Esztergom és Vidéke, 2001

2001-03-29 / 13. szám

5 SZÁZ ÉVE SZÜLETETT A „MAGYARSÁG ÉS EURÓPA" ÍRÓJA NÉMETH LASZLO EMLEKEZETE (Ld. ellentétként a „munkásoké a jövő" című dalt.) Az értelmiségi tiszteli az anyatermészetet és fát ültet, írja szerzőnk a negyvenes években, amikor a környezetvédők még meg sem születtek. Tudjuk, 1939-ben megjelent a Kisebbségben a hígmagyar-mélymagyar tipológiájával, melynek megjelentetési ideje szerencsétlen volt. (Miként Csoóri Sándor Nappali holdjáé.) Ám az már belemagyarázás, mintha Németh László a zsidó származású írókat akarta volna ,,kirekeszteni", mert pl. Csokonaival szemben Kazinczyt, Berzsenyivel szemben Kölcsey Ferencet is hígmagyarnak tartotta, értve rajta a könnyebben boldogulót. Ezen esszéista mélypontból viszont az első és második szárszói beszédhez szárnyalt fel, sorskérdéseinkről legnagyobb költőink (Ady, Babits, József Attila) szintjén szólva. Hogy „bennszülött sorsra ne kényszerüljünk és a nemzet keze be ne véreződjék." Sajnos, mindkettő bekövetkezett, miként az író hosszú elhallgatása is. Minden elképzelhető és képtelen vádat rászórtak, holott a tévedései eltörpültek nagy morális igazságai mellett. A nevével összekötött harmadik út akkor a két diktatúrától való elkülönülést jelentette volna, így ma a harmadik utat aktualizálni bizony vaskos anakronizmus, gazdasági vonalon különösen, miótakiderült, hogy második út sem létezik. A kert-Magyarország viszont változatlanul kívánalom, korszerű műveléssel és művelődéssel. „A tanügy rendezése" szintén, a „tejtestvér" szomszédnépek kultúrájának megismerésével együtt. Emlékéhez azonban az lenne a legméltóbb, ha (miként az 1956-os forradalomban) egy „emelkedőnemzet" jelentkezne, s a szellem mennyezetvilágítása alatt intézné a saját sorsát. Praktikusabban mint az író-óriás, de a minőség igényétől delejesen. Amikor Németh József tanár úr László nevő fia 1901. április 18-án egy parciumi kisvárosban, Nagybányán, a modern magyar művészet Mekkájában meglátta a napvilágot, csodára bárki aligha gondolt Azóta száz keserves esztendő telt el, nemzetünk háromszori nagy bukásával és sorozatos hanyatlással. E kornak volt nagy gondolkodó írója Németh László, aki már huszonhat éve nincs az élők sorában. Művei viszont élnek és hatnak; segítséget adhatnak ajövőhöz. Városunknak is, ahová Babits-hoz járt egykoron, de ahol utca sem őrzi nevét, ám keressük a lábanyomát. Az íróét és az orvosét, hogy legyenek „új szempontok a status praesens felvételéhez". Szállási Árpád dr. Szász esztendővel ezelőtt született századunk - talán - legnagyobb hatású magyar írója egy olyan kis országban, ahol az irodalom mindig is jelentős nemzeti ügynek számított. A leg-jelző tovább bővíthető: az (egyik) legnagyobb és legfontosabb, a legműveltebb - mert természettudományosan is az a legtöbbet vitatott, a leghevesebben támadott, a legszélesebb műfaji skálájú, középszerre a legirritálóbb, a legeltérőbb alkatú alkotók (Babits, Szekfű Gyula. Lukács György) legméltóbb ellenfele, akikhez kortársként és tehetsége szerint is leginkább kötődik, s akiket remélhetőleg egyre nehezebb lesz egymás ellen kijátszani, sanda pártérdekek zászlajára tűzve. Ha 1925-ben egy Nyugat-beli pályázat megnyerése a nemrég orvosdoktorrá avatott Németh Lászlót a szépirodalom irányába nem téríti, nevét ma a szakma bizonyára olyan óriásoké mellett említené, mint Szent-Györgyi Albert, ifj. Jancsó Miklós, vagy Jeney Endre, mert multilaterális zsenialitása a medicina területén is kamatozott volna. Ám így is a korai éveiben remekelt iskolaorvosi szociográfia (A Medve utcai polgári). mint a pubertás hormonális forradalmának irodalomértékű biológiai tankönyve,avagy idős korában a klinikai pontossággal megkomponált Levelek a hipertóniáról szakmailag is többet nyom a latban, mint jónéhány tanszékvezető több évtizedig elhúzódó publikációs produktuma. Hogy a regényíró és színpadszerző mennyivel gazdagította literatúránkat, az Iszony és az Égető Eszter, illetve a Villámfénynél és a Széchenyi között lélegzetelállító listát tudnánk felsorolni. Úgy tűnik, mégis a gondolkodó-tanulmányíró Németh László a legizgalmasabb. Az 1935-ben kötetbe kívánkozott Magyarság és Európa napjainknak is tragikus dilemmája. Akkor, egy új világháborúban a fasizmus, valamint a bolsevizmus malomkövei közé vetődött magyarságnak a lángész monomániás minősége szín éje akart programot adni a megmaradáshoz. Híres-hírhedt könyvében a Question du léninisme című fejezet olyan tökéletes képet rajzolt a diktátor Sztálinról, amely ha angolul, vagy oroszul íródik, a világ egyetlen történelemkönyvéből sem hiányozna. A: értelmiség hivatása (1944) már határozoiian körvonalazza, hogy a jövő társadalma értelmiségi jellegű lesz. a fehérköpenyes szakmunkás es a mérnök közöli alisz lesz osztálvkülönbsén. Bmi IOTE •NÉMI +,t

t1f "H LÁSZtö KELTA 4 KÖNYVTÁR Máriás József: „Élünk és élni fogunk" 1993. szeptember 4-én nyílt meg Nagybányán a nevét viselő könyvtár, 1995-ben pedig Máriás József szerkesztésében és a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület kiadásában (EMKE FÜZETEK 5-6.) megjelent az In memóriám Németh László 19011975 című kötet is. Szülőföldje így is emlékezik... 1935 augusztusában Németh László többedmagával, hosszabb utazást tett Romániában. Az annak nyomán keletkezett útirajz - Magyarok Romániában - szerves alkotóeleme annak a nemzet- és társadalomformáló gondolatnak, amely a Debreceni Káté-tói A reform-on, a Magyarság és Európá-n át a Kisebbségben-ig, A minőség forradalmáig terjed, a magyarság legégetőbb sorsproblémáit taglalva. E művek alapvetően befolyásolták a harmincas, negyvenes évek szellemi arculatának alakulását, együtt s külön-külön is hatalmas visszhangot váltottak ki. Romániába, Erdélybe kettős céllal érkezett: egyfelől a hídverés szándékával, megtapasztalni azt, hogy a román értelmiség miként viszonyul a Duna-gondolathoz, a közép-európai kis népek összefogásának eszméjéhez; másfelől Erdély „példaadó, térítőmagyarságát" keresi s kívánja felmutatni az otthoniaknak. Ma sem érdektelen elgondolkodni azon, amit a három hét nyomán megírt s közölt, lapjában, a Tanúban. Hisz mindkét kérdéskör égetően időszerű, az író akkori meglátásai, megállapításai az ezredvég romániai polgárának is sok tanulságul szolgál. Az útirajz tizenöt fejezetéből nyolc foglalkozik a regáti s az erdélyi románságot érintő kérdésekkel. Az írónak hamar rá kellett döbbennie arra, hogy itt minden törekvés, minden akarat s az „életvirulencia" egyként az össznemzeti célt, Nagy Románia erősítését szolgálja. Ebben a kontextusban a Duna egyszerű határfolyó, csónakút s távolról sem számít egy térség népeit összekötő kapocsnak, aminek Németh László látni, tudni szeretné. A nagy nemzeti eszme intoleráns szelleme mindent elborít, a kisebbséggel szemben még csak a rokonszenv érzését sem engedik kibontakozni. Az értelmiség népi érdeklődése példaszerű ugyan, Gusti professzor falukutató fiataljai nemes küldetést teljesítenek - „mozgalmuk a legnagyobb erőfeszítése a fiatal Romániának" -, de a politikában a Vasgárda fasizmusával rokonszenveznek. Ebben a nacionalista megalapozottságú szellemiségben - „ Románia a románoké " - a „ tejtestvériség " eszméje, amellyel Németh László már 1932-ben elkötelezte magát, nem verhet gyökeret, sőt mi több, az elregátiasodás, a balkanizálódás válik uralkodó áramlattá. Az erdélyi magyarságtól igen sokat várt. Már 1926-ban megfogalmazta: „aki ismeri Erdély kultúrhistóriáját, vár innét valamit; aki ismeri az erdélyi magyarságot, rendkívülit vár". A magyarországi viszonyokból kiábrándult, csalódott író hatványozott reménnyel jött hozzánk. A romániai, erdélyi realitás azonban egészen más képet tárt elé, más arcát mutatta, merőben eltérőt attól, amit annakelőtt az erdélyi irodalmi művek alapján épített magában. A bukaresti iskolaszolga, Árpád mily pszichológiai kontraszt, abszurd „véletlen": neve honalapító vezérünket idézi - keserű tapasztalásként hat az íróra: szolganép lettünk? A brassói kép meg tovább sötétíti a rólunk alkotott képzeletbeli freskót: a gazdasági és társadalmi perifériára szorulunk, harmadrangú polgárokká válunk. Ez kíséri el Sepsiszentgyörgyre, Széke lyud va rh elyre, Marosvásárhelyre. Ott sem találja a képzeletében fogant példaadó, térítő magyarságot. Kit talál? A dohogót, a lojálist, a szervezőt - azaz az önmaga fájdalmába burkolózót, a hatalomhoz simulót s a cselekedni kész keveseket. Farkaslaka tündérszigetként áll előtte, olyannak marad emlékezetében. Az útirajz e része lírai hangütést nyert, derűsebb tónusra vált, a falu életszeretete, élniakarása már-már feledteti addigi tapasztalatait, de az idegeneket ellenőrző, a hatalom mindenhol jelenvalóságát jelképező csendőr visszarántja a realitásba, amely a továbbiakban még sötétebbé teszi az addig kialakult képet. „A világ levette rólunk a kezét", a kisebbségeket kiszolgáltatta új urainak. Ezt súlyosbítja az a tény, hogy megindult s folyik az erdélyi irodalom emigrálása Erdélyből, a szellemi kivonulás, amely pótolhatatlan veszteségeket okoz. Ennél is szomorúbb, hogy mi is elerőtlenedünk, nemcsak a komoly hadrend hiányzik, de a kezdeti, maga építette illúzió is szertefoszlik „ha a magyarok zsidók lettek a szétszóratásban, kevés a remény rá, hogy zsidók lehessenek az eszmék széthurcolásában". Ezzel kitágul a kép, itt nemcsak az erdélyi magyarság ítéltetett meg. Hosszan idézhetnénk a reagálásokat, amelyek az útirajz megjelenését követően születtek. írók, politikusok szólaltak meg Magyarországon és Erdélyben, hevesen tiltakozva mindazzal szemben, amit Németh László rólunk mondott, állított. „Volt-e értelme annak, hogy Németh László ezt az útirajzot megírja?" - kérdi László Dezső a Pásztortűzbtn. Mások ennél keményebben fogalmaznak, a róluk alkotott képet hamisnak minősítik, „perújrafelvételt" sürgetnek. Vita Zsigmond Ellenzék-beli cikke rámutat arra, hogy a heves tiltakozással, elítéléssel „a nyugtalanító lelkiismeretet hallgattatjuk el". A Brassói Lapokban SzentimreiJenőszólal meg: „Németh Lászlónak döbbenetesen igaza van, még abban is, amiben tévedni látszik... csakugyan ezerfelé szabdalva és metszve vergődik itt egy nemzettöredék s menetel csonkán, bénán, önmagát tépve és marva az önkéntes halál felé". Hasonlóan fogalmaz Krenner Miklós is a Független Újságban: „ gyöngítjük magunkat, holott egységesíteni és erősíteni kellene ". Ennek is voltak érzékelhető jelei. Elegendő megemlíteni Tamási Aron Cselekvő erdélyi ifjúság című cikk-sorozatát s a vásárhelyi találkozót, amelyek a reménység, a bizakodás, egy új feltámadás jeleit hordozták. Ennél is tanulságosabb olvasni e művet mai szemmel. Mindenekelőtt azt kell mondanunk, hogy azóta sem született ilyen komplex útirajz, amely a romániai magyarság sorsát felmérje, bemutassa, amely tudományos alapossággal vagy írói, költői túlzásokkal önmagunkkal szembesítsen. Németh László „előnye" volt, hogy „kívülről" jött, tollát nem gátolták sem részérdekek, sem egyéb hazai szempontok. A románságról általa írottak ma is igazak, több szempontból is sajnálatosan időszerűek. Bár a történelem az ő ideáljukat is megnyirbálta, a cél ma is ugyanaz: nagynemzetté válni, nemzetállamként létezni. Tovább él a másokkal, más ajkúakkal szembeni intolerancia szelleme is, a kisebbség asszimilálását célzó törekvés, miközben a kisebbségnek nélkülöznie kell a harmincas évekbeli gazdasági hátteret, intézményhálózatot, a pénzügyi biztonságot nyújtó bank- és hitelszövetkezeti rendszert, ami elődeink oly erős bástyája volt. A románság számára a Duna ma is csak csónakút, a közép-európai kis népek összefogása most sem áll figyelme előterében. A róluk elismerésként elhangzott életvirulencia ma is eleven mozgató erő, amely, többek közt, számbeli növekedésüket hozta, életterüket tágította. Ha soraikban kimutatható is a demokratikus szellem, addig ma sem terjed, hogy a kisebbségek ügyét ne a többség szemszögéből nézzék s aszerint alakítsák. Aki kisebbségbarát, az ma is vakvágányra szorított politikus, számára alig jut hely a nemzeti eszméktől túlfűtött küzdőtéren. Mit olvashatunk ki az útirajz soraiból mai önmagunkról? Mára is érvényes, ugyancsak igaz szavakat. Hadrendünket - ha ugyan volt is valaha - folyton szaggatják, gyengíti k. Ennél is szomorúbb: önöszszeszedésünk mostanra sem teljesedett ki, sőt talán az akkorinál is gyengébb az a hivatástudat, amely világossá tenné: mi is volna a mi küldetésünk Erdélyben, mi is volna az összmagyarság szempontjából? Keserűen állapíthatjuk meg: ma nemcsak az erdélyi irodalom emigrál Erdélyből, hanem annak potenciális olvasótábora is Magyarországra, szerte a világba. Emellé odatársul a belső emigráció, azaz a felgyorsult asszimilálódás, az anyanyelvi iskolától való önkéntes eltávolodás (gyermekeink 30-50 százaléka nem magyar iskolábajár, ott sem, ahol lehetősége volna rá). S ami ennél is tragikusabb: a mind súlyosbodó demográfiai árapály - gondoljunk csak a gyülekezeteinkben év végén felolvasott születési és elhalálozási adatokra-, amely súlyos kórként telepedett rá az erdélyi magyarságra, ami nem más mint életreményének fogyatkozása, a küldetéstudat hiányának következménye. Ebben az sem lehet számunkra vigasztaló, ha más, nyugati országokban is hasonló tendencia tapasztalható. Ez is evakuálás, ez is kivonulás Erdélyből. Példakép lenni - amint Németh László kívánta volna - ideális állapot, teljességében megvalósíthatatlan. De arról lemondani, hogy az követendő célként lebegjen előttünk, perspektívátlansághoz vezet, megválaszolhatatlanná válik a Vörösmarty által felvetett kérdés: „ mi dolgunk e világon ? " Hatvanöt év alatt mit haladt előre a világ? Volna-e elég érvünk a Németh László-i szentenciákkal szembeni védekezésre, a cáfolatra, az önigazolásra? Mi is, ma is elmondhatjuk: „ levette rólunk kezét a világ ". A dohogó, a lojális, a szervező erdélyi magyar mellé odakerülhet a munkanélküli fiatalok hada, s oda az eltávozott tízezrek, kik „lélekben" velünk maradnak, nálunk gazdagabban ugyan, de hontalanul, nyughatatlanul kóborolnak idegen országok útjain. De mi, akik ma is itt vagyunk, akik élni itt akarunk, nem kívánunk senki fölött ítélkezni, inkább Reményik Sándor szavaival mondjuk: „Nem a mi dolgunk igazságot tenni, A mi dolgunk csak: igazabbá lenni." Legyünk erdélyi emberekként igazabbak, akik Albrecht Dezsőnek az útirajzról írt bírálatában olvasott szavakkal hirdessük ma és mindenkor: „Élünk és élni fogunk". Ez csak egy módon lehetséges: megőrizve önmagunkat önmagunknak, a magyarságnak, ahogyan azt Németh László várta tőlünk. * A szerző testvérlapunk, a Szatmári Friss Újság nyugalmazott főszerkesztő-helyettese, Németh László „szülőföldije" és elismert kutatója. A március 29-én - tehát ma - Budapesten zajló Németh László tudományos emlékülés egyik felkért előadója.