Esztergom és Vidéke, 2004

2004-10-07 / 40. szám

2500 Esztergom ; Tá: TeÜ^Í/^n-943, Fa 33 POLGÁRI HETILAP www.esztergomesvideke.hu E-mail: esztergomesvideke@vnet.hu * Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig LXV évfolyam Új sorozat XIX. évfolyam, 40. szám 2004. október 7. 6 oldal Ára: 75 Ft Párkányban ülésezett az Ister-Granum Eurorégió elnöksége (T.) A párkányi Polgármesteri Hivatal nagytermében tartotta ülését a tavaly novemberben száz település együttműködésével lét­rejött Ister-Granum Eurorégió ve­zetése. Az elnökség úgy döntött, hogy a szervezet megjelenteti a térség tö­megközlekedési rendszerében el­igazodást nyújtó, valamennyi köz­lekedési eszköz adatait tartalmazó menetrendet, és az eurorégió tele­püléseinek telefonkönyvét. A két kötet kiadásával kapcso­latos költségek húsz százalékát az eurorégiós önkormányzati társu­lás, az összeg többi részét a köte­tekben hirdetést megjelentető vál­lalkozók finanszírozzák. Miután a Széchenyi Terv támo­gatásával létrejött az eurorégió internetes gazdasági portálja, megkezdődött a befektetési lehe­tőségekkel, a települések főbb gaz­dasági adataival, terveivel, kon­cepciókkal történő feltöltésének néhány hetes folyamata. Az eurorégiót alkotó önkor­mányzatok gazdasági együttmű­ködését, adatcseréjét is szolgálja majd a negyvenkétmilliós portál és a befektetési kataszter, amely a cí­men érhető el. Három Folyó Régiója címmel könyvkiadási programot indít a társulás, négy év alatt jelentetik meg a térség föld- és természetraj­zát, gazdaságát és társadalmát, ré­gészetét és történelmét, néprajzát és kultúráját, valamint turisztikai értékeit bemutató öt kötetet. Ezen kívül az egyes települések helytörténeti dokumentumainak kiadásában is részt kíván vállalni az Ister-Granum Eurorégió társu­lása. Több javaslatot terjesztenek a jövő heti közgyűlés elé az I ste r-Gra nu m Eur orég ió bi zo ttsá gai Lapzárta után, szerdán tartotta ülését az Ister-Granum Euroré­gió elnöksége, jövő héten pedig Esztergomban, a Megyeháza dísz­termében ül össze a közgyűlése. Az elmúlt hónapban az eurorégió több munkabizottsága is tanácskozott, előkészítve a száz együtt­működő település polgármesterének október hatodikai gyűlését. Az Oktatási és Ifjúsági Bizottság tárgyalt a térség iskoláiban ta­nuló diákok nyári nyelvi gyakorlatainak megszervezéséről, amelyben egyaránt részt vesz majd a piliscsabai Pázmáneum és a párkányi Ady Endre Gimnázium, és érdeklődésük esetén bevonják a programba a ré­gió többi iskoláját is. A testület foglalkozott a kistelepülések iskoláinak egyre romló pénz­ügyi helyzetével, azzal, hogy az önkormányzatok egyre nehezebben tud­ják előteremteni a fenntartáshoz szükséges összeget a csökkenő állami támogatásokból. Gyakran a település egyetlen közművelődési intézmé­nye az iskola. Miközben a „fejkvóta" formájában egyre kevesebbet kap­nak az önkormányzatok, a fenntartási költségek csökkennek a diáklét­szám visszaesésének arányában. * A Kulturális és Sport Bizottság együtt tartotta ülését az Idegen­forgalmival Dunamocson, amelynek eredményeképpen több javaslatot is kidolgoztak az október hatodikai találkozóra. Elkészült az egyik legfontosabb, az eurorégió idegenforgalmi értéke­it, lehetőségeit bemutató turisztikai kataszter, amelynek összeállításá­ba mind a száz települést bevonták. Az összegyűlt anyagot háromrészes kiadványsorozat formájában tárják majd a nagyközönség elé. Az első füzet a térség idegenforgalmi szolgáltatásait, a második az eurorégió nagyobb rendezvényeit, a száz önkormányzat és a települése­ken élők által szervezett programokat, míg a harmadik a természeti ér­tékeket mutatja be. * A Mezőgazdasági Bizottság egy borbemutató hely létrehozásának javaslatát dolgozta ki, ahol a régió minőségi borait, ezen kívül legjobb mezőgazdasági termékeit mutatják be. A bemutatóhely az első lépése annak az öt-tízéves programnak, amelynek megvalósítása során kialakítják az Ister-Granum Eurorégió szőlő- és bortermelő területeit átívelő borutat. Ezzel kapcsolatban, a borok minőségének javítása érdekében képzé­sek megszervezéséről is határozott a bizottság, amelynek előadói közt egyaránt lennének magyarországi és szlovákiai szakemberek is. Jövőre - Szent István augusztusi ünnepét követően - a Vajdahunyadvárban élelmiszer- és mezőgazdasági termékbemutatót rendez az Eurorégió, amelyen a fesztivál-környezetben tartott kóstoló­kon kívül üzletember-találkozók is szolgálják a térség agráriumának fej­lesztését. Takács István Katolikus óvoda nyílt a Vízivárosban (Pálos) Lapunkban már több­ször tudósítottunk a 2001. szep­tember l-jén egyházi fenntartásba visszakerült esztergomi vízivárosi oktatási központról. Az államosí­tást követően itt működött a Szent István Gimnázium, a Dobó Kata­lin Gimnázium, a Berzeviczy Ger­gely Közgazdasági Szakközépisko­la, a József Attila Altalános Iskola. Jelenleg az intézményt már teljes egészében a Szatmári Irgalmas Nővérek tulajdonuknak tekinthe­tik, ám valójában csak néhány év múlva birtokolhatják. A már ko­rábban elköltözött Dobót tavaly a közgazdasági követte, jövőre a ke­reskedelmi megy fel a Várhegyre, majd évekkel később követi őket a Szent István. Az Árpád-házi Szent Erzsébet középiskola három évvel ezelőtt kezdte működését, 2002 óta leánygimnáziumi tagozatot is működtet, majd ez év szeptembe­rétől nyelvi oktatás is indult 36 fő­vel, kizárólag német és angol nyel­vi órákkal. Kezdetben 260 diákot oktattak, napjainkban már 352 hallgatója van középiskolájuknak. Az iskolafenntartó teljességre tö­rekedett, ezért már az oktatást és a nevelést a legkisebbektől kezd­ték. Esztergom jelenlegi történeté­ben is egyedülálló, hogy a kedves­nővérek katolikus óvodát nyitnak. Ennek bemutatása szentmisével kezdődött szerdán a vízivárosi templomban, melyet dr. Paskai László bíboros celebrált. Ezt követően a középiskola ün­nepi műsorára került sor Páli Szent Vince emléknapján. A Páz­mány Péter utcai iskolafronton KOZLEMENY! Értesítjük a Tisztelt Polgárokat, hogy Esztergomban a Bottyán híd 2004. október l-jén lezárásra került ­várhatóan másfél hónapos időszakra - a híd teljes felújítása miatt. A Prímás-sziget gyalogosan a Béke híd, Kossuth híd illetve a Tabán híd felől, gépjárművel a Tabán híd irányából lesz megközelíthető. Polgármesteri Hivatal Az Önkormányzat tanévkezdési támogatásáról Hétfőn kezdték meg a tanévkezdési támogatások kifizetését az esz­tergomi Polgármesteri Hivatal tanügyi munkatársai. Városunk idén ötmillió forintot fordít a szeptemberben folyósított tá­mogatásra, amelynek elosztásáról az iskolaév kezdetén az igazgatók egyetértésével döntöttek az osztályfőnökök és a gyermekvédelmi felelő­sök. Az ő javaslatuk alapján a hét elejétől csütörtökig, iskolánkénti beosz­tásban, reggel negyed kilenctől délig, majd egy órától fél négyig vehetik át a gyermekek szülei a tanulónkénti ötezer forintos összeget. Virágosítás Önkormányzatunk már a tavaszra készül A jövő héten kezdődik a Széchenyi téren és az Esztergom-kertvá­rosi körforgalomban - a szeptember elején közbeszerzési eljárással megvásárolt - hatvanhétezer petúnia és hatezer tulipán telepítése a virágágyásokba. Esztergom főterén - mivel az új virágok megeredéséhez szükség van a hátralévő két-három enyhe időjárású hétre -, a Városháza előtt felszedik a fehér, piros, lila színekkel virágzó pistikéket (Impatiens). Összesen tizennégy esztergomi köztéri ágyásba kerülnek új, jövő tavaszra virágjukat nyitó növények, közöttük a korábban felsze­dett, és megfelelő állapotú tulipánhagymák is. Azokon a helyeken, ahol nem ültetnek, késő ősszel - komposztot és más anyagokat kiszórva - talajjavítási munkákat végeznek majd a Polgármesteri Hivatal munkatársai. nyílt meg a katolikus óvoda 25 gyermekkel (fotónkon). Vezetőjük Hengánné Gogola Gabriella és Uhlár Lászlóné. Az óvodának az adminisztrációs és közösségi he­lyiségei mellett önálló foglalkozta­tója, tornaterme és fektetőterme is van. A nyitóünnepségen köszöntőt mondott Veszely Zsuzsanna, Ma­ter Karitasz rendfőnök és Zalán Katalin Mater Luciana vikária. Az oktatási intézményt Chalupa Zol­tán igazgató és a teljes tantestület képviselte. Az igazgató bejelentet­te, hogy 2005 szeptemberétől be­indítják a nyolcosztályos gimnázi­umi képzést, melyre rövidesen ki­adják a jelentkezési feltételeket. Esztergom városa újra gazdago­dott, és hagyományaihoz híven erősítette az egyházi nevelést-ok­tatást. Az óvoda ünnepélyes megnyitó­ján részt vettek a város általános­és középiskoláinak, valamint az egyházi intézményeinek vezetői és tanárai is. Október 6. „Kigyulladt egy csillag fenn a láthatáron" ­ezt a régi verset sehol nem találom, aradi vértanúk emlékét idézte: egyik golyóra várt, •a másik kötélre. Tizenhármán voltak halálra ítélten, de Haynau előtt egy sem csúszott térden. Aulich Lajostól Vécsey Károlyig a szabadság pere azóta is folyik, október 6. napja minden évben - emlékeztetőként kell, hogy ma is éljen. Szállási Árpád

Next

/
Oldalképek
Tartalom