Esztergom és Vidéke, 2003

2003-06-26 / 25. szám

2003. augusztus 14. Esztergom és Vidéke 3 Június 22-én Falunapot ren­deztek Kéménden, melyre meghí­vót kapott az Esztergomi Városi Néptánccsoport is. A rendezvény „bevezetőjeként" Urnapi körme­netet rendeztek, melyen a meghí­vott táncosok népviseletükben pompáztak. A körmenetet és a misét meg­tisztelte jelenlétével Csáky Pál, Szlovákia miniszterelnök-helyet­tese is. (d.) Mádl Ferenc köztársasági elnök levele a Szent István-díj Alapítvány Kuratóriumához Tisztelt Kuratórium! Valahány díj, annyi megméretés. A nemes, jó szándékból alapított elismerés ugyanis, azon túl, hogy tetteket, életpályákat, elhivatottságokat állít a közvéle­mény figyelmének középpontjába, az adott közösség számára mércét is jelent. Minden komoly elismerés döntő odaítélése: kö­zösségi önvizsgálat is egyúttal. Mert arra késztet, hogy valamely értékek meglétét, hőfokát, társadalom-átjáró erejét, vagy éppen egyediségét megmutassa. A Szent István-díj Alapítvány nagyszerű feladatra vállalko­zott. Civil kezdeményezésként, egy szűkebb közösség, Eszter­gom városának szellemi erőteréből a határokon átívelő együvé tartozás lelkiismeretévé kíván lenni. Láttatni akarja azokat, akik a határainkon túl élő magyarság sorsáért cselekszenek. Méltó, hogy egy ilyen díj államalapító királyunk, Szent István nevet viseli. Őszinte szívvel kívánom, hogy a kiválasztás, az odaítélés min­dig méltó és erőt próbáló gesztus legyen! Hiszen ez azt jelenthe­ti, hogy mind számosabban vannak a kárpát-medencei magyar­ság összetartozásának kifejezői és tevékeny munkásai. Budapest, 2003. május 12. Őszinte nagyrabecsüléssel: Mádl Ferenc A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet módosításáról A lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendelet mostani mó­dosítása elsősorban a költségvetés és a bankok közötti pénzügyi kapcsola­tot érinti. Az infláció csökkenésével, a hitelezési intézményrendszer kiala­kulását követően mérséklődő banki költségekkel arányosan csökken a jel­záloghitelek állami támogatásának jelenlegi mértéke. Csökken, de to­vábbra is igen jelentős marad. Az állam a reálisnak tekinthe­tő piaci kamat mintegy felét vál­lalja át a hitelfelvevőktől. A jelzáloghitel kamattámoga­tása használt lakásnál 6%, új la­kásnál 7% lesz, a kiegészítő ka­mattámogatású hitelnél pedig a változatlan szabály szerint ma­rad az 5%. A bankok tisztes üzleti nyere­ség mellett továbbra is a jelenle­gi feltételek mellett fogják tudni folyósítani kedvezményes hitele­iket. A most meghozott döntések semmilyen módon nem érintik kedvezőtlenül az önmaguk és családjuk számára önálló ott­hont teremteni akarókat. Sőt, számukra néhány változás to­vábbi segítséget fog nyújtani ter­veik megvalósításához: Az állam továbbra is 20 évig biztosít kamattámogatást a ked­vezményes lakáshitelekhez. Eddig csak az öt évig állandó kamatozású jelzáloghiteleknél volt előírás, hogy az ügyfelet ter­helő valamennyi költség-kamat és egyéb költség - együttes mér­téke nem haladhatja meg a 6%-ot. Mostantól a korlátozás valamennyi hitelre kiterjed. Az ügyfelet terhelő kamat és egyéb költségek együttes mértéke a jö­vőben nem haladhatja meg: - Az 5 éves állandó kamatozá­sú és a rövidebb futamidejű jel­záloglevéllel finanszírozott hite­leknél: új lakásnál az 5, használt lakásnál a 6%-ot; - A kiegészítő kamattámoga­tású hiteleknél a 6%-ot; - A kiegészítő kamattámoga­tású hiteleknél a legmagasabb összeg a mai 10 millió forintról 15 millióra emelkedik. Jelenleg csak egy alkalommal van lehetőség a felvételére, a jö­vőben ez a hitel is többször felve­hetővé válik, természetesen az előző kölcsön összegének rende­zését követően. Az egyidejűleg lakásépítési kedvezményt is igénybevevők, vagyis a gyermekes vagy gyer­meket vállalni akaró házaspárok esetében továbbra is megmarad a 80%-os állami garanciaválla­lás. A támogatott hitellel épített vagy vásárolt lakások bővítésé­hez a 15 milliós keret kimeríté­séig további támogatott kölcsön vehető igénybe. A jelzáloglevéllel finanszíro­zott hitel felvétele a jövőben a te­tő cseréjéhez és felújításához is felvehető (a kevésbé fontos villa­mos berendezések cseréje he­lyett). A hitelintézet hibájából jogo­sulatlanul felvett állami támoga­tást az adóhatóság a hitelintéze­ten hajtja be. Ugyanakkor van néhány olyan, a társadalom igazságér­zetét bántó eleme a jelenlegi rendszernek, amely módosításra szorult. Ezek a módosítások azt szolgálják, hogy a támogatások, kedvezmények azoknak segítse­nek, akiknek erre valóban szük­ségük van és megszűnjenek a ma meglévő visszaélési lehetőségek. Ma az állam irreálisan magas összeggel támogatja a magas jö­vedelműeket. Egy 60 millió fo­rintos luxuslakáshoz felvett 30 millió forintos hitel havi törlesz­tő részletéhez jelenleg 172 ezer forinttal járul hozzá a költségve­tés. (Egy bruttó 315 ezer forin­tos havi fizetés nettó összegé­vel.) Ez közel hétszerese annak, amit egy lakással nem rendelke­ző állampolgár ma az átlagosan 4,5 milliós jelzáloghiteléhez, ha­vi 26 ezer forint támogatás for­májában kap. így bár lehet, hogy a 15 milliónál nagyobb hitelt fel­vevők aránya mindössze 2-5% között mozog, az általuk igény­bevett támogatás összege alap­ján arányuk ennél jóval maga­sabb. Annak érdekében, hogy az adófizetők pénzéből az állam csak a valóban indokolt lakásigé­nyekhez nyújthasson támoga­tást, a jelzáloglevéllel finanszíro­zott hitelek felső határa a jelen­legi 30 millió forintról 15 millió­ra csökken. Ez a hitelösszeg öt­ven százalékos önrészesedés mellett egy mintegy 30 millió fo­rintos lakás megszerzését teszi lehetővé, ami a mai lakásárak mellett egy nagyobb család ese­tében is megfelelő méretű és színvonalú otthont biztosít. Új lakás vásárlása esetén a jelzáloghitel és a kiegészítő ka­mattámogatású hitel egyaránt felvehető, egymással kombinál­ható, de együttes összegük nem haladhatja meg a 15 millió Ft-ot. (Nem lehet a különböző címen járó kedvezményes hiteleket „halmozni".) A jövőben nem lesz lehetőség arra, hogy valaki egyidejűleg több lakás megvásárlásához ve­gyen igénybe államilag támoga­tott hitelt, s így befektetési célú lakásvásárlását is a közpénzek­ből finanszírozhassa. Az új sza­bályok szerint a lakásba együtt költözőknek egyidejűleg csak egy támogatott hitele lehet. Ez alól kivételt csak az jelent, ami­kor a szülő illetve nagyszülő nagykorú gyermeke, unokája la­kásvásárlásánál nem tulajdonos adóstársként vett vagy vesz fel hitelt. Mindez nem fogja akadá­lyozni a már meglévő lakások cseréjét, a lakás mobilitást, hi­szen az előző lakás értékesítésé­vel az azon szereplő hitel is tör­lesztésre kerül, így semmi aka­dálya az újabb támogatott hitel felvételének. A családon belüli fiktív lakás­vásárlásokhoz a jövőben nem le­het kedvezményes hitelt felven­ni, mivel a rendelet kimondja, hogy használt lakás vásárlása esetén a vevő és az eladó között nem lehet közvetlen hozzátarto­zói kapcsolat. A rendelet rendelkezéseit a hatálybalépést követően benyúj­tott kölcsönkérelmekre kell al­kalmazni. (MeHlOtthonteremtés) A Kati Fotó Fuji Szalon születésnapi vigaszsága (álo) Pünkösd hetében a Széchenyi téren rendezte meg népszerű szü­letésnapi ünnepségét az ismert vállalkozás. Dr. Varsányiné Juhász Ka­talin cégtulajdonos hatalmas, többemeletes marcipános tortával és ked­ves szavakkal köszöntötte a többszáz érdeklődőt. A részvételi jegyek alapján tárgyjutalom-sorsolás volt, majd az érdeklődők tortaszeletet is kaptak. Elsősorban a gyerekeknek szerzett örömet két napon keresztül a felállított légvár. A Fuji fényképezőgépet Wölfingerné Nagy Gabriella nyerte, mások értékes tárgynyereményt és ajándékcsomagot vihettek haza. A 12. születésnapi fleszta az üzletben a vásárlók részére tovább folytatódik. A kidolgozásra beadott filmek után a résztvevők bónuszpontokat kapnak, majd ennek alapján értékes fotócikk-ajándék­ban részesülnek. Ugyancsak ajándékozásra számíthatnak azok is, akik digitális hordozókról kérnek képet. Mindezek a versenyfeltételek a Fuji Szalonban, a Kossuth Lajos utca elején hozzáférhetők. Érdemes tehát kihasználni a Kati Fotó nyári ajánlatát. S aj tókö zlemény A Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára nyílt pályázatot hirdetett a cigány kisebbségi önkormányzatok által fenn­tartott vagy önállóan bejegyzett, kulturális tevékenységet folytató roma szervezetek és roma művészek támogatására. A kormányzati programnak megfelelően a Roma Kulturális Alap terhére kiírt pályázat célja roma egyesületek, közhasznú kulturális szervezetek te­vékenységének, működésének támogatása és roma képzőművészek, zene­művészek, írók, költők, színművészek, táncművészek alkotói támogatása. A pályázaton azok vehetnek részt, akik jelentős szerepet vállalnak a roma kul­túra értékeinek, hagyományainak megőrzésében, közvetítésében. A pályázatok benyújtási határideje: 2003. július 16. Az elbírálás várható ideje: 2003. augusztus 15. A pályázatot 1 példányban a szükséges mellékle­tekkel együtt a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Irodájába kell el­juttatni (1091 Budapest, Üllői út 47-49.). Pályázati adatlap beszerezhető: - személyesen a Miniszterelnöki Hivatal Romaügyi Hivatalában (1053 Budapest, Magyar u. 36.) és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány Irodájában (1091 Budapest, Üllői u. 47-49., tel: 455-9030, fax: 455-9038); - felbélyegzett válaszboríték ellenében a Közalapítványi Iroda az adatla­pot postán elküldi a pályázónak, de a Közalapítvány honlapjáról (www.maci­ka.hu), valamint a kormányzati roma portálról (www.romaweb.hu) is letölt­hető. A szervezeteknek szóló pályázat keretösszege 115 045 000 Ft, a magán­személyeké 49 305 000 Ft. (MeH Sajtóiroda) Búcsú Tanítónktól! Köszönő szavakkal, mosollyal, virágokkal köszöntjük a pedagó­gusnapon tanítóinkat, tanárainkat. Most szomorúan, némán fejet hajtva tesszük le - nagyon sokan csak távolról, gondolatban - hálánk jeléül virágainkat szeretettel és tisztelettel Mezei Mihály, Misi bácsi ravatalához. Elment egy nagy generáció képviselője, talán az utolsó igazi néptanító. Aki ugyanaz­zal a szeretettel oktatta, készítette fel felvételire a jeles tanulókat, mint ahogy józan logikával magyarázta a gyengébbeknek a mate­matika összefüggéseit és ismertette meg a fizikai jelenségeket. Ki­váló felkészültsége, következetessége elméleti és gyakorlati tudása alapján nemcsak „középiskolás fokon" taníthatott volna, de akkor ki oktatta volna azt a sok száz, sok ezer szentgyörgymezői iskolást? Az iskolai és az azon túli tanítások, korrepetálások révén számtalan orvosi diploma, tanári és mérnöki oklevél, szakmunkás bizonyít­vány dicséri pedagógusi munkáját. Tanítói munkásságának évtizedeiben az ilyep hittel élő, példa­mutató életű emberek számára nem kedveztek a körülmények. Ki­vételes volt, hogy nyilvánosan elismerjék munkájukat. Egy ilyen ritka alkalommal fogalmazta meg Misi bácsi pedagógiai hitvallását, a „tevékeny szeretetet". Ebben adta át számunkra tudását a tábla előtt, emberségét az önzetlen támogatásban az élet minden terüle­tén és hitét, amint a napköziben ebéd előtt nem hivalkodóan, de nem is titkolva keresztet vetett. Viselkedése, elhivatottsága, munkája, élete példamutató minden pedagógus és valamennyiünk számára. Köszönjük Misi bácsi, nyugodjál békében! E. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom