Esztergom és Vidéke, 2002

2002-11-28 / 48. szám

6 Esztergom és Vidéke 2002. november 28. Kőszeghy Lajosné 1946 - 2002 32 éve, 1970-ben lett a városi könyvtár - és így Esztergom közalkalmazottja. Akkor még leánynevén: Kiss Erzsébetként ismerhettük meg. A szerencsétlenül későn felismert betegséget a reá jellemző türelemmel és bizakodással viselte; idei nevenapja adatott neki utolsóként, amit még végigélhetett. November 23-án a Belvárosi Temetőben nagy részvét mellett és a református egyház szertartása szerint kísérték utolsó útjára. Mi, munkatársi közössége - jól tudván, mennyire szerette a magyar irodalmat - Kosztolányi halotti beszédét idéztük búcsúzóul: „Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, / csak szív, a mi szívünkhöz közel álló." Hogy hozzátegyük: igen, nem volt ország-világ előtt sikeres, ismert közszereplő, hanem - mint többségünk - közember, egy a milliók közül. De családja és közszolgálata körében az „egyetlenegy" volt. Mégis „nagy és kiváló", mint minden ember, aki kötelességét hivatásként teljesíti; aki helyét a magáénak ismeri fel, ezért egészen képes azt betölteni. Körösladányban született; nagy család, majd iskolái egyaránt a közösségre és a munkára alapozott értékrend szerint nevelték. Már diákként, a szeghalmi gimnáziumban is könyvtároskodott, majd a debreceni tanítóképző diplomájával 1967-től Kalocsán kezdte el közszolgálatát: az okos tudomány és a szépirodalom közvetítését. Esztergomban kötött házasságot, férjével három gyermeket neveltek. Közben - 1977-re - szakképzettségét az ELTE-n egyetemi szintűvé emelte. 1979/80-ban a helyi tanítóképzőben könyvtártant oktatott, és sok éven át volt a hallgatók helyi könyvtári gyakorlatának instruktora. 1982-ben Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. Egész életében természetes nyíltsággal, magától értetődő figyelmességgel állt mások rendelkezésére. Személyiségéből sugárzott, hogy O csak azért fontos, mert számára a másik fél kérése, igénye a legfontosabb. Mindig alkalmazkodott, sohasem tüntetve azzal, hogy „áldozatot hoz"; fontoskodás nélkül volt állandóan segítőkész. Nemcsak „a forgandó, tündér szerencse" (ahogy Kosztolányi mondja) lehetett volna kegyesebb hozzá. Méginkább az okos tudomány - amely diadalaira egyre büszkébb - adhatott volna neki időben esélyt, hogy ne váljék áldozattá. Emléke bennünk - „műve" Esztergom mindenki számára nyitva álló könyvtárában él tovább. A munkatársi közösség nevében: Nagyfalusi Tibor, aki 23 éven át igazgatója volt Köszönöm! Szombaton vittem vissza a lejárt könyveket. Megdöbbentem. A bejárat felett fekete zászlót, az ajtón egy particédulát, valamint rövid üzenetet találtam. A könyvtár haláleset miatt zárva. Azután elolvastam az értesítőt. Kőszeghy Lajosné csendben elment. Döbbenet, döbbenet. Erzsi néni, a könyvtáros, elment?! Én már régóta ismertem. Mindig Őt kerestem, mert olyan meleg szívvel fogadott. Mindent tudott a munkájáról. A tudományok tárában O volt az az ember, akihez bármikor fordultam, kérdéseimre választ is kaptam. Hol a katalógushoz szaladt, hol le a raktárba, de nem mentem el dolgom végezetlenül. Azt hiszem a fejében volt az egész. Szerény, halk szavával, könnyed járásával, pici fehér köpenyében mindenkit megigézett. Arcán ragyogott a tudás. Ugy hiszem, egész nap a polcok között zajlott az élete. Egyszer sürgős teendőm akadt, majdnem záráskor értem oda. Elmondtam, mit is szeretnék. Indulófélben volt, de letette kabátját, táskáját és teljesítette óhajomat. Azután békésen, mosolyogva zárta be az ajtót. Most értettem meg, mennyire szolgálta azt, amit vállalt. Pezsgett körülötte az élet, talán reggelente, amikor a munkáját kezdte, nemcsak a kollégái, de a könyvek is köszöntek neki. Kevesen vannak, akik őt nem ismerték. Mindenkihez volt egy kedves mondata. Ha a könyveknek szeme lenne, most biztosan könnyük csordulna. Fejet hajtok Ön előtt. Köszönöm, Erzsi néni! Egy olvasó a sok közül In memóriám Rábai László 95 éves korában, épp a 95. születésnapján, november 18-án rövid szenvedés után, a Vaszary Kolos Kórházban elhalálozott mindenki Laci bácsija, az ÉDÁSZ egykori főmérnöke. Közel negyven évig dolgozott az ÉDÁSZ-nál, előbb Komáromban, majd városunkban. Laci bácsi aktívan rész vett Esztergom közéletében. Ismert volt a városban, mindenkihez volt egy-két kedves, biztató szava. Munkáját lelkiismerettel és odaadóan végezte. Családszerető ember volt, három leánygyermekét és fiát becsülettel fölnevelte. Öt unokája és dédunokája is nagyon szerette. Városáért aggódó, azért tenni vágyó, hazaszerető ember volt. Emberségét még ma is emlegetik. Jómagam szintén személyesen ismertem, ritkán találkoztunk, de mindig jói elbeszélgettünk. Halála előtt, már a kórházban látogattam meg utoljára. Tele volt hittel, szeretettel, tervekkel. Szinte könnyek között köszönte meg, hogy meglátogattam. Néhány év híján egyidős volt a XX. századdal. Nyugodj békében, Laci bácsi! D.L. Hol sírjaink domborulnak... (V) III/3/21 - Műkőkereszttel körülvett síron gyöngyvirág-, machonia-, orgona-tövek és futó borostyán. A fejrészen 120 cm-es fekvő műkőhasábon keresztes sírtábla. Belevésve feketére festett kereszt: HIS Dr. Kápolnai Dezső 1909 - 1983 Dr. Kápolnai Dezsőné 1913Dr. Kápolnai Dezső 1909. január 3-án Sátoraljaújhelyen született. 1943-ben a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen szerzett diplomát. Először Vaján, majd Jánoshidán körorvos. 1955 februárjában került Komárom megyébe és május 1-étől a dorogi járás főorvosa lett. Ezt követően 1958-től Esztergomban városi főorvos (tisztifőorvos). Az 1962. február 28-ai tanácsi alakuló ülésen az esztergomi körzeti orvosi hálózat munkájáról tart előadást. Beszámolójában arról is szól, hogy a körzeti orvosok milyen fárasztó és nehéz munkát végeznek, s javaslatot tett új körzeti rendelők kialakítására. Részben ennek köszönhetően szervezték meg, hogy az ünnepi és munkaszüneti napokra a központi orvosi ügyeleti szolgálatot tehermentesítsék. Az 1963. szeptember 26-ai VB-ülésen jelentést terjeszt be a kórházról, mely szerint az 516 ággyal működő intézményben az osztályvezető főorvosokon kívül csak hat osztályon van szakorvos. Ugyanakkor kijelenti, hogy ennek ellenére minden osztályon a betegek jobb ellátásban részesülnek, mint a megye más kórházaiban, vagy Budapesten, majd a következőket mondja: „Elhangzanak néha olyan kijelentések is, hogy az orvosi munka minőségét anyagi kérdések befolyásolják. Ezt a leghatározottabban cáfolnom kell". Ezek után a kórház műszerezettségre is kitért. Szólt arról is, hogy a műtőt kilenc égős, új, korszerű műtőlámpákkal szerelték fel, két ultrahang-, egy rövidhullámú- és két EKG-készüléket is szereztek, ugyanakkor a kórház két 120 kW-os transzformátora túlterhelt. Távlati célként említi egy szülészet, új röntgen-állomás, új konyha, kazánház, prosectura, trafóház, mosoda, gyógyszertár és egy nővérszálló felépítésének szükségességét. 1983-ban halt meg. VIII/3/8 - Magasított, három múkőtáblával fedett sír, a középső (zárlap) kissé kiemelkedik. Rajta zárt, műkő mécses-tartó. A fejrészen szürke műkőtéglalap, melynek a közepén kiemelkedő műkőkereszten feketemárvány feszület, Krisztustesttel. Jobbról-balról egy-egy faragott rózsacsokor. Alattuk fehérmárvány táblák. Á jobboldalin: Dr. Szigethy László 1904 - 1979 A baloldalin: Dr. Szigethy Lászlóné 1930Alul kis fehérmárvány táblán: „Megszűnt dobogni Szerető szíved, Az enyémet is Sírba viszed." Elemi- és középiskoláinak elvégzése után orvosi diplomát szerez. Az 1943. október l-jén Esztergomban létesített tüdőszűrő-állomás főorvosa lett. Addig a régi, Csarnok utcai gondozó működött, az akkori igényeknek megfelelő felszerelésekkel, eszközökkel. Már ebben az időben több alkalommal (80) végeztek tüdőszűrő-tanácsadást, melyen összesen 2856 személy jelent meg. A második világháború utolsó szakaszában teljesített katonai szolgálatot, majd ennek befejeztével, itthon a tüdőbetegek szakorvosa lett, majd a Babits utcában megépült Tüdőgondozó főorvosává, 1947-ben pedig az önálló tüdőgyógyászat főorvosává nevezik ki. Á kettéválasztott Tüdőgondozó Intézet betegeit 1953-ban az államosított Simorkórházba költöztették, melynek ő lett a főorvosa, egészen az 1979-ben bekövetkezett haláláig. IX/3/4 - Ez egy 30 cm magas mintás műkőkerettel övezett kétszemélyes sír, rajta évelő és egynyári virágok. A fejrész teljes szélességében fekvő műkőhasáb, rajta egy rövidebb, melyen álló téglalap van, összeépítve egy műkő négyzetlappal. Mellette szálas virágtartó váza. A téglalapon feketemárvány kereszt, amellett a fehérmárvány táblán a következő felirat: Dr. Vásárhelyi Endre 1902 - 1982 Dicsőség a magasságban 1902. október 19-én Székesfehérváron egy négygyermekes nemesi családba születik. Már kisgyermek korában a nevelőnőktől anyanyelvi szinten megtanulja a francia, a német és az angol nyelvet. Elemi iskoláit magántanulóként végzi. Tanulmányait a Fasori Református Gimnáziumban folytatja, és itt is érettségizik. A nyári iskolai szünetek nagy részét nagyszülei birtokán, egy nógrádi kis faluban tölti. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen általános orvosi diplomát szerez, később a szülész-nőgyógyász, valamint a fogorvosi szakot is elsajátítja. Orvosi pályáját a budapesti Szent Rókus Kórházban kezdi, innen Csopakra került. 1937-ben nősült, felesége Palkovits Anna, gyermekei: Ansztázia és Gyöngyvér. Az 1939-ben visszacsatolt Kárpátaljára, majd Máramarosszigetre, illetve Alsószigetvárra ment a nagyon elmaradott ruszinok közé. Itt felesége és ő is súlyosan megbetegednek. Miútán felgyógyulnak, útjuk Székelyföldre vezet. Mikes Kelemen szülőfalujában, Zágonban telepedtek le. Itt a szegény székelyek és a hegyipásztorok doktora lett. Innen - 1943-ban - SAS-behívóval katonai szolgálatra viszik, melynek végén francia fogságba esik, ahonnan 1946-ban szabadult. Az erdélyi román megszálláskor 20 kg-os csomaggal, egyhetes vagonban utazás után érkezett családjával együtt Magyarországra. A Komárom megyei Dágon lett bányaorvos. Hozzátartozott még Uny, Máriahalom, Kiscsévpuszta és a Xll-es Akna betegei is. 1957-től - gyermekei taníttatása miatt - Esztergomban vállalt munkát, körzeti orvosi feladatokat látott el. A mai kor divatját megelőzve már az '50-60-as évektől a természetgyógyászat, a bioenergiák, a termikus diagnosztika alapját képező betegszervi kisugárzásoknak az érzékelésére vonatkozó tanulmányokat folytat. E kutatómunkájának eredményeit nem publikálhatta, mert kuruzslással vádolták volna. 1964-ben vonult nyugdíjba, de ez után is mindig szívesen vállalta a vidéki orvosok helyettesítését. 1982-ben - hirtelen - agyvérzés következtében hunyt el. Lánya, Gyöngyvér, így emlékszik édesapjára: „Sportosan élt, kora reggel kilométereket futott, megfelelő táplálkozással szinte aszkéta módjára vigyázott jó fizikai állapotára. Szellemét is táplálta. Hatalmas lexikális tudásra tett szert a természettudományok, a földrajz és történelem terén. Petőfi kétszáz versét tudta kívülről. Tizenkét éves korától a Bibliát tartotta a könyvek könyvének. Már ifjú emberként elfordult a társadalmi (nemesi) helyzete kínálta főúri csillogó estélyek, bálok világától. O más utat választott. Ott akarta teljesíteni orvosi hivatását, ahol erre a legnagyobb szükség volt. Azért képezte tovább magát a szülészet és fogászat területén, hogy helyben tudja ellátni az ilyen orvosi feladatokat. Lement a mély aknákba is, hogy személyesen tapasztalja, milyen súlyos körülményeket kell az emberi szervezetnek kibírnia. Betegeitől legtöbbször nem fogadott el pénzt, sőt O adott, ha a szegény beteg nem tudta gyógyszerét kiváltani. Ezért nem csoda, hogy amikor az '50-es években - mint a rendszer ellenségét - el akarták vinni, a környék bányászlakossága aláírásokat gyűjtött, mondván, hogy mindig a szegények orvosa volt, s legtöbbször ingyen kezelte betegeit. így aztán tovább engedték dolgozni. Egyenlő volt számára szegény és gazdag. Nem is gyűjtött vagyont, kincseket. Egyetlen hagyatéka maradt, a biciklije." XIII/25/3 - Ez egy 30 cm magas műkőkeretes, fedlappal zárt sír. A fejrészen fekvő műkőhasábon egy másik műkőhasáb. Rajta rücskösre kiképzett téglalap, mellette a baloldalon szálas virágtartó váza. A téglalapon fehérmárvány tábla, melynek a bal szélén bevésett, aranyozott kereszt. A felirat: Dr. Kárpáthy László 1927 - 1989 neje Kiss Éva 1937- 1996 Dr. Kárpáthy László Várpalotán született. Elemi- és középiskoláinak elvégzése után a budapesti orvosi egyetemen szerez diplomát. 1953-ban tette le a szülész-nőgyógyász szakvizsgát. 1967-ben került Esztergomba, a Kolos Kórházba, ahol - méltó utódaként Hamza Józsefnek és Major Györgynek - a szülész-nőgyógyászati osztály vezető főorvosa lesz. Legendás volt rendszeretet, munkabírása. Már-már katonás fegyelmet követelt meg, ugyanakkor olyan csapatot nevelt maga körül, amelyekre bizton számíthatott utóda is. Nehezen lehetne meghatározni, hány városi lakos él Esztergomban, aki Kárpáthy László közreműködésével látta meg a napvilágot. 1970-ben a szülészet épületét egy rövid szárnnyal toldották meg, így az osztály már 46 ággyal, műtővel, egy szülőszobával, vizsgálóval és hat kórteremmel működhetett. 1975-ben háromszintes, 96 ágyas új épületbe költözhetett át' az osztály. Egy év folyamán 3000-3500 beteg fordult meg az osztályon. Három szakrendelés, egy központi terhességi tanácsadó, egy családi és nővédelmi tanácsadó, 24 község MSZSZrendelése, valamint rákszűrő-munka ellátása tartozott az osztály feladatához. 1989 elején infarktus érte, s ezt nem sokkal élte túl, mert szeptember 30-án elhunyt. A szentgyörgymezői temetőben orvostársai, a kórház dolgozói és nagyszámú tisztelője kísérte utolsó útjára. Bélay Iván