Esztergom és Vidéke, 2003

2003-04-03 / 13. szám

2 Esztergom és Vidéke 2003. április 10. Városkapun innen: láttuk, hallottuk, megtudtuk Harmóniában a természettel Már gyorshírben beszámoltunk róla: a Duna Múzem Galériájában, a Víz Világnapja alkalmából nyílt meg Benkő Mihály történész, orientalista, író, fotókiállítása. A művész maga így fogalmazta meg céljait: „A mongol-Altáj kazak világát és a kazahok között élő mazsarok életét mutatom be színes képek segítségével". A címek is erről tanúskodnak: tájakat, havasi legelőt, nyári-téli szállást, embercsoportokat, családokat, köznapi életet és ünnepi szokásokat, pásztorvilágot, ősi hagyományokat, hitvilágot, szent helyeket, kőszobrokat, síremlékeket, a bölcsőtől a sírig tartó életmód-létet igen nagy szeretettel és hozzáértő szemmel örökített meg a kiállítónk. Tehette, mert kilencszer járt Mongóliában. Kutatásait és utazásait a MTA és a Britisch Academy Stein-Arnold Exploration Fundja támogatta. Fotói dokumentum-értékűek. László Gyula, a magyar régészet nagy öregje így vélekedett róluk: „Benkő Mihály Kazakföldön készített fényképei, valamint jegyzetei, elsőrangú gyarapodást jelentenek a magyar őstörténet kutatásában, ugyanis éppen arról adnak hírt, ami a földben, sírokban, településeken elpusztult: a mindennapi életről". Mongólia valóban az Eurázsia sztyeppeövezetében egykor széles körben elterjedt lovasnomád pásztorélet utolsó nagy rezervátuma. „Minket, magyarokat elsősorban az vonz Mongóliába, hogy időszámításunk kezdete körül innen indult ki az a több mint ezer éven át tartó lovasnomád népvándorlás, amelynek egyik utolsó hulláma a kilencedik évszázad végén a honfoglaló magyarokat a Kárpát-medencébe sodorta" - jegyzi meg egyik írásában Benkő Mihály. E sorok írójának 1986 márciusában adatott meg, hogy személyesen is átélje: Mongóliában valóban kékebb az ég, tisztább és üdébb a levegő, elférnek egymástól az állatok és az emberek - s hogy számukra a víz az Élet: nincs náluk árvaház és öregek otthona (ha nincs élő rokon, felnevelik a gyerekeket a szomszédok, az idősek visszaadják nyugdíjukat az államnak, mert gyermekeik és az unokák úgyis eltartják őket!), ismeretlen a tolvajlás, az infarktus, s az ételnek különlegesen finom, természetes íze van - pl. a „fehéreknek" a tejnek, a túrónak, a sajtnak, de a birkahús étkeknek is! (Némelyik hasonlított kunsági nagyanyám főztjére!) Az is szokatlan volt, hogy milyen fájdalmasan-erősen tudott sütni a nap - különösen a havas hegycsúcsok közelében! Erről így szól a „Sámán éneke a havas hegyek istennőihez s a Szent Hegyhez" : „- O ti magas, havas hegyek istennői, adjatok nekünk most boldog, bő esztendőt! - O, Szent Havas fehéren fénylő ormai! / Illatos teát nyújtok felétek szertartásom során. / O, Szent Havas fehéren fénylő ormai! / Mélyre hajolva előttetek friss tejet / kínálok Nektek!" Horváth Gáborné dr. (P) Március 25-én ünnepelte 70. születésnapját testvérvárosunk, Párkány Pro Urbe-díjas képzőművésze, Lábik János (fotónkon Bánhidy László művészettörténész tanárral és Kotz István iskolaigazgatóval a Sugár Galériában rendezett legutóbbi kiállításán). A közismert akvarell- és olajfestő a Duna mindkét partján otthon van, a festészetét kedvelők egyaránt magukénak tartják. Eletének a most lezárt hét évtizede egyaránt kötődik Párkányhoz és Esztergomhoz. Munkásságának bemutatására a jubileumi tárlatát szerdán nyitották meg Párkányban, ahol köszöntötte őt Ján Oravec polgármester is. Ez a tárlat szülővárosában április közepéig lesz megtekinthető a Párkányi Művelődési Központban. Azt követően pedig városunkban, a Vármúzeumban. Lábik János 1933. március 25-én született Párkányban. Édesapja festő és mázoló volt, aki tájképeket, virágokat is mívesen festett. Az alapiskolát szülővárosában, a középiskolát Esztergomban végezte, majd az apja szakmáját tanulta ki. Sorkatonai szolgálatát a cseh kultúrvárosban, Pilsenben töltötte, ahol parancsnokai kamatoztatták rajztehetségét, ide kötődik első kiállítása 1953-ban. Leszerelését követően szakmája mellett minden szabadidejét a rajzolással és a festészettel töltötte. 1957-től a Jednota Szövetkezet festő-dekoratőre volt nyugállományba vonulásáig. Közben 1979- tői az Esztergomi Képzőművészeti Szakkörben és a hozzá kapcsolódó művésztelepeken Nóvák Lajos, Kollár György, Kaposi Endre és Végvári János irányításával csiszolta tehetségét. Ennek hatására 1982-ben Párkányban alapította meg a Képzőművészeti Szakkört, majd 1989-től az ottani Galériát. Egyéni tárlatainak, csoportos kiállításainak száma túlhaladja a másfélszázat. Utóbb könyvillusztrációi is megjelentek. Munkásságáért szülővárosa 1999-ben Pro Urbe Stúrovo kitüntetésben részesítette. Ő maga a jubileum kapcsán ezeket mondta munkásságáról: - Gyerekkorom óta a természet bűvöletében élek, a táj szerelmesének tartom magam. A lelkemet és a szívemet mindig megérintik a fák, a kövek és a Duna közelsége. Elég egy meggörbült, vagy kiszáradt fatörzs, egy öreg, omladozó ház ahhoz, hogy az ecset után nyúljak és megfessem a látottakat. Ettől a csendes megfigyeléstől sohasem tudnék elszakadni. Újra és újra sétálni indulok a rengetegbe. Lábik Jánost köszöntötte születésnapján Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár is. Ebből idézünk: - Osi párkányi család fia, itt, a Duna bal partján, Esztergommal szemben töltötte az elmúlt 70 évet. Ma is itt dolgozik frissen, fiatalosan, derűsen. Szép lélek, boldog ember. Igazi lírikus. Különleges érzéke van a természet világa iránt, főképpen a víz iránt. Együtt él, együtt lélegzik a tájjal, a vízzel, a fákkal, a növényekkel. A mindeneket éltető, körülölelő napfénnyel, Isten csodálatos teremtett világával. Különösen kedveli az őszi és a téli tájat, ahol a fák sötét ágait nem takarja el a lomb...Szívesen és szeretettel festi azonban Esztergom ősi királyi várát a Bazilikával, Közép-Európa legnagyobb templomával, amely az ő párkányi horizontjának csúcsán áll. Köszönjük Lábik Jánosnak minden alkotását, és kívánjuk, hogy még sokáig és sok-sok képpel örvendeztesse embertársait a Duna mindkét partján. Mindannyiunk nevében kívánjuk, hogy Isten sokáig éltesse erőben és egészségben! A természet nyugalma és csodái Egyedülálló Kossuth-emlékkiállítás (G.I.) Kossuth Lajos, Magyarország első pénzügyminiszterének emlékkiállítása nyílott meg a nagyközönség számára március 25-én a Vármúzeumban. A kiállítás egy különleges válogatás. Olyan emlékeket mutat be, amelyeket korábban még sohasem láthatott együtt a nagyközönség. Az eredeti 1848-as dokumentumok között látható Magyarország legelső önálló költségvetése - amely szakmatörténeti kincs. Bemutatásra kerülnek korabeli fényképek és dokumentumok az akkori Pénzügyminisztériumról. A látogatók képet kaphatnak az akkori államigazgatás működési körülményeiről. Szintén látható a Magyar Nemzeti Bank (máskor korlátozottan látogatható) gyűjteménye, mely az összes, Kossuth nevéhez fűződő érmét és bankjegyet bemutatja, köztük a Magyarországon Kossuth életében kibocsátott darabokat, az emigrációban regényes körülmények között nyomott bankókat, pénztervezeteket illetve a Kossuth halála után a Kossuth-kultusz jegyében a mai napig megjelenő emlékérméket, érméket, bankjegyeket. A kiállítás elmaradhatatlan része a Kossuth személyes tárgyait, torinói időskori fényképeit bemutató szakasz, melyet a Ceglédi Kossuth Múzeum kölcsönöz az összeállításnak. A Pénzügyminisztérium által szervezett kiállítás 2002 novemberében néhány napig már korlátozottan látható volt a minisztériumban, és a szervezők reményei szerint még néhány helyszínen bemutatják az országban, mielőtt kincsei visszakerülnének eredeti „rejtekhelyeikre". Az esztergomi kiállítás május elejéig várja látogatóit. (Fotónkon egy Kossuth-bankó.) Tanítványok tárlata Mint arról a múlt számunkban hírt adtunk, a Sziget Galériában Bárdos István ajánló szavaival megnyílt az egykori tanítványok tárlata, amely a hét minden- napján 10-18 óra között látogatható. Lapunk hozzájutott a megnyitó írásos szövegéhez, amiből idézünk: „Abban, hogy városunk a művészetek és a művészek otthonává vált és válhatott az elmúlt évszázadok, évtizedek során mindenkor nagy szerepet játszottak a mecénás katolikus egyház mellett az iskolák, a képzőművész körök és a szabadiskolák. Az esztergomi diákok művészeti érzékét, művészeti világképét olyan jeles egyéniségek formálták az elmúlt évtizedekben, mint Királyfalvi Kraft Károly (...). E sort Jaschik Almos díszlettervező, az Iparművészeti Főiskola tanára folytatta az 1920-as évek második felében. Ebben az időben olyan művészek kötődtek a városhoz, mint Bajor Ágost, Einczinger Ferenc, Holló Kornél. Az 1930-as években Heil Ferenc festőművész, gimnáziumi tanár nagy gondot fordított a diákok képzőművészeti nevelésére, mai értelemben vett szakkört, kiállításokat szervezett a tehetséges diákok számára. Bajor Ágost, Heil Ferenc, és az utódok Kaposi Endre, Nóvák Lajos, Végvári I. János, Kollár György, az Esztergomi Képzőművész Kör vezetőjeként meghatározó szerepet játszott a város művészeti életében a fiatal tehetségek felkarolásában, művészpályájuk egyengetésében. Az O szellemiségük tetten érhető Bangó Miklós pedagógusi hitvallásában éppen úgy, mint mindennapi munkájában. Hitvallása kiteljesíti az elvet, mely szerint pedagógusként a legfontosabb teendők egyike, a kezeire bízott gyermekek tehetségének felfedezése és kibontakoztatása. (...) Az, hogy a mai tisztelgő kiállításon tizenöt egykori tanítvány több mint negyven alkotását láthatjuk fényes bizonyítéka annak, hogy a művésztanár nem azok közé a felnőttek közé tartozik, akiknek mindig mindent meg kell magyarázni. (...) Elismerést érdemel a kiállított alkotások műfaji sokfélesége, tematikai gazdagsága. Olajképek, pasztellek, rajzok, grafikák, fotók és szépen formázott üvegtárgyak vonják magukra figyelmünket. A művek egy része az iskolaévek terméseként tehetséges gyermeket sejtető alkotás. Ilyen a színművészi pályát választó Vince Gábor kubisztikus színkompozíciója, vagy Mújdrica Ferenc, Szerencsés Katalin, Bihari Kinga, Fazekas Zoltán alkotása. Más része, a később megszerzett többlettudást és az érettebb, vagy érett személyiséget tükröző valódi műalkotás kategóriájába sorolható. Közülük is kimagaslanak a tragikus baleset áldozatává vált Kaposi Tamás Vízcsap és Tájkép című alkotásai, a Képzőművészeti Egyetem hallgatójaként számon tartott Andráskó Péter: Papok című triptichonja, a profi Varga Zsolt brilliáns nyomdai grafikái, emblémái, és a Weöres Sándor, Juhász Márton által képversekké komponált művei, Gallyasi Géza fotói, Szekeres Nándor gyönyörű üvegtárgyai. Nem mehetünk el szótlanul olyan megragadóan szép alkotások mellett sem, mint Mayer Eszter: Terézvárosi kapu, Zápor, Jákob lajtorjája, Galántai Zsófia: Napraforgók, Gyümölcsök, Csendélet, Szőke Krisztián: Tónusos tanulmány, Tihanyi táj, Csendélet, Prantner Magdolna: Fehér falú ház, Szegedi házak, Lépcső utca című szép képei. László szlovákiai magyar fotóművész rendkívül érdekes és elgondolkodtató kiállítását. Szabó László a Csallóközben, Gután született, és már kilenc éves kora óta szenvedélyesen fotózik. Szabadfoglalkozású riporter-fotósként dolgozik, de sokáig a komáromi Jókai Színház alkalmazásában színházi fényképész volt. Színes fotóin elénk tárulnak a csallóközi lankás, barátságos tájon a rügyező fák, a szép mezei virágok, az enyhet adó patakok, a szabadon szárnyaló madarak, és a szelíd szemű állatok. Szabó László elmondta, hogy szántszándékkal nem adott címet a fényképeinek, hiszen azok minden nézőjüknek más-más érzelmi hatást nyújtanak. Célja, hogy elgondolkodtassa nézőit és Figyelmeztessen valamennyiüket: védjük a természetet, a virágokat, a fákat, a madarakat, mert csak így óvhatjuk meg Földünket a kipusztulástól! (D.L.) Március 28-án a Zöld Ház előcsarnokában dr. Kocsis Ernő egyetemi tanár nyitotta meg Szabó Köszöntjük a 70 éves Lábik Jánost