Esztergom és Vidéke, 2002

2002-10-31 / 43-44. szám

r ű 7Tr_n/iAii P -^ríí íii ifli ié Mk y w n |j POLGÁRI HETILAP Szent István szülővárosa többségében a polgári összefogás jelöltjeit támogatta Esztergom polgármestere ismét a FIDESZ-Magyar Polgári Párt jelöltje: MEGGYES TAMÁS Alapíttatott 1879-ben Alapító főszerkesztő: dr. Kőrösy László Megjelent 1944-ig Újraindult 1986-ban Új sorozat XVII. évfolyam 43-44. szám 2002. október 31. Ára: 75 Ft E-mail: emvideke@psinet.hu Tisztelt Esztergomi Polgárok! Először is szeretném megköszönni az önkormányzati választásokon való magas részvételt. A legtöbben Szentgyörgymezőn - a választópolgárok 60%-a - a leg­kevesebben Kertvárosban - a szavazni jogosultak 41%-a - tették le a voksukat október 20-án. A magas részvétel azt jelzi, hogy az emberek felelős­nek érzik magukat Esztergom jelenével és jövőjével kapcsolatban. Meggyőződésem, hogy az esztergomiak bölcsen döntettek akkor, amikor úgy határoztak: ne egy ember háborúsága határozza meg a következő négy esz­tendőt. Ez egy csapatmunka, és a vetélkedő csapatok között döntöttek a választópolgárok - Esztergomban a mi csapatunkat, Kertvárosban a szocialistákat válasz­tották. Köszönöm, hogy összességében a Fidesz esztergomi csapatát tisztelték meg a választók bizalmukkal, arra kapva lehetőséget, hogy négy év során megvalósítsuk azokat a beruházásokat, amelyeket korábban már meg­kezdtünk, és nekilássunk azon feladatok megvalósítá­sának, amelyeket régóta tervezünk együttesen. Köszönettel és tisztelettel: Meggyes Tamás Esztergom polgármestere Jelölt neve kapott szavazat Meggyes Tamás (FIDESZ-MDF) 6566 Kocsi Ferenc (MSZP-SZDSZ) 4544 Urbánné Harcz Mária (független) 382 Juhász Albin (független)^ 334 Tamáshidy Viktória (MIEP) 157 így szavaztunk a polgármesterjelöltekre 54,79 37,92 3,19 2,79 1,31 HOSOKRE EMLEKEZTUNK Városunk vezetői az 1956-os forradalmi eseményekre emlékező programokkal a hagyományokat követték. Az október 23-ai ün­nepi megemlékezés színhelye ezúttal is az egykori Megyeháza díszterme volt. Az újjáválasztott városi képviselő-testület tag­jain és a díszvendégként jelenlévő 56-os veteránokon kívül szá­mos érdeklődő jelent meg, megtisztelte az ünnepséget dr. Paskai László bíboros is. Meggyes Tamás, a régi-új pol­gármester nagyívű beszédben em­lékezett a 46 évvel ezelőtt történ­tekre, a dicsőséges forradalomra, amely megmutatta a világnak, hogy a magyar nép szabadnak szü­letett, s 1956-ban éppen úgy nem tűrte a zsarnokságot, mint koráb­ban sem történelme során (a be­szédet a 7. oldalon közöljük!). Az ünnepség műsorában fellé­pett Maczkó Mária énekművész két csodálatos népdallal, Horányi László színművész (felső fotónkon) Ady Endre, Márai Sándor és Illyés Gyula egy-egy költeményével, va­lamint a József Attila Általános Is­kola Pedagógus Kórusa Vereczkei Attila vezetésével. Az ünneplők a Városháza előtt, az '56-os emléktáblánál folytatták a megemlékezést, ahol Maczkó Mária énekelte el - a refrént a kö­zönséggel együtt - a Boldog­asszony Anyánk kezdetű ősrégi Mária-éneket. Ezután Meggyes Tamás a város, dr. Paskai László az egyház nevében, valamint az egyes szervezetek képviselői he­lyeztek el koszorút az emléktáblá­nál. Sajnálatos módon az itteni megemlékezés felkért szónoka, Szakolczai Attila történész autójá­nak meghibásodása miatt nem ér­kezett meg az ünnepségre, így az a vártnál hamarabb - a Szózat el­éneklése után - véget ért. * Az ünnepi program délután a Bazilikában folytatódott, ahol Baróti István orgonaművész adott koncertet. * Október 24-én a Megyei Levél­tár Palkovics-termében is az októ­beri forradalmi eseményekre em­lékeztek az egybegyűltek. A Levél­tár és a Lengyel Kisebbségi Ön­kormányzat közös rendezvényén, a Forradalom '56 októberében cí­mű konferencián Csombor Erzsé­bet levéltárigazgató és Tischler Já­nos történész tartottak érdekes előadást. Közreműködtek: Pion István, Rompos Attila és Bakai Márton. * Bár a forradalom kitörésének napja október 23-a, s országszerte ezen a napon zajlanak a megemlé­kezések, hagyomány már, hogy Esztergomban október 26-ára to­lódik át a hangsúly, hiszen 46 év­vel ezelőtt ezen a napon történtek városunkban az emlékezetes véres események. A városi megemlékezések sora e napon 16 órakor a Vaszary Kolos Kórházban kezdődött, ahol a volt sebészeti épület falán elhelyezett emléktáblánál koszorúztak az em­lékezők. Ezután a Városháza előtt gyü­lekezett az ünneplő tömeg, ahol 17 órakor kis ünnepség keretében tisztelegtek a zászlóknál. Kokas Katalin, Flórián Norbert gs Kékesi Tamás, a József Attila Általános Iskola, illetve a Dobó Katalin Gim­názium diákjai olvasták fel a ha­gyományőrző szöveget, majd fák­lyagyújtás után elindult a menet a Sötétkapuhoz, a széles körű városi megemlékezés hagyományos szín­helyére (alsó fotónkon). A többszáz fős tömeg előtt dr. Beer Miklós püspök mondott ün­nepi beszédet, emlékezve a sza­badságot és függetlenséget óhajtó helyi és környékbeli polgárokra, a halálesetekkel és súlyos sebesülé­sekkel végződött vérengzésre, a megtorlásokra. Az ünnepi műsor­ban fellépett az Ars Musica Ének­együttes Vereczkei Attila vezetésé­vel, Stiegler Akos és Suba Ernő, a Bottyán János Szakközépiskola, valamint Nagy Pál Bence, a feren­ces gimnázium diákjai. Az ünnepség végén a kegyelet koszorúit helyezte el az emléktáb­la előtt Meggyes Tamás polgár­mester, dr. Tittmann János or­szággyűlési képviselő, Rudlof Ti­bor megyei főjegyző, Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna, a Megyei Köz­igazgatási Hivatal vezetője, díszes koszorúkkal csatlakoztak hozzá­juk az '56-os szervezetek, a pár­tok, a civil szervezetek és a városi intézmények képviselői. * Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a megemlékezés áhítatát ez­úttal is - akárcsak tavaly - a mű­sorközlő felszólítása ellenére har­sány bekiabálás, az ünneplés szel­lemétől idegen megnyilvánulás za­varta meg. Több kismama és nagy­mama, aki gyermekével, unokájá­val együtt kívánt megemlékezni, egy szál virágot elhelyezni az em­léktáblák alatt, panasszal fordult hozzánk, hogy a váratlanul jött ki­abálásban a gyermekek olyannyi­ra megijedtek, hogy sírásban tör­tek ki. Szerkesztőségünk az ügy kap­csán az egyik politikai párttól is le­velet kapott, amelynek első mon­data így kezdődik: „Nem az a rendbontó a Sötétkapunál, aki vé­leményt nyilvánít..." Lapunk semmiféle hangulat­keltésben nem vesz részt, ezért a levél közlésétől eltekintünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom