Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

327 Harmincöt éves (lenne) Kaposi Tamás Az Esztergomi Művészek Céhe megalapításának 10. évében rende­zett jubileumi kiállításon (EVID, 2001. október 31. és november 8.) Kaposi Endre Kettó's évforduló című inűve idézte emlékezetünkbe, hogy fia, Taniás szintén egy évtizeddel ezelőtt, 1991. november 6-án lett egy autóbaleset áldozata - és no­vember 28-án lenne 35 éves. Mi az, hogy lenne!? - kérdezhetné bárki, aki egy kicsit is benne van az alkotó művészetek honi világában ­hát nem él? És épp ez az, hogy nem. Pedig innen úgy látszik. A Pécs és Siklós közötti halálos baleset óta eltelt tíz esztendő csak utolérni próbálta az akkor huszonöt éves száguldó művészt. Azok, akik ismerik műveit, olvasták műhely­dolgozatait (valójában helyenként a kortárs irodalom és esszé remekeit), azok tudják, mennyire a mában ­azaz a harmadik évezred valóságában -élt és alkotott Kaposi Tamás. Innen, ebből az évtizednyivel későbbi idő­ből félelmetes a visszatekintés: szinte legkisebb szösszenete, firkája napra készen érvényes ma is, a képzőművé­szetben pedig abszolút csalhatatlan­sággal jelölte ki - maga mellett - a majdnem beérőket. Maga mellett ­ezt kellett ide írni, hiszen Kaposi Ta­más pontosan tudta a helyét (az érté­két) a magyar képzőművészetben, te­hát azt, hogy Ő a tehetségesek közül is kiemelkedik. Hogy hová jutottak a többiek? Hogy ebből mi következik Kaposi Tamás világbani elismertsé­gére? Hol van az még?! Baranyai Leven­te és Fuchs Tamás elindultak, sikeres és jó kritikákat elnyerő kiállításokat, vásárlásokat tudhatnak magukénak. Őket Kaposi Tamás szemhunyorító elismerése éltette addig a tehetség őr­zésében, semmirevaló aprópénzre nem váltásában, amíg meg nem talál­ta őket a szerencse. Ez fennkölten hangzik, mégis igaz: bizony, az akko­ri huszonegy-két éves festőknek az volt a fontos, mit mond Kaposi Ta­más, Őt várták, mikor jön. Ő volt az etalon, hozzá viszonyult minden. És hol van az, akire ők vártak, hol van Kaposi Tamás híre és neve a vi­lágban? Egyelőre csak ott, hogy pá­ran, ám egyre növekvő számban tud­juk azt, ami itt fentebb áll. Annak idején, a Kaposi Tamásról szóló első kis - grafikáit bemutató - füzetben említettem: saját művész-generáció­jának erkölcsi kötelessége az, hogy a köztük volt, őket és idejüket alapve­tően meghatározó Mester emlékét időről-időre felmutassák. Tudjuk, ez most nem az az idő, még nem. De bölcsülnek és szét is néznek majd maguk körül a most még mással fog­lalkozók, és lesz majd kapkodás, hogy ki ez, mi ez. Erre kellett a Kaposi Tamás Alapít­vány. 1992 tavaszán hoztuk létre szü­leivel és tisztelőivel. (Talán furcsa ezt leírni egy huszonöt éves emberről: tisztelői, de hát számunkra egy pilla­natig sem volt kérdéses: van-e és mi benne a tiszteletre méltó...) A cél az volt, hogy megőrizzük és ápoljuk az Elóhegyi „útravaló" - a városi könyvtárban Napra is majdnem pontosan két évvel ezelőtt. Reisingcr János irodalomtörté­nész - a Babits Mihály Városi Köuwtár egyik beszélgetés-sorozatának vendé­geként - a névadó esztergomi ihletésű versét (Holt próféta a hegyen) elemezte B abi ts és J eremiás című előadásában. A most következő rendezvény témája a jónási ..feltámadás": a prófétai szerep­vállalás remekműve lesz. November 26-án. hétfőn 17.30 órakor Babits elő­hegyi „útravalójának" közvetítésére, a Jónás könyve különleges új kiadásának bemutatójára várják az érdeklődőket a találkozó vendégei: Sipos Ixijos iroda­lomtörténész. egyetemi tanár, a Babits­élclmű kritikai kiadásának szerkesztője és Döménv Csaba, a váci Arcus Kiadó igazgatója-a házigazdával. Nagyfalusi Tiborral együtt. /I könyv a helyszínen kiadói áron megvásárolható. EGY EREDETI KÖNYV! Babits eredeti kézirata (fakszimile) Gyulai Líviusz eredeti kőnyomataival, angol cs magvar nyelven! •W Bolti ár: 4490 Ft, Kiadónál: 3490 Ft BABITS MIHÁLY JÓNÁS KÖNYVE 175 db számozott, szignált példány, díszdobozban. Ára 18 500 Ft/db • CSAK A KIADÓNÁL! Megrendelhető: ARCUS.HU 2600 Vác, Althann M. Frigyes u. 2. Telefon: 27 300764 E-mail: promo@dunaweb.hu Ügyintéző: SASS BORI mobil: 06 30 2785447 emlékét ennek a kivételes tehetségű embernek, aki alig pár éves alkotó ideje alatt megfestette a huszadik szá­zad végi magyar festészet emblema­tikus alkotásait, aki félreérthetetlenül és félreismerhetetlenül határozta meg (írásban, látványban és hallványban) korát és azon belül saját magát. Az azóta eltelt tíz évben megren­dezhettük Kaposi Tamás emlékkiál­lítását előbb itt a városban, a Balassa Bálint Múzeumban, majd Budapes­ten, a Képzőművészeti Főiskolán. Bemutattuk fotográfiáit, később „best of' képeit a Duna Múzeum Eu­rópai Közép Galériájában, melyet még Vele tervezgettünk. Alkotásait elvittük a szlovákiai Heténybe és a csehországi Prágába, valamint Zlata Korunába. Portréfilmet készítettek Róla alkotó barátai, ehhez az Alapít­vány is adott pénzt. Ugyanígy sike­rült megmutatni a főműveket több or­szágos televízióban és az eszter­gomiban is. „Szigorú telehold" cím­mel megjelentek Kaposi Tamás írásai a SzellemKép című művészeti lap­ban, róla és életműve egy-egy szele­téről elemzéseket olvashattuk a Li­mesben, a Művészeti Műhelyben, a nyíregyházi színház Hrabal-darabjá­nak rendezői esszéjében és másutt. Még a Best of'90 kiállítási anyagá­nak összeállításakor beszéltünk róla Kaposi Tamással - nem volt az olyan komoly hogy majd én írhatom Róla az első kismonográfiát, ugye? Persze, Imre - mondta ő. Hát egyikünk sem gondolta, hogy olyan hamar kell azt megírni! De mert meg kellett, el is készült: Miltényi Tibor mély művé­szeti elemzése mellett szerepelnek a kötetben a magángyűjteményekben őrzött féltett kincsek, a festmények színes reprodukciói is. A kötet talán méltó minőségű a benne rejtőző alko­tóhoz: aki kézbe veszi, legalább egy pillanatra áhítatot érezhet, a Képző­művészet által gerjesztett érzést, amit csak a legnagyobbak tudnak kiválta­ni. (Meg kell próbálni..!) Kaposi Tamás most (lenne) har­mincöt éves. Művészete - mint min­den örök érvényű alkotás, ma is él. Talán még elevenebb, mint valaha, hiszen lassan utoléri az idő, ami előtt oly sebességgel rohant. Most már többek számára érthető az a prognó­zis, amelyet Kaposi Tamás felfestett. Mindaz, amit Ő alkotott, immár mindannyiunké, ki-ki elveheti magá­nak az egészet, vagy egy-egy részét. És ha valóban elveszi (mert megtehe­ti), akkor meglátja, hogy a máról szólnak a gondolatok. Akkor pedig a lenne tényleg értelmét veszti: Kaposi Tamás harmincöt éves. Kaján Imre A vendégasztalnál: Dr. LEITNER JÓZSEF • Tanszékvezető főiskolai docens, mesteredző - Kezdjük, beszélgetésünket azzal, liogy főiskolánk idén új képzést indít Biztonsági és Testőr Akadémia elnevezéssel, melynek igazgatói teendőit látod el. - Távoktatás keretében képzünk védelmi szakembereket. Az állam­vizsgával záruló négy féléves tanulmányi idő után a Műszaki és Gazda­ságtudományi Egyetem adja ki a diplomákat. Főiskolai hallgatóinknak lehetőséget biztosítunk másoddiploma megszerzésére, de mód nyílik a vonzáskörzetünkben élő érettségizetteknek is a továbbtanulásra. - Tősgyökeres esztergomi vagy, mire emlékszel vissza szívesen? - Kifejezetten a sportra, hiszen tízéves korom óta ezzel foglalkozom. A Prím ás-kertre, Petőfi iskolára, a Gyakorló Jocó nénijére, ki kosárlab­dázni tanított minket és Mészáros tanár úrra nagy tisztelettel, ki itt a főiskolán az elődöm is volt. Kedves emlékeim közé tartozik az az úszóverseny, melyet az 1948-as londoni olimpia évében rendeztek meg Esztergomban. Ötvenen indultunk, mellúszásban első lettem. Ötven év múlva, a nosztalgia jegyében, újra megismételtük a régiekkel. A sorrend ugyanúgy alakult, csak az volt a különbség, hogy akkor az első három helyezett összesen 60 kiló volt, most kishíján négyszáz... A vízilabdázást évekig játszottam, az Újpest színeiben NB l-es listán voltam. Örömmel látom, hogy újra vannak tehetséges fiatal polósok városunkban. - Úgy tudom, a súlyemelés is fontos szerepet játszik életedben. - Csak a legjelentősebb sikereket említem: felfedezettem, és tanítvá­nyom, Márkus Erzsébet a szöuli olimpián második lett, de készítettem és készítek fel tengerentúli és más nemzetiségű súlyemelőket is világverse­nyekre. Eddig negyvenegy érmet nyertek ezen a szinten versenyzőim. Mint testnevelő, büszke vagyok tanítóképzős hallgatóimra, kik országos főiskolás tanítási versenyekről évek óta érmeket hoznak el, legutóbb Szekszárdon Kárpáti Mónika lett első. A Testnevelési Egyetemen annak idején Kaposi Gyula tanárom volt. Róla nevezték el azt a rangos szakmai díjat, melyet kétévenként ítélnek a legjobb testnevelő pedagógusnak. Ennek az országos díjnak én is tulajdonosa vagyok. - Mit tanácsolsz a fiataloknak? - Haragszom, ha valaki azt mondja, bezzeg a mi időnkben mennyit sportoltunk! Tudomásul kell venni, akkor csak ezt lehetett tenni a napi munka mellett. Ma a számítógépek világában rengeteg intellektuális lehetőség kínálkozik. Az egészséges összhangot színvonalas edzések segítségével lehet fenntartani. Intő példa legyen egykori iskolatársam, ki matematikus lévén, csak és kizárólag tárgyának élt. Fiatalon hunyt el szívelégtelenségben. Minden nap mozogni kell - „teher alatt nő a pálma" -, a futás, az úszás, a kerékpározás, a labdajátékok a továbbtanulási esélyeket is növelik! - Köszönöm a beszélgetést! Rajz és szöveg: Földes Vilmos Alvóváros felébred? - Jegyzetek a Klubszínpad bemutatója kapcsán ­Amióta a Mária Valéria hidat fel­avatták, új időszámítás kezdődött Esztergomban. Egyre több a kulturá­lis rendezvény, a konferencia, mint arról beszámoltunk, végre van ifjúsá­gi klubja a városnak a Belvárosi Plé­bánián, kiválóan működik a táncház Szentgyörgymezőn, és egyre többen látogatják a Bocskai Szabadegyetem előadásait is. Az, hogy a képviselő urak és hölgyek vitatkoznak, csatáz­nak, az csak jó, ezt hívják: demokrá­ciának! Alvóváros negyven év csipkerózsi­ka-álom után felébred?! Ilyen és eh­hez hasonló gondolatok jártak a fe­jemben, miközben csendes őszi esőben bandukoltam november 13­án este a Vitéz János tanítóképző fő­iskola tekintélyt parancsoló épülete felé, ahol a Városi Klubszínpad ké­szült nagy izgalommal bemutatójára. Túlzott lelkesedésem azonnal lelo­hadt: a mintegy ezer fős hallgatóság­ból mindössze - írd és mondd - negy­venen voltunk kíváncsiak „Csücsö­kék" (civil nevén Bakai Ferenc, a Klubszínpad vezetője) előadására. Egy csinos főiskolás hölgy bájosan megjegyezte, azért ilyen sokan, mert a bemutatónak volt tékás szereplője is... Ezek után némileg lehiggadva, ugyanakkor a csinos főiskolás höl­gyek látványán mégis felbuzdulva néztem végig a Klubszínpad előadá­sában Karel és Jozef Capek A végze­tes szerelem játéka című rendkívül mulatságos, ugyanakkor tanulságos tragikomédiáját, melyet a világhírű szerzőpáros még a boldog békeidők­ben, a '20-as években írt, és mely a cseh abszúrd egyik gyöngyszeme. A történet banális, de annál elgon­dolkodtatóbb... Két hősszerelmes fér­fi - Gilles (Horváth Gergely) és Tri­volin (Willinger László) küzd a csodaszép, jólábú, de nagyon butács­ka és csapodár Isabella (Mátray Noé­mi) kegyeiért. Miközben az intrikus, Brighilla (őt Graczár Antal Mihály alakította fantasztikus cinizmussal) összeugrasztja a két lovagot, akik vé­gül is párbajoznak, és az egyik lelövi a másikat... Isabella azonban nem lesz a győztesé, hanem megszökik egy öreg, de gazdag úriemberrel. Per­sze nem is annyira a cselekményen, hanem a karakterrajzokon, a helyen­ként költői, másutt humoros, gro­teszk szövegeken van itt a hangsúly. Csücsökék - rossz előzmények után - kiválóan megoldották a feladatot, és negyven csinos főiskolás lány (ta­lán ők nem Isabellák) ezen az estén sejthetően boldogan és kielégülten hajtotta álomra a fejét. De mi lesz a többi 8-900-zal?! Alvóváros felébredt, vagy leg­alábbis ébredezik. Időszerű lenne, ha a tanítóképző főiskola hallgatói és oktatói is aktívabban bekapcsolódná­nak a város kulturális életébe. Elvég­re mégiscsak Vitéz János érsek nevét viselik. Állítólag büszkén... És ez e név: KÖTELEZ! Dezső László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom