Esztergom és Vidéke, 2002

2002-01-10 / 1. szám

2 Esztergom és Vidéke HÉTRŐL HETRE Szilveszteri mulatság a főtére n December 31-én este 11 órától zenés óévbúcsúztató és újévköszöntő' mulatságra várta az esztergomi polgárokat és minden kedves vendégét a város. Az éjszaka kettőig tartó szilveszteri ünnepségre a Széchenyi téren, a Gran Tours Utazási Iroda előtt felállított fűtött sátorban került sor, ahol olyan helyi zenekarok szórakoztatták a közönséget, mint a Tűzkerék XT és a Metric Ton Blues Band. Éjfélkor tartották az immár hagyományos szilveszteri tűzijátékot, később pedig minden látogató egy ajándékba kapott pohár pezsgővel vagy egy pohár forralt borral koccinthatott. Karácsonyi ünnepségek (D.L.) December 22-én karácsonyi ünnepséget rendeztek a Vaszary Kolos Kórház pszichiátriai osztályán. Ezúttal a Vízivárosi Plébánia közössége mutatkozott be betlehemes játékkal, versekkel, énekekkel. A betegeket üdítő italokkal és süteményekkel vendégelték meg, akik örömmel nyugtázták az eseményt: igazi lelki megújulásban volt részük. December 24-én ünnephez illő ajándékkal lepte meg Esztergom város lakosságát a Belvárosi Plébánia cserkészcsapata is. A Széchenyi téren felállított betlehemes jászol előtt nagyszámú érdeklődő jelenlétében betlehemes játékot adtak elő, ismét megelevenedett a kétezeréves történet, a Megváltó születése. Michels Antal atya elmondta, hogy e kezdeményezésükkel hagyományt szeretnének teremteni. Meghívó az első Esztergom-Párkányi Polgári Bálra A Párkány és Vidéke Kulturális Társulás tisztelettel meghívja Önt és barátait az első Esztergom-Párkányi Polgári Bálra, amelyet 2002. január 19-én (szombaton) 19 órakor nyitunk a Párkányi Művelődési Házban. Nyitótánc: Feszti Tánccsoport (Rév-Komárom), zene: Memory Band (Esztergom). Belépő vacsorával: 500 Sk. A kedves vendégeket a környék kiváló termelői boraival várjuk. Jegyek a Párkányi Művelődési Házban az alábbi telefonszámon rendelhetők: 00-421-(0) 36-7511 108. Felhívás Esztergomban a 18203/2 hrsz. számon Tesco Áruház épül. Az áruházhoz kapcsolódó útépítés érinti a Dobogókői úton lévő Szent Anna temetőt. Kérjük a tisztelt polgárokat, hogy akiknek hozzátar­tozója nyugszik a temetőben, 2002. február 28-áig jelentkezzen Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Építési és Városfejlesz­tési Irodáján az 542-048-as telefonszámon. Az Olvasókör decembere Kertvárosi hírek 2 Röviden Az Esztergomi Művészek Céhe decemberi tisztújító közgyűlésén új vezetősé­get: elnököt és két el­nökségi tagot választott. Január 1-jétdl az előbbi tisztséget Wieszt József grafikusművész tölti be, munkáját Szabó Judit res­taurátor és Turányi Sán­dor iparművész-restaurá­tor segítik. Nagy Ferenc budapesti kiállítása A fiatal esztergomi festőművész tárlatát - a Magyarok Világszö­vetsége rendezésében - január 7­én V. Angyal Mária művészettör­ténész nyitotta meg. Hegedűn Hornicsár Tihamér és Bakai Már­ton, gitáron Kicsák Katalin műkö­dött közre. A kiállítás a Magyarok Házában (V. Semmelweis u. 1-3.) január 18-áig látható. Lelki segélyszolgálat A DélUtán, az Idős Emberek Telefonos Lelki Segélyszolgálatá­nak immár megduplázott létszá­mú önkéntes munkatársai két vo­nalon, a hívók számára ingyenes 06-80-200-866-os zöld számon fo­gadják az idős emberek hívásait. A DélUtán 2001-ben ingyenes jog­segélyszolgálatot is indított, mely­nek igénybevételéről szintén a fenti számon lehet tájékoztatást kérni. A minden nap 18-21 óra között hívható szolgálatot a lakos­ság adójának 1 %-ával is támogat­hatja, a szervezet adószáma: 18234213-1-43. Ajánlott vállalkozások Múlt évben jelent meg a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkama­ra Ajánlott vállalkozásai elnevezésű címlista, me­lyet dr. Horváth István, a kamara elnöke ajánlott a vállalkozók és a fo­gyasztók figyelmébe: „Ez a kiadvány mindazon vál­lalkozások adatait tar­talmazza, amelyek fontos­nak tartották szakmai hi­telük, hírnevük nyilvá­nosságát. Éltek a kamara felkínálta lehetó'séggel, hogy az Ajánlott vállal­kozás státus elnyerésével növeljék a bizalmat ter­mékeik, szolgáltatásaik iránt. Meggyó'zó'désünk, hogy a kiadvány megjele­nésével a vállalkozók üz­leti lehetőségei bővülni fognak, a fogyasztók szá­mára pedig egy megbízható információ-forrást nyúj­tunk . " * Megyénk december 15-én új sajtóorgánumokkal gaz­dagodott. Ekkor jelent meg ugyanis a KEM-BRIDGE OFF-LINE Internetes és Üzleti Magazin első' száma - mely színes, exkluzív kivitelben kerül havonta Komárom-Esztergom megye gazdasági, kulturális és politikai vezető' rétegé­nek asztalára -, valamint a magazin ON-LINE, azaz internetes változata. Gyógyszertári ügyelet Január 10.: Szent Anna Patika Január 11.: Szent István Patika Január 12-13.: Szent Anna Patika Jnauár 14.: Kerschbanmayer Pat. Január 15.: Piros Patika Január 16.: Kolos Patika Január 17.: Szent Anna Patika Igen mozgalmas volt 2001 utoL­só hónapja az Olvasókörben. A december 5-ei Mikulás ün­nepséget a Nyugdíjas Klub szer­vezte és bonyolította le. Rácz Ti­borné klubvezetőt sok klubtag is segítette, hogy színvonalas ün­nepséget rendezzenek. A több mint száz csomagot a meghívott gyermekek a várva-várt Miku­lástól (Horváth Gergőtől) és jó humorral megáldott segítőjétől, a Krampusztól (Kerekes Erikától) vehették át. Erika és Gergő a Ba­kai Ferenc által vezetett Eszter­gomi Klubszínpad tagjai. Kedves műsorral lepték meg az ünnej> ség résztvevőit a József Attila Al­talános Iskola tanulói, akiknek a műsort dr. Orgoványi Lászlóné tanárnő tanította be. Az ünnepel­tek nevében is. köszönetet mon­dunk az estet rendező Nyugdíjas Klubnak, az Esztergomi Klub­színpad tagjainak és az iskola ta­nulóinak, valamint a műsort összeállító és betanító tanárnő­nek! * December 7-én az Olvasókör­ben működő Tájak, Korok, Múze­umok Egyesület tartotta negye­déves névnapi- és évadzáró ün­nepségét. Évközbeni sok-sok uta­zás emlékeit idézhették fel az egyesületi tagok a hajnalba nyú­ló, jó hangulatú rendezvényen. * December 8-án ismét szólt a Tücsök: a harmadik évad harma­dik táncháza volt azon a szomba­ton az Olvasókörben. A Tücsök a már megszokott míves zenével, a táncokat tanító Szénássy-házas­pár magas szintű táncával, Se­bestyén Borbála pedig kedves népmesével adott lelket gyönyör­ködtető programot az est résztve­vőinek. * December 11-én szinte menet­rendszerűen érkeztek azok a vér­adók, akik már sokszor bizo­nyították segítőkészségüket. A véradás szervezői, lebonyolító szakemberei ismét sikeres vér­adást könyvelhettek el. E napon első alkalommal adott vért az Ol­vasókörben működő városi nép­tánccsoport egyetlen párkányi tagja is. * December 14-én már kora dél­előtt vöröskereszteseinké volt a ház: serény kezek díszítették a fenyőfát az esti vöröskeresztes karácsonyra. 17 órára zsúfolásig megtelt a nagyterem gyermekek­kel és kísérő szülőkkel, nagyszü­lőkkel. Bensőséges karácsonyi hangulatot varázsoltak az ün­nepség rendezői a terembe, mely­ben igen nagy része volt Szent­györgymező lelkipásztorának, Varga Lajos plébánosnak. A kö­zös éneklés és gyertyagyújtás után a már megszokott módon alakult a karácsony köszöntő mű­sor: ÍZ ünnepeltek - a gyerekek ­lepték el a parányi színpadot: verseltek, meséltek, zenéltek egymás és önmaguk örömére. Az­tán a nagyon várt program is el­kezdődhetett: a karácsonyfa alatt elhelyezett játékokhoz me­hettek az ünnepeltek, s itt min­denki tetszése szerinti játékot választhatott magának. De csak egyet, hogy minden picinek jus­son! Gyönyörűség volt látni azt a fegyelmezettséget, türelmet, a­hogy ezek a kicsi gyerekek vártak sorukra. E fegyelmezettség ered­ményeként - hiszen rengeteg volt az ajándék - legalább három al­kalommal is sorra került min­Családias hangulatú volt a december 21-én délután megtar­tott karácsonyi ünnepség az Idő­sek Klubjában. Ünneplőbe öltö­zötten gyülekeztek, várták a klub tagjai a karácsonyi csengő hangját és a szépen feldíszített fán a fény­füzér bekapcsolását. A csengő hangjaira megkezdődött a várva­várt ünnep a klubban: énekszó ve­zette be Weisz Csabáné klubvezető üdvözlő szavait, majd Orbán Ilona köszöntötte az ünneplőket. El­mondta, az ajándékot, az elektro­mos lábmasszírozót a Kertváro­sért Alapítvány vásárolta a sze­mélyi jövedelemadóból befizetett 1 %-os összegből. Nagy Tibor kép­viselő Meggyes Tamás polgármes­ter nevében kívánt kellemes ün­nepeket, és adta át a klubnak az ajándékot, egy magnós rádiót, majd pedig saját jókívánságai mellett tette le személyes ajándé­kát a karác§onyfa alá. Balázs Eva intézményvezető köszöntőjében elmondta, hogy az összejövetel vacsoráját a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak kö­szönheti. Vízi Pista bácsi, megem­lékezett az év folyamán elhalálo­zott tagokról és a jelenlevők egy perces néma felállással adóztak emléküknek. Ezek után vacsorá­val és önfeledt beszélgetéssel majd kölcsönös jókívánságokkal ért véget a karácsonyi ünnepség. Távozóban a helyi vöröskeresztes szervezet minden klubtagnak kis ajándékcsomagot adott át. * Nagy érdeklődés mellett zaj­lott december 21-én a volt Hell középiskola tornatermében az el­ső Boldog Karácsonyt Kertváros­nak címmel rendezett műsor, me­lyet az Arany János Altalános Is­kola, a Kertvárosi Óvoda és a Féja Közösségi Ház a Phare-pályázati programból adódóan közösen ren­dezett. A megnyitót Nagy Tibor képviselő tartotta a RÖK nevében, majd Baranya István és Szeder Balázsné üdvözölte a megjelente­denki új és még újabb ajándék kiválasztására. * December 15-én tartotta negyed­évenkénti névnapköszöntő ün­nepségét a Kertbarát Kör Egyesü­let. Amint azt tőlük már meg­szoktuk: jó hangulatban telt el az este. * December 18-án az Olvasókör­ben működő Nőklub szervezésé­ben zajlott le a „ház karácsonya". Ekkor is teltház volt. Sok csodál­kozó szemű ünnepelt és az őket kísérő felnőttek fogadták szere­tettel a József Attila Általános Iskola karácsonyi műsorát, me­lyet dr. Iványi Pálné tanárnő ta­nított be a diákoknak. Aztán az est meglepetéseként a Nőklub ál­tal felkért felnőtt néptáncosok köszöntötték az ünneplőket - ter­mészetesen néptánccal. Óriási si­kert arattak. Ez alkalommal is rengeteg ajándék volt a fa alatt, melyek mindegyike gazdára ta­lált. Az ünnepség végén még arra is volt gondja a szervező klubnak, hogy finom falatokra vendégül lássa a néptáncosokat, s termé­szetesen saját tagjait. Köszönet az est rendezőinek, a közreműkö­dőknek, külön köszönet az Olva­sókör részéről a Nőklub fáradha­tatlan vezetőjének, Bokros Ist­vánnénak. * December 22-én a Vértes Volán Nyugdíjas Klubja rendezte kará­csonyi ünnepségét az Olvasókör­ben. Szabó Mihályné klubvezető és szépszámú segítői már délelőtt berendezték a nagytermet az esti ünneplésre. Az est résztvevői Révfalviné Budai Julianna és Ba­002. február 14. ket. A tornaterem minden négy­zetméterén zsongott az élet, a színpadon egymást váltották a szereplők, az óvodások és iskolá­sok betlehemes játékai, zenés me­seutazásai, a vidám karácsonyi műsorok. A rendezvény csúcs­pontja Németh Kristóf színmű­vész, a Barátok közt tévésorozat sztárjának megérkezése és vers­mondása volt. A kézműves foglal­kozások - fafaragás, agyagozás, csuhézás, papírhajtogatás, rajzo­lás - irányítói szakavatott peda­gógusok, óvónők és mesterek vol­tak. A saját készítésű alkotásokat ajándékként haza lehetett vinni. Az estet Horányi László színmű­vész karácsonyi műsora zárta. * Bővíti programját a Féja Kö­zösségi Ház. Január 7-étől tanfo­lyamai közé felvette a dél-indiai klasszikus tánc oktatását. A tan­folyamot Iván Tünde vezeti. * Taggyűlést tartott január 3­án a helyi vöröskereszt, amelynek vendége volt a városi szervezet el­nöke, Horváth Lajosné, aki el­mondta: 22 alapszerv működik a városban, s a 180 tagot számláló helyi szervezettel maximálisan elégedettek. Orbán Ilona elnöki tájékoztatója után UrbánnéHarcz Mária vezette az ülést, mely úgy határozott, hogy a háromtagú ve­zetőséget kiegészíti öt fore, és két tagot választ a Pénzügyi Ellenőr­ző Bizottságba is. A vezetőségbe került Monos Istvánné és Balogh­né Tóth Rita, a bizottságba pedig Szauter Józsefné és Jónás Miklós. Az ülésen a tagság határidőt adott a vezetőségnek arra, hogy a szer­vezet működési szabályzatát a februári taggyűlésre készítse el. * Baranya István képviselő, valamint Bajkó Sándor és Jónás Miklós RÖK-tagok január 16-án 16 és 17 óra között tartják foga­dóórájukat a Kirendeltségen. Nagy Tibor kai Ferenc tolmácsolásában hall­gathattak az alkalomhoz illő ver­seket, majd nyugdíjastársuk, Bü­ki József „házi költő" rímekbe szedett gondolatait hallgatták. Ők is hatalmas tapssal honorál­ták a klubvezető által felkért tán­cosok ünnepet és ünneplőket kö­szöntő produkcióját. Az ízletes vacsora, a jókedélyű borozgatás késő estébe nyúló, hangulatos ki­kapcsolódást eredményezett. December 27-én „Karácsony 1944-2001" címmel zenés-irodal­mi est előadói, szereplői voltak az Olvasókörben az Esztergomi Klubszínpad tagjai és a SOLVA Trió kamarazenekar. Esztergom és a Felvidék költőinek versei hangzottak el szép zenei betétek­kel, majd Szántó Barna: A híd c. egyfelvonásos drámáját adták elő. Szomorú aktualitása volt e drámának: egy nappal a Mária Valéria híd felrobbantásának 57. évfordulóját követte az előadás. A nem túl nagy létszámú közön­ség hatalmas tapssal fejezte ki elismerését a rövid időt köztünk töltő szerző, a rendező Bakai Fe­renc és a szereplők előtt. Élményt adó, tartalmas estét köszönhet­tünk a közreműködőknek! * December 31-én az esztendő utolsó rendezvényén az Olvasó­körben működő csoportok közös szilveszterére került sor. Jó han­gulatban, „otthoni" falak között búcsúztatták az óévet és köszön­tötték 2002-t a kertbarátok, a nő­klubosok és a nyugdíjasok. Az Olvasókörben működő cso­portok valamennyi tagjának, az ő nevükben pedig az Esztergom és Vidéke valamennyi olvasójának békés, boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk! Polgár József

Next

/
Oldalképek
Tartalom