Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

10 Esztergom és Vidéke SPORT-*- SZABADIDŐ* HÉTVÉGE-*- TERMÉSZETJÁRÁS p" Labdarúgás: Engelbrecht edzd jótanácsokkal köszönt el Evezés: Érmek a nemzetközi gyón regattáról A/. Esztergomi Sport Club közelmúltban megválasztott clnökévci, Erős Gyulá­val az Autoplus Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatójával történt beszélgetésünkről lapunk előző számában írtunk. Az elnök kihangsúlyozta, hogy Engelbrecht Zoltán edző szakértelmével maradéktalanul elégedettek voltak, acsapat körüli bajok jóval korábbi évekre vezethetők vissza. Engelbrecht Zoltánt edzőnek egyik elődje és korábbi mestere Kertes (Krisch­neider) László ajánlotta. Tehette ezt jó szívvel, hiszen az előző évtized elejéig játékosa volt, többek között Schromeisz, Cserép, Szenczy, Ormándi, Molnár, Paul, Szoboszlai, Bankó, Fogarasi, Monostori, Spáth társaságában. Az ő generá­ciójában a legtöbbre vitte, éppen huszonöt évvel ezelőtt az FTC magyar bajnok­csapat állandó tagja volt. 1994 elején alakult meg az Esztergomi Football Club, melynek szakmai irányí­tását Baranya István vette kézbe. Jó eredményeket értek el, most már az idő igazolta, hogy az idegenből jött játékosoknak köszönhetően: Jeszenszky, Szegvá­ri, Turcsányi, Farkas, Brandhuber, Sabján, Toronyi, Jávor, Győri, Weisinger, Schauker, Szalai, Fekete. Időközben csupán Tóth László, Kneiszel és Bökő maradt meg az akkori csapatból. Működésbeli zavarok következtében az EFC után megalakult ESC. A süllyedő hajójára Engelbrecht Zoltánt nyerték meg edzőnek. A szívében és lelkében egyaránt esztergomi sportember a megmaradtakból és a környékbeli fiatalokból igyekezett csapatot összehozni. Arra épített, hogy a 4-5 rutinos játékos átsegíti a csapatot a nehézségen, miközben a köréjük csoportosuló fiatalokból csapat formálódik (fotónkon). A hazai labdarúgó bajnoki-rendszer átszervezése 2000 őszére esett, így fordul­hatott elő, hogy az NB/II I-ból nem lett kieső csapat. Ezt a bajnoki évet Engelbrecht Zoltán arra akarta szánni, hogy felkutassa az esztergomi 17-18 éves tehetséges focista fiúkat. Legjobb igyekezete, türelme, hozzáértése, pedagógiai készsége sem lehetett elegendő, mert a fiatalokból hiányzott az ambíció és leginkább az előkép­zettség. Az edző elmondta, hogy az edzéseket alig-alig látogatták a fiatalok, a labdával nem tudtak mit kezdeni, úgyszólván az egyenes rúgás is idegen volt számukra. A sportot és benne a labdarúgást kedvelő újságírónak nehéz ilyet leírni, de Engelbrecht Zoltán őszintesége mégis erre késztetett. Miként a csapatnál működő másik két edző (Winkler János és Ilosvai Antal) úgy ő sem vett fel egy fillér díjazást sem, mindent csupán a sportáguk szeretetéért, a jobbrafordulás reményében tették. Engelbrecht Zoltán fuvarozási egyéni vállalkozó, szakmája is teljes embert kíván, a minapi labdarúgásban ért sorozatos kudarcok miatt köszönt el az edzői kispadtól. Továbbra is kijár majd a mérkőzésekre, focizni pedig az öregfiúk körében fog. Közöttük még örömet talál a játékban. Természetesen az élet megy tovább, az ESC edzői székébe az ugyancsak szimpatikus sportember Holdampf Sándor került. Nem kis terhet vett magára a Kék Duna Rádió menedzsere. Elképzeléseiről, terveiről a vele való beszélgetést követően lapunk következő sportrovatában olvashatnak. Veteránautók-. I. Pilis rallye A Magyar Veteránautók Szövetsége kezdeményezésére Szeged. Orosháza, Gyöngyös. Kiskunhalas után a Dunakanyarban is megrendezték első találkozóju­kat. Szentendrén a Skan/en területén gyülekeztek, olt volt a veteránautók műszaki átvétele. A rendezőktől megtudtuk, hogy a legidősebb az 1928-ban gyártott Fiat Topolino volt. Szentendrén a 66 autó rés/crc túraversenyt rendeztek, majd a felvonulásuk menete Visegrádon át városunkba vezetett (fotónkon). A Várhegyről a város kacskaringós útjain a céljuk a Széchenyi tér volt. J.úlius 8-án a téren sokan voltak kíváncsiak bemutatójukra és ügyességi versenyükre. Az utóbbiban az esztergomi Vajgel János és Vajgelné Marika 11938-as Austin 10 típussal) második lett. és ötödik helyen végzett Vajgel Szilvia, ilj. Magyar Jó/sef (1959-es DKW Junior de-luxe típussal). Szerkesztőnk megtudta, hogy a budapesti székhely szö­vetséget ilj. Tabányi Mihály ve/eti. és s/ó van arról. hog\ ilj. Magyar József szervezésében beindul a meavei szövetsétz is. Győrben a Mosoni Duna szakaszon 11 magyar és szlovák klub versenyzői 32 versenyszámban mérték össze tudásukat. Az Esztergomi Evezősök Hajós Egylete a vendéglátók mellett a legeredményesebb volt, hiszen 6 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet szereztek, valamint felnőtt egypárban a válogatottak között ifj. Mármarosi Győző a negyedik lett. Aranyérmesek: Orbán Gergely (ifi egypár), Wolf Károly, Balogh Zsolt, Dori Bence, Kónya András, kormányosuk Gémesi Tibor (tanuló négy pár a fényképünkön), Kónya András "(tanuló egypár), Kovács- Simon Andrea, Szénássy Berta (ifi kettőpár), Czakó Péter (fiú egypár, 12 évesek), Fekete Álmos (fiú egypár, 13 évesek). Ezüstérmesek: Lantos Csaba, Orbán Gergely (ifi kettőpár), Kovács-Simon Andrea (ifi egypár), Fülöp Zsuzsanna (tanuló egypár). Bronzérmesek: Szénássy Gergely (ifi egypár), Szénássy Berta (serdülő egypár), Dori Gergz (serdülő egypár), Petrik Judit (tanuló egypár). A sikercsapat edzői: Mármarosi János és segítője Fiala József. A szerkesztőnek feltűnt, hogy az előző években Kovács-Simon Andrea párjaként szerepelt Putz Réka ifjúsági versenyző most nem hallat magáról. Mármarosi Győző szakvezetőtől, a klub ügyvezető elnökétől megtudtuk, hogy a versenyző maga válasz­totta a visszavonulást. A klubban ezt érthetetlenül vették, de senkinek nem könyörög­nek. A fiatal reményteljes versenyző magára vessen, hogy így döntött. A sokat megért szerkesztő pedig reménykedik, hogy a tavaly még az Olimpiai Reménységek Versenyén Szlovákiában sikert elért női kettőpár tagja még visszatér a hajóba. Kölyökfoci: A körzetben a Focisuli az elsó A 10-11 éves focista-palánták részére ezúttal is megrendezte a kispályás bajnokságot a Dorogi Körzeti Labdarúgó Szövetség. Hat csapat mérkőzött öt alkalommal, mindig más helyszínen. Egy-egy forduló után a győztes tíz, majd a többiek kilenc, nyolc, hét, hat, öt pontot kaptak. Az összesítés során az Esztergomi Focisuli végzett az élen 50 ponttal. A csapat tagjai: Kerekes, Schandli, Kopányi, Ladányi, Forgó, Pócsföldi, Gerendás, Németh, Sovány, Deli, Szegedi, Bálint, szakvezetőjük: Gál Kálmán. A további sorrend: 2. Csolnok, 3. Pilismarót, 4. Bajna, 5. Nyergesújfalu, 6. Bajót. Az ESC felnőtt csapatának vergődését taglaló írásunk után joggal vetődhet fel az olvasónkban a kérdés: mi is lesz ezeknek a 10-11 éves focista-palántáknak a sorsa. Tanácsos, hogy a serdülőkort elérve kerüljenek az ESC játékosai közé, ott szakavatott edzőfoglalkozzon velük, kísérjék figyelemmel iskolai tanulmányaikat, magatartásukat. Kertes (Krischne­ider) László neves esztergomi szakember meglátása, hogy az ő ifjúságbeli grundfoci rendszernek már vége. Nincsenek grundok, nincsenek már utcák, ahol a focista-palánták hajdan kinőttek, marad tehát a klubokban folytatandó nevelés egészen a kölyökkortól. Vége annak az időnek, mint hajdanán volt, hogy a Hunyadi utcai grundról az egyenes út az NB/III gólkirályi címéhez vezetett. A Hunyadi utca megszépülve megvan, de grundcsapata már nincs. Vízilabda-bemutató- olvasói észrevétel „Tisztelt Szerkesztőség! Valóban sporttörténeti pillanat volt, amikor a Szent István Kupa keretében, újjáéledt az esztergomi vízilabdasport. Boldogan estek a seniorok vízbe a fiatalok ellen, és nem maradt el a játék mellett, a vele járó keménykedés, uükközés, na meg a jóhangulatú ugratás sem. (Ennek lett áldozata a tudósító is!) Dr. Etter Ödön külön harcot vívott fia, Etter Kálmán ellen, és nem csak ebben a családi megmérettetés­ben győzött a fiatalság! Hiába védett kitűnően Horváth Sándor, potyogtak a gólok, és a sokadik ifi gólra, csak négyméteresből tudott dr. Horváth Géza válaszolni. Meg is jegyeztük, ennek legalább hatot kell érnie, hogy a mérkőzés állása döntetlen legyen. Sajnos ez az arány az idő haladtával fokozatosan, de biztosan romlott, így a végére már senki nem tudta mi a számszerű eredmény. Egy biztos volt: a seniorok szépen, okosan, a fiatalok pedig eredményesen játszottak. Itt is a fiatalság győzött! Ez az igazság! És ez így is van jól! Hajrá Esztergom!" Kézilabda: Az EKSE megkezdte a felkészülést Július 16-án este már NB/I-es csapat tagjaiként gyülekeztek az Esztergomi Kézilabda SE lányai a bajnokság utáni rövid szabadságot követő első edzésre. Henger István a csapatot működtető gazdasági tár­saság ügyvezető igazgatója és Éber István a klub titkára érdeklődé­sünkre elmondta, hogy a bajnok­csapatból mindenkire számítanak, természetesen az NB/I-es bajnok­ság erőltetett menete megkívánja a további erősítést is. Erről még korai beszélni, a csapatoknál másutt is most folynak átigazolási tárgyalá­sok. Ezen a héten már heti hét edzés lesz, ezt követően kilenc edzés, majd a felkészülés harmadik heté­ben tíz edzés valamint egy edző­meccs szerepel a programban. Au­gusztus közepétől a bajnokság kez­detéig heti nyolc edzés és két edző­meccs biztosítja a felkészülést. Ha­sonló terhelés vár az ifjúsági csa­patra is. Olvasóink a korábbi tudósítása­inkból is kivehették, hogy a hazai nemzeti bajnokság a kontinens egyik legnehezebbike. Az ebben való tisztes helytállás lehet az esz­tergomiak reménye. A csapat és a csapatot működtető gazdasági tár­saság vezetői is professzionista mó­don gondolkodnak. ígéretet kap­tunk lapunk részletes és folyamatos informálásáról, a csapat körüli hí­rek pontos átadásáról. Szerkesz­tőnk ezúttal is tudatosítja derék ké­zilabdásainkkal, hogy a velünk va­ló együttmködés milyen sokat je­lent és mennyire fontos. Az eszter­gomi sportszerető közönség igényli ezt. Természetjárás: Pilisi túra - gulyáspartival Július 22-én 17 kilométeres túrá­nak vágnak neki a Meteor Termé­szetbarát Egyesület tagjai és a hoz­zájuk csatlakozók. Találkozás a buszpályaudvaron 8 órakorjárattal utaznak fel Dobogókőre, onnan a túra útvonala: Csobánka-Oszoly­csúcs-Kevélynyereg-Pilisboros­jenő. A buszköltség várhatóan 290 forint fejenként. Ezt követi az idényzáró gulyásparti, melynek pontos idejéről és a helyszínről bő­vebbet Bernáth Lászlóné szakosz­tályvezetőtől tudhatnak meg a 415­440 telefonszámon. A vasárnapi tú­rát is Bernáthné vezeti. A szerkesztő' válasza: A fenti sorokat dr. Etter Ödön úrtól kaptuk. Mindkét csapat összeállítását a csapatvezetők adták meg. Ez így történik minden mérkőzésen. Hogy a felnőtteknél dr. Etter Ödön szerepelt a névsorban, a fiataloknál pedig Etter Kálmán nem - ez csak az írásban megnevezett vezetőkön múlott. A kiigazítást köszönjük! Újonc vízilabdázóink bemutatására még valamelyik nyári számunkban visz­szalcrünk. LAPUNK ESZTERGOM VAROS ONKORMANYZATANAK TÁMOGATÁSÁVAL JELENIK MEG Főszerkesztő': BENCZE CS. ATTILA Telefon: 06 (30) 953-65-38 Szerkesztői Műhely: Bánhidy László, Koditek Pál, Nagyfalusi Tibor, Pálos Imre, Sebő József (Veszprém), Szállási Árpád dr. Munkatárs: Szánthó Barna Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 4. Telefon/fax: 06 (33) 401-601. E-mail: egomesvideke@nic.holop.hu Felelős kiadó: MEGGYES TAMÁS polgármester Kiadómegbízott: Gran Tours Kft., Esztergom, Széchenyi tér 25., Pf. 148. Tel.: 06(33)413-756 Nyomda: D-PRINT HU-ISSN 0864-7054 HATÁRAINKON TÚLI TESTVÉRLAPJAINK: HARGITA NÉPE Megyei napilap, Csíkszereda - Főszerkesztő: Borbély László PÁRKÁNY ÉS VIDÉKE Havilap, Párkány - Főszerkesztő: Himmler György SZATMÁRI FRISS ÚJSÁG Megyei napilap, Szatmárnémeti - Főszerkesztő: Veres István

Next

/
Oldalképek
Tartalom