Esztergom és Vidéke, 2003
2003-08-14 / 31-32. szám
6 Esztergom és Vidéke 2003. augusztus 14. - András, Ón nem született esztergomi, én viszont igen. Itt is nőttem fel, s közel húsz éve, amikor elköltöztem a városból, nagy örömömre az éppen akkor Esztergomról megjelent első albumával keltem útra. Ha éppen honvágyam van, azt leveszem a könyvespolcról és a képeket nézegetve újra itthon érezem magam. Az otthont egy olyan személy adja vissza részemre a fotókon, majd a képekhez társuló és felvillanó emlékekben, emlékképekben, aki valójában nem esztergomi. Hogyan került a városba ? - Már évtizedek óta lakom Esztergomban és Budapestről, az egyetemről kerültem ide. Egyébként pedig, mert tetszett a város és a környék, gondoltam az itteni letelepedésre és megállapodásra, hogy végre nekem is legyen egy helyem, ahonnan elmegyek és ahová visszatérek úgy, mintha az a szülővárosom lenne. Én ugyanis Bajorországban, Pockingban, egy lágerben születtem, tehát nem létezik szülőhelyem. Ez számomra fájó igazság, de tény és el kell fogadnom. Vigasztal egy idézet, amely így hangzik: „Mert az igazság állandó és változatlan; mint a természet nagy törvényei. De te, az ember, aki hiszel az igazságban és megvallod azt, nem vagy állandó, sem változatlan ... Hirdesd az igazságot, de nem árt, ha néha mosolyogsz közben." - Tudom, hogy többféle végzettsége van: vegyésztechnikusi, kertépítészeti és fotós, mégis melyik szakma áll szívéhez a legközelebb ? - A Kertészeti Egyetemen tanultak, ahol kertművészeti-tájépítész szakon végeztem, így kerttervező, kertépítész- és tájrendező mérnök vagyok, de a kertművészetet is művelem. Amikor elkezdtem fotózni, ösztöndíjakkal bejártam a francia, az itáliai és az angol kerteket és ezekből hatalmas anyagot fényképeztem le. De már úgy mentem ki a helyszínekre, hogy az alaprajzokat, terveket, részletterveket, lépcsőmegoldásokat, tavakat, vízi-játékokat ismertem. Tehát amikor fotósként dolgoztam, akkor ezek a témák bennem éltek és így születtek meg a kertekkel kapcsolatos fotóim. Az, hogy hol fotózom, hol kertet tervezek nekem természetes dolog, s mindig azt csinálom, amihez éppen kedvem van. - A fotózás szempontjából mit jelent számára a kert? - Rengeteg fotóm úgy készült, hogy a kertben lányok vannak vagy kisfiú meztelenül. A kertet fotó szempontjából úgy fogom fel, mint az Édent vagy a Paradicsomot. Tehát egy ősállapotot és azon belül az embert, amikor még természetes volt a meztelensége vagy úgy, mint ahogy most vannak a kis pigmeusok az őserdőben, tehát azt a fajta meztelenséget szeretem, amely nem kiszolgáltat és feszélyezetté tesz, hanem azt, amely a legtermészetesebb. Ilyen pl. Bosch Örömök kertje, ahol a legvadabb huncutságok vannak, s ha belegondolunk, a legvadabb pornó valahol, de mégis álművészet kategóriájába tartozik. És ahogy nézzük, azt hiszem senkinek sem az forog a fejében, hogy milyen pajzán dolgokat lát, hanem hogy ténylegesen ebben a kertben az örömről és a boldogságról van szó. A lényeg, hogy a látvány elsősorban a szívet és aztán az érzékeket érintse meg. Egyébként biztos, hogy kertben, erdőben egész más szerelmeskedni, mint egy rideg lakásban, bár természetesen ott is meg lehet teremteni a szívet is melengető, bizsergető körülményeket. Ebből kiindulva, amikor a művészek festményt vagy fotót készítettek nem véletlenül vitték ki a természetbe a mezítelen nőt vagy férfit. De ezek a jelenetek láthatóak már a gótikus festészetben is, ahol a háttérben gyönyörű tájakat ábrázolnak, vagy mondjuk Dürernél az Adám és Éva a Paradicsomban című alkotásán. Tehát a kert a lényegi eleme az ember boldogságának, tevékenységének a legboldogabb színtere. Ilyen szempontból a rómaiak éltek nagyon okosan, mert a legkisebb házban is volt egy átrium, ami az éggel kapcsolódott. S valójában ettől oly misztikus minden kert, mert látom és érzem magam felett a végteKertek szerelmese Balla András fotóművésszel és kertépítésszel a Széchenyi téren lévő otthonában beszélgettünk elsősorban a kertek iránti szeretetéről, azok tervezéséről és megépítéséről, mert fotósként már több riport megjelent róla, de mint kert- és tájrendező még nem igen nyilatkozott. A több ezer kerti felvételből, amelyet készített, voltak bemutatói Párizs, Róma New York, Helsinki, Bamberg és Budapest galériáiban és jelent meg könyve is e témában, valamint az általa választott városról, Esztergomról már két albuma is napvilágot látott, de mint mondta, még egy kellene, mert sok a változás. len magasságot: az eget madaraival, csillagaival, esőjével, havával együtt... - Mikor kezdett el aktfotókat készíteni ? - Nagyon későn kezdtem el aktot fényképezni. Olyan 45 éves koromban, azért mert addig inkább megtanultam megrajzolni. Jártam művészeti táborokba és a tanulmányok során arra törekedtem, hogy megismerjem a természetes mozdulatokat. Aztán gyorsan belevágtam és évek múltán abba is hagytam, mert ami bennem volt e téren, azt megvalósítottam. - Nyilvánvaló, hogy mint kertészeti szakember sok növényt ismer, milyen növényekkel szeret dolgozni és melyik virág a kedvence? - Gyerekkoromat a szarvasi arborétumban töltöttem, ahol botanikus és kertészmérnök édesapám volt az igazgató, s már kiskölyökként együtt szedtem vele a gombákat, a somot vagy a csipkebogyót. Gyönyörű emlékek ezek nekem. Egyébként az erdőben a tölgy, bükk, gyertyánfákat és a feketefenyőt szeretem és imádom a cserjéket: a vadrózsát, a galagonyát, a kökényt, de jól ismerem a madarakat és az állatokat is. Mindezek nélkül nem is tudnék élni. Elárulom, hogy a legeslegkedvesebb növényem a gyöngyvirág és az olyan lányokat is szeretem, akik hasonlítanak a gyöngyvirághoz, kis fehérek, tiszták és szerények. A gyöngyvirág nekem a lélek. Ugyanígy, amikor virágoznak a meggyfák vagy a mandulák, az olyan számomra, mintha menyasszonyok csoportos esküvőre készülnének. De megcsodálom, ha őshelyükön látom a 35-40 méter magas fikuszt vagy a 25 méteres kaktuszokat, azonban a kedvenc növényeim, amelyek itthon vannak az országban, a Pilisben, az ártereken, a füzesekben és a nyárasokban. -Melyik nép volt az, amelyik valójában elkezdte a kertet művészi szinten megtervezni ? - Európában a görögök kezdték és a színházakat körülvették hatalmas olaj faligetekkel. Egyébként Görögországban gyep gyakorlatilag nincs, másképp oldják meg a talajszinti növényzetet. Aztán Róma, majd Itália vette át a kezdeményezést, és a hercegségek nagyon adtak arra, hogy gyönyörű parkokkal vegyék körül magukat. De az igazi, a mi mostani európai kertművészetünk a római korból ered, mert akiknek Rómától messzebb voltak villáik, nyaralóik, azoknak voltak belsőés külső kertjeik és általában olyan helyre építették, ahol víz volt a közelben és így vízi-játékokat tudtak beindítani. Egy érdekesség: voltam a Villa Adrianaban, Hadrianus császár kertjében, Tivoliban, s teljes pompájában ékeskedett a hatalmas park. Ugyanis a római kori és az itáliai kertekben sok az épített rész, ezért volt könnyű például a Villa Adrianát is rekonsturálni, mert álltak az oszlopsorok, a szobrok, az épületek, a vízmedencék, a halastavak és a falfestmények is mutatták valósághűen a kertet és környezetét. Aztán szintén Tivoliban a Villa d' Esteben megépítették a reneszánsz csodát, ami az Aniene folyó odavezetésével történt és 30-40 méteres magasságkülönbségek működtetik a vízeséseket, szökőkutakat, medencéket, forrásokat. Van olyan, hogy „száz kút galériája", tehát száz falikútból csobog egyszerre a víz. Fantasztikus vízi-játékok vannak és ezen kívül csodálatos a növényzet. Ez a sok víz öt-hat fokkal lehűti a környezetet és a sok növény is tartja a párát, így rendkívül kellemes a klíma. - Nálunk melyik kertművészet volt inkább az uralkodó? - A városok és a kolostorok építésével fellendült a kertépítés, megjelent a reneszánsz kert is (Kismarton vagy például az esztergomi érseki függőkert), de inkább a barokk stílus terjedt el (Fertőd), ami később kombinálódott az angol tájképi kertekkel úgy, hogy a ház körül inkább architektonikus lett a kert. Nálunk ezt a stílust az arborétumok létesítése honosította meg. A legelső tájképi kert Tóvárosban (Tata) épült 1783-ban tavakkal, grottókkal. Egyébként 1256-ból való a pannonhalmi díszkert leírása, első utalásként kertművészetünkre. Miután ezek a kertek tényleg tüneményesek voltak, talán ide illik egy idézet: „A dolgok nem csak önmagukban vannak: perspektívájuk is van. Ezért soha ne mondjad egy tüneményről: 'ilyen vagy olyan' - csak ezt mondjad: „ebből és ebből a távlatból ilyennek látszik." - Miben különbözik a füvészkert az arborétumtól ? - Az első „füves" kertek a kolostorokban és a várakban a környéken található gyógyfüveket és fűszernövényeket gyűjtötték össze, és a kertészek megpróbálták honosítani más földrészekről is ezeket a növényeket. Az egyik cél az volt, hogy ostrom vagy más jellegű elzártság esetén is rendelkezésre álljanak, mint patikaszerek, s „fűszerszámok", a másik, hogy az alkoholos csodaszerekhez legyen elég ízesítő és hatóanyag. A füvészkert a későbbiekben a lágyszárú növények bemutatóhelye lett egyetemek mellett oktatási céllal, s cserje, fa csak annyi volt, amennyi nélkülözhetetlen néhány fűféle, gomba, stb. bemutatására, mert növénytársulásban élnek. Ilyen pl. a gyöngyvirágos tölgyes erdő. Mikor már a főcél a dendrológia, növények, azaz a cserjék s fák „arbor" bemutatása, arborétumról beszélünk. Az első arborétumok 1309-ben Solernoban, 1333ban Velencében létesültek. Nálunk leghíresebb az elsőkből a XVII. sz.-ból való pozsonyi érsekkert volt. A botanikus kertben egyenrangú a fű és a fa, de ezek a fogalmak ma már sajnos eléggé keverednek. Vannak specilitások, a Jeli Arborétum pl. rododendronjairól híres. - Mikor lehet jó kertet tervezni ? - Akkor, ha az építésszel együtt dolgozik a kerttervező, tehát az épület helyét is az építésszel együtt döntik el. Régen úgy volt, hogy egyszerre tervezték meg a palotákat a kertekkel. Ma viszont ha már elkészült az épület, akkor tervezik hozzá a kertet. Sok esetben már nem is lehet, mert a jó térképzés lehetetlen. Ugyanis, ha például a telek közepébe rakják a házat, akkor már tönkre van téve minden szempontból az egész telek. Valójában a kert megtervezése is alkotás, a semmiből a valami létrehozása. Erre a fogalomra ekként válaszol híres írónk: „Mert nem biztos, hogy használsz magadnak is, hazádnak és az emberiségnek, mikor alkotsz valamit; isteni kegyelem kell ehhez ... Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és igazat; fontosabb, hogy megismerjed." - Beszéljünk másról! Művészként mi a véleménye a remekműről, illetve egyáltalán mit nevezünk remekműnek? - Maga a szó számomra nagyon elcsépelt és lejáratott lett, mert ma már mindenre mondják. Számomra a remekmű az, ami nincs kikiáltva annak, de én ott, abban a pillanatban azt érzem, hogy megérintett a csoda és akkor elnémulok, és valami borzongás átfut rajtam. Remekműnek érezhetsz egy fülemüle-dalt is - egy adott környezetben. Volt idő, amikor azon törtem a fejem, hogy ha a delfinek olyan értelmesek, akkor hogy vannak meg művészet nélkül? Gondolom, hogy ha nagyon szépet látnak, elviszik a többit is megmutatni nekik. Vagy láttam sirályokat több száz méter mély szakadéknál és már vagy negyvenedszer jöttek vissza és vajon miért? Aztán rájöttem, hogy játszanak és élvezik, hogy milyen variációkat lehet bukni a mélység felett. Azt hiszem, hogy a játékosság és a szép iránti vágy minden élőlényben megvan. Mondanék a fenti fejtegetésemhez egy ide illő idézetet „...Tündéri nélkül csak 'nagy' vagy 'tökéletes' művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a 'csak álom' is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni, az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el." - Sok országban megfordult, sokféle népet megismert: szokásokat, ételeket, kultúrákat. Milyen érzés volt közöttük magyarnak lenni? - Én büszkén élem meg magyarságomat. És azt sem titkolom, örömömre szolgál, hogy bennem a keleti lélek jobban megmaradt. Nagy tisztelettel adózom a sámánoknak, a táltosoknak, mert több ezer éves tudás és tapasztalat letéteményesei ők, s talán-talán megmenthetik ezt az értékvesztett, értékvesztő világot. Az egyik francia barátom azt mondta, „ahogy téged elnézlek, ti tényleg a hunoktól származtok." Kérdezem, hogy hogy a hunoktól? O a nagy hunbirodalomra gondolt, ami még Kínát is birtokolta; látott a hun emberekről rajzokat és úgy találja, hasonlítok rájuk: kicsit ferde a szemem és ahogy mosolygok is keleties. Hazánk nevét csaknem minden nyugati nép hun, hon szótaggal kezdi. Gondoljunk már bele, vajon miért? Székelyföldön egyértelmű a tudat, hogy ők a visszavonuló hunok ottmaradt utódai. - Hová utazna még el szívesen ? - Már nem nagyon akarok se Amerikába, se Japánba, se Ausztráliába menni, viszont nagyon érdekel Mongólia, Olaszország, Görögország, Spanyolország és - bár én nem hívom külföldnek, de most mégis ide kell soroljam - a Székelyföld, a határontúli magyarlakta területek. Azok nekem mindig az otthont jelentik. Oda visszajárok, mert az édesapám székely ember volt, az édesanyám a bácskai területen született, Zomborban, én pedig Bajorországban. Azért választottam magamnak Esztergomot, hogy legyen már valami fix pont nekem is az életemben. És ha István királynak jó volt, meg az őseinknek ez a vidék, akkor nekem is megfelel. Nem véletlenül választották, és úgy hiszem, hogy jól választottak, mert itt minden megvan, ami kell. Pontosabban: ami nekem kell - rét, erdő, hegy, ősi vár, legelő, vizek, folyók, szigetek, madarak... Azt hiszem, ez Magyarország egyik legjobb helye, ez a hely egy csoda! Ezt azért merem így kijelenteni, mert a világot eléggé bejártam, tehát van mihez mérjem. Amikor itt járt a Dalai láma, Dobogókőre vágyott, azt mondotta, ez a Földnek a szívcsakrája, és nem véletlenül hívják Dobogókőnek, hanem azért, mert ott dobog a föld szíve. Ezt ők keleten nagyon jól tudják. Tehát a láma még megerősítette, hogy jól választottam, amikor Esztergomot választottam. Javaslom, zárjuk beszélgetésünket az eddig is már többször idézett írónk szép gondolataival: „...A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri " K. M. Tisztelt olvasóink! Balla András fotóművész és szerkesztőségünk játékra invitálja Önöket. A fenti riportban idézetek olvashatók egyik híres írónktól. A kérdés: ki ez az író? A nyeremény egy fotó, amelyet a művész ajánlott fel a megfejtőnek. Amennyiben kitalálták az író nevét, kérjük azt postai levelezőlapra írni és eljuttatni szerkesztőségünk címére 2003. szeptember 15-éig. Ezt követően sorsolást tartunk, ahol az elsőként kihúzott név viselője Balla Andrástól személyesen átveheti a felajánlott fotót.