombitáljanak!" „Ha a hidegfejű politika fog győzni, és 'sem inde sem unde nem kellünk', akkor majd később - mikor már késő - hiába fogják fújni a trombitát, itt nem lesz semmilyen feltámadás!" - zárja levelét Gál Péter. Tordai Árpád Homoródalmásról a „Tisztelt NEM politikusokhoz" intézte szerkesztőségünkbe eljuttatott levelét. A volt megyei önkormányzati képviselő, rövid történelmi bevezető után felteszi a kérdést: „Mi nem érdemeljük meg, hogy a magyar haza állampolgárának tekintsen ?" Majd Trianon, az erdélyi magyarság exodusa felelőseként a politikusokat jelöli meg. „Vajon tudják-e ők, hogy csak innen, a Székelyföldről hányan költöztek ki Magyarországra ? Meglepődnek: kevesen. Hányan dolgoznak Magyarországon és megtakarított forintjaikat hazahozzák és házat építenek itthon, bebútorozzák és hálát adnak az ő istenüknek, hogy hazajöhettek, mert csak itthon érzik jól magukat" - írja Tordai Árpád. A levélíró így folytatja: „Én személyesen úgy képzelem a mai politikai réteg nagy részét, mint a Gyilkos-tóból - vagy miért ne: a Bözödi-tóból - kiágaskodó csupasz karókat, azoknak még a közelébe sem érdemes menni, hát még belekapaszkodni milyen veszélyes!" „Térjenek nyugovóra, ne riadjanak föl álmukból, mert az erdélyi magyarság hasonlít a kőhöz - és marad. Ha a 'nem' győz majd az igazak ellen - legalábbis az erdélyiek szemszögéből-, a magyarországi nemmagyarok szavaztak nemmel - zárja levelét Tordai Árpád. Végül egy kapcsolódó hír: Gyalogos zarándoklat indult vasárnap Nagyváradtól Budapestig, azzal a céllal, hogy a december 5-én tartandó történelmi népszavazás előtt felhívják a Magyarországon élők figyelmét döntésük erkölcsi súlyára: megadják-e a magyar állampolgárság lehetőségét a határon túl élő testvéreiknek is? A zarándokok a Budavári Koronázó Főtemplomhoz tartozó fiatalok, akik 2000 nyarán gyalog járták végig Asztrik apát útját Rómától Esztergomig és magukkal hozták a Szent Korona másolatát, amelyet megáldott II. János Pál pápa. Most kezdődött zarándokútjukon is velük van a Szent Korona mása. A kezdeményezésről beszámoló híradások szerint „a zarándoklat értelme az, hogy magával hozza azoknak az üzenetét, papírra vetett gondolatait, akikről az anyaországi magyarság szavazni fog, így tanúságot tegyen a határon átnyúló szolidaritásról. A gyaloglók csak lábukat és szívüket, idejüket és kitartásukat ajánlják fel, hogy az érintett magyarok gondolatai személyesen is megérinthessék a magyarországiakat." Összeállította: SARÁNY ISTVÁN Hargita Népe Csíkszereda Czirok Ferenc: Életfa Most a Ti kezetekben van a mi sorsunk! Kedves Anyaországi Testvéreim! Most, december ötödikén a Ti kezetekben van a mi sorsunk! Nekünk, magyaroknak, sokszor volt már más kezében a sorsunk, gondoljunk" csak a törökre, habsburgra, németre, oroszra. A dolog vége azonban valahogy mégis az lett, hogy megmaradtunk. Most a magyarság Magyarországon élő részének döntésétől függ a határokon kívül rekedt nemzetrészek jövője. Most nem valami külső hatalom erőlteti ránk az akaratát, hanem a nemzet többsége maga dönthet - lényegében önmagáról. Arról: lemond-e önmaga egyharmadáról, vagy arról, hogy határoktól függetlenül ismét egy lesz ez a nemzet? Úgy, amint volt Trianon előtt. Az elmúlt tizenöt évben megadatott a lehetőség arra, hogy szorosabbra fűzzünk kapcsolatainkat mi, a határokon kívül és azokon belül élő magyarok. Ismerjük egymást, millió szállal kapcsolódunk egymáshoz, nemcsak a közös gyökerek, hanem a szabadság adta lehetőségek révén is. Amikor tehát a december ötödikéi népszavazás zajlik az anyaországban, nekem akár arcok százai is felidéződhetnek emlékezetemben, s arra gondolok majd, hogy ezen napon vajon elmegy-e szavazni és miként szavaz ott, a fülke magányában István Esztergomból, Marika Altáróról, Péter Tátról, László Budapestről, Jóska Nyíregyházáról, egy másik Péter Debrecenből és így tovább. A magyar nemzet határon átnyúló újraegyesítésének számos jelét láthatjuk már. De az újraegyesítés maga még nem történt meg, hiszen mi nem szavazhatunk arról, ami rólunk szól, s amit nagyon szeretnénk. Ez nektek adatott meg. El sem tudom képzelni azt, hogy ne igen legyen végső szavatok! A lehetetlent s a vele járó borzalmat ugyanis nem lehet elképzelni. VERES ISTVÁN főszerkesztő, Szatmári Friss Újság, Szatmárnémeti