Esztergom és Vidéke, 2002

2002-06-20 / 24-25. szám

2002. július 18. Esztergom és Vidéke 7 Petróleumvilágítás Esztergom utcái

n „Én kormos lámpagyújtó! S alélt kanócok, álmos utcalámpák szomjúhozzák piros tűz csókomat" Ma, amikor a királyi vár falai fényárban úsznak, fényesen kivilágított híd ível át a Dunán, melyhez a felvezető utakat díszes pásztorbot alakú kandeláberek világítanak meg, nehéz elképzelni az esti sötétségbe burkolózó 19. századi Esztergomot. A sötét, rossz kövezetű utcákon, főleg a téli sötétségben, a tehetősebb polgárok előtt szolgafiú vitte az ún. „viharlámpát", a beteghez siető orvos vagy bába előtt pedig az a családtag, aki a segítségre szorulóhoz hívta őket. Az esztergomi utcák állapotáról szemléletes leírás maradt ránk a tanácsi jegyzőkönyvekben: 1867-ben Wargha Benedek, megyei első alispán veti fel a javítás szükségességét: a Szent Tamási főutcát (Vörösmarty u.) „hol a kövezet 100 év óta javítás nélkül áll, a Kispiactól (Rákóczi tér) a káptalanházig kiköveztetni és járdát alkalmazni szükséges". A hegyekről lefolyó víz mindig sok gondot okozott, nehezítette a közlekedést a város központjában is: „a Gábris-féle ház mellett (Bástya áruház helyén) létező vízeresz, hol az öszves azon utcabeli pocsolyák rondasága megfeneklik, és az egész környékre egészségtelen bűzt terjeszt". Aki tehette otthon maradt. Nemcsak a mulatozók, vagy a rossz szándékú emberek jártak sötétedés után az utcákon, hanem az iparosok, a céhes legények, akik hosszú munkaidőben dolgoztak. Az esztergomi csizmadiák céhszabálya szerint: „A legény Szt. Mihály napjától Húsvétig este gyertya mellett tartozik dolgozni, egészen kilencz óráig, ezután feküdjék le, s reggel három órakor keljen fel". Az eltelt évezredek alatt a fény, a tűz mindig fontos volt az ember számára, a vadállatok, a félelmek, a rossz szellemek elűzésére szolgált és a vallások meghatározó szimbóluma ma is. Régen faggyúba mártott fáklyákat, növényi olajjal töltött kagylókat, kerámia edényeket használtak világításra. A későbbiekben a gyertyamártó külön mesterséggé fejlődött, de gyakran készítették a mézesbábosok a gyertyát, mert (sonkolyosan /viasszal/ vették meg a mézet) főzéskor a viasz és a méz elválik. Esztergomban a „Szappanos Mesterek" készítették a faggyúgyertyát, ami kellemetlen illata miatt olcsóbb volt a viaszgyertyánál. 1830-ban Hölfer József és Taxner Ferenc gyertyások felpanaszolták Pelczmann Mihály mészáros mestert, hogy hetek óta faggyúgyertyákat árul, aki azzal védekezett, hogy a Kis Piaci boltjában a saját faggyújából készített terméket árulja. A város vezetői felszólították őket a megegyezésre. A gyertyákat használták az utcai lámpákban is a petróleumlámpák elterjedése előtt. 1807ben a Budai Kapu világításához gyertyákat kért a strázsamester. A céhekben kisebb büntetések kiszabásakor viaszgyertyában kellett a büntetést leróni. Tudjuk, hogy a város toronyóra kezelőinek természetbeni juttatásként gyertya járt. Az éjszakai utcák jellegzetes alakja volt az éjjeliőr, akinek feladatkörébe tartozott az is, hogy az idő múlását jelezze, mert az óra még nem volt mindennapos eszköz. A sokáig dolgozó mestereket aludni küldte, s figyelmeztetett, hogy: „tűzre, vízre vigyázzatok". Esztergomban „Minden Szentek Napjának el jöveteiivei az Nemes Város részirül fel vett Mester Emberek" közé tartoztak az „ijeli vigyázók", 1785-ben például Petrik József. Lassanként Esztergom utcáin is elterjedtek a lámpák. Ezek bádogból készültek üveges oldallappal. Eleinte növényi olaj égett bennük, később petróleum, azaz folyékony szénhidrogén, vagy p.fotogén, melyet a barnaszén kátrányából állítottak elő, a szaga elég kellemetlen volt. 1861ben a város főutcáin üzemelő lámpákhoz Pestről hozattak p.fotogént 149 ft 39 dénárért, a szállítási költség mindössze 1 ft 12 dénárba került. A bádogból készült lámpákat Heirik Ármin pesti bádogos mestertől rendelték meg. A város világítására pesti vállalkozókkal tárgyalt és kért ajánlatot a polgármester. Weil Lajos pesti kőolaj kereskedővel a polgármester, Sziklay József végül megkötötte a szerződést, így 1871. október végéig bérbe vehette a világítás üzemeltetését. Ezzel városunkban is megjelent a korszerűbb petróleumvilágítás. A képviselő-testület igénye az volt a vállalkozó felé, hogy a lámpák lángjának átmérője olyan legyen, mint „a pesti városi ligetben, hasonlólag kőolajjal világító lámpáké". Városunkban a mércét Budapest szolgáltatta! A pesti polgárok a „gába" elnevezésű adót fizették a közvilágítási költség hozzájárulásaként. 1867-ben 1669 darab lámpa világította meg a pesti utcákat, melynek fenntartására a lakosság adóján kívül a városi költségvetésből 2918 forintot fordítottak. 1863-ban Esztergomban 46 darab lámpa pisla fénye világította meg az utcákat. A lámpákat időről-időre ellenőrizték - előfordult, hogy maga a polgármester járta be az utcákat. 1869. november l-jén 5 lámpa nem égett, ezért Korén István kamarás urat utasította, hogy Melleinger Rezső helyettes bérlőtől kifizetéskor 5 forintot vonjon le. A lámpáknak holdtöltekor is világítaniuk kellett! A fontosabb épületek előtt pedig 4 darabnak reggelig kellett világítania. A lakosság igényelte az utcai világítás bővítését. Kugyelka Ignác, Szeifert József és „több kebelbeli lakó a halottak utzájában" (Malonyai u.) két városi lámpa létesítését kérte. Ennek lehetőségét Vándor József főkapitány vizsgálta meg. 1868ban felvetődött, hogy a Hosszú sort (Simor u.) ki kellene kövezni, de pénz hiányában csak a „Három szerecsenhez" címzett fogadó istállójának szegletétől a Halottas utcáig tudták elkészíteni. Egyúttal két lámpát is felállítottak ezen a szakaszon. Egy lámpaoszlop leásása 9 forintba, a rászerelhető lámpa 4 forintba került. Viszont a pénzügyi alap hiányában sem a Dorogi úton (ide kettőt terVeztek), sem a Német és a Gahér utcában (Petőfi u.) nem létesíthettek lámpát. Ezért Schwartz József gazdasági tanácsos azt javasolta, hogy rendezzenek jótékony célú előadásokat és növeljék belőle a városi világítási alapot. Próbálkoztak a város tulajdonában lévő Csapási földek, a Látó-hegy egy részének bérbeadásával is a cél elérése érdekében. A városi képviselők sajnálattal meg is állapították, hogy a világításra fordítható összeg csekély volta miatt a „kül részen lakók alig, vagy csak csekély részben részesülnek a jóból". A gőzhajó állomáshoz vezető úton 2 darab lámpa létesítését a gőzhajózási ügynökség magára vállalta, de azt kérte, hogy az üzemeltetés költségét a város fedezze. Ebben az időben a forgalmat 50 hajóval bonyolították le. A kisebb méretűeken szállították a zöldséget és a gyümölcsöt, ezeket nevezték „kofahajónak". Hajnalban még sötétben indultak azért, hogy reggelre a budapesti piacokon a termelők a friss árujukat eladhassák. Ezek a hajók csak szezonban közlekedtek, amit az is igazol, hogy a bérlővel megegyeztek, hogy a Gőzhajó úton télen nem kell a világítás. A város tehetősebb rétege egymás után szereltetett fel a házára függesztett lámpát. Többek között Trenker Ferenc kereskedő, Frey Vilmos, az Aranyásó vaskereskedés tulajdonosa (Kossuth u. 2.), Mezei Flóris kályhagyáros (Simor u. 26.). A takarékpénztári bérpalota felépítése előtt a helyén állt Pleschée György étterme és kávéháza. „A Lörincz utcza szegletén álló házat lámpával világítaná meg, önköltségen létesítené, de a város költségére üzemeltetné". Kérését jóváhagyták. Ünnepségek alkalmával, vagy ha előkelő vendégek érkeztek, a városban díszvilágítással köszöntötték őket. 1800-ban az „Országos Nádor Ispán és neje" érkezett. 50 font faggyút (fáklyához), 10 font gyertyát égettek el, melyért Kasper Ferenc szappanosnak 15 forintot fizettek. 1869-ben már külföldi mintára dróthálóval védett, felakasztható „kivilágítási pohárkákat" használtak városunkban is. XI. Pius pápa félszázados pappászentelésének jubileuma alkalmából a papnövelde igazgatósága kölcsönkérte ezeket a várostól. „Kölcsönadják teljes készséggel - felelősség mellett" - utasították a kapitányi hivatalt. A lámpagyújtók a város jellegzetes alakjai voltak. A lakosság rendszeresen találkozott velük, ha este nem is, de reggel, amikor a lámpákból kiszedték a petróleumégőket, hogy újra feltöltsék. Újév táján felkeresték a házakat, mint a kéményseprők, postások és nyomtatott jókívánságokat nyújtottak át. Az esztergomiakét Horák Egyed nyomtatta, a versikét díszes keret vette körül. A város fejlődésének fontos eseménye volt 1871-ben, hogy a „Széchenyi tér közepén egy három ágú lámpa tartó, kandeláber" felállítását határozta el a város vezetősége. Vándor József tanácsost bízták meg a beszerzéssel. Két hónapon belül a Széchenyi téren felállítottak egy háromágú, a Szent Anna templom előtti téren pedig egy kétágú lámpát, melyeket Schick Henrik és fia gyárában vettek meg. A Széchenyi téri kandeláber jól látható Beszédes Sándor 1876. évi árvízi felvételein. Felvetődött 1866-ban légszeszvilágítás létesítése (gázgyár) „Key wort József angol gyáros" ajánlatára, de többszöri tárgyalás után sem valósult meg. A petróleumvilágítás megmaradt 1904-ig, amikorra az egy év alatt elkészült villanytelepnek és hálózatnak köszönhetően kigyulladtak a fények. A közvilágítás 350 db szénszálas izzólámpával és 24 db ívlámpával tette sokkal világosabbá Esztergom utcáit, mint valaha előtte volt. Hetvesné Barátosy Judit Esztergom. Széchényi-tér.