Esztergom és Vidéke, 2003

2003-03-13 / 10. szám

2003. március 13. 63 Esztergom és Vidéke 3 Ki fizesse a révészt? Sürgető levél hívta Torinóba 1894 márciusában Kossuth Ferencet és testvérét, Lajos Tódort. A Via Dei Mille 22-ből érkezett hír apjuk súlyos betegségéről tudósított. A már kilencvenkettedik évében járó Kossuth Lajos március első napjaiban tüdőgyulladást kapott, és a betegséghez csakhamar veseelégtelenség is járult. Március 15-én valaki emlékeztette Kossuthot, hogy nemzeti ünnep van. „Tudom - felelte én meg így fekszem itt". Úgy érezte, az országnak még szüksége van rá. Másnap, amikor Lajos. Tódor megérkezett, már csak annyit tudott mondani: „Fiam, rosszul vagyok". A parányi test szívósan küzdött az elmúlás ellen. 1894. március 20-án este 10.55 perckor állt be a halál. A szenvedéstől eltorzult vonások kisimultak. Magyarországon mindenki tudta, hogy Kossuth betegsége halálos. Heteken keresztül az agg haldoklóról szólt minden újság vezércikke. És azt is mindenki tudta, hogy a nemzet nagy halottját itthon kell méltón eltemetni. Ez azonban némi akadályokba is ütközhetett a volt kormányzóelnök és a magyar király ismert viszonya miatt. Wekerle Sándor miniszterelnök kormányának két tagját Franciaországba küldte a Riviérán időző Ferenc József után. Mihelyt az uralkodó visszatért Bécsbe, Wekerle maga is a császárvárosba utazott kihallgatásra. El akarta érni, hogy Kossuthot az állam költségén temessék el Budapesten. Ferenc József azt válaszolta: nem bánja, ha a magyar társadalom lerója háláját Kossuth iránt, azt sem bánja, ha a törvényhozás is részt vesz a temetésen, de őt hagyják ki a játékból. A válasz, mint maga Ferenc József is, egyazon-e volt nagyvonalú és kisszerű. A kormányt megelégedéssel tölthette el a nagyvonalúság, hogy Kossuthot hazahozhatják, de kínos helyzetbe hozta a kisszerűség, hogy állami gyászról, államköltségről, a kormány és a véderő tagjainak a temetésen való megjelenéséről szó sem lehet. A budapesti hadtestparancsnok megtiltotta, hogy akár a tartalékos tisztek is egyenruhában részt vehessenek a szertartáson. Wekerle azzal hidalta át a nehézségeket, hogy a gyászünnepséget Budapest védőszárnyai alá helyezte. A székesfőváros nemcsak iskolai szünetet rendelt el a temetés napjáig, nemcsak hivatali szünnappá nyilvánította ezt a napot, hanem kimondta azt is, hogy: „Kossuth Lajost mint díszpolgárát és a nemzet halottját saját költségén kívánja eltemettetni". így aztán a főváros tulajdonában levő épületekre ki voltak tűzve a gyászlobogók, az államiakra nem. A képviselőház március 23-án ült össze. Bánffy Dezső báró elnök jelentette be a gyászhírt. Bár nem volt Kossuth-követő, mégis méltató szavakkal emlékezett meg a volt kormányzó érdemeiről. A képviselőház elhatározta, hogy Kossuth „elhunytafeletti fájdalmának és részvétének jegyzőkönyvileg ad kifejezést... küldöttség útján a ház nevében koszorút helyez ravatalára; és hogy nyilvános ülést a végtisztesség befejeztéig nem tart". Az ellenzék kiegészítő javaslatait, hogy Kossuthot államköltségen temessék, emlékét törvénybe iktassák és kezdeményezzék szobrának felállítását, nem szavazta meg a ház. Torino, lakossága március 28-án vett búcsút nagy polgárától. Háromszázezren kísérték a koporsót a torinói protestánsok templomába. Itt olasz, magyar és francia egyházi beszéddel búcsúztatták, a pályaudvaron pedig nem kevesebb, mint nyolc szónoklat hangzott el. A halottas vonat este gördült ki a pályaudvarról. Szürke teherkocsiját elborították a koszorúk és a díszek, az osztrák határon azonban le kellett szedni ezeket. A menetrendet úgy szabták meg, hogy a vonat éjszaka száguldjon végig a Habsburg Birodalom osztrák felén. A magyar határon újra felékesítették a szerelvényt, és így érkezett 30-án délután 3 óra 18 perckor a Nyugati pályaudvarra. Igaz, a forgalmat csaknem leállították a nagykanizsai vonalon: a szerelvény előtt és mögött 15 percnyire egy-egy biztosító mozdony haladt. Budapest a fogadás lázában égett. Aznap reggel tettek eleget a Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozatának: átkeresztelték a Hatvani utcát Kossuth Lajos utcára, és a táblákat azonnal ki is szegezték. Délután négy órakor indult meg a menet a pályaudvarról a Magyar Nemzeti Múzeum felé. A lovas-rendőrök mögött a Honvéd Menház öreg lakói gyalogoltak a nyolcvanhat esztendős Cserey Ignác ezredes vezetésével, majd a koszorús kocsik következtek. A gyászkocsi mellett - hiszen a katonák el voltak tiltva a részvételtől fővárosi és Pest megyei hajdúk alkották a sorfalat. A menet két oldalát az egyetemi hallgatókból szervezett Polgárőrség biztosította. A koporsó 5 óra után érkezett a múzeum előcsarnokába. A menet vége ekkor még a Nyugati pályaudvarnál volt. Kilencvenkét gyertya világította meg a fekete bakacsinnal behúzott falakat. Késő estig és 31-én egész nap tódult a közönség, hogy órák hosszat tartó várakozás után leróhassa kegyeletét. A koszorúkat teljesen szétszedték; mindenki el akart tenni emlékbe egy-két babérlevelet. Az újságok hirdetési oldaláit pedig ellepték a temetés napjára, április 1-jére való ajánlkozások: „Három utcai ablak a legszebb helyen, Erzsébet krt. 52. szám 1/2 emelet, kiadó". Április l-jén reggel 9 órakor kezdődött meg a nagy szertartás. Elfoglalták helyüket a polgárőrök és az öreg honvédek, gyülekezni kezdtek az előkelőségek: főrendek és főpapok Samassa egri érsek vezetésével - a hercegprímás nem jött el a képviselők Andrássy Tivadar gróf alelnök vezetésével - a képviselőház elnöke szintén nem jött el. És nem volt ott Wekerle Sándor kormányának egyetlen tagja sem. Tíz órakor Sárkány Sámuel evangélikus püspök imájával és beszédével kezdődött meg a szertartás, majd az országgyűlés nevében Jókai Mór mondott a kortársaktól sokat magasztalt szónoklatot. „Révpartot ért a gálya, világkörüli utat tett a kormányzóval!" - kezdte, hogy váratlan fordulattal a beszéd vége felé eljusson Deákon és Erzsébet királynén keresztül a király személyéhez. A temetésen elhangzott sok-sok szónoklat arról tanúskodik, hogy a túlzott pátosz elfedte az őszinte érzéseket. Joggal írta-Krúdy, hogy Kossuth a temetőben a beszédekben nem kapta meg a maga igazságát. Egyetlen gesztust tartott szívből jövőnek. „A budai dalárda Mért oly borús? gyászdala után már oszladozott volna a temető sokadalma, de ekkor a nyitott sír szélén fekvő koporsóhoz lépett Rákosi Viktor magyar író, és a koporsó mellett térdet hajtva, ajkával megérintette a deszkalapot. A temető sokadalma úgy érezte, hogy ez a csók volt az első őszinte néma cselekedet, amely Kossuth temetésén történt." De a varázs csak pillanatokig tartott. A tizennyolc kocsin kiszállított koszorúk minden egyes leveléért megindult a roham. Kossuth Lajos 151 évvel ezelőtt az ohioi parlament előtt elmondott beszédének kézirata került elő a napokban. Amerikai körútja során ugyanis számos beszédet tartott a demokráciáról, a demokratikus államról. Gondolatait, a népért a nép által, semmit a nép nélkül, Abraham Lincoln is átvette, és a gondolatokat ő tette világszerte ismertté. A kéziratot később Kossuth felajánlotta a helyi törvényhozásnak, így lehet, hogy csak most került elő újra a híres angol nyelvű beszéd. Kossuth nagy tiszteletnek örvend Ohio államban, a tervek szerint az állam parlamentjében hamarosan elhelyezik a magyar politikus szobrát. Hol sírjaink domborulnak..." Lajos fiára bízta, Ferencre pedig a szentgyörgymezői meggyfatermesztést és a gyárat. Termékeikkel Párizsban, Konstantinápolyban, Madridban, Szentpétervárott, Koppenhágában, Varsóban, Londonban, Hollandiában, Amerika több városában szerzett hírnevet Magyarországnak. * Németh Kálmán, Oltósy Pál dédunokája átadta a családi emlékekből dédnagyapja díszpolgárrá választásának kézzel írott jegyzőkönyvét, mely: „Felvétetett Szentgyörgymezőn .1893. évi június hó 1-én Hübler Antal bíró elnöklete alatt, Bedő József jegyző, dr. Berényi Gyula körorvos és még 14 városi képviselők jelenlétében tartott rendkívüli közgyűlésről. Elnök a közgyűlést megnyitván bejelenti, hogy a mai napra egybehívott rendkívüli közgyűlésnek egyetlen tárgya Oltósy Pál, városunk érdemekben gazdag polgárának díszpolgárrá való megválasztása. Ez után felhívta Bedő József jegyzőt, hogy tegye meg e tárgyban indítványát. Bedő József jegyző a következő indítványt tette a képviselő-testület előtt: Mélyen Tisztelt Képviselő Testület! Boldognak érzem magamat, hogy nekem jutott az a szerencse itt a város képviselete előtt elmondhatnom egy érdemekben megőszült polgártársunkról rövid vázlatokban azokat, a mik úgyszólván kötelességünké teszik, hogy öt évtizeden át itt szemünk előtt a közjó, az emberség javára folytatott működéséért hálánkat kifejezhetnénk és önzetlen munkásságáért ebben a kitüntetésben részesítsük, a melynél többet, nagyobbat nem nyújthatunk... Ez után felsorolta a vitézségéért kapott három kitüntetést, hogy a kis Szentgyörgymezőn alapított gyárában éveken át száz lakosnak biztosított kenyeret. Meggyfakészítményeivel kiszorította világpiacról Bécset és vele Ausztriát. Erdemei olyan nagyok, hogy ezek hazánk, sőt Európa határain is túl, egy más világrészen is utat törtek maguknak. Kivívták, megkövetelték, hogy elismerésben, kitüntetésben részesítessenek. Ezzel városunknak is megszerezte a dicsőséget. Evek hosszú során bírája, törvénybírája, közgyámja, erdésze, határbírája, adószedője volt e városnak, majd így folytatta: Csak vázlatosan bírtam Oltósy Pál érdemeit felsorolni, ámde önök őtet jobban ismeA TV. parcella kriptasorán - egy magasított töltésen - az első kripta nagyméretű műkőborítású, melyhez háromfokos betonlépcső vezet. Hátsó részén két méter magas murvavakolású téglafal áll, melyet befutott a borostyán. A fal középső része előtt magas, feketemárvány keresztes obeliszk. Előtte kovácsoltvas kereszt, e mellett jobbról-balról egy-egy kovácsoltvas rúdon lógó üvegezett mécsestartó. A kriptát, mely az Oltósy család tagjainak végső nyughelye, műkő alapon kovácsoltvas kerítés veszi körül. rik, mintsem hogy egész életrajzát elmondanom kellene. Ezek után indítványozom: méltóztassanak Oltósy Pál urat, a haza, a közügy és ipar fejlesztése terén szerzett érdemei méltánylásául e város örökös díszpolgárává megválasztani. A város képviselő-testülete Bedő József jegyző úr indítványát egyhangú lelkesedéssel magáévá teszi és Oltósy Pál urat szentgyörgymezői lakost és birtokost - az imént elhangzott indítványban felsorolt - érdemei méltánylásával Szent György mezőváros örökös díszpolgárává egyhangúlag megválasztottnak kinyilvánítja..." * 1894. augusztus 29-én hunyta le szemét. A koporsót a lakóházában végzet gyászszertartás után a szentgyörgymezői képviselő-testület tagjai vitték vállukon a temetőbe. 1948-ban Szentgyörgymezőn a Barkóczy Ferenc utca folytatását Oltósy Pál utcának nevezték el. * 1998. március 13-án a dédunoka Németh Kálmán, dédnagyapja egykori lakóházán, emléktáblán örökítette meg a 19. század világhírű szentgyörgymezői gyárosának emlékét. Bélay Iván Oltósy Pál Nagymartonban született 1817-ben, itt tanulta ki a faesztergályos szakmát. Eredeti neve Longecker Ferenc volt, hivatalosan 1882-ben magyarosította Oltósyra. 1836-ban telepedett le Esztergomban, majd hat év elteltével 1842-ben - megkezdte a meggyfa termesztését. Később feldolgozáshoz meggyfa- és szipkagyárat alapított, megvetve ezzel a magyarországi meggyfaipar alapját. Az év novemberében feleségül vette Kesselbauer Katalint. Három gyermekük született: Ferenc, Lajos és Paulin. 1845ben Szentgyörgymezőre költöztek, itt létesítette a szipkagyárat. A szabadságharc kitörésekor honvédnak állt be. 1848 szeptemberében, mint az Esztergomi Önkéntes Nemzetőrök főhadnagya vett részt a komáromi vár megszállásában és biztosításában a magyar ügy számára. Híres volt az a bravúrja, amikor Klapka tábornok Komáromból fontos, titkos levéllel Debrecenbe, Kossuth Lajoshoz küldte. Oltósy a levelet sétabotjába rejtette. Veszélyes útja Esztergomon át vezetett, drótostótnak öltözve beállított Szentgyörgymezőre. Felesége kétségbeesve rejtette el, hiszen a város császári katonákkal volt megszállva. Ha elfogják, menthetetlenül a halál fia. Sajnos, megérkezésekor szomszédja, egy Stipik nevű mesterember örömmel kiáltotta: „Der Longecker ist zu haus!" (Magyarul: Longecker itthon van!) Rövidesen száz osztrák katona vette körül a házat. Kutattak, felforgattak mindent, vallatták Oltósynét, de nem találták meg férjét, mert ő az emésztőgödörben rejtőzködött. Ezután tovább folytatta útját. Cegléden szintén menekülnie kellett: egy szekérre rakott takarmány közé bújt. Debrecenben pedig osztrák kémnek nézték, ezért többször megverték. Rengeteg viszontagság után végre átadhatta a levelet Kossuthnak. E tettéért századossá léptették elő. E küldetése után visszatért Komáromba, de a vár ostrománál olyan súlyosan sérült meg a lábán, hogy elbocsátották a hadsereg kötelékéből. A csatákban tanúsított vitéz helytállásáért három kitüntetésben is részesült. 1849 nyarától egy komáromi kórház parancsnokává nevezték ki. Itt szolgált a vár feladásáig. A szabadságharc bukása után a Bach-korszakban sok-sok üldöztetést szenvedett. Hat hétig vizsgálati fogságban is volt, de barátai segítségével sikerült kiszabadulnia. 1850 után újult erővel fogott a meggyfa termesztéséhez és pár év után virágzóvá tette üzletét. 1880-ban Bécsben export-raktárt és gyárat létesített, melynek vezetését