Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

2001. november 22. Esztergom és Vidéke Jusson el mindenkihez a köszöntés (Sz.) Városunk koros polgárait az Idősek Napja alkalmából több szerve­zet is meghitt rendezvényen köszöntöt­te. Október 19-én a Vármegyeháza dísztermében - az ENÉKE szervezésé­ben - zajló tiszteletadáson polgármes­terünk, Meggyes Tamás is résztvett, raj­ta kívül dr. Beer Miklós püspök és Kri­zsán Sándor, a nyugdíjas Klubok Or­szágos Szövetségének elnökhelyettese is köszöntötte az idős polgárokat. Ugyanezen a napon a Gazdakörben a városi vöröskeresztes szervezet rende­zett köszöntőt. Október 22-én a kertvárosiak és a szentgyörgymezőiek hívták ünneplésre a nyugdíjasokat. Riporterünk ez utóbbi helyszínre látogatott el, ahol három egybenyíló teremben 350 fő részére te­rített fehér asztalok és szíves invitálás fogadta az érkezőket. Baka Györgyné, a Vöröskereszt szentgyörgymezői alap­szervének titkára elmondta, hogy a vá­rosrész 517 fős szervezete nemcsak Szentgyörgymezőről, hanem az egész városból várja az idős embereket, akik ezúttal is megtöltötték az Olvasókör termeit. A titkárnő ezúton is köszöni a városrész vállalkozóinak azt a segítsé­get, mely lehetővé tette, hogy ne csak szíves szóval, hangulatos műsorral, de Molnár Ferenc és Ottára György ízle­tes gulyásával, a hozzávaló italokkal, sőt még fagylalttal is kedveskedhesse­nek vendégeiknek. A megjelenteket a szervezők nevében dr. Demény Ferenc­né, mint az est háziasszonya és Baka Györgyné köszöntötte, majd Kiss Ta­más és Petróczy Gyula képviselők mondtak rövid beszédet. A finom ebéd­hez kellemes zene is járt, Weisz János szolgáltatta, néki is köszönhető, hogy kellemesen, hangulatosan telt el Szent­györgymezőn ez a délután. A felköszöntött idős embereknek bi­zonyárajólesett városunk vezetőinek és szervezeteinek figyelmessége. De va­jon gondolt-e valaki azokra a 80-as, 90-es éveiket taposó öregekre, akik egészségi állapotuknál fogva már nem tudták vállalni e rendezvényeken való megjelenést, vagy egyszerűen tudo­mást sem szereztek arról, hogy néhány éve Idősek Napja is létezik, amelyen ők az ünnepeltek. Úgy tudjuk, a Vöröske­resztnek vannak utcafelclősei, az orvosi körzeteknek és a Polgármesteri Hivatal illetékes csoportjainak nyilvántartása. Talán nem jelentene sok pluszmunkát, ha jövőre a 70 év felettieket díszes kö­szöntő-kártyával, a legidősebbeket pe­dig akár személyesen is felköszöntenék az arra hivatottak. Életpálya -a rubinoklevélig (P.) Tudósításban számoltunk be ar­ról, hogy több, mint másfélszáz olyan pedagógus vette át a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskolán arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleve­lét, aki 50, 60, 65, 70 éve lépett a pályá­ra, függetlenül attól, hogy valaha me­lyik magyar nyelvű intézményben sze­rezte meg képesítését (EVID 2001. ok­tóber 4.). Az elérhető legmagasabb fo­kozatot már csak kevesen élték meg derék tanítóink és tanítónőink köréből. Köztük volt a városunkban közismert Rózsár Dánielné Erdélyi Katalin, aki hosszú pályájának zömét a Petőfi isko­lában szolgálta (fényképünkön az ugyancsak pedagógus Gabriella lányá­val). A jubileumi oklevél átvétele után beszélgetésre kértük. - Milyen családban nevelkedett, ho­gyan választotta a tanítónál pályát? - Hidaskürtön, Galánta mellett szü­lettem 1912. február 28-án. Édesapám az ottani római katolikus iskola kántor­tanítója, majd igazgatója volt 1891-től 1933-ig. Elemi iskolai tanulmányaimat Hidaskürtön, a polgári iskola három osztályát Pozsonyban magyar nyelven, egy évet pedig Nagyszombatban szlo­vák nyelven végeztem. A pozsonyi ta­nítóképzőben újra magyar nyelven ta­nultam, 1931. június 16-án érettségiz­tem kitüntetéssel. 1931. szeptember 8­án kezdtem működésemet a felvidéki Vághosszúfalun, mint várományos ta­nító. Az iskolaszék választására 1932­ben Tallós községbe kerültem. Itt 1932. november 5-én mintatanítást mutattam be mintegy húsz fiatal tanítónak a Ga­lánta-Vágscllyc-i járásból. A mintata­nítást Budovic Román, akkori galántai szlovák tanfelügyelő szervezte, aki a magyarokkal szimpatizált. Tőle és a fia­tal kollégáktól nagyon jó bírálatot kap­tam. - Milyen volt hét évtizeddel ezeló'tt egy falusi tanítónő'sorsa, miként éltek? - 1933. szeptember l-jén saját kéré­semre Vízkelet községben választottak meg. Ez a község szülőfalumtól fél ki­lométernyire terült el. Szüleim házából járhattam tanítani. 1936. július 15-én tartottuk esküvőnket a pozsonyi koro­názó dómban. Vízkeleten az egész is­kola tanulóiból nagy énekkarom volt. 1943-ban Kodály galántai látogatása al­kalmával a szomszédos Hidaskürt és Ncmeskosút községek elemi iskolai énekkaraival közösen Kodály-dalokkal köszöntöttük őt. A felnőttek műkedve­lői csoportjának színdarabokat tanítot­tam be. Házasságunkból három gyer­mekünk született, akik ma mind a hár­man Esztergomban élnek. A második világháború végén, 1945. július l-jén a Csehszlovákiához visszacsatolt Felvi­déken az összes magyar tanítót elbocsá­tották állásából. így maradtunk három kiskorú gyermekünkkel kenyér nélkül. A férjemet koholt vádak alapján a ma­gyarsága miatt a lipótvári börtönbe zár­ták, miként a környékbeli jó magyar pedagógusokat is. Egyedül maradtam a gyerekekkel. Emiatt nem is gondolhat­tam arra, hogy elinduljak Magyaror­szágra állást keresni. - A Felvidékről mégis milyen úton kerüli városunkba, hogyan alakult új, kényszerből választott második hazájá­ban a pályája ? - Férjem szabadulása után 1946 szeptemberében határoztuk el, hogy el­hagyjuk őseink földjét, a mi drága szü­lőföldünket, a tisztán magyarlakta fal­vainkat és új hazát kerestünk. 1946. szeptember 22-én, férjemmel indultunk el a nagy útra. Párkányig vonattal utaz­tunk, onnan gyalog Leléd községig. Itt éjnek idején az Ipoly folyón átgázolva Ipolydamásdon kötöttünk ki. Másnap Budapestre mentünk a minisztériumba állást kérni. Innen az ország városaiba irányítottak bennünket, mivel már jó­formán sehol sem volt üresedés. így férjem Szolnokra utazott, én pedig Esz­tergomba jöttem. Itt a tanfelügyelősé­gen sikerült mindkettőnk részére állást és szolgálati lakást szereznem. Már csak a beutazási engedélyt kellett meg­szereznünk, hogy hivatalosan átjöhes­sünk gyerekeinkkel és összes ingósá­gunkkal együtt. Ez is sikerült. Gyerme­kcinket ez idő alatt a nagyszülőiknél hagytuk otthon. Férjem azonnal elfog­lalta az állást, én visszaszöktem egye­dül. hogy gyerekeimet, bútoraimat és apró állataimat hivatalosan áthozzam. 1946 októberében ez is sikerült. Mint menekült tanítók, jóindulatból már au­gusztustól megkaptuk fizetésünket. Egy évig a tanfelügyelőség a pilismaró­ti iskolába irányított minket, majd kéré­sünkre 1947. október l-jétől Eszter­gomba a Petőfi általános iskolába he­lyeztek mindkettőnket. Férjem mindig Esztergomba vágyott, mivel itt végezte a tanítóképzőt. Az érseki intézményben 1913-ban kezdte, közbejött az első vi­lágháború, melyet követően 4 évig orosz fogságban volt, majd csak ezek után, 1922-ben végzett. Nagyon szeret­te hivatását, ezért is különösen fájdal­mas számunkra, hogy alig egy évtize­des esztergomi tanítás után váratlanul 1958. január 17-én meghalt. Ismét egyedül maradtam a két egyetemista és egy általános iskolás gyermekkel. Élet­pályámhoz hozzátartozik, hogy még 1949-ben meghívást kaptam az orosz nyelvi képzésre, mivel szlovákul per­fektül beszéltem, írtam, olvastam. Ez­zel is sikeresen megbirkóztam és 1954­ben orosz nyelvtanári oklevelet szerez­tem. Egész pályafutásom alatt igyekez­tem jól dolgozni, melyet igazgatóim és 1966-ban maga Ilku Pál miniszter is elismert, kitüntetésben részesített. Kö­zel négy évtizedes, viszontagságokkal teli munkásságom után 1968. augusztus 31-én nyugállományba vonultam. Visszagondolva a felettem elszállt évti­zedekre, egész életemet meghatározta a családi otthon, valamint a Szent Orso­lya rendi magyar nyelvű tanítóképző intézetben kapott vallásos nevelés. Ezt a szellemiséget a mai napig megtartot­tam. A most kapott jubileumi rubinok­levélnek családi körben három gyer­mekemmel, hét unokámmal és tizen­négy dédunokámmal közösen örülünk. Boldogsággal tölt el, hogy családunk­ban az ifjabb generációban már többen is követtek engem és a pedagógusi pá­lyát választották. -Köszönjüka beszélgetést. Szerkesz­tői mi'thelyünk tagjai szívből gratulál­nak Kati néninek és további nyugodt életet kívánnak! • PÁLYÁZATOK Esztergom Város Önkormányzata nyilvános, titkos, egyfordulós pályá­zatot ír ki a város főterének, a Széchenyi térnek program szerinti dísztérré alakítására. A tervpályázat célja: olyan tervek, javaslatok begyűjtése, amelyek alapul szolgálhatnak az engedélyezési és közbeszerzési eljárás lefolytatásához szükséges tenderdokumentációk kidolgozásához. A pályázat kiadása: a tervpályázat kiírás és mellékletei munkanapokon hivatali időben (10-16 óráig) vehetők át Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Kabinet irodájában (Esztergom, Széchenyi tér 1.), bruttó 10.000 forint nem visszatérítendő pályázati díj előzetes befizetését követően. A befizetést csekken lehet megtenni. A pályázaton több (maximum 3) pálya­művel is lehet pályázni. Minden egyes pályaművet önálló pályázatként a kiírás és mellékletei alapján kell kidolgozni, illetve benyújtani. A pályaművek díjazása: apályaművek díjazására és megvételére bruttó 1.500.000 forint áll rendelkezésre. A bírálóbizottság megfelelő számú és színvonalú pályamű beérkezése esetén a teljes összeget kiadja. A legmaga­sabb díj bruttó 500.000 forintnál nagyobb, a legalacsonyabb díj bruttó 100.000 forintnál kevesebb nem lehet. Részvételi feltételek: a tervpályázaton a kamarai névjegyzékben szereplő építészek és kerttervező mérnökök (tervező szervezetek) vehetnek részt, illetve azok, akik a pályázati kiírást kiváltották. A pályaműveket lezárt csomagban, „Széchenyi tér-pályázat" megjelöléssel jeligésen kell a Polgár­mesteri Hivatal címére (Esztergom, Széchenyi tér 1.) legkésőbb 2001. november 20-ai postai bélyegzővel elküldeni. A pályaművek kizárólag postai úton továbbíthatóak. Információ: Hunor József főépítész, Polgármes­teri Hivatal - Kabinet; telefon: (06) 33/542-081. * Esztergom Város Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a Széchenyi téren álló Szentháromság szobor teljes körű felújítására. A pályázatnak tartalmaznia kell: - a teljes emlékmű felújításának vállalható határidejét, - teljes és részletes költségvetést, - pontos restaurálási tervet. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. november 15. A pályázatot Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának Programirodá­járakell benyújtani: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., telefon: 33/542-062; telefax: 33/413-808. További információ kérhető: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, Herszényi László irodavezető, telefon: 33/542-062. • Felhívás! Tisztelt Esztergomi Polgárok! Esztergom Város Önkormányzata a Prímás-szigeti önkormányzati tulaj­donú területen, de magántulajdonban lévő, ideiglenes jelleggel felépített, mára már teljesen lepusztult, a városképe nem illó' garázsokat felszámolja. Kérünk minden érintett garázstulajdonost, hogy 2001. november 15-ig felépítményeiket az aljzatbeton szintjéig elbontani, és a törmeléket elszállí­tani szíveskedjen. Amennyiben a fenti határidőig felhívásunknak nem tesz eleget, úgy az önkormányzat elbontatja kártalanítási igény nélkül. • A Polgármesteri Hivatal felhívásai Tisztelt Esztergomi Polgárok! Esztergom Város Polgármesteri Hivatala közszemlére teszi ki az útépítési programban szereplő alábbi utcák építési engedélyeit: Bajóti S. utca, Eper­jesi utca, Gyep utca, Kovácsi utca, Rozália utca, Sport utca, Technikum utca, Vágány köz és Víztároló utca. A határozatok ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Csoportjánál, Parragi Györgynél tekinthetők meg október 27. és november 12. között. Az építési engedélyek azok kézhezvételét követően, folyamatosan kerülnek közszemlére a prog­ramban szereplő mind az 54 utca esetében. * A Polgármesteri Hivatal tájékoztatja a lakosságot, hogy a Komárom-Esz­tergom Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Kft. az 1995. évi XLII. törvény és a 27/1996.(X.30.) BM rendeletben előírt kötelező kéményseprő­ipari közszolgáltatások közül az éves kéménytisztítást és ellenőrzést, vala­mint az elmaradt díjbeszedést 2001. október 19-étől Esztergom egész területén végzi. A 2001. évi kéményseprői pari szolgáltatás díjai: - egyedi kémény: 548 Ft/db/év - kisközponti kémény: 922 Ft/db/év - gyűjtőkémény: 357 Ft/szint/év

Next

/
Oldalképek
Tartalom