Esztergom és Vidéke, 2003
2003-12-18 / 50-52. szám
2003. szeptember 11. Esztergom és Vidéke 15 Karácsonyi műsor a Mindszenty Csarnokban fosj December 14-én délután zsúfolásig megtelt városunk jelenlegi legnagyobb befogadóképességű előadóterme, a Mindszenty Csarnok. Lapunkban is közzétettük, hogy a Belvárosi Plébánia, az Evangélikus Közösség, a Görög-Katolikus Közösség, a Szent Anna Plébánia, a Szentgyörgymezei Plébánia, a Református Közösség és a Vízivárosi Plébánia ifjúsági közösségei karácsonyi műsorra készültek. Akiknek nem jutott ülőhely, azok is az oldalfolyosóról és a karzatról élvezhették a közel háromórás műsort. A megjelenteket Kiss-Rigó László plébános, teológiai főiskolai főigazagató köszöntötte Advent szellemében. A közösségek tagjai szólószámokkal is felléptek: Kárász Ivett (ének), Horváth Krisztina (vers), Molnár Mónika és Tamás Dániel (próza). Koncertet adott a Jó pásztor közösség zenekara, szólistáik, akik a rendezvény hangosítását is biztosították professzionális szinten. A közel 200 szereplőt és közreműködőt vastaps köszöntötte a délután kezdődött, de az estébe nyúló forró hangulatú ünnepen. A rendezők és a házigazdák jóvoltából a szereplők és a nagyközönség végül teás-süteményes vendéglátásban részesült. Köszönjük a figyelmességet! Minden bizonnyal egy szép hagyomány születésének részesei lehettünk. Tetszik, nem tetszik, nem nagyon tetszik... Amikor először hallottam a Széchenyi tér felújításáról, arra gondoltam, kinn a város peremén járdáink sincsenek, bent a városközpont meg puccos lesz. Aztán meggyőztem magamat, épp ideje lenne rendbe tenni a városközpontot, mégis csak ott zajlik az idegenforgalom, és ha a város valaha is profitálni akar belőle, meg kell csinálni a felújítást. Megnéztem a felújítási tervet, és elkeseredtem. Lehet, hogy nem jól nézem (nagyon örülnék, ha én lennék a béna), de nagyon kevés zöld területet látok a terven. Hajói értelmezem a koncepciót, a tér csak a gyalogosoké lesz. Ez jó. Csak: akkor miért csökkentik a zöld területet, ahelyett hogy inkább növelnék? A másik kérdésem a rajz láttán: mi lesz a fenyőfákkal?! Megmaradnak, vagy áldozatául esnek az átalakításnak? Ezen mondatok után három hét telt el mire folytattam. Mostanra nyomoztam ki, hogy a fenyőfák „téridegen elemek", és valóban menniük kell. Túlnőtték magukat, eltakarják az épületet, különben is a régi képeken nincsenek is fenyők. Pontosan nem tudom, mikor ültették őket, kb. sacc, negyven éve. Eddig nőhettek, de ne keseregjek. A „negyvennyolcas" emlékmű? Annak is menni kell. Valóban nem túl szép, állítólag a „megmenteni érdemes" része, a volt pártbizottsági épület falán éli tovább az életét. Számomra kicsit morbid, és ezt még tetőzi, hogy a megszűnő emlékműtől húsz méterre felállításra kerül nem egy esztergomi „Negyvennyolcas" híresség - pedig van ilyen!-, hanem Mária Terézia szobra... Továbbá ami számomra még szomorú, az a zöld terület drasztikus csökkentése. Azzal vigasztalnak, hogy a téren sok kiemelt virágtartó lesz, de az mégsem füves terület. Mindig megmarad valami kis mesterkéltség a térelemes virágtartóknál. Éppen előttem van egy régi kép a Széchényi térről, oroszlánfejes pad, zöld fű, és sok-sok virágzó petúnia. (Vén szentimentális szamár lettem.) Most, hogy a tervet közszemlére tették, talán lehetne erről egy kisebb közvélemény-kutatást megejteni. Minap a statisztikai hivatal egy munkatársa keresett meg, és különböző kérdéseket tett fel. Nem részletezem, ami miatt e morgolódásom részét képezi, ez a kérdés volt: ismerem-e az Erzsébet-park felújítási tervét, helyeslem-e, vagy nem, és szerintem meg valósul-e, ha jól emlékszem kétezerötig. Erre a kérdésre szégyellem, csak azt tudtam válaszolni, nem tudok róla. Komolyan röstellem, ha egy idegen többet tud a városomról, mint én. így voltam a „meseparkkal" is. Először egy országos rádióban hallottam róla. Nagyon örülnék neki, ha a helyi hírközlésből informálódhatnék a város jövőjét alakító tervekről, vagy akár csak az ötletekről is. Lehet, hogy volt róla, valahol valamikor szó, de akikkel beszéltem, senki nem tu^ dott semmit. Most ismételni fogom magamat: az előbb emlegetett Széchényi téri felújításról sem tudnak az emberek túl sokat, még az sem, aki megnézte a kiállított rajzot. Nyomoznom kellett, hogy mit takar az „ISTER KÚT". Először azt hittem, ez az a kút, melyet a város ajándékba kapott Czuczaiéktól, de „nyomozásom" szerint nem. Azt majd máshová fogják felállítani! Annakidején arról volt szó, hogy a téren fogják felállítani (minden változhat!). Nem folytatom. Én nagy híve vagyok a fejlődésnek, ezzel együtt, nem feltétlenül kell minden „régit" kidobni. Vallom, hogy igazából az okoz nagy örömöt, ami sok embernek okoz örömöt. Molnár László Nyíregyházi örömnapok Október közepén a Nyírség fővárosának szívesen vállalt külön ünnepe volt: ájeréhez hűtlenül is ragaszkodó szülötte, Krúdy Gyula születésének 125., halálának 70. évfordulóját ülték meg az író emlékéhez és önmagukhoz is méltóan a város irodalomhoz és históriához, elődeikhez és jelenkori önmagukhoz azonos hűséggel kötődő polgárai. Tudva természetesen, hogy az ünnepelt „nyíri pajkos" gyermekkora kisvilágát 17 esztendős korában elhagyta ugyan, de írói élményanyagát ez idő alatt és itt nyert emlékeit ápolgatva teremtette meg. Az ünnepségsorozat nem kevés színhelyen és sokféle módon teljesedett, a kettős évfordulónak kiemelt jelentőséget a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak a Városháza dísztermében 17-étől 19-éig tartott, háromszor fél napos emlékülése, az itt elhangzott előadások gazdagsága és elmélyültsége adott. Közben a helyi színház Szindbád-bemutatója a történet jeleneteiből. Előbb prózamondó verseny az iskolában, tárlat-megnyitók, emléktábla-avatások és koszorúzások az emlékhelyeken, irodalmi délutánok a konferenciák gazdag programsora után. Jelhagyó művek, hősök és események tudósán élménydús elemzései a tanácsterem pódiumán, jól ismert „krúdyológusok" az előadók között. Mellettük és karöltve a sokfelől érkezett, az irodalmi művek megközelítésében már „korszerűbb csapásokon" fürkész, fiatal nemzedék. A „fősodorral" párhuzamosan, korábban és később bizalmasabb helyi megemlékezések, zárásként „stílus és jelentés" címmel a Magyar Nyelvtudományi Társaság rendezésében jelentéstani és nyelvészeti ülésszak az irodalomtörténeti emléküléseket követően a helyi Főiskola aulájának falai között. A fókuszban „Krúdy képzeleti jelentéstana", stílusa, szöveg- és mondatszerkezetei, a sajátos alkotásmódozatok. Feledhetetlen emlék a szoborállítás a város főterén: a győzelmes író egy bőrernyős-féderes fuvarszekéren szülővárosába tért. Akár melléülhetnek az emlékmű körül játszadozó gyereksereglet merészen megfáradt tagjai. A konferenciákon elhangzottak értékelő elemzésének lehetőségét minden bizonnyal az előadások kötetbe gyűjtött lapjai nyújthatnak majd, az emlékülés főszereplői nem kevés figyelemre méltó témát boncolgattak hallgatóik előtt. Pl. egyikőjük Pilisi Rózát mutatta be, társai az étvágyról és szerelemről értekeztek az író nyomán vagy éppen Ady és Krúdy éjszakáiról ígérnek epizódokat - illőket az író személyes kisvilágához is. Egybegyűjtésre és kiadásra méltónak tűnik az előadások tárgyköri gazdagsága - talán húsz, szóban elszállt, csábító ígéretű cím a programfüzet lapjain. Egyetlen megvalósult reménység tárgyi bemutatására került sor már az első napon. Kedves jóbarátom, a négy esztendeje eltávozott nyíregyházi tanár és kiváló „krúdyológus", Katona Béla (1924 - 1999) kedvencéről írt tanulmányainak kötetnyi válogatása: Az élő Krúdy elegáns gyűjteménye a megnyitó konferencia-nap végén a jelenlevők kezében került. A Jósa András Múzeum kiadványaként, Jánosi Zoltán szerkesztésében és válogatásában, a szerzőt bemutató bevezetővel írásban a kötetben és szóban az első konferencia-nap zárásaként. A szerkesztői válogatás Katona Béla „Krúdy-termésének" mintegy harmadát közli az író és a Nyírség kapcsolatáról, az írói örökség történetéről, a kötetben, a színpadon és a filmvásznon megjelent Krúdy-művek ismertetőiből, az író vonzódásairól és kapcsolatairól. Az irodalomtörténész, muzeológus, majd főiskolai tanár Katona Béla következetes szorgalmú és termékeny gyűjtőmunkát végzett kedvenc írója életútja és munkássága körül. A nyitónap egy kissé emlékezés lett az ő gazdag életművére is. Hiszen éppen fél évszázada jelentek meg első írásai a helyi lapban és éppen Krúdyról. Első jelentős könyve {Krúdy Gyula pályakezdése - 1971) közel húszesztendőnyi kutatás eredménye lett, az életutat a pesti helyfoglalásig követi nyomon. Mindmáig megkerülhetetlen és szinte „bővíthetetlen" alapmű témája körül, a tanulmányi könyvtárak féltett kincseként. Krúdy Gyula „... korán elkerült szülőföldjéről, mégis ő a legnyírségibb író. Hatalmas életművét át- meg átszövik a gyermek- és ifjúkori emlékek, a szülőföld tájaihoz és embereihez fűződő bensőséges kapcsolatok..." - írta Katona Béla egyik tanulmányában, az évfordulóra kiadott válogatásban pedig az említett szellemi és valóságos kapcsolatokról szóló, főként a helyi sajtóban, hírlapokban, folyóiratokban, szemlékben, évkönyvekben és másutt, akár tudományos akadémiai folyóiratokban vagy más kiadványokban közölt, itt négy tárgykörbe rendezett beszámoló, esszé vagy közlemény került. Egy utólagos bibliográfiai leírásban szívesen szemléztem volna Katona Krúdyról szóló írásainak teljes jegyzékét, akár mintául vagy példaként a további hasonló célú kutatás előtt. Ez helyett és akár ráadásként egy mutatós válogatás olvasható a szerző „Krúdyn kívüli" könyveiből. A Krúdy-breviárium után (1983) például „megyei irodalmi olvasókönyvet" állított össze (1987), majd két súlyos kötetben kiadta az összevont három megye „irodalmi topográfiáját" (1994, 1996), feltérképezte „a nyírségi táj és irodalom " eleven kapcsolatait (1998). Egyaránt megőrizve és felmutatva természetesen a történelmi és teljes irodalmi emlékanyagot. Krúdy Gyula nem csupán helyi értékű munkásságának taglalása inkább az első és nem az egyetlen a nem kevés egyenlő érték (pl. Bessenyei György, Kazinczy Ferenc és mások) között. Az irodalomtörténész szellemi horizontján a szülőföld iránti elkötelezettség már-már példázatos, és korántsem akadály szemléletében és ítéletalkotásában, csupán a pillanatnyi érzelmek parányi lehetőségét szemlélteti. Bodri Ferenc Balla András fotója: Krúdy Gyula úr bement a Kék Dunába... (1978) j y Mür.iaaB i , ..:v . .*: . • Martsa Alaj os fot ója: Farkas Imre (Laci pát er) Esztergomban fényképez - 1948. körül
