Esztergom és Vidéke, 2003

2003-03-20 / 11. szám

10 Esztergom és Vidéke 2003. március 13. Városkapun innen: láttuk, hallottuk, megtudtuk Hajókról álmodtam az éjjel! Az éjjel nagyon szépet álmodtam: már nem is tavasz, hanem nyár volt, és kedvenc öreg gőzhajóm, a Dunaföldváron ültem, néztem a csodálatos dunakanyari tájat, a vidám integető kajakosokat, kenusokat, fürdőzőket... De aztán hirtelen felébredtem. Hol van már a Dunaföldvár nevű kedvenc öreg gőzhajóm? Már vagy huszonöt éve kiselejtezték, földarabolták, elkótyavetyélték az összes műemlékszámba-menő muzeális értékű gőzhajót egy erőltetett és rosszul értelmezett modernizációs politika következményeképpen. Pedig, mint azt a régi hajóskapitány ismerősöm gyakran mondogatta Duna-parti sétánk közben, az Elbán Németországban még ma is közlekednek szépen felújítva a mieinknél is öregebb gőzösök... A hatvanas években húsz forintba került egy hajómenetjegy Esztergomtól Budapestig! Ma ugyanez az út 1000 Ft! Hát még a zenés sétahajókázás, a tánc és szabad párválasztás a fedélzeten! - A Dunaföldvár nevű gőzösnek volt a legjobb konyhája - mondta ismerősöm. Egyszer hoztak egy rendeletet, miszerint csak akkor lehet elindítani a sétahajót, ha legalább százan váltanak menetjegyet. Rossz volt az idő, alig néhányan gyülekeztek a hajóállomás várótermében... Ám egyik barátom főleg azért járt sétahajókázni, mert a gőzösön főzték a legízletesebb resztelt májat. Nem sokat teketóriázott. Kifizette a pénztárnál a száz utas menetjegyének az árát, felült a hajóra egyedül és alaposan belakmározott a resztelt májból! De azért még az ezredfordulóról is akadnak szép élményei hajós barátomnak. Amikor a Szent Koronát a Dunán szállították Esztergomba és vissza. - Mindenütt integettek az emberek a partról zászlókkal, volt ahol lovashuszárok köszöntöttek minket... Szép volt, tán igaz sem volt. Igen, itt a tavasz, a hajósidény is hamarosan elkezdődik. És én ismét a Dunaföldvár nevű gőzhajóról álmodtam az éjjel. A kapitány úr díszes egyenruhájában szalutált, nagyot dudált a hajókürt, beindultak a nagy gőzdugattyúk, és szépen, lassan elindultunk Visegrád felé... Dezső László Kürti vendégek az ünnepi táncházban (D.L.) Immáron hagyomány, hogy a szentgyörgymezői olvasókörben minden jelentősebb ünnep előestéjén táncházat rendeznek, ezzel is tisztelegve a népi, nemzeti hagyományőrzés szent ügye előtt. Ezúttal március 14-én este, miközben odakünn szálingózott a nem éppen kora tavaszi időjárást idéző hó, az Olvasókör barátságosan meleg helyiségében ünnepi táncházat rendeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából. Ezúttal is szlovákiai magyar vendégei voltak a rendezvénynek. A Párkánytól, illetve Érsekújvártól egyaránt 30 km távolságban lévő, 2700 főt számláló, gyakorlatilag színmagyar lakosságú Kürt (Strekov, fotónkon a temploma) községből érkeztek vendégek Hóka László polgármester vezetésével, akiket Petróczy Gyula, Szentgyörgymező önkormányzati képviselője fogadott. Szokás szerint Arató András táncoltatta meg a legapróbbakat, majd nagy sikert aratva mutatkoztak be a kürti ifjúsági, illetve felnőtt citerazenekarok Kanyicska József vezetésével. A vidám hangulatú citerázást népdaltanulás követte. Ezúttal - az ünnephez illően - negyvennyolcas katonadalokat énekelt a lelkes, javarészben fiatalokból és gyermekekből álló közönség. A Tücsök zenekar ezúttal „vendégművészekkel" lépett fel, Mézes Árpád és felesége, Zsuzsa a legrégebbi és legrutinosabb szlovákiai magyar táncház-zenészekhez tartoznak. Régi barátságunk tiszteletére több, közös zenei élményt jelentő népdalt is eljátszottak, többek között azt a bibliai ihletésű széki (erdélyi) keservest, mely így hangzik: „Nem szánt vet az égi madár / mégis eltartja a határ / Én sem szántok, nem is vetek / mégis megélek köztetek. " Mint azt Polgár Józseftől megtudtuk, előreláthatólag április 12-én lesz újabb táncház. ,Maloméria" (I.) (Vi.) Az esztergomiak számára a malom szó többszörösen ismert. Elég csak e szó kapcsán a Kis-Duna sétányra nyíló Malom utca eredete után kutakodnunk. Horváth Istvánnak, a Balassa Bálint Múzeum igazgatójának e lap hasábjain megjelent kitűnő sorozatából sokat megtudhatunk az esztergomi fürdők életéről és olvashattunk arról is, hogy a város területén feltörő termálvízre több malmot is építettek. (Innét az egykori Hévíz-tó melletti Malom utca elnevezése.) Ám amiért máshonnan is ismerték a malmokat Esztergomban és környékén, az főleg a XIX. században működő megannyi dunai vízimalom. Egykor Komárom és Pest között közel 80 „úszó" malom működött, és akkoriban nagyrészt rajtuk múlott a környék - így a Felvidék jó néhány településének őrölt gabonaellátása. Mára azonban eltűnt az „ipari termelés" szülte csodavilág, de megmaradt a vágy az emlékekben élő hajdani hangulat után... Miért is ne lehetne ezt a varázslatos hangulatot átmenteni az utókor számára? Egy újraépített malom, ma már ne egy ipari műemlékként őrizze meg a múlt relikviáit, hanem „működő" szimbólum legyen! Jelkép, mely csodálatos formavilágával városunk olykor nyomasztó hiányokkal terhelt jelenén át, jpvőnkbe vetett hitünket erősítheti. És, hogy hogyan? Úgy, hogy Esztergom legnagyobb kincsét a szépbe, ajóba, a művészetekbe vetett hitét hívjuk segítségül - aranyfedezetként. Ugye, milyen patetikusan, álmodozóan hatnak ezek a szavak? Pedig a szigetünkön ma is olvasható egy óriásplakáton: „Merjünk nagyok lenni!" (Széchenyi I.) Higgyük el: egy majdani művészmalom etalonként működhet. Az amszterdami művészbárkák, a festői Szajna-part, a prágai Károly híd piktorainak nyugalmat árasztó derűje szolgáljon mintául Esztergomban is. Mára már több százan vagyunk, akik hiszünk benne: a mi Kis-Duna sétányunkért is érdemes ellátogatni hozzánk. Ám ahhoz, hogy valami összefogja ezt a „kincset", szükséges egy hely a jövőben, ahol ezek a gondolatok otthonra találnak, és ahonnan kisugározhatnak. Ez lenne a Kis-Duna-partján felállított művészmalom. Az álmokat tett követte és a múlt év augusztusában az önkormányzat Kulturális, Idegenforgalmi és Sportbizottsága megtárgyalta, elfogadta és biztatásként lehetőségeihez mérten támogatta az „Időtálló kultúra " elnevezésű javaslatot. Az előterjesztés alapgondolata szerint „... A város központjától a Vízivároson át a Várba vezető idegenforgalmi tengely, meghatározó és frekventált szakasza lehet a Kis-Duna sétány. (...) Egy felállított szakmai zsűri szűrőjén keresztül biztosítani lehet a terület kulturális eseményeinek, rendezvényeinek, majdani létesítményeinek városesztétikai-művészi színvonalát. (...) Az elképzelés merőben új vonása az, hogy a korábban beidegződött városfejlesztési tervekkel ellentétben (melyek Esztergomot rögtön tekintélyes anyagiakkal terhelték volna) a szellemi és kulturális vonzerő kialakítását helyezi előtérbe." (A fenti idézetek Villányi Zsolt tanulmányából valók, amelyben a Malom Művészeti Műhely szakmai csoportjai is dokumentáltak elképzeléseiket a fentiekről.) 2002. december 13-án a Dunakorzó Kávézóban találkozóra gyűlt össze többtucatnyi művészetpártoló, akiket Tóth Sándor József Attila-díjas költő, külön erre az alkalomra írt versével köszöntött. A jelenlévő művészek (Baranovics Andrea, Demkovszky Dorka, Dunai Éva, Rózsár Brigitta, Balla Gergő, Bánhidy László, Horányi László, Román Pechman (A), Villányi Zsolt) közreműködésével ezen az estén ízelítőt kaphattunk arról, hogyan segítheti egymást az irodalom, a zene, az ének, a tánc, a fotóművészet... Megegyeztünk abban, hogy ezentúl rendszeresen, havonta legalább egy alkalommal összejövünk - egyelőre - a Dunakorzó Kávézóban - mai divatos szóval - „összművészeti találkozóra". Ám, hogy legyen honnan elindulnunk ebben a „műfajban", kezdjük a „schubertiádák" gondolatának felidézésével... Az 1820-as években alakultak Schubert barátai körében az ún. schubertiádák. Kedélyes összejöveteleiken tánccal, képek kiállításával vendégelték meg múzsáikat. Rieder, Schnorr, de főleg Schwind és Kupelwieser festők e révén barátkoztak meg Schuberttel. Az ő munkáinak köszönhető, hogy Schubertet és környezetét oly elevenen magunk elé képzelhetjük. (Folytatjuk) Egy hajdani esztergomi diák, Katona Lajos emlékére A József Attila Általános Iskolában fontos szerepet szánunk a néphagyomány tanításának. 2003 áprilisában harmadszor rendezünk néprajzi versenyt, amely ettől az évtől Katona Lajos néprajzkutató nevét viseli. Azért esett Katona Lajosra a választásunk, mert a váci születésű néprajzkutató esztergomi diák volt. A gimnázium két felső évfolyamát a bencés gimnáziumban végezte, s 1880-ban érettségizett. Feleséget is Esztergomból választott magának a kiváló pedagógus Thuránszky Irén személyében, akinek szülei Thuránszky József telekkönywezető és Huber Anna voltak. (Az ő pedagógusi munkássága is megérne egy-két tanítóképzős sz akdolgoz atot?) Katona Lajos részt vett a Magyar Néprajzi Társaság megalapításában, munkásságában az Ethnográphia című folyóirat megindítása mellett jelentős helyet foglalt el a magyar népmesetanulmányozása. Egyik fő témája a népmesék összehasonlító elemzése. Foglalkozott a népi ünnepek kutatásával is. Esztergombanjelent meg - 1884-ben - első munkája Völund kovács és rokonai az árja regevilágban címmel. A jeles író, Laczkó Géza így írt róla: „Tömött fekete bajusza alól megfontolva, lassan, kissé ropogtatva ejtette a szavakat. A katedra mögül alig magaslott ki alacsony derekán nagy méretű, nyugodt koponyája, amit mintha sziklából vágtak volna ki... Hajviseletében is ugyanazt a nyugodt tisztaság, szerénység, rend és komolyság nyilatkozott, ami egész személyéből áradt... Folyékonyan beszélt, szónoki cifrák nélkül. Megelégedett egyszerű, közérthető talán kicsit színtelen előadásával annak a sokféle és nehéz tudnivalónak, amit egy-egy órát kitöltő, kerek egésszé tudott csoportosítani". Az idei néprajzi vetélkedő a „Kiszabták a farsang hosszát" címet viseli, melyre a városi iskolák mellett a Felvidékről - párkányi, zselízi és szímői - is várnak csapatokat, április 15-én Katona Lajos emlékére. Dr. Pifkó Péterné