Esztergom és Vidéke, 2004

2004-10-28 / 43-44. szám

4 esztBRegn es vijD6fr6 2004. november 18. Ha év vége, akkor céhkiállítás A kialakult szokásoknak megfelelően novemberben (idén 10-én) a Duna Múzeum Európai Közép Galériájában nyílt meg az Esztergomi Művészek Céhe évzáró (karácsonyi) tárlata. A nyár eleji alkalommal szemben, amikor a szűk Céh Galéria ad helyet a kiállításnak, ez a reprezentatívabb közös szereplés hivatott az alkotóműhely munkáját szélesebb körben, nagyobb nyilvánosság előtt bemutatni. A színvonalas terméssel való fellépés nem hagyja figyelmen kívül a karácsonyi ajándékvásárlás szokását sem, és a közösség nem titkolt szándékkal tárja ilyenkor anyagát a műtárgyvételtől sem idegenkedő közönség elé. Majd minden céhtag új munkával jelentkezik ekkor, ami egyben elvárás is a Kör vezetősége részéről. A hiányzók, a kiállítástól távol maradó tagok ennek megfelelően idén is kevesen voltak, ami egyben a feladat, a kihívás komolyan vételét jelentette. Ebben az évben, akárcsak két esztendeje, Kontsek Ildikó művészettörténész nyitotta meg a tárlatot, aki az anyag kiegyensúlyozottságát, harmonikus voltát emelte ki. A figyelmet különösen a tájképek nagyobb arányára, a művekből általánosan áradó derűre, valamint a szintén sok alkotást jellemző misztikus-mitologikus tartalomra hívta fel. Míg az előző két szempont kevés kivétellel a gyengébb színvonalú többséget jellemezte, a legkiemelkedőbb munkákat talán az utóbbi tulajdonság, a (magán)mítoszok földjét érintő témaválasztás fémjelezte. Nagy László őszi rétje, Balla Gergő erdőrészlete (az alkalmazott grafika dekoratív keretein túlmutatva) a természet titkokkal átszőtt világába enged bepillantást. Szekeres János elvarázsolt tájképei csak sejtetik azt a vizionárius, álomszerű tájat, ami Balla András fotográfiáján (Visszatérő álom) már a maga valóságában, sötétségében, elmosódottságában jelenik meg. Az alkotókörhöz most társult párkányi művész, Bugyács Sándor szürreális, intim képecskéi a mesék (Éjszakai beszélgetés) és az ókori mitológia (Odüsszeia) birodalmához csatlakoznak, ezzel szemben Tamási Péter és Kókay Krisztina a személyes élmények megszólaltatói a formai kereteket feszegető műveikkel. Festőiségében megragadó Kántor János alkotása, amellyel a művész Rembrandt mester előtt tiszteleg, míg Kovács Melinda Peter Greenaway nyomdokain haladva folytatja tovább egyre nyersebb, megdöbbentőbb barokk vanitascsendéleteit (Alpári csendélet II., JII.). A személyes sors és a szimbolizmus ötvöződik Kaposi Endre. Áldozat című konceptuális objektjében, ami közvetett és közvetlen jelentéssíkjait tekintve is megrázó alkotás. Az idei Balassa Bálint-emlékév az esztergomi alkotók művein is nyomot hagyott: Szentessy László míves grafikáiban például az istenfélő, de a hölgyszívekért epekedő költőnek is emléket állít. Kontsek Ildikó szavait idén a két évvel korábban elmondott elképzeléseihez kapcsolta. Akkor az esztergomiságot kérte számon az alkotókon, ennek teljesülését látva most további közös nevező megnevezését, a céhkiállítások általánosabb tematizálását szorgalmazta. Ha egységes nézőpontot kell keresni az alkotókör művészei számára, akkor azt mindenesetre nem a külső, a tagokra jelentősebb vagy közvetlenebb hatást nem gyakorló motívumok (az esztergomi környezet, városkép vagy a politikai változások következényei) között találjuk meg, hanem a már meglévő közös jegyek sorában. Ilyen lehet a saját élmény vagy a (magán)mitológia megörökítése is, amelynek alkotásokban való megjelenítése viszont a művész személyes ügye. A sok tagot számláló és a kiállításmegnyitó látogatottsága alapján is nagy érdeklődést keltő céh munkássága azonban a heterogenitás jegyében zajlik. A műhely működik, színvonalas alkotásokat kínál megtekintésre (és megvásárlásra), tőlük többet elvárni, egységes arculatot, tematikát, szemléletet megkövetelni talán nem is szükséges. I. M. Száz éve gyullad ki a villany Esztergomban Hogy röpül az idő! Mintha tegnap lett volna, amikor lapunk a 90. évfordulóról emlékezett meg, sort kerítve a villamosítás érdekes helyi előzményeire is. Az 1800-as évek utolsó harmadától kezdve a város vezetősége állandó ostromnak volt kitéve - az esztergomi sajtó részéről is - a petróleumot, majd acetilént használó közvilágítás elégtelensége miatt. A városatyák egyet értettek a modernizálás szükséges voltában, de a módját nézve két - egyenlően erős - pártra oszlottak. Az egyik a gázról, a másik a villanyról állította kitartóan, hogy jobb és gazdaságosabb. A régi Esztergom és Vidéke az előbbiek, az Esztergomi Lapok viszont az utóbbiak mellett bontott zászlót. Ennek az újságnak a végső döntés közeledtével az a remek ötlete támadt, hogy szavazásra szólítva a helyi háziasszonyokat, levelezőlapokat küldött szét. A hölgyek óriási többséggel a villany javára döntöttek; ezek után a városatya-férjek mit tehettek volna?... A történetet most, az immár centenáriumi alkalom bevezetőjeként Könözsy Béla élőszóban idézte fel. Mint a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Esztergomi Szervezetének tiszteletbeli titkára, ő köszöntötte az október 27-ei emlékezés „első felvonásának" résztvevőit. Kara Bélával, a szervezet elnökével együtt leplezték le az emléktáblát, amelyet a Budai Nagy Antal (régen Villanytelep) utcában, az egykori erőmű épületének falán helyeztek el, ezzel a felirattal: „100 éves Esztergom villamos energia ellátása". Ezután koszorúzás következett, Kolumbán György és Koditek Pál képviselők részvételével. Az ünnepség a Technika Házában folytatódott. Itt először Balázs Szilárd, a szervezet tiszteletbeli elnöke tartott előadást, amelyben összefoglalta az áramtermelés és -szolgáltatás esztergomi megvalósításának, fenntartásának és fejlesztésének évszázados történetét. Koditek Pál, az Esztergom Barátai Egyesületének elnöke a villanyvilágítás nagy helyi jelentőségéről beszélt. Kiemelte, hogy milyen óriási szenzáció volt, amikor a Bazilika először úszott fényárban és a Vár falán Párkány felé világított egy kettős kereszttel. Lóderer Albert, az E-on Északdunántúli Áramszolgáltató Rt. hálózati osztályvezetője vetített képes előadásában Esztergom és környéke villamos energia-ellátásánakjelenét és jövőjét mutatta be. Megnyitottak egy kis szakmai kiállítást is, amelyet többek közt a villanyvilágítás régi és mai eszközeiből állítottak össze. Eszembe jutott, hogy kiskoromban, amikor már villanyfényes utcán mentünk az éjféli misére, édesanyám mesélte, hogy az ő gyerekkorában az emberek olajmécses lámpákkal világították meg maguk előtt az utat. A karácsonyi éjszakában olyan volt a sok imbolygó fény, mint a nyári szentjánosbogarak. Nekünk már természetes volt, hogy a templomban ragyogva szórta fényét A táti Duna Művész Kör kiállítása Esztergomban (dezső) A Bajor Ágos Művelődési Házban és Kultúrmozgóban november 30-áig tekinthető meg a Kör gyűjteményes kiállítása. Az egyesület 1991-ben alakult és jelenleg - Zérczy Katalin vezetésével - tizenöt főből áll. A tárlatot Csernus Ferenc, a művelődési ház igazgatója nyitotta meg, aki bevezető szavai után bemutatta a Kör tagjait, akik között egyaránt akadt kétkezi munkás, nyugdíjas, értelmiségi. Az egyesület legidősebb tagja már a nyolcvanadik életévén is túl van. Mit is nyújt az érdeklődő nézőnek ez a „falusi" amatőr kiállítás? A színvonal egyáltalán nem mondható falusinak: Gottschick Márton a táti Duna-part költői szépségű fáit mutatja be olajfestményein. Nagyon érdekes és tanulságos Vigh János a Mária Valéria híd újjáépítése című sorozata, vagy Sziklai Károly a budapesti Lánchidat, vagy az éjszakai Budapestet bemutató képsora, csakúgy mint velencei „képeslapja". Elgondolkodtató Vödrös Gizella Orosz ikonja, de a gyermekek körében is bizonyára legnépszerűbb alkotás Varga György kutyaportréja, a „Lord". Egyszóval a táti Duna Művészkör tagjainak itt kiállított alkotásai tiszta eszközökkel mutatja be szűkebb hazánkat - Esztergomot, Tátot, Budapestet és környékét -, ugyanakkor bepillantást enged a művészek hétköznapi életébe, mindennapjaiba. A tárlat november 30-áig látható a Ház nyitvatartási ideje alatt! Zeneiskolások bemutatkozása (nagy) November 11-én délután kedves műsorral mutatkoztak be az elsőéves zeneiskolások. A műsor elején Kriska György zenepedagógus üdvözölte a megjelenteket, s elmondta: a fiatalok szeptember második felében kezdtek zenét tanulni. Októberben kaptak hangszert, így alig valamivel több, mint egy hónap állt rendelkezésükre, hogy életük első, nyilvános „zenész" szereplésére felkészüljenek és megmutassák az egyhónapos hangszeres tudásukat. A feladatuk nemcsak az, hogy a hangokat egymás után megszólaltassák, hanem ezeket zenévé alakítsák, formálják. Ez nem mindig fog sikerülni. Kérte a hallgatóságot, ennek tudatával értékeljék a produkciókat. Sokat gyakoroltak, igyekeztek, izgultak, ilyen nagy létszámú közönség előtt eddig még nem szerepeltek (az aula tele volt). A hangversenyen 17 rézfúvós (trombita) és 7 fafúvós (furulya) tanuló adott számot az eddig megszerzett tudásáról. Minden szereplő előadását zongorán Rozsár Brigitta zenepedagógus kísérte. A műsor végén Kriska György arra kérte a szülőket, hogy segítsék, buzdítsák a gyerekeket a zenetanulásra, kísérjék figyelemmel fejlődésüket, és hasonlítsák majd össze a most látottakat, hallottakat egy későbbi, számot adó műsorukkal. Dióhéjban (sms) Egy közös táncház alkalmából szombat este is nyitva tartotta kapuit a Városi Zeneiskola november 13-án, hogy az itt működő négy gyermek-néptánccsoport tagjai egymással (és a népművészetet kedvelő felnőttekkel is) megismérkedhessenek. Az alkalom a tagokat toborzó Dunazug Néptánc Egyesület megbeszélésére szintén lehetőséget teremtett. A sokféle táncot felvonultató estet az egyesület elnöke, Kéner Orsolya gyermektánc-oktató szervezte. * Bizzer István doktorandusz a római iskola működéséről tartott előadást a Keresztény Múzeum Gobelin termében a múzeum baráti köre és az érdeklődők számára november 14-én. A nagy tudásanyaggal felvértezett előadó a jelenkori kutatások számára is fehér foltot képező témát a falkép-festészeten keresztül mutatta be, összhangban az építészettel és érintve a kapcsolódó üvegművészetet is. Korabeli felvételekkel gazdagon illusztrált előadása ugyanakkor kitekintést adott az előzményekre és a II. világháborút követő folytatásra is, de nem feledkezett meg az esztergomi vonatkozások jelentőségteljes bemutatásáról sem. A korszak és művészete tehát egy hiánypótló ismertetés által került közelebb a hallgatósághoz. a hatalmas csillár: 1908-ban a 82 éves Bandor István adományozta az egyházközségnek. 1903-ban viszont még fontos hírként közölte az Esztergom és Vidéke január 25-ei száma, hogy Szentgyörgymezőn a villanyt Nádler Rezső kereskedő, Vágner Antal kocsmáros és Sinka Ferenc építőmester vezetik be először. Ezt az adatot már nem az emlékülésen hallottam, hanem jóval előbb, a saját kutatásaim során bukkantam rá. Ugyanígy, a szentgyörgymezői plébánia História Domus évkönyvében találtam meg azt a három feljegyzést, amelyek mostanában váltak, vagy válnak éppen százévessé. Ezek szerint 1904. október 24-én, hétfőn fél hat órakor kapcsolták be „szűkebb pátriámban" az utcai világítást; a plébánia és a templom „villamosított" lámpái pedig november 22-én, illetve 25-én gyulladtak fel először. A villamos energia már régóta annyira megszokott társunk, hogy szinte csak hétköznapi üzemzavara esetén, vagy ünnepi évfordulók alkalmával tűnik fel: milyen észrevétlenül szolgálja kényelmünket. A városunkban illetékes szolgáltatónak - amely centenáriumára méltán lehet büszke - a következő száz esztendőre még fényesebb jövőt kívánunk. Azaz mindnyájunknak minél kevesebb üzemzavart, minél gyorsabb hibaelhárítással. Bélay Iván Nagyméretű ikont kapott a görögkatolikus templom (P.) Évek óta folyik Esztergomban, a Kossuth Lajos utcában a műemléki védettségű eredetileg barokk stílusú ortodox görögkeleti templom felújítása. Tavasztól már dr. Cselényi István paróchus irányításával rendszeres istentiszteleteket és egyházközségi összejöveteleket tartanak. A templom búcsúja november 6-án, szombaton délelőtt 10 órakor volt a Szent Mihály és Gábor főangyalokról elnevezett templomban. Budapest környékéről és a Dunakanyarból görögkatolikus, a hazai ruszin kisebbségi önkormányzat küldöttsége, valamint hívek sokasága érkezett, megtöltötték a Kossuth Lajos utca 60. szám alatti Mújdricza Ferenc helyi építész által felújított templomot és az újonnan épített parókiát. A búcsút megelőzően kedves ünnepség,keretében dr. Latorcai Jánosné Újházi Aranka ikonfestő művész 3x4 méteres óriási ikonosztázt ajándékozott a Esztergomi Görögkatolikus Egyházközségnek. A művészi alkotás Lázár feltámasztását ábrázolja. Amint az ikonfestő művésznő elmondta, az ikonosztáz képbe foglalt imádság. Az erről szóló irodalom úgy írja, hogy valamikor az ikonosztáz az írástudatlanoknak magát a Szentírást jelenítette meg. Hiszen azon megjelentek a Szentírás jelenetei, megjelentek a szentek, a tanúságtevők, és megjelent ott az örök élet lehetősége. „Hálát adok Istennek, hogy megalkothattam ezt a jelenetet, s arra kérem, hogy adja meg, hogy a kép szemlélőjét, az előtte imádkozót is ez a bensőség hassa át" - mondta az ikon átadásakor Újházi Aranka ikonfestő művész. Dr. Cselényi István érdeklődésünkre elmondta, hogy vasárnaponként 10 órakor vannak az istentiszteletek, de híveiken kívül várják a jószándékú érdeklődőket is a megújult műemléki templom új ikonosztáznak a megtekintésére. „Mátyusföldi'TANCHAZ az Esztergom Szentgyörgymezói OlvasóHOrben 2004. november 20-án 17 órakor. Zene: "PENGŐ" zenekar (Zseliz) Táncházaazda: Ölveczky Árpád és Kalmár Mónika (Révkomárom), 17 órától aprók tánca Trex/er Magdolnával Vendégünk a vajdaságt TEMERIN város citerazenckara Belépődíj: 300.- Ft, 14 év alatt ingyenes.