Esztergom és Vidéke, 2001

2001-03-22 / 12. szám

ÜNNEPI ÜLÉS Esztergom képviselő-testületé­nek a volt Vármegyeháza díszter­mében tartott ünnepi ülésével déle­lőtt tíz órakor vette kezdetét a március 15-ei megemlékezés. Az ünnepi ülés vendége volt Martin Pammer, az Osztrák Köz­társaság követe és felesége, Ljubica Pammer követné asszony, Jan Oravec, testvérvárosunk, Párkány polgármestere és Fekete László, Párkány alpolgármestere, dr. Beer Miklós püspök, dr. Latorcai Já­nos országgyűlési képviselő, dr. Bona Gábor hadtörténész, a Hadtör­téneti Intézet és Múzeum igazgatója, a honvédtemetői megemlékezés ün­nepi szónoka, valamint Rudlof Ti­bor, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat főjegyzője. Meggyes Tamás polgármester ünnepi beszédében először száz év­vel ezelőtti elődje március 15-ei szavait idézte: „Esztergom szabad királyi város közönségének, elődeinknek min­denkori hazafiságáról a történelem és évkönyveink tanúskodnak. Őse­ink példája vezérel tehát bennün­ket, midőn öröklött hazafiúi érze­lemmel a mai napon magyar hazánk örömében részt veszünk. " Később kiemelte, hogy a magyar­ság számára a szabadság szeretete és tisztelete egyik legfőbb emberi érték és kincs. - Nekünk magyarok­nak különösen az. - mondta Meggyes, majd így folytatta: Talán az egyetlen nemzet vagyunk Euró­pában, de talán még a világon is, amelynek a három legfontosabb nemzeti ünnepe közül kettő - már­cius tizenötödike és október hu­szonharmadika - a szabadság ün­nepe. A polgármester az egykori dicső napokat, nagy időket a mai kor kihívásaival vetette egybe. - A szabadságunkért már megharcol­tunk, most a közös boldogulásun­kért kell tennünk. Úgy érzem, ez a tavasz némiképp más, mint a többi. Áttörtük végre az. érdektelenség, a tehetetlenség falát, hogy meghir­dessük a cselekvés és a gyarapodás programját. Végre érezhető', és for­mát ölt az esztergomi polgárok azon akarata, hogy otthonuk virág­zó, fejlődő, gyarapodó város le­gyen. Azaprogram, amelyet a Gya­rapodás programjának nevez­hetünk, közös terveinkelfogja meg­valósítani. Ez a program rövidesen minden esztergomi polgár számára hozzáférhető lesz - ígérte Meggyes Tamás. Az ünepi eseményekről Gulya István tudósított Legfontosabb a roma kisebbség felzárkózása - Beszélgetés Berényi Vilmos bizottsági elnökkei ­Városunk életét színesítik a kis lét­számú nemzetiségi csoportok, ugyan­akkor a romák beilleszkedése és jövő­je szempontjából komoly felelősség is hárul az önkormányzatra. Mindezek­ről Berényi Vilmost kérdeztük. - Milyen jellegű önkormányzati fel­adatok tartoznak a bizottság hatáskö­rébe ? - A Nemzeti és Etnikai Bizottság (NEB) munkáját a képviselő-testület tevékenységét meghatározó Szerve­zeti és Működési Szabályzat foglalja keretbe: a hivatalosan bejegyzett nem­zetiségi és kisebbségi önkormányza­tok felügyeletével, feladataik és lehe­tőségeik koordinálásával, anyagi és egyéb erőforrások megteremtésével, hagyományőrző programok szervezé­sével, a hátrányos helyzetű kisebbségi csoportok támogatásával foglalkozik. A város politikai és kulturális életében ezen a hivatalos szinten négy szerve­zet vesz részt: a cigányok, a németek, a szlovákok és a lengyelek hoztak lét­re a törvény minden követelményét teljesítő önkormányzatot. Közülük a legnagyobb létszámú etnikum a cigá­nyoké, ők csaknem ezren élnek a régi­óban; a szlovákok közel négyszázan, a németek kétszázan, a lengyelek pe­dig néhány tucatnyian vannak. - Kikből áll a bizottság, foglalkoz.­tatnak-e szakértőket is? - A NEB munkáját az 1998-as vá­lasztásokat követően Juhász Albin irá­nyította. Amikor őt alpolgármesterré választották, a hatályos rendelkezések szerint ezt a tisztségét át kellett adnia. Jómagam ekkor kerültem a bizottság élére. Helyi kisebbségi csoportokhoz is van személyes kötődésem (felesé­gem a szlovák kisebbség tagja; koráb­bi szakmai és önkormányzati mun­kám során a cigány etnikumú csalá­dokkal szoros kapcsolatba kerültem), ezért örömmel vállaltam az új kihí­vást. Rajtam kívül egy belső (Szalma László képviselőtársam) és egy kül­tag] a ( Csombor Erzsébet) van a bizott­ságnak; ezen felül állandó meghívott­ként az említett négy önkormányzat mindenkori elnökei vagy azok megbí­zottjai is részt vesznek a munkában. Bizonyos ügyek tárgyalása kapcsán szakértőket kérünk fel: például bűnü­gyi témák esetén a rendőrkapitány is (Folytatás a 3. oldalon.) Tudatjuk Tisztelt Olvasóinkkal, hogy mától kezdve már egész évre elő lehet fizetni lapunkra a Gran Tours Széchenyi téri irodájában. Egyben kö­zöljük, hogy 2001. április l-jétől elő­fizetőink számonként 60 Ft-ért kapják meg a lapot, míg a példányonként vá­sárlók 75 Ft-ért juthatnak hozzá az Esz­tergom és Vidékéhez. A postai és kéz­besítési díjat a kiadó külön számolja fel. 2001. március 22. -12. sz. POLGÁRI HETILAP # Ára: 50 Ft Esztergom negyvennyolcas hőseire emlékezett A A Szerkesztőség közli • Nem haltak meg ők... A díjak adományozása után a város­atyák és vendégeik előbb levonultak a Polgármesteri Hivatal elé, ahol - a ha­gyományokat folytatva-katonai tiszte­letadással zászlófelvonás következett, majd lovashuszárok vezetésével em­lékmenet indult a szentgyörgymezői 48-as Honvédtemetőbe, ahol Magyar­országon ritka módon közös sírhelyben nyugszanak a magyar honvédek és a császári katonák. Sírhantjuk előtt dr. Bona Gábor hadtörténész-igazgató mondott ünnepi beszédet. Felidézte az egykori esztergomi és megyei esemé­nyeket, példaként állítva az emlékező közönségnek az egykorvolt hősök bátor helytállását, szolidaritását. Emlékezte­tett arra, hogy 1848-ban hangzott el először a polgártárs megszólítás, ezzel képletesen jelezvén, hogy a 153 évvel ezelőtti történések tették egységes nem­zetté az ország lakóit. 1848-nak kö­szönhető az első világháborúig tartó fellendülés, a polgárosuló Európához történő csatlakozás tulajdonképpen ak­kor vette kezdetét, s mára érett be - tette hozzá a hadtörténész. Az emlékbeszéd után először az oszt­rák követ, Párkány és Esztergom veze­tői, az országgyűlési képviselő és a me­Esztergomi Szervezete tagjainak ki­váló szakmai és önzetlen munkája el­ismeréseként, valamint Huszár Imre Jeromos filozófiai doktor, kiemelke­dő pedagógiai munkája elismerése­ként. „Esztergomért Emlékplakett"-et vehetett át az Esztergom-kertvárosi Baráti Egyesület a kultúra, sport és környezetvédelem terén végzett mun­kája elismeréseként; a párkányi Tü­csök Népzenekar a magyar népi kul­túra terjesztésében végzett munkája elismeréseként; dr. Felföldi Éva nyu­galmazott belgyógyász főorvos kima­gasló szakmai munkája elismerése­ként, valamint Hunyadi Zoltán, az Ars Musica Esztergomi Monteverdi Kórus karnagya kiemelkedő szakmai munkássága elismeréseként. Vodics­ka János nyugalmazott művezetőnek a repülősportban elért jelentős ered­ményeit „Esztergomért Emléklap"­pal honorálta a testület. Az ünnepség az esztergomi negyven­nyolcas hősök neveinek ismertetésével zárult, ezzel tisztelegve jelképesen az­előtt a négyezer esztergomi és Eszter­gom vármegyei polgár emléke előtt, akik nemzetőrként vagy honvédként szegődtek a szabadság védelmére. Polgármesteri főhajtás és katonás tisztelgés tetteik és emlékük előtt Az esztergomi testület, a hagyomá­nyokhoz híven, jeles nemzeti ünne­pünkön kitüntetéssel ismerte el (a pol­gárok köszönetét is tolmácsolva) a városért végzett kiemelkedő közér­dekű munkát és önzetlen szolgálatát. (Fotó: az első sorban a kitüntetettek) Baranya István, a Kulturális, Ide­genforgalmi és Sport Bizottság elnöke ismertette a képviselő-testület határo­zatait, majd sor került a kitüntetések átadására. „Pro Urbe Esztergomért" díjat ka­pott az Országos Mentőszolgálat gyei főjegyző helyezte el az emlékezés koszorúit, majd az 56-os Szövetség és a Nemzetőrség koszorúzott. Ezután a pártok és a városi civil szervezetek, ki­sebbségi önkormányzatok képviselői rótták le a kegyeletüket, majd katonai díszsortűz következett. Sikeres bemutatkozás a helsinki világkereskedelmi központban Március negyedikén este érke­zett haza a Meggyes Tamás polgár­mester vezette esztergomi delegá­ció, amely azzal a céllal utazott Helsinkibe, hogy a királyváros mint vonzó befektetési célterület mutatkozzon be a World Trade Centerben (világkereskedelmi köz­pontban). Szakértők szerint Finnországban tartósan növekszik az érdeklődés hazánk iránt, jó lehetőséget kínálva arra, hogy a piacvezető finn high­tecli vállalatok alkalmas partnerra találjanak Esztergom városában is. A város vezetőjét dr. Cséfalvay Zoltán, a Gazdasági Minisztérium regionális fejlesztésekért felelős ál­lamtitkára, dr. Fórián István, a Ma­gyar Suzuki Rt. vezérigazgató-he­lyettese és Ocskay Gyula kistérségi megbízott kísérte el útjára. Velük tartott egy esztergomi vállalkozók­ból és művészekből (Esztergomi Régiz.ene Együttes, Kovács Melin­dafotóművész.) álló küldöttség is. Dr. Fórián István alapvetően po­zitívnak, jó hangulatúnak ítélte a rendezvényt. Az autógyár vezér­igazgató-helyettese szerint sikerült felkelteni az érdeklődést Eszter­gom iránt. Ocskay Gyula elmondta, hogy Esztergom bemutatkozását március 2-án a világkereskedelmi központban komoly érdeklődés kí­sérte. Többfajta, elsősorban a turiz­mus területén érdekelt vállalatok, intézmények - turisztikai cégek, Espoo testvérvárosunk önkor­mányzata stb. - jöttek el a rendez­vényre. Először Víg József Magyaror­szág finnországi nagykövete be­szélt, majd Meggyes Tamás polgár­mester tartott angol nyelvű előadást esztergomi technológiai beruházási lehetőségekről. Dr. Cséfalvay Zol­tán a magyar gazdasági helyzetet és a Széchenyi-tervet ismertette, dr. Fórián István az Esztergomi Ipari Parkról és az első magyar autóipari klaszterről beszélt, Ocskay Gyula pedig a város regionális központ­szerepéről - milyen feladatokat lát el ma Esztergom és milyeneket fog a híd megépülésétől számított öt éven belül - tartott finn nyelvű tájé­koztatót. Az esztergomi küldöttség Mar­ketta Kokkonen, Espoo-i polgár­mester-asszony meghívására felke­reste az Espoo-i Polgármesteri Hivatal rezindenciáját és a világhí­rű épületegyüttessel büszkélkedő Espoo-i Kulturális Centrumot is. Az utazás eredményességének jeleként értékelte Ocskay, hogy a két város kereskedelmi kamarája felvette egymással a kapcsolatot. Másfelől potenciális együttműkö­dés körvonalazódik Otaniemivel, Espoo azon városrészével, ahol a finn műszaki egyetem található. Itt képezik a finn high-tech ipar („a finn csoda") mérnökeit. Az egye­tem mellett egy technológiai fej­lesztő-kutató központ működik. A központ egyik vezetője jelen volt a bemutatón, és felajánlotta az együttműködést. A központ dele­gációja idén októberben Eszter­gomba látogat. Ocskay szerint ad­digra a városvezetés kidolgozza, hogy milyen területen látjuk a konkrét együttműködés lehetősé­geit. Ezek a kistérségi megbízott szerint számosak, hiszen a központ munkatársai egyrészt az itteni ipari park és a klaszter fejlesztéséhez ténylegesen gyümölcsöztető ta­pasztalatokkal rendelkeznek, más­részt napi kapcsolatban állnak a high-tech cégekkel. G. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom