Esztergom és Vidéke, 2002
2002-11-28 / 48. szám
December 8-án 10 órai kezdettel - az Olvasókör alapításának 110 éves évfordulója alkalmából - ünnepi megemlékezést és emléktábla-avatást tartanak a Szentgyörgymezői Olvasókörben. A rendezvény 8.30 órakor szentmisével kezdődik a városrész templomában, majd 10 órától történelmi áttekintést tart Bélay Iván és Erős Miklós a Kör múltjával kapcsolatban. Ezt követi 11 órakor az emléktábla-avatás, melyen Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere mond köszöntőt, majd ünnepélyes keretek között leplezi le az Olvasókör falán elhelyezett emléktáblát. 7TF11/1A11 ÜL es mm « www.esztergomesvideke.hu POLGÁRI HETILAP E-mail: emvideke@psinet.hu Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVII. évfolyam 48. szám 2002. november 28. Ára: 75 Ft Köszönet a gyors munkáért! Két hónap alatt régiónkban is tért hódított a TESCO (Pálos) Térségünk kiskereskedelmében emlékezetes nap marad 2002. szeptember 25., amikor megnyílt a TESCO Global Áruházak Részvénytársaság 24. magyarországi áruháza. A cég szakemberei sem reméltek olyan nagy vásárlói érdeklődést, mint az a megnyitás óta eltelt két hónapban történt. Szimeiszter Sándor, az esztergomi TESCO áruház igazgatója (fotónkon Meggyes Tanjás polgármester és dr. Ruzsits Akos jegyző társaságában) újságolta, hogy az 5000 négyzetméter eladóterű áruházban több mint 28 ezer termék között válogathatnak a vevők, és alkalmazottaik közül 245 fő esztergomi és környéki. A TESCO-t 80 évvel ezelőtt Angliában alapították, majd folyamatosan bővült Skóciában, Walesben, Írországban, Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Thaiföldön, Taiwanon, Koreában, és az utóbbi nyolc évben hazánkban is. Az ország nagyvárosaiban hozzánk hasonlóan megkedvelték, nyilvántartásaik szerint heti egymillió vásárlót szolgálnak ki a 24 áruházban. Az esztergomi hipermarketben is megtalálhatóak márkás termékeik, melyeket felerészben az élelmiszerek tesznek ki. ínyencségeket is kínálnak, mint a pékáruk, cukrászsütemények, grillek és halfélék. Az áruház otthont ad más kiskereskedelmi egységeknek is, többek között óra-ékszer, herbária, fotósbolt, sportruházat tarkítja kínálatukat. Nagy választékban találhatók az elektrotechnikai cikkek, játékok, ruházati termékek, háztartási és vegyiáruk. A vevők szolgálatára működtetik a házhozszállítást, bútort, műszaki cikkeket, vagy nagyobb tételeket 25 kilométeren belül címükre viszik. A vevői érdeklődéstől függően csúcsidőben 21 pénztárt üzemeltetnek, a mintegy 2000 méter hosszú polcrendszerük mindig tele van áruval. Szimeiszter Sándor igazgató azt is elmondta, hogy hazánkban közel 2000 beszállítójuk van, akik mind az élelmiszer, mind a nem élelmiszeripari termékeket szállítják. Az eladásra kínált választékuk kilenc tizede Magyarországról származik. Megtudtuk, hogy a biztonságos ellátás érdekében világszínvonalú logisztikai központot fejlesztettek ki Herceghalmon, 20 ezer négyzetméternyi raktárral. Ez a központjuk nem sokkal előbb lépett működésbe, mint az esztergomi áruházuk. Naponta több ezren keresik fel városunkból, régiónkból, a határon túlról a vevők az áruházat. Forgalmasabb hétvégi, I TfA vagy ünnep előtti napokon bizony tízezren is betérnek vásárolni. Az arra járók megtapasztalták, hogy a 10 ezer négyzetméteres épület nemcsak belülről, hanem környezetében is igényes. Az öt és fél hektáros területen kényelmesen elfér a 600 autóra méretezett parkoló, buszmegálló, környékükre lombhullató fákat, fenyőket, kúszófenyőket, cserjéket ültettek (fotónkon). Az esztergomi áruházukban meghosszabbították a nyitvatartási idejüket. Tudják a vásárlói szokásokat, ezért napjainkban már, december 23-ig éjjel-nappal nyitva tartanak hétfőtől vasárnapig. A TESCO esztergomi kéthónapos, rövid bemutatkozása igazolta mind a vevők, mind az áruháziak várakozását, lényeges változást hozva környékünk eddigi kiskereskedelmébe. Az Esztergom és Vidéke november 14-ei számának 3. oldalán kis írásban kértek segítséget a búbánatvölgyi utakat használó kirándulók és telektulajdonosok. Alig száradt meg a nyomdafesték a lapon, már intézkedtek a Polgármesteri Hivatal illetékesei: munkagépek egyengedték el a Fári-kúti utat, és friss murva került a legkritikusabb helyekre. Köszönet a gyors munkáért, meg azért, hogy megerősödött bennünk a bizalom a „Kétszer ad, aki gyorsan ad" szövegű közmondásban. A térség érintett telektulajdonosainak nevében tisztelettel: Harcsa Gábor Nyaktekercs utca 12. Hivatalosan is átadták a Macskautat Meggyes Tamás polgármester köszöntőjével és a díszszalag átvágásával november 20-án, délután három órakor hivatalosan is átadták az esztergomi Macskautat a helyi polgárok és a turisták számára. A történelmi időkből származó feljáró a királyvárosba irányuló turizmus két legkedveltebb és leglátogatottabb területét, a Várat és a Vízivárost köti össze közvetlenül. Az egymás melletti és sok szálon kapcsolódó két városrész rangos és nagy jelentőségű történelmi emlékekkel bír, ám kapcsolatuk turisztikai szempontból eleddig megoldatlan volt. Az út megnyitása jelentősen fellendítheti az idegenforgalmat a királyi Vár és Víziváros között, de meghosszabbíthatja annak a 160 ezer turistának az itt tartózkodását, akik Dunán érkeznek szállodahajókon (s először itt lépnek hazánk területére): az Erzsébet-parkon keresztül a Macskautat használva egyszerűbben és szebb látvány közepette sétálhatnak a Várhegyre. A várkapitányi ház mellett lévő lépcsőfeljáró díszvilágítást is kapott, így este már messziről csábítja a vendégeket. A történelmi előzményekről ismeretes, hogy már 1663-ban a Vár északi szögletéből, a délre nyíló kazamatából vezetett ki egy út, amelyet Macskaútnak, gyakran Macskalépcsőnek neveztek. Elődeink ezen az úton közlekedtek a Várból a Vízivárosba, amelyet még a középkorban építettek, és a török hódoltság idején is használtak (akkor Szulejmán-lépcsőnek hívták). Az út hosszú időre feledésbe merült, mivel a Bazilika építésekor eltemették, helyét benőtte a bozót, csak a törökkori metszetek jelezték a valamikori útvonalat, melynek maradványait a hegyoldal tereprendezése során, az 1990-es évek elején találtak meg. Esztergom Város Önkormányzata 2001-ben pályázatot nyújtott be a Széchenyi Tervben meghirdetett „Magyarországi Várak Turisztikai Hasznosítása" című projectre, amely húszmillió forintos támogatásban részesült. így vált lehetővé a Macskaút újjáépítése a mai kor követelményeinek megfelelően. A pályázaton elnyert támogatást ötmillió forinttal az önkormányzat kiegészítette, így elkészülhetett az út teljes hosszában a világítás is. Meggyes Tamás beszédében elmondta, hogy „amikor ezen az úton közlekedünk, gondoljunk arra is - a páratlan és különleges látvány mellett -, hogy ennek a látványnak bővülnie kell, ki kell teljesednie. Célunk az, hogy újjáépülhessen itt alattunk a Vízivárosban a Hadzsi Ibrahim dzsámi a minarettel együtt, hogy a Szent Istváni-vár körbejárható legyen ezen út további kiépítésével és a hegyoldal rendezésével együtt." Később hozzátette: „Bízunk abban is - a 2001-ben hozott kormányhatározat alapján - hogy a városunkba személyhajón érkező 160 ezer külföldi, aki itt lép Magyarország területére, az új hajóállomásról érkezve a Macskaúton közlekedve jön fel a Várba, látogatja meg a Bazilikát, a királyi palotát és a Vármúzeumot." A polgármester köszönetet mondott a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak, személy szerint dr. Nagy Klára vezető felügyelőnek, Karácsony Tamás tervezőnek, a kivitelező Stabil Kft.-nek és a hegyoldal feltárását vezető dr. Horváth István megyei múzeumigazgatónak a segítségért és a végzett munkáért. Végül a 340 évvel ezelőtt itt járt Evlia Cselebi, a jeles török világutazó által leírtakat idézte Meggyes Tamás: „... lefelé a külvárosba vezető út ez, ló nem járhat rajta, az ember is csak nagy fáradtsággal megy le azon. Ötszáz kőlépcsőből álló magyar munka ez." A Macsakutat éjszakára lezárják és őrzik (okulva a Vár-díszvilágítás korábbi rongálásából), jelenleg így csak napközben használható, de elképzelhető, hogy a nyári szezonban a történelmi útvonal éjszakára is nyitva marad. Gulya István