Esztergom és Vidéke, 2001

2001-07-19 / 28-29. szám

2001. július 5. Esztergom és Vidéke 203 Ikonok és akvarellek A Zsigmond Kútja Vendéglő-Galériában Ladócsy László művésztanár nyitotta meg tárlatát Esztergomban. Sikeres bel- és külföldi kiállító. A Gödöllő melletti Kartal a lakóhlye és „civilben" 4 gyermekes apuka. Kedvenc festészeti ága az ikonfestés, melyet autentikusan művel s a középkori orosz mesterekre pl. Feofán Grekre és Rubljovra emlékeztet. A képek címeiben utal is alkotásai ihlető forrásaira. Ilyen pl. a Tyihvinyi Istenanya míves, fekete Madonnája, Borisz és Gleb páros szentjei, Egy férfi és egy nó'i mártír képe, Krisztus Pantokrátor Kalinyinből, Szent Péter moszkvai metropolita, a Doni Istenanya és még sok más szent: Demeter, Miklós és Gábriel arkangyal. A képek aranyozott háttere teszi ma antikká és hitelessé az ikonokat, melyeket temperával fest a művész diófára. Dr. Kelényi István művészettörténész így fogalmazza meg a mai ikonfestészet lényegét: megérzi-megérti a homályban a mai ember is a régiek lelkiségét, amit képbe, ikonba álmodtak, mintha tükörben látnánk, 'most még csak homályosan'... majd 'színről színre!' Megérti és megőrzi a mai szemlélő is a régmúltat, a történelmi korok íveit is fölfedezi, amit sugároznak a képek. Mindazt, ami létrehívta őket, az ikonok szentjeit. Föléri az istenség köz.elségét és az. emberiség távolságát. Fölfedezi az örömet és a szenvedést - amiből fakadtak. A szenvedélyt és üldöztetést. Itt lélegzik a múlt, a templomépítőké, az alapokat teremtőké. A festőké és híveké. A jelenidőikonosztázai ezek mégis. A régi templomok ikonjai mai üzenettel: szent kép-falai egyfajta hit-vallás megnyilatkozásai. A hité, aminek híjával vagyunk. Az ikonfestészet szemléléséhez szükségeltetik mindaz, ami hajdani szemléletében is megvolt, a lélek-késztetés: ihlet és feszültség, viszony, - szinte a hívőé - az ikon témája és alkotója (szemlélője) között. Gyertyaláng-bókolás a múlt félhomályában... Ikonragyogás! " Művészünk akvarelljei finomművű, kisméretű festmények, szinte miniatúrák, melyek hűséggel örökítik meg Dél-Európa mediterrán vidékeinek hangulatát. Ilyen pl. a Szlovén kápolna és a Dolomitok, Rimini, Trieszt és a Vezúv, a Tirrén tenger, a Görög meteorák, Szaloniki, A Delphibe vezető út, az Akropolisz s a Közel-Keletre átvezető Boszporusz. Sivatagi tájak köszöntenek bennünket a következő képeken: Arab sivatag, Vitorlák a. Níluson, Elet az Arab sivatagban, Asszuán, Karnak. A művész akvarell-technikájának titkát pedig két, fogazott szélű remekmű fedi fel: Bélyegkép az Olymposzról és Bélyegkép az Eubaiáról. A tárlatlátogatókat ezúton kérem, augusztus 10-ig tekintsék meg a képeket és gyönyörködjenek! A művész-kollégának pedig szívből gratulálunk és köszönjük, hogy elhozta hozzánk és bemutatta nemesveretű alkotásait! Horváth Gáborné dr. Gondolatok a tévé eló'tt Mostanában többet ülök a tévénél - igaz, többnyire csak esténként, s akkor is inkább bosszant, mint szórakoztat, amit látok. Mindenekelőtt az ötlettelen, bárgyú reklámok, melyek ha tetszik, ha nem, zúdúlnak rám kéretlenül az összes csatornából. Ezek közül is kirínak az izzadásgátlók reklámjai, melyek között a csúcs, amikor egy tanárnő közli velem, hogy egyik tanítványát nagyon veszélyes helyzetben látta, de menten megnyugodott a mosdóban, s emígyen közölte velem az eredményt: „Odanéztem, és nem volt nedves." Azangyalát! Aztán jön egy behemót sörszállító teherautó, annyira siet, hogy levágja a kanyart, belehajt az ott legelésző birkanyájba, s a reklám kiagyalója azt hiszi, hogy ettől nekem azonnal kedvem kerekedik elrohanni a legelső élelmiszerboltba, hogy legalább egy rekesszel hazavigyek ebből a márkából. A sörreklámokból egyedül a Soproni Aszok négy mókás figurája tetszik, bennük ugyanis van egy jó adag humor, ami bizony hiánycikknek számít a reklámszakmában. A sorozatokat nem nézem. Egyrészt a latinamerikai szériák egy kaptafára készülnek, végtelenül bárgyúak, de a legnagyobb bajuk az, hogy az ember vagy rabja egy-egy sorozatnak - s akkor néznie kell akkor is ha néger gyerekek potyognak az égből -, vagy nem érti, amit lát, hiszen fogalma sincs, kik és miért teszik azt a képernyőn, ami az adott napon éppen eléje tárul. Aki csak alkalomadtán nézi a sorozatokat, össze is keveri őket, hiszen annyira egyformák, sőt egyes szériákban még a színészek is ugyanazok. Hát inkább nem nézem. Bámulom viszont a hírekből és a hírekben érintett személyekkel készült interjúkból egyre drasztikusabban kibontakozó gátlástalan kapzsiságot, amely szinte az egész politikai életet behálózza. Úgy tűnik, már régen nem arról van szó, hogy egyes politikusok, ismert vagy ismeretlen párt-katonák mivel tudnak hasznára lenni ennek a szerencsétlen országnak, hanem arról, hogyan tudják megszedni magukat minél gyorsabban - mert lehet, hogy a következő ciklusban erre már nem lesz módjuk -, vagy hogyan sikerül rokonaikat, barátaikat minél több előnyhöz juttatni. A szomorú az, hogy a bűnösöknek eszükben sincs önként lemondani pozíciójukról, védekezésükben pedig az egyetlen visszatérő motívum: mindent politikai ellenfeleik nyakába varrni. A többszázmilliós sikkasztónak a szeme sem rebben a dokumentumokkal bizonyított, többnyire vérforralóan pimasz síbolások hallatán, válasza csupán ennyi: politikai intrika áldozata vagyok. Szegény! Úgy sajnálom! Nem is tudom, miért írok e lapnak kb. 200 forintos honoráriumért egy sűrűn gépelt oldalt, amikor X. politikustól kerek 1 milliót is kaphatnék oldalanként sokkal sületlenebb irományokért! Igaz, én nem vagyok a haverja. Nem is szeretnék az lenni. Vannak persze kivételek is. Ilyen kivételnek ismertem meg a napokban Pálinkás József egyetemi professzort, aki néhány éves államtitkári munkája után most a Oktatásügyi Minisztérium bársonyszékébe csöppent. A vele beszélgető riporter faggatózására többek között elmondta, hogy fiát két éve - tehát már államtitkársága idején - nem vették fel az egyik budapesti egyetemre. A gyerek hazament Debrecenbe, talált magának más elfoglaltságot, s egy évvel később újra próbálkozott az egyetemen. A papának, az oktatásügy második emberének eszébe sem jutott, hogy felhívja az illetékes rektort, és érvényesítse befolyását. Hasonló helyzetben 100-ból 99 már előre biztosította volna csemetéje felvételét. Nem sokat tudok erről az emberről, de már ennyi is elég ahhoz, hogy becsüljem. Az ilyen embernek biztosan eszébe sem jutna, hogy felelőtlenül eltékozolja, hogy saját hasznára kamatoztassa az állam pénzét, amelyben az én adóforintjaim is benne vannak. Ebek harmincadján úszik el az állam vagyona, nem csoda, ha nem jut béremelésre, a nyugdíjak megnyugtató rendezésére. Az ilyen jellegű bosszúságok mellett szinte eltörpül az önelégült tévésztár idétlen - és az eleinte szellemes ötlet teljes kimerülését jelző - faggatózása, amikor is 6-8 éves gyerektől - egy eredetileg vidámnak szánt műsorban - arról faggatózik, hogy szerintük ki a hippochonder, és mi az eutanázia. Mintha ez az óvodákban mindennapos téma lenne! Persze ez még mindig megbocsáthatóbb, mint korábbi vesszőparipája, amikor több adásban is visszatért ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mit is művelnek szüleik az ágyban, miben is áll a testi szerelem. Gusztustalan volt! És még élvezte is, hogy zavarba tudta hozni a gyerekeket! Ma már rengeteg csatorna között válaszhatunk, ha esténként fáradtan lerogyunk a tévé elé. De bizony alig akad színvonalas szórakozást, üdítő kikapcsolódást nyújtó műsor. Ilyenkor legtöbbször a könyvekbe menekülök. Azokban ritkán csalódok. Szába • Kedves Mária Valéria Míg fel nem robbantották a második világháború alatt Hitler fasiszta katonái, addig te voltál a Duna fölött a legkecsesebb híd, de sajnos te is áldozata lettél a második a legkegyetlenebb világháborúnak. A magyar néppel együtt neked is el kellett vérezni. Az öreg Duna vize lett roncsaidnak a temetője. És várnod kellett majd ötven évet, hogy 2001-ben végre újjászüless. De tudod, hogy a hidak között már csak te voltál az, akinek a pillérei és a megmaradt hídrészei ott díszelegtek majd ötven évig az öreg Duna vize fölött árván, mint akinek sem hazája, sem gazdája és úgy hagytak árván díszelegni, csonkként az öreg Duna fölött. De ne aggódj, kedves Valéria híd, nmcsak a te szíved fájt ezért, hogy csonkán voltál ötven évig, hanem sok millió szíve fájl és sok szem megkönnyezett, akiben volt és van érzés, de végre eljött az az idő, hogy újjáépültél, és széppé lettél, és büszkén, kecsesen legyél a barátság hídja a magyar és szlovák nemzetnek, hogy békében, szeretetben éljen a nép és mindazok az emberek, akik átsétálgatnak rajtad, mindannyian büszkék legyünk rád, és soha senki ne tegye rá a kezét és gondolatát, hogy téged felrobbantsanak, vagy kárt tegyenek benned. És kedves Valéria híd, ki az öreg Duna vizét kecsesen átíveled, büszke lesz rád a magyar és a szlovák nép. Kössed össze a kél nemzetet, és adjon békét a te újjászületésed. Mivel elkészülsz, így megszűnik az öreg komppal való átkelés a Dunán Szlovákiába, és így büszkék leszünk rád, mikor átmegyünk rajtad. De te is legyél büszke, hogy újjászülcttél, szép vagy és csinos. És végre a hosszú várakozás után, mikor átadnak a magyar és szlovák miniszterek a születésnapodon, akkor az egész magyar nép szíve fog örvendezni érted. Kedves Valéria híd, legyél a magyar és a szlovák nép között örök barátság hídja, és ne gyűlöljük, hanem egymást tiszteljük, szeressük, mint békés emberek. Mert gyűlöletben élni egyenlő a pusztulással. De békében élni a legszebb kincs és boldogság. idős Vízi István nyugdíjas Esztergom-kertváros 2001 év május havában a Valéria híd újjászületése alkalmára és az örökké való fennállására, hogy utódaink is büszkék lehessenek mindkét nemzet ma élő fiaira! • Eger városa, fürdók városa Június 23-án a Szentgyörgymezői Olvasókör Nyugdíjas Klubjának tagjai Egerbe látogattak. ..Eger városa, papok városa..." énekelték jó hangulatban a buszon az ismert dalt. Esztergom és Eger között nagyon sok a hasonlóság. Mindkettő egyházi központ rengeteg szép templommal. Ugyanakkor mindkét város a magyar idegenforgalom egy-egy gyöngyszeme. Már vagy lí/ éve nem jártam Egerben, kíváncsi voltam hát a változásokra. A város új ékessége kétségtelenül a Makovecz Imre állal tervezeii, Bicske> Aladár egykori egri úszóbajnok nevét viselő uszoda. Rengeteg pénzbe került, mind hallom, de sok egri szerint megérte. Tavaly decemberben adták át a nagyközönségnek. Az egri termálfürdő immár hét - javarészt melegvizű - medencével várja a fürdővendégeket. Miközben az esztergomi nyugdíjasokkal magam is megmártóztam a kellemes tapintású vízben, elgondolkodtam azon, hogy Esztergomban is jó lenne néhány medencével bővíteni a strandfürdőt. Megtekintettük a híres-neves egri várat, adóztunk Dobó István, egykori hős várkapitány emlékének, eszünkbe idéztük Gárdonyi Géza regényének szereplőit. Az egri óvárosról bizony példát vehetnénk! Rend és tisztaság mindenütt a belváros utcáin. A csodálatosan szép barokk műemlék-palotákat mind-mind renoválták. A sétálóutca külön élmény színes forgatagával, a bazilikában pedig ottjártunkkor is hangversenyt rendeztek. Végül délután a nevezetes Szépasszonyok völgyében kötöttünk ki. Itt pince pince hátán. - A legtöbben az egri Bikavért keresik! magyarázza lelkesen az egyik fiatal borász, Tokár Zsolt. - Főleg lengyel turisták járnak át nagy számban. Visszafelé ismét vidáman szállt az ének: „Az egri kislány mind büszke..." • Kerékpárral a Palára Itt a nyár, tombol a kánikula, irány a mindig hűs vizű, hívogató Pala! A kérdés csak az, hogy milyen járművel közelítsük meg a hőn áhítatott tavat Esztergomból. Gyalogszerrel szép kirándulás, de kissé hosszadalmas. Helyijáratos autóbusszal? Na, ez már valamivel jobban hangzik. Csakhogy kiszámíthatatlanul ritkán járnak Esztergom belvárosából a Volán autóbuszai... Bizony érthetetlen, hogy miért nem sűrítik a járatokat legalább nyáron, a főidényben. Nekik több lenne a bevétel, nekünk, fürdőzőknek pedig végre gyorsan elérhetővé válnának azok a bizonyos felüdítő hullámok. Nincs mese, a kérdést eldöntöttem: biciklivel megyek. Ebben az esetben persze a legjobb, ha végrendeletet készítek, hogy kire hagyom - esetleges baleset esetén - a kerékpárom roncsait. Ismerem a statisztikát, hogy a 10-es úton egyre több a közlekedési baleset. Bizony, meg kéne már építeni Esztergom és Dorog között a már többször beharangozott kerékpárutat! Döntöttem: a kerülő úton megyek, a Suzuki felé, arra valamivel kevesebb autómobil jár! Nem kellett végülis csalódni a választásomban ! Bár több autó gyorshajtással az útpatkára szorított, végülis célhoz értem. A Pala vize jó hideg, alaposan lehűti a Naptól felforrósodott homlokomat. Olyan már a Pala környéke, mint a Balaton Siófoknál. Mini áruház, fagyizó, falatozó, sőt, még étterem is van a közelben. Felüdülten szállok fel kerékpáromra és hálát adok a gondviselésnek, hogy eddig még nem sikerült szaporítanom a baleseti statisztikát... • Egy vízbefúlt kislány emlékére Napihíra közelmúltból, a Kossuth Rádió Déli Krónikájából: egy hatéves kislány belefulladt a kaposvári strand úszómedencéjébe. Rokona, aki elkísérte a strandra, nem vigyázott rá. Bár Esztergomban immár hosszú évek óta nem értesültünk hasonló tragikus hírről, az eset tanulságos lehet számunkra is. Mivel naponta járok úszni a Szent István Fürdőbe, lépten-nyomon találkozom a mélyvízben felügyelet nélkül úszkáló kiskorú gyermekekkel. Az esztergomi úszómesterek ugyan mindenre figyelnek, ez nem csökkenti a szülők, a pedagógusok, a hozzátartozók felelőségét. Megfigyeltem, hogy sok iskolás csoportot teljesen magukra hagynak az értük felelős tanárok: napoznak, beszélgetnek, és közben alig figyelnek arra, mit csinálnak a gyermekek, akik nem egyszer a tilalom ellenére, egymás testi épségét veszélyeztetve ugrálnak a mély vízbe. És persze olykor eltűnnek a víz mélyén. Ők eddig még mindig feljöttek a felszínre. A kaposvári kislánynak ez nem sikerült. Tragédiája arra figyelmeztet bennünket, felnőtteket, hogy soha ne hagyjuk magára a vízben kiskorú gyermekeinket. -dezső• Morgolódok Megvallom, vártam néhány hetet, hogy úgymond, ne az első felindultságomban írjam le a morgolódásomat. Anno gyermekkoromban mentem haza egyszer a suliból, ahol előző nap szorgalomból meglepetést készítettem az osztálynak. A meglepetésnek sikere volt, de a tanító néni nem kérdezte meg ki csinálta. Édesanyám látta hogy valami nincs rendben, és kérdésére elpanaszoltam a „mellőzöttségemet". - Kisfiam - így anyám -, ha az ember valami jót cselekszik, azért soha ne várjon köszönetet, A jó cselekedet akkor igazán jó, ha nem is tudják hogy ki csinálta. A jó cselekedetért az az öröm a fizetség, amit okozol a cselekedeteddel. Nem azt mondom, hogy akkor teljesen értettem, amit mondott, de bizton állítom, hogy ezek a mondatok életem során számtalanszor visszhangoztak a tudatomban. Lehet, hogy a mai erőszakos világ „piár marketing" és a „menedzser" szemléletében ezeknek a gondolatoknak már nincs helye. Legutóbb egy fa ültetése kapcsán (bevallom az első napokban nagyon bosszantott, ma már csak elszomorít) jutottak eszembe újra e gondolatok. A városközpontban, a Pöttyös téren áll egy frissen ültetett facsemete. Ennek akár örülhetnénk is. De nem tudok.. Szomorú vagyok azóta is. Ami elszomorít, hogy szegény nem azért született, hogy hűsítő árnyat adjon mondjuk egy padon pihenőnek, hanem hogy - egy szlogen tárgyaként - le lehessen ásni eléje egy márványtáblát, mely fennen hirdeti, lám itt és itt mily nagy jót cselekedett valaki. Tisztelt ... Wállalat! Ha ennek a táblának az árán, valamelyik iskola tanulóival elültetnek 30-40 facsemetét a város valamelyik pontján, én biztos vagyok benne - ismervén az emberek ragadványnév alkotó erejét - pár év múlva talán úgy emlegetnék e fákat, hogy W...-erdő. Nem bántani akarom a kampány kitalálóit, csak jelezni szeretném nekik, hogy nem biztos, hogy mindenki tetszését elnyeri a módszerük. Én ajánlom, kérdezzék meg az embereket, hogy tetszi-e nekik a „művük". És aztán döntsenek, ott akarják-e tartani a márványukat, vagy sem. Molnár László Esztergom, Mattyasovszky u. 11. sz.