Esztergom és Vidéke, 2003

2003-05-22 / 20. szám

2003. augusztus 14. Esztergom és Vidéke 125 LSTERX3RANTIM EURORÉGIÓ Kéménd és az Unió Szlovákiában két napon keresztül, május 16-án és 17-án tartották az európai uniós választásokat. Országos átlagban a szavazásra jogosultak több mint ötven százaléka vett részt a voksoláson és több mint kilencven százalékuk „igennel" szavazott. (Különösen a déli, magyarok lakta területeken volt kimagasló a részvételi arány.) A szavazás befejezése után néhány perccel kerestük fel hivatalában a népművészetéről, táncairól és kiváló boráról ismert 1600 lakosú község, Kéménd polgármesterét, Benefi Lászlót. Kedvesen, szívélyes vendégszeretettel fogad: - Községünkben 55 százalékos volt a részvételi arány, ez magasabb, mint az országos átlag, de jöhettek volna többen is szavazni. Viszont a gazdasági nehézségek miatt nálunk sokan még szombaton, sőt vasárnap is dolgoznak. - Ön, mint a harmadik ciklusban megválasztott polgármester, mit vár az európai uniós csatlakozástól? - Nekünk, szlovákiai magyaroknak ez az egyedül elfogadható megoldás. A trianoni határok, melyek több mint nyolcvan évig elválasztottak minket az anyaországtól, most egyszer, és mindenkorra le fognak dőlni. Reméljük, hogy a sovinizmus és a gyűlölködés is eltűnik a szlovák és a magyar nép kapcsolatából. Immáron tagjai vagyunk mi kéméndiek is az Ister-Granum Határ Menti Kisrégiónak, ennek eredményeképpen egyre több közös kulturális, idegenforgalmi rendezvényt tartunk majd a magyarországi testvértelepülésekkel, így főleg Esztergommal is! A polgármester búcsúzóul finom, aromás „iszomfalvi" borral kínál, és bíztat minket, hogy minél gyakrabban látogassunk el a vendégszerető Kéméndre. Kilátogattunk a híres-neves pincesorra, Iszomfalvára is. Kevesen vannak kint, a többség dolgozik valahol. Fiatalokkal találkozunk. Ok nem mentek el szavazni és - bevallják - nem sok jót várnak az Európai Uniótól. - Lehet, hogy még nagyobb lesz a munkanélküliség és magasabbak az árak - mondják. No, de hagyjuk a politikát. Meghívást kaptunk ugyanis! Május 24-én, szombaton délután 2 órakor majális lesz Iszomfalván, esztergomi és kéméndi néptáncosok részvételével, melyre a rendezők minden esztergomi érdeklődőt szeretettel várnak! Dezső László Olvasói levél Tisztelt Szerkesztőség! Az Esztergom és Vidéke múlt heti számában olvastam egy cikket, amely felkeltette figyelmem. Az Ünnepi csendháborítás c. rövid írás, mondhatom úgy is, a szívemből szólt. Pár évvel ezelőtt magam is kifogást emeltem az éjszakai rendezvények hangereje ellen, mi több, aláírásgyűjtést is kezdeményeztem ebben az ügyben. Őszintén szólva rettegek a nyári hétvégéktől, amikor valamely rendezvény ígérkezik, ugyanis a Kis-Duna sétányon lakom, és sok keserves éjszakát végigszenvedtem már, amikor becsukott ajtók, ablakok és lehúzott redőnyök mellett sem jött szememre álom a hangos zeneszó miatt. A zenét minősíteni nem az én dolgom, mindenkinek más az ízlése, az, hogy nekem éppen nem tetszik, az magánügy. (Persze egy Bach kantátát vagy Chopin zongoraversenyt vagy a régi Illés-számokat sem élvezném kimondottan, ha azokat éjszakai pihenésem helyett játszanák kéretlenül a fülembe...) Ami nem magánügy, az a hangerő, amely esztergomi lakosok százainak éjszakai nyugalmát zavarja meg balzsamos nyári éjszakákon. Mit lehet tenni? Rendezvények legyenek, persze hogy legyenek. Esetleg ha életbe léphetne egy olyan városi rendelet, mely szerint este tíz óra után lakott területen bármilyen jellegű hangoskodás szabálysértésnek minősül, jobban járnánk. De tudom, hogy csak álmodozom. Álmodozom, miközben félek a Fesztergom, a Pünkösdi Vásár és még ki tudja milyen elkövetkező rendezvényektől. Pedig, vérbeli esztergomi lévén, szeretem, ha pezseg az élet a városban. Csak ne este tíz után. És ne olyan hangosan, hogy az is kénytelen legyen elviselni, akinek a legkisebb affinitása sincs a műfajhoz, mellesleg pedig aludni szeretne, mert mondjuk fáradt, vagy beteg, vagy túl fiatal vagy túl öreg, vagy másnap pihenten szeretné végezni a munkáját. V.E. ,Megfogyva bár...' A Táti Polgári Kör szeretettel hív minden kedves érdeklődőt június 2-án, hétfőn este 6 órára a táti Kultúrházba, ahol dr. Téglássy Imre, az Alfa-, Magzat*, Csecsemő-, Gyermek és Családvédelem Szövetség főtitkára „Él-e nemzet e hazán?" címmel tart előadást. A háromszáz esztendős zászlóbontás Ezerhétszázháromban piros pünkösd napja május 21-ére esett. Ekkor bontotta ki Esze Tamás és Kiss Albert a hegyaljai Tarpa, Vári és Beregszász piacán az alig 27 éves II. Rákóczi Ferenc „Cum Deo pro patria et libertate " feliratú százlaját. Furcsán ellentmondásos előzményei voltak ennek a sorsdöntő lépésnek. Amikor 1686-ban az esztergomi és a budai vár sokáig ostromolt falairól lehanyatlottak a félholdas-lófarkas lobogók, az iszlám fölötti diadalmát Magyarország szívében ünnepelte a nyugati keresztény világ, ugyanakkor tűzette ki a költő-hadvezér Zrínyi Miklós unokahúga, Thököly Imre neje: Zrínyi Ilona a munkácsi vár ormára a kurucok szabadságharcátjelképező tűzpiros drapériát. A sasfészek védelmét maga irányította és mindig mellette tartózkodott fia, a 12 éves „Rákóczi Ferkó", akinek gyermeki lelkébe kitörölhetetlenül belevésődtek ezek a hősi pillanatok. Vagyis, amíg az ország nyugati fele együtt örvendezett a császáriakkal, addig a keleti része felkelt ellene. A megosztottság akkor sem volt egyszerű. Az ország északkeleti csücske, az akkori „viharsarok" lett az elbocsátott végvári vitézek, a Balassi Bálint megénekelte harcosok és a hozzájuk csapódó szegénylegények gyülekező helye, a hegyaljai talpasok Lengyelhonig tartó országútja, ahol a környékbeli főnemesek is (köztük a később nagy szerepet játszó ungi főispán Bercsényi Miklós) vesztesként élték át a törökhódoltság alóli felszabadulást. Ez a vidék volt különben a Habsburgok által annyira gyűlölt protestantizmus fellegvára Debrecentől Sárospatakig, amely mindig számíthatott az erdélyi fejedelmek segítségére. Tudjuk, hogy 1703 kora tavaszán nyugtalanító hír érkezett a még mindig erős szultáni birodalomból: elhunyt a száműzetésben lévő „kuruckirály" neje és a Bécsújhelyen fogva tartott II. Rákóczi Ferenc édesanyja, az egykori várvédő Zrínyi Ilona. A fiatal és rendkívüli megjelenésű főúrnak dönteni kellett: már nős és családos lévén Kollonich érsek minden igyekezete ellenére kolostorba nem vonulhatott, munkácsi élményei nem engedték volna (ha nem fogoly), hogy a parókás arisztokrata úrfik gondtalan udvari életét élje, így a Báthori-Rákóczi-Zrínyi ősökhöz híven a legnehezebb utat választotta. A börtönparancsnok segítségével megszökött és meg sem állt a rokonszenvükkel mindig tüntető-kitüntető Lengyelországig. Itt érte az Esze Tamás vezette hegyaljai felkelés híre, amelynek hallatára átkelt a Kárpátokon. Nehéz döntését megkönnyítette, hogy saját hazájában, a saját birtokára érkezett, hol hihetetlen nyomort tapasztalt és a sokat sanyargatott nép valóban benne látta az egyedüli felszabadítóját. A már említett pünkösd napján a Hegyalján Esze Tamás és Kiss Albert irányításával elkezdődött a toborzás és szinte semmiből a nyolc esztendeig húzódó függetlenségi küzdelem. Az „eredmény" 85 ezer fős katonai veszteség, majd a két utolsó év pestisjárványai következtében még négyszáztízezer halott. Ennek emléke Esztergom főterén a Szentháromságszobor. A kilátástalan háborút végül a Szatmári-béke, mostoha történelmünk talán legkedvezőbb kompromisszuma zárta le. Ezt az időt háromszáz éve ragyogja be a Vezérlő Fejedelem neve. Bécs is beláthatta, hogy/. Lipót és Kollonich módszerével a magyarságot nem lehet mindig megalázni. A trónon III. Károly, Mária Terézia, II. József már az együttélés és gyarapodás szellemében uralkodott, de a felvilágosodott abszolutizmusra sötét árnyékot vetett, hogy a rodostói bujdosók soha nem térhettek haza, csak haló poraikban. Mikes Kelemen és Jókai Mór gondoskodott róla, hogy „nagy Rákóczi dicső kora" soha feledésbe ne merüljön! Szállási Árpád Sebes víz a Garam, siet a Dunába, Kuruczok tábora éppen ott megszálla. Rákóczi tábort üt a Garam-torokban, Perzsia-szőnyegen pihen szép sátorban. Perzsia-szőnyegen, fényes tigris bőrön... Sátor előtt állnak palotások bővön._ Verik az rézdobot, fújják a trombitát A sok nyalka kurucz üli az paripát. Rákóczi tábora torpad a síkságon: Rákóczi sátora dombon áll magában. Friss, kerek dombon áll tegnapi nap olta; Nemcsak az sátor, a domb is csak azolta! Jó kurucz vitézek csak tegnap dombolták. A földjét kezekben süveggel hordották. Urunknak sátora magas helyen legyen; Szép tábora fölött végig tekinthessen! Aranyos zászlója lobogjon magasra! Messzéről mindenki mindjárt megláthassa! Süveggel hordották, a dombot úgy rakták, Rákóczi patyolat-sátorát rávonták. Nagy Rákóczi jár az gyönyörű mezőben, Rettenetes kardja villog a kezében. Kardjával fölmutat Esztergom várára, Vár tornyán lobogó császár zászlajára: i Mire a fényes nap háromszor felsütne, Hejh, magyar lobogó lesz oda feltűzve! Szóljatok álgyúim, szörnyen ropogjatok, Dunának két partja rengjen alattatok! Hejh! s megbődülének Rákóczi álgyúi, Hejh! s megrendülének Esztergom tornyai. Amott az vár alatt törik már a falat; Vég-Esztergom vára,jobb lesz, add meg magad! Odafent az tokos csak elhivé magát. Nem adja a várat, berdót igen kajált. Éjten-éjjel, mikor a lövés elhallgat; Fényes tigris-bőrén Rákóczi nem nyughat. Készíti híveit, híres vitézeit: Fodor és Révay hajdu-ezereit. Az palotás-ezret, az Esze Tamásét, Csajági Jánosét, Lócziét, sok másét. Éjten-éjjel egyszer az álgyú hármat szól: Hát az sok kurucz az várra csak úgy nyomul. Tüzes garanáttul világos az éjjel, Hajh! sok anya fia borúi ott bé vérrel! Hasad a szép hajnal, piros az hegyoldal. . . Esztergom várában Rákóczi felnyargal. Esztergom utczáin szikrát hány patkója, Esztergom bástyáin lobog az zászlója, Mikor Esztergomban örömet lőttenek. Ez versek kevesség azután költenek. Ha kérded: ki írta? - egy magyar fi; Igaz örömében, - elhigyje akarki. (Thaly Kálmán gyűjtéséből) Csak május 24-étől hajózhatunk (de-) Hétvégén felhívtam telefonon a MAHART helyi irodáját azzal a természetesnek tűnő kérdéssel: ma (azaz május 18-án) hány órakor indul hajó Visegrád, Budapest felé? Az udvarias ügyintéző zavarba jött, de aztán felébredt, és azt válaszolta: még nem kezdődött el a Dunán a hajózási idény, előreláthatólag csak május 24-én indulnak el az első menetrendszerinti járatok Esztergom és Budapest között. Ezen nagyon elcsodálkoztam, ugyanis az „átkosnak" nevezett múlt rendszerben már április 4-én beindult a hajózási szezon. Mint ahogy a strandokat is pontosan, és mindig május elsején nyitották meg. Nos, mióta a fejlett kapitalizmust „építjük" már csak a profit-szempontok dominálnak. A MAHART, mint tudjuk, teljesen csődbe jutott, privatizációja is felmerült. Az árak csillagászatiak, a menetjegy ára Esztergom és Visegrád között már a tavaly is 1000 forint körül mozgott, az idén újabb áremelés várható. Drága kis hajókázás vár ránk, a Duna szerelemeseire!