Esztergom és Vidéke, 2004

2004-07-22 / 29-30. szám

2004. július 7. eSZtERlSOíD 6S VIDGI^G 9 A volt bencés gimnázium megmentett freskói Aki ismerte a három hős aknakutató tűzszerészt Telefonon keresett meg Feketéné Párák Ilona, hogy olvasta az újságban megjelent cikkemet (EVID, 2004/27-28. szám) és szeretne velem beszélni, mert személyesen ismerte a három hős aknakutatót. Felkerestem, és ekkor a következőket mondta el: A Bottyán János Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola (az egykori bencés gimnázium) Bottyán utcai homlokzatának példás megújulása után befejeződött az épület lépcsőházában található nagyméretű freskók restaurálása is, amiről lapunk beszámolt már, mint ahogy megemlékezett az egykori festőről, Királyfalvi Kraft Károlyról is. Az iskolaépület egyes részeinek megszépülése annál látványosabb, hogy ezek éles ellentétben állnak a pusztulófélben lévő külső és a több évtizedes elhanyagoltságot tükröző belsők többi részével. A helyreállított falképek kvalitása és városunkban egyedülálló volta ugyanakkor megkívánja, hogy pár sorban kifejezetten ezekre a művekre is felhívjuk a nagyközönség figyelmét. A századfordulón, 1900-ban elkészült bencés iskolaépület lépcsőházában a húszas évek végén, nyári iskolai szünidőkben festette meg Királyfalvi Kraft Károly a freskókat. A most helyreállított falképek (datálásuk alapján) 1928 és 1930 között készültek, átadásukra 1930 őszén került sor Serédi Jusztinián hercegprímás jelenlétében. A festő gondosságát mutatja, hogy munkájához nyolcvannál is több tanulmányt készített, az utolsó kép elkészítése előtt pedig Pannonhalmára utazott az apátság körüli hegyek hiteles ábrázolása Éírdekében. Átgondolt komponálás jellemzi a megfestésre kerülő jelenetek elhelyezését és megformálását is. A földszint eredetileg barna kváderköveket mintázó, a figyelmet a feljebb lévő falképekre irányító lábazati kiképzést, az emeleti falak két-két freskódíszt kaptak (a déli, utca felőli, ablakokkal áttört oldal kivételével). Ezeken balról jobbra, nyugatról keleti irányba a rendalapító Szent Benedek életének, a magyarországi bencések jelentőségének, történetének jelenetei és közvetlen nevelő célzatú festmények kaptak helyet, időrendbe állítva, és mindvégig összefüggést mutatva a szerzetesrenddel. (A Szent Istvánnak koronát hozó Szent Aserik, akinek történelmi, művelődés- és egyháztörténeti jelentősége esztergomi érsekként is kiemelkedő, éppen úgy a bencés rend tagja volt, mint a Szent Imre herceget erényes életre nevelő Szent Gellért püspök.) Az azonos falon szereplő képek nemcsak tartalmi szempontból, hanem formálisan is megfelelnek egymásnak, ami ugyancsak a képpárok ábrázolási programját, összefüggéseit emeli ki. A jelenetek szereplőinek nagysága ugyanis általában azonos, a főalakok beállítása, elfordulása pedig mindegyik képpáron belül szimmetrikus, hasonlóan a tekintetet a képterek mélységébe vezető, előtérben álló alakokhoz, tárgyakhoz. De a freskók ábrázolási programja mindenekelőtt a rendnek az ifjúság nevelésében betöltött szerepét hangsúlyozza: az emeletre érkezőket egy korabeli életkép, a Hazádnak rendületlenül! című jelenet fogadja, mellette Szent Imre fogadalomtételével. A festő fő feladata ezek szerint történelmi és korabeli példaképek állítása volt. (E két utóbbi kép közötti falmezőben eredetileg még egy feszület is függött, amelynek arany mozaikot utánozó hátterét a nyár folyamán tervezik helyreállítani.) A korabeli feljegyzések szerint a lépcsőház falképei különleges festési technikával készültek. Esztergomi megbízásának ugyanis Királyfalvi abban az időben tett eleget, amikor osztatlan sikert aratva, társával együtt végzett a budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-) templom északi fala pár évtized alatt tönkrement freskóinak restaurálásával. Ezek a falképek Kraft Károly mesterei, Székely Bertalan és Lotz Károly munkái voltak, és a művész éppen az ő kudarcukon okulva kezdett el foglalkozni egy időtállóbb freskótechnika kikísérletezésével. (Városunkban az e tárgyban megtartott székfoglalójával nyert felvételt a Balassa Bálint Társaságba 1931ben.) De mert Esztergomban a freskókat két évtized múltán lemeszelték, az idő itt nem tudta igazolni Királyfalvi újításait. Az egykorú leírásban szereplő adatnak, mely szerint Királyfalvi ezt a művét az új festéstechnikával készítette, a restaurátorok ma már kevés nyomát találták. A mostani helyreállítást vezető Boromisza Péter szerint a képek lazúros, oldottabb festésmódja inkább a művek falképeknél szokatlan festői stílusának köszönhető. Értéküket ezek festészettörténeti újdonsága ezért kevéssé növeli, de ez nem változtat a művek esztétikai minőségén és jelentőségükön: kápolnák, templomok mennyezetein kívül (tehát nem szakrális térben) másutt nem találunk városunkban 20. századi freskót. A festmények kivitelezése a kortárs műbírálót helyenként lelkes elismerésre ösztönözte, és a méltatott értékekből a restaurált freskók is sokat megőriztek. A „lelkiségbe merített valóságukban" megragadott jelenetek Királyfalvi mestereinek elbeszélő modorát, a történelmi festészetet idézik, a tárgyilagos előadásmódot helyenként emberi érzelmek, közvetlenség hatja át, az arcok kifej ezőek. A festmények mégsem hatnak meggyőző erővel, amiért dr. Mihályi Ernő már 1931-ben a kiválasztott jelenetek sablonosságát, megszokottságát okolja. Bár az események ábrázolása (különösen a jelenkori szemlélő számára) színpadiasnak hat, a színek élénksége a restaurátorok gondosságának köszönhetően ma is megkapó. A cikkünkhöz mellékelt kép az egyik elpusztult freskó vázlatát mutatja (Ausculta, o fili! - Szent Benedek két tanítványával, Maurusszal és Placidusszal), melynek egykorú leírásából idézünk is a látvány érzékeltetése kedvéért (a másik megsemmisült mű vázlata Kaposi Endre írásában szerepelt, EVID, 2004. május 20.): „a külvilág ragyogó fénye, mély égszínkékje az ólomkeretbe zárt üvegen, mint valami égi lencséken keresztül a benedeki békét és örömet sugározza az ablakokra s bájos reflexszíneket csillogtat meg az arcokon, a sárgásbahajló reverendákon, a Sz. Benedek lába alatt levő piros szőnyegen, a padlózat veresfehér kockáin, s a bőrkötéses kódexeken. Ez a gazdag színvilág a nyugodt tanulás és tanítás örömét árasztja lelkünkbe." A lépcsőház freskói lassan elkészültek, de az eredetileg kazettás mennyezetű, pesti iparművészek által díszített csarnok többi részletének helyreállítása még várat magára, az utcafrontokhoz hasonlóan. Ha a freskók az egykori lelkesítő szerepüket ma már kevéssé töltik is be (szomorú epizódja volt a mostani helyreállításnak, hogy a festményen lévő egyik cserkésznek bajuszt rajzolt egy diák), felidéznek valamit az épület egykori szépségéből, és bepillantást engednek a korabeli neves festő, Királyfalvj Kraft Károly munkásságába is. O már munkája befejezése előtt ezt a lépcsőházat vallotta a legszebbnek és legértékesebbnek Esztergomban. Véleményével csak a teljes helyreállítás után lehetne vitatkozni. Istvánffy Miklós - 1945-ben Esztergom-táborban (ma Kertváros) a Damjanich u. 37-ben laktam szüleimmel és két fiútestvéremmel. Édesapám faesztergályos volt, egy kis helyiséget épített, hogy a háború után esztergaműhelyt rendezzen benne. A nyár elején 12 magyar katona jelent meg azzal, hogy a város vezetőségétől azt a feladatot kapták: szedjék össze és hatástalanítsák a környéken - a szántóföldeken, az erdőkben - szerteszéjjel heverő háborús robbanó anyagokat. Szeretnének szállást kérni. Befogadtuk őket és négyen a kis szobában helyezkedtek el. A többieknek a szomszédok adtak szállást. Örültünk, hogy magyar katonák laktak nálunk, mert abban az időben bizony nem volt valami nagy a közbiztonság. Az oroszok szedték össze a férfiakat és nőket. Mi hárman, 18-21 éves fiatalok, bizony rettegtünk is emiatt. Édesanyám, Párák Andrásné elvállalta, hogy főz rájuk, ha a hozzávalót biztosítják. Erős nevű fuvaros hozta a burgonyát, a babot, a fűszereket (stb.), amit a város fizetett. Az orosz parancsnokságtól és a várostól megfelelő igazolványokat kapott. Bizony a jó étvágyú katonáknak tésztanapon édesanyámnak 12 levél tésztát is kellett gyúrni. Reggeli után 3-4-es csoportokban mentek „bevetésre". Délben, amikor ebédelni jöttek, vagy délután a „bevetés" végeztével hatástalanított lövedékeket, aknákat, gránátokat hoztak és raktak le a „műhelybe". Időnként teherautó jött és elszállították az összegyűlt robbanószereket. Szabadidejükben birkóztak, ficánkoltak, vidáman töltötték idejüket - Tibor öcsém rendszerint velük hancúrozott. Esténként összejöttek és Miklós Lajos szkv. Parancsokkal megA Bécsből rövid időre hazahozott iratok alapján a korábban említett három temető közül az I. számú a szentgyörgymezői. A várostérképen úgy látszik, hogy a temetőrész a gesztenyefasor mentén egész az utcafrontig húzódik, tehát a betonkerítéssel elválasztott telek is a haditemető része volt. Azonban ez a térkép nem elég részletes. Egy másik térkép is létezik, nagyon nehezen olvasható, a sírhelyek elrendezését mutatja 1915-ös (?) állapot szerint. Ebbe a részbe az első temetés 1914.december 17-én történt: egy ismeretlen 15-én meghalt katonát temettek a 3. sz. sírhelyre, majd 18-án szintén egy 15-én elhunyt ismeretlent a 6. sírhelyre. 18-án temették a 16-án elhunyt trieszti (istriai illetőségű) Anton Debegnart, aki a Kuk 5. gyalogezred 4. menetszázadának gyalogosa volt, a 2. sz. sírhelyre. Aztán ott van egy kőkereszt: Gráff Mihály a Kuk. a 3. hegyi tüzér regimentből, tüzérként szolgált, Dunabogdányban született 1873-ban, december 22-én tebeszélték a másnapi feladatokat. Július 20-án is - mint rendesen -reggeli után elindultak „bevetésre". Úgy 11 óra körül hatalmas robbanás hangja reszkettette meg a levegőt és a Kenyérmező vasútállomásnál magas fekete füstoszlop tört az ég felé. Ismerősök jöttek, akik elmondták, hogy az aknakutatóink felrobbantak. Azt mondták, hogy a parancsnokot darabokra tépte szét a robbanás, a többiek megsebesültek és Esztergomba, a kórházba szállították őket. Sajnos, a mi gyerekeink voltak, mert szinte már családtagoknak tekintettük őket. Miklós Lajos szkv. Parancsnok, jóképű barna fiatalember volt. Együtt tréfálkozott beosztottjaival, de a feladatát komolyan vette. Nős volt, egy 4-5 éves kislánya volt. Zalecker Lajos magas, szőke, csontos arcú, víg kedélyű fiatalember volt. A többiekre, Tandler Istvánra és Mártha Lászlóra már nem emlékszem. Soha nem beszéltek arról, hogy esetleg velük is történhet valami baleset. A kórházba szállítottak közül Zalecker Lajos és Tandler István meghaltak, Mártha Lászlót Budapestre szállították. A három halott temetésén Miklós Lajost felesége és kislánya kísérte utolsó útjára, Zalecker Lajost és Tandler Istvánt szülei siratták. Az alakulat parancsnokai Budapestről jöttek. Mi is könnyes szemmel búcsúztunk tőlük, mintha családunk tagjai lettek volna. Azóta is rendszeresen meglátogatom sírjukat, és megnyugvással látom, hogy szépen gondozzák. Azért mondtam el ezeket, hogy ne feledkezzünk meg róluk, akik önként vállalták életveszélyes feladatukat, hogy ezzel sok ember életét mentsék meg. Bélay Iván mették, a sjrkő a 7. sz. sírt jelöli mai napig. És jöttek sorban a bosnyák, a horvát, a cseh, a varsói orosz kormányzóságbeli (nemzetisége ennek következtében halálakor nem lengyel, hanem orosz), a szibériai és a kaukázusi orosz, a galíciai és a szerb, a dalmát és a szlavón, a stájer és a bukovinai, és bizony a sok sok 26. gyalogezredbeli a Monarchia minden tájáról és a Magyar Királyi Honvéd alakulatok,katonái is. És ez csak egy temető. A Strázsa-hegy környékén 5-6 külön temető volt. Dorog, Tokojd, Bajna, Epöl, Párkány, Nána, Érsekkéty temetőiben is nyugszanak I. világháborús katonák - a kartondoboz tartalmazza az egykori esztergomi járás anyagát. Mire ez a cikk megjelenik, már túl leszünk a Hadisírgondozó Iroda munkatársaival egy bejáráson, ahol megtörténik az állapotfelmérés, illetve megkapjuk a további instrukciókat a tervezéssel és az engedélyeztetéssel kapcsolatban v. Szendrő Péter Lapunk következő nyári száma augusztus 5-én jelenik meg! Még mindig a szentgyörgymezői I, világháborús katonai temetőről A Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak - név szerint dr. Bonhardt Attilának, dr. Ravasz Istvánnak és Szvircsek Évának -, valamint a bécsi rezidensnek köszönhetően immár teljes a címbeli temetőben eltemetettek névsora, noha az adatok feldolgozása még csak most kezdődik.