Esztergom és Vidéke, 2002

2002-03-07 / 9. szám

6 Esztergom és Vidéke 2002. március 7. Vissza a természetbe? Évadnyitó kiállítás a Keresztény Múzeumban Március 3-án, vasárnap délután izgatott, de kulturált tömeg várakozott a Keresztény Múzem előterében. A Természet címmel kiállítás nyílt Márta von Poroszlay spanyol festőművész, Poldo Cebrian szintén spanyol fotóművész, valamint Balla András, a népszerű esztergomi fotóművész alkotásaiból. A kiállítást Makovecz Imre Kossuth-díjas építész nyitotta meg (fotónkon Cséfalvay Pállal). Megnyitójában a modern ember elidegenedéséről beszélt, arról, hogy állandóan a tévét nézzük, ahelyett hogy csodálnánk a természetet, megismernénk egymás értékes egyéniségeit. A tanulságos tárlatot szemlélve meggyőződhettünk arról, hogy a természet valóban a legnagyobb kincs a világon. Balla András például egy mártélyi hajnalban örökíti meg az ébredező tehenek és egy magányosan botorkáló pásztorfiú képében az örök és állandó megújulás körforgását. Szintén Balla-fotón láthatjuk az örök Ádámot, egy fiatal fiút, amint bokrok, levelek takarásában alszik. A kiállítás április végéig látható. (dezső) Lapszemle Miért jo

bb a job

b? Az alábbi cikksorozat szerzőjének véleménye nem titkoltan elfogult, és nem szükségszerűen találkozik a szerkesztőségével. Gondolataim lejegyzésére az élesedő választási harc sarkallt, és abban bízom, hogy a higgadtabb hangvétel közös gondolkodásra késztet másokat is. Nincs tehát szükségszerűen igazam abban, amit írok, de őszintén teszem. Az idő a gazda... A Párkány és Vidéke februári számában nemcsak testvérvárosunk eredményeiről, de gondjairól is olvashatunk. Régi gondja például a városnak a Mária Valéria híd közvetlen tőszomszédságában fekvő Duna-parti sétány borzalmas állapota. Mint Koller Péter írja: „a város önkormányzatának azon irányú erőfeszítései, hogy a folyó partján hangulatos korzót építsenek ki, a mai napig sorra kudarcot vallanak. A Dunai Hajózási Hatóság tulajdonában levő területet egy vállalkozó bérli és öncélúan használja. Amíg kezdetben az ott parkoló több tonnás munkagépek és autóbuszok taszító látványát voltak kénytelenek eltűrni a járókelők, addig ma már az amúgy is zsebkendőnyi terület lekerítet szegletében egy hatalmas daru is az égbe magasodik az egyre inkább ipari lerakatra emlékeztető partszakaszon. (...) A patthelyzet megoldására pedig addig semmilyen remény nincsen, amíg a Dunai Hajózási Hatóság vagy a területet bérlő vállalkozó rá nem eszmél arra, hogy a város egyik legszebb helyén éktelenkedő látvány helyett Párkány gyöngyszemévé is tehetnék a helyet az odalátogató turisták és a város lakóinak örömére." Ugyancsak ezzel a témával foglalkozik Jozef Slabák és Ondrej Mokos mérnökök nyílt levele Párkány Város Képviselő-testületéhez. Többek között az alábbiakat írják: „A híd költséges felújítása után magától értetődővé vált, hogy most a hídhoz közeli partszakasz rendezésére, felújítására is sor kerül. Sajnos, épp az ellenkezője történik. A folyópart hagyományosan szomorú képe egyelőre maradt, sőt a lehangoló látványt szándékosan vagy véletlenül ottfelejtett nagy gépek — autódaru, teherautó, autóbusz, stb. — látványa is fokozza. Most ezek mellé társult még egy, a híd magasságáig meredő toronydaru is, mely tovább rontja az esztergomi Bazilikára és a Várhegyre nyíló kilátást, pedig ez az épületegyüttes joggal pályázhat arra, hogy a kulturális világörökség része legyen. Nem a felfokozott túlérzékenység vezet bennünket — amelyből az idő kigyógyítja az embert —, hanem a közügyek iránti határozott elkötelezettség az, amely egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszi, hogy az adott áldatlan állapot felett szó nélkül szemet hunyjunk. Ezen állapot durván sérti a híd küldetését és azt az erőfeszítést, melyet a híd felújítása érdekében kifejtettünk. Felháborítónak tartjuk ezt akkor, mikor városunk egy nagyszabású vízió kidolgozásán fáradozik, s arra törekszik, hogy az elkövetkező húsz évben — Esztergommal karöltve — a Duna egyik gyöngyszemévé váljék." Örvendetesebb hírekről is olvashatunk azonban testvérlapunkban. Jakab József, a Vadas Fürdő igazgatójával készített riportjában az alábbiakat olvashatjuk. „ Tavaly egy modern öntözőberendezést telepítettünk a gyermekmedence környékére, felépítettük a kölcsönző új épületét. Jelenleg a büfék átépítése folyik. Az eddigi — nem éppen esztétikus — bódék helyére a leendő bérlők hathatós segítségével új épületek kerülnek. Ez az átépítés április végére befejeződik, és a 2002-es idényben már megújult külsővel várja a büfésor a felfrissülni vágyókat. Idén készül el a hatodik medencénk. Ez egy ülőmedence lesz, amely elsősorban az idősebb vendégeink igényeit látja el. Az idény újdonsága, hogy a medencék környékén napernyőket helyezzünk el. Ezek használata ingyenes lesz." Jövőbeni terveikről a kft. igazgatója a következőket nyilatkozta: „Idén nyáron fogunk hozzá egy szálloda építéséhez, amely mintegy 45 millió koronás beruházást jelent. Itt az ideje, hogy ne csak a nyári hónapokban gondolkodjunk, hisz a fedett uszoda megnyitása óta igény van egy egész éven át szálláslehetőséget biztosító intézmény létrehozására. (...) Ez a szálloda már jövőre fogadhatja első vendégeit. Két évvel később pedig egy igazi különlegességgel lepjük meg a hozzánk ellátogatókat: 2005-re készül el az a medence, amelyben a fürdést hullámveréssel tesszük még élvezetesebbé. Távlatilag tervbe vettük egy kisebb Aquapark kialakítását is, melynek részletein még dolgozunk." A megszépült és korszerűsített Vadas Strandra ezek szerint innen, Esztergomból is érdemes majd át-átruccanni. Ahogy már most is sokan teszik... 2. A hatalom akarása A Fidesz-kormányt megalakulása óta gyakorta éri az a vád, hogy totális hatalom kiépítésére törekszik. Ezekben a felvetésekben két előfeltételezés bújik meg: egyrészt hogy a hatalom valami rossz dolog, másrészt hogy a parlamentáris demokráciában fennállhat a totalitárius rendszer kiépítésének veszélye. Az előző választásokon a szavazatok 55%-át begyűjtő kormánykoalíció tagjai érdemben nem szoktak válaszolni ezekre a vádakra. Merthogy tudnivaló: minden egyes párt a hatalom megragadására törekszik - akármit mondjon is az utcán megfagyó hajléktalanokról... A hatalom természete A magyar hatalom szó a latin potestas nyelvújítás korabeli tükörfordítása, gyökében a possum, posse, potui ható képességet kifejező ige rejtőzik. A hatalom tehát valami olyan adottság, lehetőség, amely által hatni vagyunk képesek. Hogy mennyire nem egyértelmű ennek a fogalomnak a negatív vonatkozása, arra álljon itt egyetlen példa az újszövetségi Szentírásból, miszerint Jézus „úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók" (Mk 1, 22). Ahhoz, hogy valami jót tegyünk, ugyanúgy egyfajta hatalomra van szükségünk, mint ahhoz, hogy valami gonoszat kövessünk el. A hatalom tehát semleges értelmű szó, instrumentaliter lehet jóra és rosszra is használni. A politikaelméletben a potestas ilyen eszközértelmű használatának megjelenését általában Machiavellihez szokás kötni („A cél szentesíti az eszközt."). A neves XX. századi francia baloldali művelődéstörténész-filozófus, Michel Foucault hívta fel először a figyelmet arra, hogy eltekintve attól, hogy a fent idézett szállóige Machiavelli kritikusaitól származik, a neves humanista fejedelme számára a hatalom még éppúgy öncél, mint a középkor más uralkodói számára. Épp Machiavelli után, az ő kritikusainak köszönhetően jelenik meg az adminisztratív gondoskodó állam gondolata, és ezzel párhuzamosan válik a kormányzás a hatalom eszközszerű gyakorlásának adekvát formájává. Itt a cél már az adott államban élő polgárokjólétének növelése, a kapitalista termelési módnak megfelelő munkaerő előállítása és szinten tartása lesz. Ezért kezd el az állam foglalkozni az alattvalók egészségével, tudásával, szociális helyzetével. A XIX. században kialakuló nagy ideológiai rendszerek ehhez annyit adnak hozzá, hogy az egyes irányzatoknak (liberalizmus, konzervativizmus stb.) lesz egy-egy víziójuk a közösség boldogságát illetően, amelynek eléréséhez szükségesnek látják a hatalom megszerzését. Foucault a hatalomnak még egy jellegzetességére felhívta a figyelmet (tulajdonképpen ebben állt forradalmi újdonsága): miszerint az nem kizárólag a politikai életben jelenik meg. Talán ott és az igazságszolgáltatásban a legláthatóbb, de jelen van minden emberi kapcsolatban; a társadalom egészét át- meg átszövik a különböző hatalmi viszonyok. Mindebből számunkra két fontos következtetés adódik. Egyrészt a hatalom az MSZR a Fidesz és a többi párt számára is egyfajta eszköz - nem pedig cél -, ha jóindulatúak vagyunk, a közösség boldogságáról alkotott víziójuk valóraváltásához, ha rosszindulatúak, egy adott gazdasági-politikai érdekcsoport helyzetbe hozásához. (Mint látni fogjuk, a kettő nem teljesen elválasztható egymástól.) Másrészt a hatalom nem valami rossz dolog, ami a politikát a legtöbb ember számára taszítóvá tenné. Ugyanilyen hatalmi viszonyok érvényesülnek hétköznapi kapcsolatainkban, a munkahelyen, a családban, az iskolában stb. Az adott közösségben élő személyeken múlik, hogy ezek a viszonyok milyen konfliktusokat okoznak, s hogy ezeket hogyan oldják meg. (Megkockáztatom a feltételezést: a magánéletben megfigyelhető hatalmi konfliktuskezelés módja meghatározza a közéleti szereplők politikai viselkedését is. Ebből a szempontból számomra nem közömbös, hogy Magyarország miniszterelnöke minden híresztelés ellenére példás családapa.) Győztesek és vesztesek A világ, ha emberi, akkor baráti, munkatársi és érdekkapcsolatokon alapul. Az évtizedek során osztálytársakra, jóbarátokra, munkatársakra, elvi „harcostársakra" stb. teszünk szert. A társadalom ilyen kapcsolatokból szövődő közösségekből épül fel. Az elmúlt fél évszázad kommunista rendszere idején egyetlen legitim közösség létezett: a párté. A rendszer ideológiai csúcsintézménye köré szerveződtek meg az emberi kapcsolatok is. Párttitkárok, vezérigazgatók, tanácselnökök, főmérnökök (hangsúlyozom: természetes módon) egy sokrétegű érdek- és baráti-bajtársi hálózatot építettek ki. Ennek a legitim csoportnak az uralomra jutása és hosszú évtizedeken keresztül tartó uralkodása igazságtalanul, hazug módon történt (még a történelmi szükségszerűség kényszerítő erejét leszámítva is). A hatalmat igazságtalanul használók mellett ugyanis a társadalom jelentős része nemcsak hogy illegitimnek tekintett közösségekhez tartozott, hanem kimondottan jogfosztott állapotban élt. Az ember gyarló, igazságfelfogását meghatározza a kiegyenlítő igazságosság eszméje. A faluban, ahol laktunk, élt egy bácsi, aki saját maga fabrikálta kis háromkerekű motorján járt, és bottal segítette falábát, ha gyalog kellett mennie. Nem tudtunk róla semmit, de egyszer elmesélte apámnak, hogy a lábát az AVO fogházában kiállt kínzások nyomán veszítette el, és megmutatta neki a hátát is, amelyen függőleges forradások voltak: késsel szó szerint szíjat hasítottak a hátából. Ennél kisebb (vagy akár nagyobb) sérelmeket elszenvedők tízezrei voltak az előző rendszer vesztesei, akik az említett kiegyenlítő igazságban bízva azt remélték, hogy ha eljön a rendszerváltás, ők lesznek a nyertesek, és a korábbi győztesek vesztesekké lesznek. De nem ez történt. A régi börtönlakók, Recsk megszenvedői, '56 hősei és mások ma is szegények, kis nyugdíjból élnek, a régi győztesek pedig gazdag kapitalisták lettek. A történet rendkívül egyszerű: a környezetünkben is láthatjuk, hogy az egykori állami vagyon privatizációja, a csődeljárások nyomán miként jöttek létre virágzó magánvagyonok. És minthogy a rendszerváltásnak azért ugyanúgy voltak vesztesei (ha nem is a régi győztesek), szép számmal akadtak, akik a politikai hatalomba is visszasegítették a régi-új vezetőket. Felesleges ezért bocsánatot kérni az előző rendszer sérelmeiért. Azok, akik kifütyülik az '56-os ünnepségen koszorúzó baloldaliakat, nem képesek intelligens vitára a mai szocialisták világképéről, mert nem teljesült be, amit igazságérzetük diktált. Ezt a helyzetet pedig csak rontja az a cinizmus, ahogy pl. a helyi szocialisták egyik vezéregyénisége kritizálja az '56-osok egyenruháját (ezt történészek talán joggal megtehetik, de ő nem), ahogy Horn Gyula és Gál Zoltán kezelte a háromperhármasnak nevezett törvényt, vagy ahogy (és amilyen kísérő felirattal) a Munkáspárt plakátján megjelentetik az '57-es május 1-jei felvonulást. (Mansfeld Péter akkor még életben volt.) Groteszknek tartom, hogy olyan embereket pufajkásoznak le egy koszorúzáson, akik '56-ban még talán nem is éltek, de ez a címke valójában nem nekik, hanem annak az egykori kizárólagosan legitim csoportnak szól, amelyhez ők is tartoznak. A rendszerváltás vége Amikor a Fidesz kormányra került, nagy elánnal kezdett neki a régi, a demokratikus rendszer 8 éve alatt is megőrződött klientúrarendszer lebontásának. Eredetileg azt ígérték, hogy fél év alatt befejezik ezt a konfliktusokkal terhes munkát, aztán hozzákezdenek az építkezéshez. Nem így lett. Az előző négy év állandó csatározásokkal telt el. A fideszesek elszámolták magukat: egyrészt az előző rendszer teherhordói és kegyeltjei mind politikailag, mind gazdaságilag jóval erősebbek, mint azt eredetileg gondolni lehetett. Másrészt a Fidesznek nem voltak meg a kellő tapasztalattal, szakértelemmel rendelkező emberei arra a rengeteg pozícióra, ahol az előző klientúrát pótolni kellett volna. Az előző négy év egy új politikai és gazdasági hálózat kiépítésével telt el. Ez a hálózat hivatott jól-rosszul biztosítani a magyar demokrácia kétpólusú rendszerének jobboldali bázisát. 1998-ig fenyegetett az a veszély, hogy az előző rendszer végén kialakult klientúrarendszer (bedarálva a számomra a mai napig érthetetlen módon velük koalícióra lépő SZDSZ-t) prolongálja uralmát, és a médiában és a gazdasági életben betöltött pozícióinak köszönhetően sikeresen tartja takaréklángon a magyar politikai élet alternatív irányzatait. Ahhoz, hogy ezt a veszélyt elkerüljük, legalább egy további lehetséges irányzatnak fel kellett nőnie a baloldal mellé. A Fidesz politikai stílusát lehet gyűlölni és lehet szeretni, de úgy tűnik, mára teljesítette ennek a feladatnak nagy részét: vannak szakemberei, van egy (a baloldalénál még ma is jóval gyengébb) sajtója, és vannak körülötte gazdasági szereplők is. De ne legyenek illúzióink: ha a baloldal nyeri a választásokat, nem lesz kegyelem ennek az új klientúrának: a rendszerváltás még nem ért véget. így hát egyetértek a bevezetőben említett második előfeltevéssel: egy demokratikus rendszert is fenyegethet a totális hatalom kiépülésének veszélye. De ez a veszély ma Magyarországon (ha egyáltalán) még mindig inkább balról fenyeget, mint jobbról... Ocskay Gyula (Következik: Két pogány közt)