Esztergom és Vidéke, 2004

2004-10-21 / 42. szám

2004. október 21. esztmsosn és vro^fre 5 Tíz éves a Kolping Katolikus Szakiskola (P.) Az esztergomi polgárok zöme talán nem is tudja, hogy nyolc évtizeddel ezelőtt, 1926. augusztus l-jén szentelték fel az akkori Katolikus Legényegylet székházát a Szent Imre (ma Petőfi) utcában. Ebben folyt a szakképzésük, a kulturális, a sport és a társasági életük. 1948-ban államosították, kultúrházként működött, majd 1992 áprilisában visszakerült, és azóta a jogutód, az Esztergomi Kolping Család Egyesület működteti. A lepusztult épületegyüttest felújították, 10 éve folyik benne a szakképzés, mechanikai műszerész, asztalos, szobafestő, mázoló és tapétázó, nőiruha készítő, számítógép kezelő, dajka, pincér és szakács szakmákban. Évtizeddel ezelőtt a kezdésnél 100 diákjuk volt. Napjainkban már több mint 250-en készülnek az életre. Jubileumi ünnepséget október 15-én ültek. Székházuk színháztermét már felújították, ebben gyülekeztek a meghívottak. Köztük volt dr. Paskai László bíboros - aki egy évtizeddel ezelőtt megáldotta az újjászületett intézményt -, egyházi személyiségek, a szövetség képviselői és a város vezetői, élén Knapp János alpolgármesterrel (felső fotónkon). Michels Antal belvárosi plébános kezdeményezésére közösen mondták el a Kolping Imát, majd Baumann József iskolaigazgató köszöntője hangzott el. Többek között ezeket mondta: - Az első dolog, amiről szólnom kell, az a köszönet és a hála. Köszönettel tartozom azért, hogy ennyien megtisztelték iskolánkat jelenlétükkel, hogy együtt ünnepeljenek velünk. A hála elsősorban Istené, aki megengedte, hogy ez az iskola létrejöhessen, és nem engedte meg, hogy megszűnjön, mert ez az első években bizony valós veszély volt. Köszönet és hála illeti mindazokat, akik hittek ennek az iskolának a létjogosultságában, hitték, hogy ilyen iskolára szükség van ebben a térségben, és sokkal többre lenne szüksége ennek az országnak. Hogy kik ezek? Hát elsősorban az iskola tantestülete, főleg a kitartóbbak, a támogatóink, a szülők, akik idehozzák gyermekeiket, és természetesen a fenntartónk, a Magyar Kolping Szövetség. Az ünnepek nagyon fontosak az ember életében, mert azok mindig valamihez kötődnek. Amikor valamilyen kerek évfordulót ünnepelünk, két dologra figyelünk: a múltra és a jövőre. A mi iskolánk mindössze 10 éves! Egy történelmi, nagymúltú iskolaváros legfiatalabb iskolája. Ahogy mondani szokták, 10 év a történelemben csupán egy pillanat, iskolánk életében viszont egy olyan állomás, amikor már érdemes megállni és visszatekinteni a történtekre, majd feltenni a kérdést: mi történt az elmúlt 10 évben, és hogyan tovább? Mit csináltunk jól, és hol követtünk el hibákat? 1994-ben létrejött Esztergomban egy iskola, amiről igazán senki sem tudta, hogy mi a feladata, a küldetése. Kerestük a helyünket! Sajnos, már az első évben kiderült, hogy ami Németországban jól működik, illeszkedik az oktatási rendszerükhöz, az nálunk nem feltétlenül jó (...) 1996-ban a megyében elsőként beindítottuk a NAT szerinti 9-10 osztályos képzést, és az erre épülő OKJ-s szakmai képzéseket. A fejlesztéseket, a hiányzó eszközöket pályázati pénzekből, szakképzési támogatásokból igyekeztünk megvalósítani, illetve beszerezni, mivel a németektől kapott sok-sok értékes és szép felszerelés nem mindenben volt már ekkor elegendő, mivel az a korábbi képzési struktúrára épült. Köszöntőt mondott dr. Kiss-Rigó László püspök a főegyházmegye részéről, valamint dr. Szemkeő Judit, a Magyar Kolping Szövetség világi elnöke. Hangsúlyozta a szakoktatók részvételét az intézmény felújításában. Dr. Magyar György önkormányzati bizottsági elnök szavai után Vincze Péter próza és énekes színművész műsora, az iskolai színjátszók előadása, szavalat, majd a Szent István Gimnázium énekkara Durzák Anna karnagy vezetésével következett. A szorosan vett ünnepi program a Kolping Ének közös előadásával zárult, majd a meghívott díszvendégek és társiskolák köszöntötték az ünnepelteket (alsó fotónkon Juhász József, a megyei kamara elnöke). Pilismarót: Jó helyen a községi könyvtár Hogy a cím leginkább közkeletű értelme szerint Jó helyen van": ennek bizonyítékáért be sem kell lépni a kapun. Arról van szó ugyanis, hogy helybélieknek és idegeneknek egyaránt igen könnyű odatalálni. A főutcán - amely országút is egyben -, a községháza mellett áll az épület a könyvtári intézményt jelző táblával. Azonban nem csupán forgalmilag jó, hanem művelődéstörténeti szempontból is kiemelt: igazán illő ez a hely. Amiről ugyancsak már „kívülről" is meg lehet győződni, hiszen a könyvtár másik szomszédja egy nem akármilyen épület. Már szemre is kiválik a sorból: kétszintes és régi idők tervezőire vall. Aki múltját nem ismerné, a legvázlatosabb útikalauzt is elég fellapoznia. Ez Pilismarót egyetlen nevezetes polgári műemlék-jellegű épülete: a volt Heckenast-kúria. A családnév pedig - különösen a cégtárs Landererrel együtt említve - talán minden magyar számára máig ugyanarról beszédes: a honi sajtó első szabadon kinyomtatott termékeiről. Heckenast Gusztáv a szabadságharc után egyedül vezette a nyomdai-kiadói vállalkozást, amely Landerer Lajos halálával (1854) teljesen az ő tulajdonába ment át. Aktív tevékenységének három évtizede alatt (1834 - 1873) 1531 kötetet adott ki, ami akkortájt egy nagyközségi vagy kisvárosi nyilvános könyvtárban (ha lettek volna már ilyenek) bőven elegendő választékul szolgált volna. O honosította meg és vitte sikerre a gyűjteményes sorozatokat, így például a Falusi Könyvtár, Közhasznú Családi Könyvtár címűeket, amelyek a kevéssé iskolázott vidéki lakosság körében is sokat használtak az olvasáskultúra fejlődésének. Még 1839-ben Pesten 8 000 kötetes - európai viszonylatban is páratlanul gazdag - kölcsönkönyvtárat nyitott a közöjtiség számára. 1840-42 között Bibliographiai Értesítő címmel az első, havonta megjelenő hazai könyvészeti szaklapot is ő adta ki. 1848-ig a közös cég legfontosabb sajtóterméke a Kossuth-szerkesztette Pesti Hírlap volt. Heckenast öntudatos polgárként és kitűnő üzletemberként egyaránt a társadalmi haladás híve lett. Támogatója a reform-eszméket képviselő íróknak, politikusoknak, akik többsége pesti házának „irodalmi szalonját" is rendszeresen látogatta. Az ilyesféle találkozók számára 1851-től Pilismaróton nyílt újabb színtér, az elnyomó Bach-rendszer „figyelmének" kevésbé kitett menedék: a Heckenast-család nyaralója. Erre a célra először két egymás melletti módos parasztházat vásárolt és alakított át; majd 1860 körül felépíttette az egyemeletes, oromzatos középrészű, romantikus stílusú kúriát. Benne nagy könyvtár és zeneszoba, körülötte gyönyörű kert is szolgálta a pezsgő társasági életet. Irodalmunk nagyjai szinte kivétel nélkül megfordultak itt. Aki alkotóházi nyugalmat keresett, Heckenast mecénási jóvoltából azt is megtalálta. Többször vendégeskedett így a kúriában Deák Ferenc is, miközben a kiegyezés nagy művének tervén munkálkodott. Mai közkönyvtáraink - bár nagy szükségük lenne rá - magán-mecénást nem igen találnak: annál kevésbé, minél kisebb településen működnek. Ezt a szerepet az államnak és a helyi önkormányzatoknak: adó-forintjaink elosztóinak kell betölteniük. Nem mindegy, hogy a szűkös költségvetésben mennyit „találnak" erre a célra. Pilismaróton azért is Jó helyen" van a könyvtár, mert fenntartója, a községházi „szomszéd" időnként képes a kúria egykori gazdájának szellemében - tehát kötelezettségén felüli bőkezűséggel cselekedni. Ennek legutóbbi eredményét azonban csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha odabenn is körülnézünk, hiszen egy teljes körű - március vége és július eleje között elvégzett - felújításról van szó. A közérdekűen jó hírről a megyei sajtóból már régebben értesültem, amihez aztán egy személyes meghívást is társult. Már csak azért is örömmel elfogadtam, mert Maier-Kránitz Lászlótól érkezett. A tanár, író, festőművész legutóbbi kiállítását tavaly nyáron én nyitottam meg és éppen a szomszédos községháza nagytermében. O könyvtárosként akkor már néhány hónapja „itthon" volt Pilismaróton: az egy éven át betöltetlen (mellék)állást - pályázat révén - 2003 tavaszán nyertp el. Akkor is megmutatta szerény birodalmát. így e mostani „helyszíni szemlén" volt mihez mérnem a változást. „Eg és föld" a különbség - pontosabban: a tető és a padló egyaránt új, ugyanígy a teljes belső festés és mázolás. Az előtér ablaksorát is kicserélték. Ez az udvarra - a Pilisi Parkerdő Gazdaság irodáira - néző folyosó eredetileg nyitott tornáca lehetett a Heckenastkúriához tartozó földszintes épület-együttesnek, amelynek utcai szárnyában úgy 8-10 éve kapott végre méltó elhelyezést a könyvtár. Előzőleg - és a felújítás alatt ideiglenesen ismét - szemben, a kultúrház épületében működött. (Egyébként itt is szükség lenne hasonló munkálatokra, de a közművelődés e másik helyi alapintézményéből, sajnos, a megfelelő vezetés is hiányzik: az állás már évek óta betöltetlen.) Ami a könyvtár-felújítás költségeit illeti: közpénzeinkből a nagyobb részt az állam irányította Pilismarótra. És persze, a manapság szinte csak pályázatokkal megnyitható úton, amihez pedig a helyi vezetőség viszonylagos bőkezűsége, az ún. „önrész" is nélkülözhetetlen. Esetünkben ez 600 ezer forintot tett ki, amely felajánlást a NKÖM 3 milliós „prémiummal" találta elismerésre méltónak. Ez még tavaly nyáron történt. Maier-Kránitz László - állapítom meg magamban - szerencsés ember: kevéssel azután, hogy első pályázatával elnyerte a könyvtárosi megbízást - e másodikkal máris a közösségi célok sikeres „menedzserének" bizonyult. Az ő tárgyilagos beszámolójában nyoma sincs öndicséretnek, de azt érezni lehet belőle: innen számítja az ő igazi „honfoglalását". A könyvállványokon úgy 14 ezer kötet - szabad választási lehetőséggel a 160 főre tehető beiratkozott olvasó, a havi átlagban 100 körüli könyvtár-használó számára. (Hetenként három, nyáron csak két napon tartanak nyitva.) A forgalom kimutathatóan növekedett, különösen azóta, hogy visszaköltözhettek felújított otthonukba. Az olvasnivaló-választék helyi gyarapodása azonban nem képes ennek megfelelni: a hatalmas piaci kínálathoz mérten pedig kiváltképp nagyon kevés a költségvetés évi 100 ezer forintja. Ebből folyóiratokra, szaklapokra végképp nem telik; így az országos napilapok mellett csupán a két megyei és a két esztergomi újság található meg a könyvtárban. Az önkormányzatnak, miután a működés méltó kereteit segített jó gazdaként megteremteni, most már a tartalomra nézve kellene hasonlóan példamutató szemléletet tanúsítania. Persze, a hiányok pótlására - világot befogó hálójával, óriási ismerettároló és rendező képességével - ott van a számítógép. Azt az egyet, amely már itt is rendelkezésre áll, az önkormányzati folyószámlát kezelő bank adományozta. (íme, még egy mecénás...) A polgármesteri hivatal havi 25 órás internet-használatot fizet, így a beiratkozott olvasók számára ingyenes a hozzáférés lehetősége. Ez jelenti a minimális „tőkét" ahhoz, hogy egy könyvtár - megtartva és fejlesztve hagyományos szolgáltatásait is - 21. századi és az EU-s szinthez felzárkózó információs központtá alakulhasson. Az Európai Unió nemcsak ilyen jelképes távlatban, hanem nagyon láthatóan is jelen van: egy külön állványon kiemelten sorakozó tájékoztató kiadványok formájában. Ezeket a Külügyminisztérium 200 ezer forint értékű támogatásának köszönhetően szerezték be. (Lám, egy harmadik nyertes pályázat...) Mindezt látva és hallva, nem lehet véletlen, hogy eszembejut az e hónapban zajló 10. országos könyvtári napok rendezvényeinek mottója: „Összefogás a könyvtárakért, összefogás az olvasókért". Igen, mai világunk „információs társadalmában a legkisebb könyvtár is egyre tágasabb lesz: egyre több valamikpri „külügy" válik közvetlenül „belügyévé"... így találhatja meg korszerű helyét - ha Jó helyen" van. A pilismaróti mintegy 80 négyzetméteres tér így „ránézésre is", az őszi napfény megvilágításában tágasnak mutatkozik. Barátságosan nyitottnak, biztatóan befogadónak. Miután a felújítás során lebontottak egy közfalat, arra is alkalmas, hogy - a könyvtáros tervei szerint - előadások, beszélgetések, műsorok közösségi színteréül szolgáljon. Helyi és kisrégiós léptékű folytatásaként Heckenast „irodalmi szalonjának", alkotóházának. A kúriában nagyon régóta szolgálati lakások vannak: 1884-től - immár 120 esztendeje - az erdészet használja, miközben külső-belső építészeti értékeit máig gondosan megőrizte. A szellemi hagyatékkal váló gazdálkodást - teszi fel a „költői" kérdést Maier-Kránitz László - miért ne vállalhatná a szomszéd intézmény? Olymódon is, hogy e tevékenység kitüntetett helyeként felvenné a magyar közművelődés - erős üzleti és mecénási érzékkel egyaránt megáldott -jelentős polgárosítójának nevét. Együtt ízlelgetjük: „Heckenast Gusztáv Községj Könyvtár, Pilismarót"... így legyen. Nagyfalusi Tibor