Esztergom és Vidéke, 2003

2003-07-10 / 26-27. szám

7TRNNAII KJMJ W^ní-aí ívany 1 ár Bf'blt" iv'..:" 2500 Esztergomi Táncsics M, ÜTS www.esztergomesvideke.hu POLGÁRI HETILAP E-mail: emvideke@psinet.hu Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVIII. évfolyam 26-27. szám 2003. július 10. Ára: 100 Ft Régiós napilap-tervek a testület előtt Július 3-án rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak, melynek megkezdése előtt a városatyák egy perces néma felállással adóztak a nemrég elhunyt Nádai Demeter emléke előtt, aki korábban az önkor­mányzat tagja volt. Az Ister-Granum határmenti kisrégió lakosai szeptember elejétől új régiós napilapot is olvashatnak. Az új régiós napilap kiadója a Strigonium Rt., valamint a közös rendezvények és kiadványok gondozására alapított párkányi székhelyű kht. lesz Dr. Antalics Mihály háziorvos ideiglenesen az ifjúsági orvosi rendelőben fogadhatja betegeit, a volt Kossuth iskola épületében, a mentőállomás mellett kialakítandó orvosi rendelők átadásáig. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent a termál- és élményfürdő kivitelezésére a pályázati kiírás. Eh­hez kapcsolódva meghatározták a kivitelezőkkel történő tárgyalások időpontját. Megegyezés született az egyházi tulajdonú Kolping-sportpálya és a rajta lévő épület bérletéről. Az önkormányzat a teljes objektu­mot 65 évre - évi egy millió forintnak megfelelő díjért - bérbe veszi az egyháztól. így lesz a városnak hosszú távon használható és pályázatok elnyeréséhez szükséges sportpályája, amelyet a kiváló rögbi csa­pat - természetesen - továbbra is használhat. Távlati tervbe vették a „Mesepark" létesítését is. Határozat született többek között arról, hogy a sze­metes kukákat kizárólag a szemétgyűjtés napjának reggelén 4 órától lehet kitenni az utcára. Döntés hoz­tak a városatyák, hogy korszerűsítik a Babits Mihály és a Petőfi általános iskolák belső villanyhálózatát, valamint arról, hogy az Esztergom Belváros integrált megújítása projekt-elkészítésére pályázatot írnak ki. A polgármester háromévi munkája elismeréseként 6 havi bérének megfelelő rendkívüli jutalmat adott a képviselő-testület. Megemelték az Ipari Park területének minimális értékesítési vételárát. A Magyar Suzuki Sport Európa Kht. területet vásárolt az Ipari Parkban, ahol a Suzuki gépkocsikat az autós rally-versenyekre fogják felkészíteni. Pedagógiai szakszolgálatot és gyermekjóléti szolgálatot létesítéséről döntöttek a városatyák, melyet a tanítóképző alapító tanáráról, a szociális tevékenységéről is közismert Mayer István püspökről neveztek el. Külső szakértők véleményének alapján módosították az Eszaki-kanonoksor épületét felújító Architekton Kft.-vei kötött szerződésben az átadási időpontot. A Széchenyi téri büntetésvégrehajtási intézet fejlesztési terveire vonatkozóan önkormányzati állás­foglalás született, amely szerint a város ingyen ad önkormányzati tulajdonú területet az Igazságügyi Mi­nisztériumnak, ahol - az uniós előírásoknak is megfelelő - új börtön épülhet. így a Széchenyi téri épület­ben megoldható lesz a bíróságok működésének a kibővítése. A képviselők zárt ülésen tárgyalták a Strigonium Rt. 2003 évi üzleti tervét, a Boldog Gizella-díj adomá­nyozását, a Bagolyvár Kft.-vei való megegyezés módosítását, és a Féja Géza Közösségi Ház intézményve­zetői kinevezését. muzslai Vendégeink voltak a Cigánypasztorációs Világkongresszus résztvevői (F) A cigányság, az úton lévők, a menekültek, a száműzöttek felkarolásá­ra még 1970-ben, a Vatikánban VI. Pál pápa adott ki apostoli körlevelet. Ek­kor alakult meg a Vándorlók és Úton Lévők Pápai Tanácsa. A katolikus mű­velt világban létrejöttek a nemzeti szervezetek, így a Magyar Katolikus Püs­pöki Konferencia is megalapította Migrációs Bizottságát. A pápai szervezet és a hazai konferencia közösen rendezte meg hazánkban, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen július első hetében az V. Cigánypasztorációs Világ­kongresszust. Dr. Kiss-Rigó László plébános, teológiai tanár, főegyházme­gyei tanügyi főigazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy a világkongresszus résztvevői a faji diszkrimináció megszüntetéséről, a cigány testvérek emberi és társadalmi fejlődéséről, a gyerekeik oktatásáról és neveléséről hallhattak előadásokat. Az Indiából, Japánból, Olaszországból, Brazíliából, Spanyolországból, Franciaországból, Csehországból, Ukrajnából és még számos országból ér­kezettek nagy érdeklődéssel hallgatták Fumio Hamao érsek megnyitóját, aki a Pápai Tanács elnöke. A Vatikánból érkezett, és hasznos tudnivalókat ismertetett a kongresszuson Agostino Marchetto, a vándorlók és úton lévők titkára, valamint Leo Cornelio indiai püspök. A kárpát-medencei sajátossá­gokról Erdő Péter prímás, érsek, Josef Koukl cseh püspök, Keresztes Szilárd görög katolikus és Majnek Antal kárpátaljai püspökök beszéltek előadásaik­ban. Július 4-én a kongresszus 200 résztvevője Esztergom vendége volt. A Bazilikában Paskai László bíboros vezetésével koncelebrációs szentmi­sét mutattak be. Végiglátogatták a Keresztény Múzeumot, majd késő dél­után megismerték a Mária Iskolatestvérek szerzetesrend közösségi házát. A küldöttséget Pedro Katalá szerzetes és Romanek Etelka alapítványi vezető­ségi tag kalauzolta. A vendégek elismeréssel szóltak arról a munkáról, amit a Szent Anna Plébánia, a szerzetesrend és az alapítvány a déli városrészben közösen létrehozott nevelési intézményért tesz. Az egészségügyiek Semmelweis napján ünnepeltek Az "Európa Csúcsain Expedíció" tagjai... Európa legmagasabb csúcsára az Aron-házaspár jutott fel, Bencze Zsolt, Sándor Mihály és Benyik Tamás a 4300, Koppány Krisztina a 3800, míg Jana Holopova a 3200 méteres magas­ságot érte el. (Részletes beszámoló következő számunkban olvasható!) ide érkeztek! (Zugspitze) (os) Esztergom és vidéke orvosai, egészségügyi szakmai és kisegítő dolgozói, polgármesterek, vendégek töltötték meg a Megyeháza dísz­termét a most már évek óta hagyományos Semmelweis napi megem­lékezésre. A Himnusz közös eléneklése után a Monteverdi kórus adott spanyol dalokból kamarakoncertet, vezényelt Hunyadi Zoltán. Horányi László színművész, a Várszínház művészeti vezetője verssel és prózával kedveskedett az érdeklődőknek. Dr. Sólyom Olimpia főigazgató főorvos köszöntötte az ünneplőket. Beszámolt a Vaszary Kolos Kórház elmúlt évi munkájáról, örömének adott hangot, hogy bevételeik ezúttal 148 millió forinttal meghalad­ták a kiadásaikat, az évek óta húzódó lejárt állományú adósságuk megszűnt. Mindehhez hozzájárult az a tény, hogy a nagyhírű kórház visszakerült városi működtetésbe. Meggyes Tamás polgármester ve­zetésével, a bizottság és a képviselő-testület erkölcsi és anyagi támo­gatásával biztonságot éreznek. A gazdasági jobbá fordulás mellett szakmai fellendülésről is szólt a főigazgató asszony. Meglátogatta a Kolos-kórházat a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektora és dékánja, kik szakmai képzőhelynek ismerték el az intézményt. Fon­tos az is, hogy dr. Matejka Zsuzsa, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója köszönőlevélben emlékezett meg az intézmény együttműködéséről. Az idei ünnepségen ár. Osvai László osztályveze­tő főorvos, önkormányzati képviselő méltatta Semmelweis Ignác ma­gyar orvos világraszóló, munkásságát, a ma orvosainak szóló üzene­tét. Említette Szállási Árpád orvostanár csodálatos kötetét, melyben Semmelweis Ignác emlékezete címmel tárta fel cselekedetét, majd ezekkel a gondolatokkal zárta megemlékezését: - Ünnepeljük a vilá­gon legismertebb magyar orvost. Bár többen többször próbálták elvi­tatni származását, ő magyarnak vallotta magát. Ünnepeljük azt az or­vost, aki fiatalon szembekerült egy olyan problémával, ami megrendí­tő volt hivatása gyakorlása során. Százával haltak meg a szülő nők körülötte. Ünnepeljük azt az orvost, aki nem fogadta el az ortodox, ké­nyelmes magyarázatokat. Általa ünnepeljük ma a klasszikus értelem­ben vett humanista orvost és orvoslást. A megemlékezés második részében dr. Pák Gábor főorvos, orvosigazgató kinevezéseket, jutalmakat, ajándékokat nyújtott át. Dr. Sós Iván a gyermekosztályra és dr. Trexler Ilona a röntgenosz­tályra vezető főorvosi címet kapott. Dr. Herold Rita belgyógyászat, dr. Hernádi Miklós neurológia, valamint dr. Hámory Zsolt traumatoló­gia osztályos főorvosi kinevezést kapott, dr. Cserveni Zsolt neurológi­ai adjunktus lett. Semmelweis napi kórházi kitüntetésben részesül­tek: dr. Lászlóczky Ágnes főorvos, dr. Gál Mariann főorvos, dr. Alfaro Cooper Carlos Jose főorvos, Szakács Sándor szakács, dr. Szilágyi Er­zsébet osztályvezető főorvos, Kicska Ferencné leltárellenőr, Táborita József informatikus, dr. Kunszenti Márta főorvos, Tóth Gábor Lajosné vezető asszisztens, dr. Nelhübel Ágoston szakorvos, Kékesi Krisztina laborasszisztens, dr. Kinczel Ágota osztályvezető főorvos, Hula Zsolt karbantartó, Patkó Péter gépkocsivezető, Budavári Mária szakasszisztens, dr. Cserveni Zsolt adjunktus, dr. Illyés Melinda osz­tályvezető főorvos, dr. Nagy Pál osztályvezető főorvos, dr. Arató Géza főorvos, dr. Patócs Mária osztályvezető főorvos, dr. Zsarkó Katalin osztályvezető főorvos, dr. Bérezés Magdolna főorvos, dr. Deme József főorvos, Koncz Dóra röntgen szakasszisztens, Kövecsi Lászlóné ad­minisztrátor, dr. Nagy Ferenc részlegvezető főorvos, dr. Ungár Dénes főorvos, dr. Szabados Edit főorvos, dr. Dobos István főorvos, Lhotka Istvánné szülésznő, dr. Osvai László vezető főorvos, Pető Istvánné adminisztrátor, Biener Bianka asszisztens. Stróbl József gazdasági igazgató önkormányzati elismerésben részesült. Dr. Orgoványi Lász­ló orvoskamarai elnök dr. Karcsú József főorvos, dr. Hegedűs Gyula háziorvos és dr. Erős Miklós fogorvos szakmai munkáját köszönte meg. A kórház igazgatóság ajándékát Ján Oravec polgármester, Ladislav Matuska rendelőintézeti igazgató, Bártfainé Borz Gyöngyi népjóléti irodavezető, valamint dr. Kovács Gizella főorvos vette át. Á meghatóan szép ünnepség a Szózat közös eléneklésével, vala­mint közös fogadással zárult. innen indultak

Next

/
Oldalképek
Tartalom