Esztergom és Vidéke, 2002

2002-01-17 / 2. szám

2002. január 31. Esztergom és Vidéke Kitti Tímea kiállítása a Dobó Galériában Az ifjú budapesti festőnő a Művészetek himnuszából választotta kiállítása mottóját: „Tudd a színeket! S ha kezedben ecset indul útjára / a vásznon életre kel / a lelkedben rejlő világ egy darabja." Ezen verssorok mélyebb értelme segíti a tárlatlátogatót, hogy megértse a kiállító művész kettős világát: a lelke mélyén rejtőzködő kételyeket, kérdéseket, örömöket és szomorúságot, melyeket a külső világ indukál személyiségében. Megnyitójában a jóbarát szobrász-festőművész, Gombos Kathy Viktor bohókás személyiségnek nevezte Tímeát, de „az önmaga-keresésben mint művész, sötét hangulatú képeket is ábrázol. Nemcsak önmagát, de a szabadságot is keresi, s ez - az alkotó ember akarata. Fiatalsága és kitartása segítheti szorgalmát. Tehetségével pedig magas szintre is eljuthat, mert még előtte áll a jövő." Tímea csupán négy éve fest és autodidakta módon kezdte az alkotást: temperával, majd később pasztellel és olajjal folytatta. Művésztáborokban tanult, mestere Baky Péter, aki nemcsak elismert festőművész, hanem a szekszárdi Művészetek Háza igazgatója. Tímea eddig csak csoportos kiállításon szerepelt: Bogácson és Budapesten, a Hélia Hotelben. A 2002. január 10-ei megnyitó jelentős dátum számára, hiszen ez életében az első önálló tárlata! Képeiből ezért többfélét is bemutat Esztergomban. A Töredék a szívemből c. képcsoport vízpartot, sziklákat, hegyeket, virágokat, kicsi tanyát, bokrokat és fákat ábrázol; magyar tájat, de keletiesen: a kínai, hosszúkás selyemképekhez hasonló stílusban. Természeti képeinek gyakran ad elvont jelentőségű címet, pl. a Hasonlat kétágú fa, bokrok és sziklák együttes ábrázolása, a Csend csenevész lombú, hegyi táj, az Éjféli ima - az éjszaka sötétjével körbevett templomtorony. Az Érzések - barnás színskálával, „leskelődésből" festett tóparti táj, a Majdnem holdfény — sötétes színekkel alkotott hegyvidék. A művésznő a természeti világból észrevehetően kedveli a nagy, kopár sziklákat, sziklagörgetegeket és nagy sötétes foltokkal örökíti meg azokat. Másfajta alkotásmódot képviselnek az ún. „absztrak képek": a foltok, ágak, vonalak, ábrák, tárgyak és testrészek nagyon színes, tarkára festett (Álom, Illúzió, Az öt elem, Színek és enérgiák, Rejtekhely, Tükör c.) - vagy éppen egy színskálán mozgó (pl. a Fóbia L-II.-III. c.) képei. Igazi álomkép, mesevilág a görgős motívumokkal, villámokkal és tarka háttérrel ábrázolt Zeusz nyakkendője c. festmény. A megnyitó hangulatát Bakai Márton hegedűszólója (Bartók három csíkmegyei népdala) és Elek Csilla szavalata (Wernke Bernát Esztergomi éj című verse) növelte. Az ifjú művésznőnek szívből gratulálunk és visszavárjuk! Horváth Gáborné dr. Kortárs művészeti galéria nyílt Szenttamáson (P.) A Szenttamás-hegy északi oldalán, a Béke tér szomszédságában a Téglaház utca tetején új üzletre lehetnek figyelmesek az arra járók. Figyelemfelkeltő már az a tény is, hogy a Bánomi út eleje rendezett, a közterület tisztasága valami újat sejtett. A TS Stúdió Galéria építészeti megoldása is magára vonzza a járókelők figyelmét, amellett, hogy a megnyitás ténye is gyorsan terjedt a művészetpártolók körében. Kortárs képző-, ipar-, fotóművészek igényes alkotásait találhatjuk meg a galériában, ahol kiállítás megtekintése után mindezek megvásárolhatók. A tulajdonos Tasnádi Sándorné Kurcz Magdolna festmény és műtárgy becsüs, édesapjának, Kurcz György festőművésznek az alkotásaiból nyitotta meg a TS Stúdió Galéria gyűjteményes anyagát (fotónkon). A kétszintes épületben emellett találkozhatunk a szentendrei Vajda Stúdió anyagával, Deim Pál, efZámbó, fe Lugossy Wahon, Aknai művészek képeivel is. Az emeleti részen kaptak kiállítási helyet a kortárs esztergomiak, mint Andráskó István, Kaposi Endre, Barcsai Tibor, vagy a 10 éve elhunyt Kollár György, valamint Nyergesi János, Bajor Ágost. Találkozhatunk az esztergomi céhhez tartozó párkányi Lábik János festményeivel is. Az alsó szinten az említett Kurcz György emlékkiállításon felül helyet kaptak Balla András valamint Kovács Melinda fotói. Itt látható néhány fénykép a már ugyancsak elhunyt Kollár Istvántól, György ikertestvérétől. A galéria praktiuksan kialakított belső tere alkalmat nyújtott arra is, hogy a tulajdonos bemutathassa néhány fővárosi alkotó kisplasztikáját, ötvös tárgyait, kovácsoltvas munkáit, fafaragásait. A tulajdonos Tasnádiné lapunk kérdésre elmondta, hogy tervezik időszakos kiállítások megrendezését is, továbbá bemutatást szánnak az esztergomi és párkányi régi feltörekvő tehetségeinek is. Tervei között szerepel még az egyes művészeti iskolák, irányzatok felvonultatása is. TS Stúdió Galéria néhány hetes sikere arra ösztönzi a tulajdonost, hogy újabb üzletet nyitson a város legszebb helyén a Széchenyi téren. Ez ugyanis beleillik abba a fejlesztési pályázatba, melyet a Polgármesteri Hivatal a Széchenyi térre vonatkozóan a közelmúltbanjelentetett meg. Addig is amíg ez az újabb galéria megnyílik érdemes a művészetkedvelőknek felsétálni a kis Léván a TS Galériába. Élet- és festőművészet Bemutatjuk Herczeg Mártont Mint arról lapunkban is beszámoltunk, novemberben, a Zöld Házban nagysikerű gyűjteményes kiállítást rendezett Herczeg Márton élet- és festőművész, aki rövidesen betölti 75. életévét, de mint mondja - szíve csak most múlt húsz éves! Marci bátyánk Sárisápon született, elszegényedett gazdálkodó családban. De amíg jól ment soruk, még cséplőgépünk is volt. Édesapja igazi „herceg" volt, fehér lovon repült - néha a kerítésen át - Bajótra, Marci későbbi édesanyjához! Herceg Mártonnak csak nyolc általános a végzettsége, de alaposan kijárta az élet iskoláját. Egész életében fizikai munkásként dolgozott Esztergom gyáraiban: a Labor MIM-ben, a SZIM-ben, a MOFÉM-ban mint gép- és képbeállító. Marci nem szeret nyilvánosan festeni, inkább otthon, magányosan alkot. A Petőfi Művelődési Házban Nóvák Lajos volt a mestere, de sokat tanult az azóta tragikusan elhunyt Kollár-testvérektől. Bátyánk humora egyedülállóan kedves, és groteszk elemektől sem mentes. A fogát maga tömi, idáig 21 biciklijét lopták el, de ő most sem lakatolja le kerékpárját. Eddig 27 vászont festett és panaszkodik, hogy nem nagyon veszik alkotásait. Nagyon szereti a nőket, de - hamiskásan teszi hozzá - csak lefesteni. Három felesége volt... Több díjat is nyert amatőr fesztiválokon, így Budapesten és Dunaújvárosban is. - Most min dolgozol Marci bátyám? - kérdezem az örökmozgó mestert. - Orbán Viktor portréját fogom megfesteni - mondja hamiskásan. - Egy karosszékben ül a miniszterelnök, a térdén futballabda, jobbról mögötte a Bazilika, balról pedig a Mária Valéria híd... Majd elküldöm neki, remélem nem veszi zokon. - Biztosan nem, hisz közismerten jó a humora... (dezső) Abszurd a hajléktalan-témára Ilyenkor, a kemény hidegek idején mindig fólrajzik bennem a hajléktalanok helyi csapata. Előfordul, hogy éjjel fél háromkor is, a meleg ágyban. (Úgy látszik megint a „mániás" fázisban vagyok?) Karon kéne fogni egyet. - Gyere testvér, lakj nálam, van meleg hajlékom, (bizony, hihetetlenül gazdag vagyok!), neked is jut hely bőven. Ilyen egyszerű (lenne) ez. Ilyen egyszerű? Kellemetlenül piszkos, büdös, részeges alak. De még ha csak az lenne! Hátha tolvaj?! Ártatlan ugyan, de tolvaj. Az italért mindenre képes. Állandóan résen kéne lenned. Nem végezhetnéd zavartalanul munkádat, ügyes-bajos dolgaidat, nem engedhetnél kedvteléseidnek, amikor úgy esne jól. (És még az is fólrémlik, hogy nem egy jószívű plébánost meg is gyilkoltak...) Ne törd magad! Bízd ezt a közösség hivatalos és civil szervezeteire! Esztergomban is van a hajléktalanoknak nappali melegedője. Már szeptemberben hallottam, hogy átadták. Nosza rajta, nézzük meg ott a város másik végében, a Családsegítő telkén (Baross G. u. 3., bejárat a Bartók Béla utcáról). November vége felé odasétáltam. Valóban áll az épület: egy lapjára fektetett és keskenyebb oldalával az utca felé fordított nagy gyufásdoboz. Eléggé ronda - de hát nem ez a lényeg. Az a bökkenő, hogy nem működik, még most sem, amikor e sorokat írom. Mínusz 1015 fok C éjjel, a mentősök - mint hallom - egyre-másra szedik fel a fagyott embereket, de az új szociális intézmény nem működik. Ez szerintem abszurd. Várják a működési engedélyt. Nem értem: egy-két aláírást miért kell hónapokig intézni? Talán baj van a higiéniával? Hát nem nagyobb baj, hogy agyonfagynak az emberek? December 17-én újra odamegyek. A nagykapu nyitva, benn teherautó. Bekéredzkedem a belül amúgy barátságos épületbe. Zsuzsa, a részleg vezetője némi bizonytalankodás után beenged. Velem együtt érkezett a Családsegítő törzsvendége, Gábor, akinek 16 éve „fölvállalt életformája" a hajléktalanság. Teát kap zsíroskenyérrel és sok barátságos szót. De hallom, hogy az épület másik felében még dolgoznak. Tehát a „nagyközönség" számára még nem nyílt meg. Nem tudakolom, milyen okból, ez részletkérdés. Elég baj, hogy - nem tudom, kinek a mulasztása, késedelmeskedése miatt - nem működőképes, rendeltetésének nem egészen felel meg. A legkeményebb télvíz idején! Gábor távozóban ajánlatot kap meleg férfisálra, de nem fogadja el. Inkább a nála lévő mélyhűtött halat szeretné megsütni, erre azonban nincs lehetőség. Egy pillanatra fölvillan bennem: meghívom Gábort. De messze lakom innen, más dolgom van, meg aztán a szomszédasszonyom menten infarktust kapna, ha meglátná. Elválunk. A városközpontba érve, fölmegyek a könyvesboltba, aztán visszafelé, a lépcső közelében újra összefutok Gáborral. A lelkiismeret sarkallta hirtelen ötlettel rákérdezek: - Megsütötte a halat? Nem. - Adja ide, megsütöm a könyvtárban. Úgyis oda készültem. Éppen nincsen nyitvatartás, kolléganőim megrökönyödnek ugyan, de segítenek. Mire kész a tonhal, megjelenik Gábor, megeszi, még kínálgat is bennünket. Aztán gyors „Isten vele", mert már lejárt a munkaidő. Közvetlenül karácsony előtt a meteorológia farkasordító hideggel riogatott minket, olyannyira, hogy a „kőszívű" Demszky (ő volt ugyanis, aki néhány éve „megtisztította" a fővárosi pályaudvarokat a hajléktalanoktól) odanyilatkozott, hogy akár a Városháza folyosóit is megnyitja számukra. Hallván ezt a tévében, felvettem a telefonkagylót, és megkérdeztem Népjóléti Irodánk vezetőjét: Esztergom mit óhajt tenni ebben az ügyben? Ekkor tudtam meg, hogy Gábornak, mint ahogy Esztergom összes hajléktalanjának is, évek óta beutalója van a Szociális Otthonba, de nem akarnak élni a lehetőséggel. így tehát „szabad Pestre menniük", és persze - gondolom hozzá - megfagyniuk is „szabad". Ilyenténképp megnyugtatván magamat, kellemesen töltöttem a karácsonyi, újévi ünnepeket. Nekik vajon mennyire sikerülhetett ugyanez? (A hírek szerint Pesten ezekben a napokban ketten fagytak meg.) Felhívtam a vöröskeresztet, ahol Horváthné Rita tájékoztat: hozzájuk három hajléktalan jár rendszeresen, egyikükkel már az ünnepek után, január 3-án találkozott. Ő Nagykovácsiban, a pszichiátriai osztályon töltötte az ünnepeket és megy is vissza. (Meleg ruhával a vöröskereszt ellátja őket.) Hát a melegedő? Vajon megnyílt-e már? Ott hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között lehet tartózkodni, pihenni, fürödni, mosni. Délben főtt ételt is kapnak majd (?) a kórházból. Január 4-én újfent odamegyek. Gábor ott szunyái, lám, ismét túlélte. (Erre nézve mindnyájunkat megszégyenítő „tudomány" birtokosa ez a beteg ember.) Még két másik személy is melegszik. Ám a ház még mindig „illegalitásban" van. Hivatalosan még nem működik. Miért? Miért nem lehetett egy ilyen célirányos intézményt a rendeltetésének megfelelő időre üzembe helyezni? Ez szerintem mégis csak abszurd. Remélem, mire ezek a sorok megjelennek, már nem hiányzik semmiféle bürokratikus kellék a működési engedélyhez. És még valamit. Nem' csupán nappali melegedőre lenne szükség, hanem éjszakaira is. Nemcsak munkanapokra, ünnepekre is, hiszen a tél akkor sem tart munkaszünetet. Ha már hajléktalan szállóra nincs pénz, lehetne - mondjuk - egy non stop melegedő, pár órás takarítási szünettel. Talán ideszoknának ők, az élet hajótöröttjei. Ne nézzük le őket, senki sem tehet róla, hogy milyen pszichikai sajátságokkal születik. (És nem is válik mindegyikük alkoholistává...) Ide a polgárok közül is el-eljárhatnának a ,jótét-lelkek", előítéleteiket próbára tenni, ismerkedni; támogatási, netán szállásadói hajlandóságukhoz így gyűjtve elegendő bátorságot. Na ugye, ezt jól megírtam?... Ahelyett, hogy mindjárt karon ragadtam volna egyiküket... (Óh, Szent Erzsébet asszony, könyörögj érettünk!) „gyalogjáró"