Esztergom és Vidéke, 2003

2003-10-30 / 43. szám

6 2003. október 30. Esztergom - egy vajdasági szemével Október 18-án hajnal három órakor kegyetlenül berregni kezdett az órám. Ettől szívtelenebb ébresztést már el sem lehet képzelni. No, de egy kiadós zuhanyozás mindent helyre tud tenni - gondoltam, és már rohantam is a fürdő felé, ugyanis egy hosszú nap állt előttem: Esztergomba indultunk mi, a temerini citerások. Bevallom, kicsit fárasztónak tűnt már ez az utazás, mivel az utóbbi két hónap minden hétvégéje hasonlóan telt el: korán kelés, hangszer a kézben és irány egy-egy település akár idehaza, akár a határon túlra. Ismét ott álltunk a húgommal a megszokott találkahelyen, és ugyanúgy zsörtölődtem, immár ki tudja hányadszor, hogy miért kell folyton késniük a többieknek. Végül csak megérkeztek mindannyian miután a templomóra felet ütött, és^nemsokára a járműnk is befutott. így kezdődött el tehát az utunk Esztergom felé - mint minden korábbi is. És mégis különbözött ez az út a többitől! Először utaztunk együtt a tanácselnökünkkel, Milinszki Józseffel, aki már az elején egy kiadós reggelivel lepett meg bennünket. Először volt úti célunk Esztergom is. Sokat hallottunk már a városról, ugyanis egykori zenekartársunk immár hat éve él itt, mégsem tudtuk elképzelni sem a várost, sem az újratalálkozás pillanatait. Ez a gondolat indította el az emlékezést is: miről lehetne másról beszélgetni egy hosszú utazáson, ha nem az eddig együtt eltöltött időről? Ismét elhangzottak az elmúlt események a 10 éves Róna citerazenekar „történelméből". Igen, mert már tíz éve együtt muzsikálunk, szeretjük a népzenét, és megpróbáljuk másokkal is megszerettetni, és mindezt a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület jóvoltából. Egymás szavába vágva meséltük a táborozásainkat, a továbbképzéseink véget nem érő előadásait, Borsi Ferenc tanárunk jó és rossz pillanatait, az öt éves évfordulónk ünnepét a kazettánk megjelenésével, tanítványaink csintalanságait, és természetesen a saját „híres-hírhedt" emlékeinket. Kiegészítettek bennünket a citeraduó tagjai is: Csorba Eszter és Sütő Dóra. így érkezett meg kis csapatunk délre Esztergomba. Egy kis tévelygés után a Bazilika melletti parkolón találkoztunk végre vendéglátónkkal, Polgár Józseffel. Az ő jóvoltából a még el sem felejtett kiadós reggelit egy még kiadósabb ebéddel koronáztuk meg. A sütemény után már szinte úgy éreztük, képtelenek leszünk valaha is elfogyasztani a felgyülemlett energiatartalékot. De vendéglátónk erről is'gondoskodott: séta következett a Bazilikában. Lenyűgözött bennünket Magyarország legnagyobb templomának látványa: a csodálatos oltár, a festmények és a domborművek utánozhatatlan összhangja. Számomra a legkiemelkedőbb látványt mégis az orgona nyújtotta a horizontális és vertikális síprendszerével. De csak ezután következett a java: kitárultak előttünk a Bazilika kincstárának ajtajai. Az ezt következő élményt nem igazán tudom szavakba önteni - ahogy mondani szokás: ezt látni kell. A miseruhák gazdag és domborműves díszítéseit, a kelyhek pazar ékkövezéseit és mintázásait, valamint az oltári kellékek leírhatatlan szikrázását csakis a látvány és az emlék őrzi meg teljes hitelességükben. És amikor úgy éreztük, ettől többet már nem nyújthat egy város, akkor következett a majd négyszáz lépcső megmászása a kupola felé. Már maga az út felfelé is sajátságos élmény volt, de a fent tárulkozó összkép minden fáradtságot megért. Itt láthattuk Esztergomot teljes összhangjában: a régi és az új észrevehetetlen összeolvadása tette számunkra véglegesen felejthetetlenné a várost. A kupola túloldalán állva életünkben először láthattuk Szlovákiát. Nekem egy kicsit összeszorult a szívem: a lassan folydogáló vízrengeteg felett ott állt büszkén a híd, határok és korlátozások nélkül, mint az összetartozás jelképe, amely nem ismer megkülönböztetést és másságot. Talán egyszer nálunk is így lesz ez - gondoltam elmerengve... A Bazilika ajtaján kilépve ért bennünket az a megtiszteltetés, hogy megtekinthettük Nagy László kiállítását is. Mindezen élmények után egy kicsit fáradtan, de annál inkább feltöltődve érkeztünk meg az Olvasókör épületébe, ahol az esti táncházra való felkészülés már megkezdődött. Egy röpke próba után már hangoltunk és öltöztünk is, hisz az aprók táncháza öt órára volt beharangozva. A picinyek gyülekeztek az Olvasókör nagytermében, és lassanként olvadtak bele a gyermekjátékok fergetegébe. Az őket kísérő szülők is a folyamat részei voltak: társalogtak, velük együtt énekeltek, és még játszottak is. Kívülről nézve az egész olyan volt, mintha egy nagy család életébe csöppentünk volna bele. Időközben megérkezett a párkányi Varjos zenekar is, nemsokára immár az apraja és a nagyja is szatmári táncokat tanulhatott. Ezt követően Polgár József bemutatott bennünket a közönségnek, és mi elkezdtük a minikoncertünket, miközben Milinszki József tanácselnökünk is üdvözölte az esztergomiakat. A repertoáron eredetileg horgosi (Vajdaság), szilágysági, somogyi, szatmári dallamok és felföldi dudanóták voltak citerán, de a lelkes közönség buzdítására ráadásnak egy dél-dunántúli dalcsokrot is eljátszottunk. Szívdobogtató volt hallani a közönség hatalmas tapsait. Az igazi meglepetés viszont az előadás után ért bennünket, ugyanis a személyes elismerésüket ekkor fejezték ki a helyi táncosok és a táncház látogatói is. Egyszóval, a látogatásunk csúcspontja az ezt következő táncház és társalgás volt, amikor már szinte mi is azt éreztük, hogy a csodálatos nagy család tagjai lettünk... Sajnos elég korán el kellett indulnunk, mivel még előttünk állt a hét órás hazautazás. ígéretet tettünk, hogy ismét ellátogatunk ebbe a gyönyörű városba, valamint meghívtuk az esztergomiakat Temerinbe. Ezzel búcsúztunk el kedves vendéglátogatóinktól, akik reméljük, hogy éppoly szeretettel emlékeznek ránk, mint ahogy mi is rájuk. A hazafelé vezető út csendben telt el: mindenki magában dolgozta fel a hallottakat és látottakat. A fáradtság is erőt vett a társaságon, s hamarosan mindenki álomba merült. Én nem tudtam aludni. Újra és újra felvillant bennem a kupoláról látott összhangzatos Esztergom, és az ellenoldalon ívelő, ellentéteket megsemmisítő híd. És immár nemcsak reméltem, hanem tudtam is, hogy van és lesz jövője ennek a találkozásnak. Habár a két város messze van egymástól, de ez a távolság áthidalható - aminek a jelképe marad számomra az Esztergomban látható, akadályokat és határokat meghiúsító híd. Dévity Lívia, a temerini Szirmai Károly M.M.E. citerásainak vezetője Mozi Esztergomban (1.) A mozi előzményeinek első felbukkanása Esztergomban ahhoz a hirdetéshez kötődik, mely az Esztergom és Vidéke 1893. január 22-ei számában látott napvilágot. Ebben bizonyos Stecker János - az „aranyérem tulajdonosa" - először teszi közzé, hogy „Párisi photoplastica" működik a Széchenyi téren, a Grünwald-féle házban, ahol Párizs, Amerika, Oroszország, Svédország, Dánia, Angolország, Skócia, Németalföld, Spanyolország látványosságai, valamint II. Lajos király palotái és Jézus élete látható, ez utóbbi az óberaummergaui passiójátékkal. A fent idézett lap 1896. április 12-én már arról értesíti olvasóit, hogy „... érdekes látványosság van néhány napja a Magyar Király kistermében. Egy modern forgó gépezettel berendezett dioráma, amelyet kényelmesen ülve végignézhet az ember, miközben egymásután vonulnak el szeme előtt a híven reprodukált képek Belgium, Hollandia, Svédország és Norvégia legszebb tájairól...". Az újság április 23-ai száma már a Magyar Király felé irányuló népvándorlásról tudósít, melyben főképpen a hölgyek vesznek részt. Ekkor azonban a dioráma már Svájc, Itália és Oroszország látványosságait is műsorra tűzte. Egy 1900. december 6-ai hír szerint: „Mozgó fényképeket mutogatott Benkő tanár a Fürdő Szálló nagytermében... Vasárnap a rendes előadás után 9 1/2 órakor, külön urak számára való pikáns előadást tartott a tanár úr, melynek kezdete előtt a fiatal nemzedékeket óvatosan eltávolították..." Bár a programot a hatóság betiltotta, a lap tudósítója azon méltatlankodik, hogy miért engedélyezték a propagandaként alkalmazott szórólapok terjesztését, mikor ezek képei önmagukban is sejtetni engedték az „előadás" tárgykörét. 1902. január 20-án olvasható az alábbi közlemény: „Csak rövid ideig. PHOTOPLASTIKUM. Esztergom. Széchenyi tér 33. sz. Kollár féle házban. Eredeti üveg fényképek kiállítása. Nem hasonlítható össze panoráma képekkel. Természethűen láthatók: Csütörtök és Pénteken: Szt. Pétervár és Moszkva. Szombat és Vasárnap! Amerika. Hétfő és Kedd: Páris. Szerda és Csütörtök: Hamburg. Látható naponta délután 3 órától este 10 óráig. Belépődíj 10 kr. 12 dr. bérletjegy 1 frt. Tömeges látogatást kér Schnee A." Októberben hasonló attrakció színhelyére invitál a sajtó: „Photoplasztikon (dioráma) és fonográfhangverseny. Mai naptól, azaz október 12-től (vasárnap) kezdve, mindennap látható a Fürdő szálloda nagytermében fonográfhangversennyel. Megláthatok az egész világ nevezetességei az összes országok u.n. Magyar, Francia, Spanyol, Német, Török, Olasz és Oroszország, China, Egyptom, Bosznia, Svájc, stb, az összes világrészek legszebb tájai, Lajos bajor király tündérkastélyai, az 1893-iki chicagói világkiállítás, a porosz francia és az angol bur háború stb. A néző mindezt pompás kivitelű természethű fényképeken láthat, jólteszi tehát mindenki, ha nem mulasztja el olcsó pénzen megtekinteni a világ összes szépségét. A közönség mulattatására a teremben egy legújabb szerkezetű hangverseny fonográf van felállítva, amely hűen adja elő híres hazai és külföldi mesterek örök becsű dalait, humoros és szívhez szóló dalokat, opera és operetteket, templomi énekeket, továbbá tárogató, klarinét, hilophon, katonazenét, stb. Belépti díj diákok, gyermekek és katonák a felét fizeti, fonográf hangverseny ingyen ". Október 26.: „Mozgó fényképek. Párkányban a vásár ideje alatt látható egy 500 lámpafénnyel és hat ívlámpával felszerelt Bioszkóp. A készülék Párisban (1900) Grand Prix-el lett kitüntetve. Egy kitűnően átdolgozott phono-kinematográf, mely a világ minden részében a közönség teljes elismerését vívta ki. Előadások de. 10 órától minden órában... Saját 20 lóerős gőz- és villany fejlesztés. Tisztelettel az igazgatóság". (Folytatjuk) Kaposi Endre Bélay Katalin: Halottak napjára Kis lángok énekelnek, Serceg a gyertyaláng, Kis táncos fényvitorlás Suhan az éjen át. Kicsi kis lángok, Pislákoló élet, Derűs csokron bolyong, Köszön a lélek. Ne hagyd el őket, Az ott pihenőket, Fejfa alatt Csendben ébredőket! Száz számú sok virág, Elmúló, gyúló világ. Ránk néz a képről, Egymás szeméből. Ó emlék! Te sűrű délibáb! Tűnik az éj, nyílj sok virág! Emlékük ég itt, A sok gyertyaláng. A menydörgő reneszánsz kori vízgép nyomában Zrednai Vitéz János bíboros, prímás érsek munkásságának évszázadokon át, döntően írásos formában fennmaradt, a történelem viharainak is maradandóan ellenálló, számos zseniális alkotása közül az 1460-as évek végén épített „bámulatos vízemelő gépezet" működésének titkát kutatjuk. Ilyen írásos emlék a nagybáty és öcs, Janus Pannonius kapcsolatáról, ragaszkodó szeretetéről tanúságot tevő versek egyike, mely Csonka Ferenc fordításában a következőképpen hangzik: Most, amikor, boldog Magyarország, trónodon immár Mátyás, hős apa hős sarja, dicső fia ül: János, a pásztor, akolt épít, hogy a nyájnak a síkon biztonsága legyen, el ne ragadja gonosz. Tettéért, Péter, ki az égi bejáratot őrzöd, mennyed a pásztor előtt tárd ki a nyája előtt. Ezek a sorok nem egy egyszerű erődítmény építésére utalhatnak Janusnál nobile septum áll - amely mögött a főpásztor biztonságban tudhatta nyáját, hanem minden bizonnyal a Firenzéből érkező rendkívüli képességű reneszánsz polihisztor, Cimenti Leonardo di Camicia közreműködésével épült vízemelő gépezetre vonatkoznak. Efendi Evlia Cselebi, az „Istenfélő írástudó" 1663. augusztus 1-5-éig tartózkodott Esztergomban, amikoris megismerhette, és egyben megtekinthette a szigorúan őrzött malombástya sötét mélyében a „bámulatos vízhajtó gép" parádés beindítását, és tapasztalhatta annak „menydörgés-szerű" hangját. A „vízház"-ban szerzett élményeit Cselebi harminc mondatból álló, mintegy ötszáz szavas leírásban, a hiteles szemtanú szakszerűségével örökítette meg az utókor számára. Meglepő, és egyben a mai kutatás irányát is meghatározó Cselebi visszaemlékezése arra a szinte megdöbbentő élményére, mely a gépezet elindításakor érte: „Nagy Isten! Olyan zörgés keletkezett, mintha az utolsó ítéletnek hirdetője volna!" „Némely kerekek jobbra, némelyek balra forogtak s valamennyi kerék egyik a másikába kapcsolódván óra módjára mind forogni kezdett". Az elevátorkerekek, melyek „a teve nyaka módjáragirbe-gurbaperemmel" készültek, az ágyúgolyóknak látszó „vasgolyókat fentről", gyors egymásutánban egy vízzel telt kör alakú medence vízéből kiálló „csövekbe" dobálták, melynek következtében a bővizű forrás vize a 60 méterrel magasabban lévő érseki palotába emelkedett. E sorok írója szerint a vasgolyók nem a Cselebi által vélt csövekbe, hanem Vvernherr György utazó által - ki egyszemélyben orvos, kémikus, katona, a legnagyobb felvidéki vár kapitánya és a szepességi bányák felügyelője volt - tympanumnak, azaz hidraulikus dobnak, dobüregnek, ill. a mai szakkifejezéssel élve „légüstnek" a tetejére repültek. Csak így kaphatunk magyarázatot a menydörgés-szerű zaj forrására, és ugyancsak ezzel magyarázható a percenként mintegy 150-160 vasgolyó becsapódásával keltett hanghullámok nyomási energiájával, a „dugattyús elven működő szivattyúk" mintájára dolgozó reneszánsz vízgép működése. Szepesi Zoltán gépész üzemmérnök, tanár Milyen gépezet pumpálta fel a karsztforrás meleg vizét Vitéz János reneszánsz palotájába? A 2002 áprilisában benyújtott szabadalmi bejelentés az esztergomi érsekség 1470 körül épített bámulatos reneszánsz víznyomó gépezetének működését fejti meg. Hihetetlen tény, hogy a fellegvár alatti melegforrás olyan malmot hajtott melynek kövei helyett egy bámulatos víznyomó gép forgott. 210 éves működése alatt vagy 20 utazó említi az esztergomi Vár vízellátását biztosító kereket. Soha senki nem nevezi a gépet dugattyús szivattyúnak, hanem csak embereket említ latin, német, magyar, török nyelven mindenki. Evlia Cselebi világutazó pontos, részletes, hosszú gépleírást küldött 1663-ban a szultáni udvarnak. Leírása 1870 körül előkerült és Karácson Imre fordításában 1904 óta minden nagyobb magyar közkönyvtárban elérhető. Cselebi szemtanúként rögzíti: a melegforrás malmot hajt, a malom egy emelőkereket, a kerék ágyúgolyókat emel a medence vize fölé, majd azokat a vízbe ejti. A lezuhanó golyók a vízbe csapódva lökéshullámot keltenek, ez tereli be szinte kortyonként a forrásvizet a felvezető csőbe. A fellegvár 60 méter magasan áll. A csőben így 6 atmoszféra nyomással kellett bepumpálni a vizet. 1470-ben (20 évvel Kolumbus előtt) 6 atmoszférás szivattyút építeni, majd azt 210 éven át üzemeltetni: világritkaság, hungarikum. Az igyekezet több nemes célt is szolgál. A túlspecializálódott műszakiak figyelmét a reneszánsz mechanika felé fordítja, az esztergomi vár világörökségi esélyeit növeli, az idegenforgalom számára világritkaságot mutat be, növelve az esztergomi reneszánsz emlékek Bakócz-kápolna, Vitéz János dolgozószobájának freskói - sorát. Dr. Kolumbán György