Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

Esztergom és Vidéke 2001. szeptember 13. A Keresztény Múzeum tisztelettel meghívja Önt 2001. szeptember 16-án, vasárnap, délután 16:00 órára a földszinti termeibe a Szakrális témák Aba-Novák Vilmos festészetében című időszakos kiállításának megnyitójára A kiállítást megnyitja Szilágyiné Szemkeő Judit a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára A kiállítást rendezte Szatmári Gizella művészettörténész (MNG) A kiállítás megtekinthető 2001. november 30-ig, hétfő kivételével, naponta 10-17 óráig Esztergom, Prímási Palota Mindszentv tér 2. Tel . 33/413-880 A Magvetőújra „egész' A Baross Gábor út - Sugár út találkozásánál álló Magvető-szobrot tavaly barbár módon megcsonkították: egyik alakjának kezéből „eltulajdonították" a kaszapenge egy részét. E sorok írójának képviselő-testületi ülésen tett interpellációja alapján rendőrségi feljelentés született, és intézkedés történt a helyreállításra is. Ennek eredményeként a szoborcsoport augusztusban kiegészült. A helyreállítást Győri Gyula esztergomi vállalkozó végezte. Műhelyében kerestem fel. - Hogyan értesült a csonkításról? - Zelenák Zsuzsa keresett meg, tőle hallottam. Megdöbbentett. Egy fényképet is hozott, és arra kért, hogy ezt a munkát vállaljam el. Ennek megörültem, hiszen ez egy szép kihívás! - Mire gondolt? - Hogy az alkotó világával kell először megismerkedni és beleélni magunkat. Azután pedig a hiányzó részt úgy kell elkészíteni, nehogy elüssön a szobor többi részétől. Ez a színre, a méretekre és az arányokra is vonatkozik. - Ez sikerült! A napokban jártam arra, s ha nem tudtam volna a történetet, nem vettem volna észre... - Ennek örülök. Tulajdonképpen csapatmunkáról van szó. - Hogy-hogy? - A penge három lépcsőben készült. Először Gál Gyula öntőminta-készítő műanyagból elkészítette a mintát. Ebből alumínium mintát öntöttem. Ez szolgált alapul a szobrásznak a bronzból történő kiöntéshez. Az illeszkedő felület is sérült volt, azt is ki kellett igazítani a penge elhelyezésekor. Most a szobor újra „egész". - A képviselő-testület és a magam nevében is köszönöm! Nagy Tibor A kicsi fa és a történelem ... A kicsi fa helyén egy évvel ezelőtt még egy nagy fa állt. Kerek, dús lombkoronája szépen díszlett, hűvöset és másznivalót nyújtott a hajdani Balassaiskola buszra várakozó tanítványainak. Apró, ízletes, savanykás gyümölcse és mindenféle hasonló, latinul: Prunusféle fáé - azonban haszontalannak tűnt. Régen így van ez! N. Nagyváthy János („tekintetes nemes Szala vár megye táblabírója") 1820-ban megjelent Magyar Házi Gazdasszony című könyvében ehetőnek, de „semmire sem valónak" tartja, „aszaltatni azaz száraztatni nem lehet, hordókra kel szedetni pálinkának cefrébe" - írja. Népünk, nyelvünk sokféle módon nevezi meg az apró, kerekszemű meggyszilvát: az élettani hatást kiváltó illetlent most meg sem említem, a többi meg ilyesmi: Potyóka (szilva), óna-bóna (szilva), savanyú szilva, kutya-szilva, vadringló, mirabella. Tájanként változó. Sárga és meggypiros fajtája parkokban, régi elhagyott házi- és szőlőskertekben, tópartokon, domboldalokon lelhető fel. Érdekessége, hogy nemcsak „ő", hanem az összes barack-, szilva- és almaféle gyümölcsünk - a körte, a birsalma és a naspolya is - a Kaukázusból származik. Hogy ki hozta be és mikor ki tudja azt ma már? (A tátogó kökörcsin magvait állítólag lópatába ragadva hozták be őseink a nagy, keleti sztyeppékról...) A meggyszilva közvetlen rokona egyik kedvenc, nyári gyümölcsünk, az aprószemű sárgabarack (melyből, finom, fahéjas, barackos gombócot főznek a háziasszonyok), s melynek latin neve: prunus armeniaca, magyarul: örmény szilva vagy örmény barack. A kaukázusi Örményországról kapta tehát egyetemesen tudományos nevét, mert ott, a hegyi erdőkben őshonosán él, vadon terem. Kultúrnövény-változatait, a bíborpiros és feketepiros meggyszilvát kertekben, gazdaságokban termesztik. Házi és ipari méretekben lekvárnak, befőttnek, ételízesítőnek készítik. A grúz és az örmény konyha nemzeti ételeinek fő savanyító fűszerezője. Frissen, nyersen ételekbe főzik bele, télre aszalt és lap-formában tárolják. Ez utóbbihoz a nyers gyümölcspürét kiterítik a napra, kiszárítják és lapokra tördelve elrakják. Felhasználáskor beáztatják, azután teszik az ételbe: levesekbe, második fogásokba, szószokba. És hogy visszatérjünk a lényegre, a gyógyhatásra: emésztőkönnyítés céljából fogyasztják. Nálunk meg - alig, vagy szinte sehogy! Pedig mindenhol nő a Kárpátmedencében: a Búbánat-völgyben, az Alföldön, a Bükkben, a Felvidéken, Erdélyben. Nagyenyedi receptgyűjtésem idején, 1999-ben Temesvár- és Aradkörnyéki tanárkollégák mesélték: nagymamáik apotyóka-szilvát bőviben megszedték, megmosták, nagylyukú tarhonyarostába rakták. Forró-lobogó vízzel leöntötték és lecsurgatták. Amikor kihűlt, átnyomkodták, átpasszírozták. A nyert gyümölcspépet aztán cukorral, lekvárnak megfőzték. ... Nos, ezek a történelmi és gazdasszonyi tudományok jártak a fejemben - éveken át -, amikor a Bazilika előtt a hatos buszra várakoztam. Múlt év nyarán aztán jött a Veled, Uram!. Már a műszaki felvonulás első napján odaszaladtam, hogy megnézzem: milyen szerepet kaphat a díszletezésben kedvenc, történelmi szilvafám? Későn mentem, már nem találtam ott! Ami történt, megtörtént! Útban volt a rendezgetéshez? Talán ki lehetett volna kerülni. Körbejárni, körberakni. A vele csaknem egyvonalban lévő, két búsuló eperfa legalább életben maradt... A szilvafa elvesztése iránti búbánatom csupán mostanában enyhült. Millenniumi fényképezéseim során örökítettem meg: méteres fácska hajtott ki az öreg tönk széléből - nyilvánvalóan élni akar! Hagyjuk őt nőni, kíméljük és ápoljuk, mert évezredes történelmi emlékeket és örökséget hordoz magában! Horváth Gáborné dr. Még egyszer Varjas Béláról Az esztergomi születésű kitűnőség bölcsészeti munkásságát lapunk hasábjain Bodri Ferenc már ismertette, ezt kívánjuk egy fontos orvostörténeti adattal kiegészíteni. Varjas Béla 1937-ben, alig 26évesen erdélyi tanulmányútra ment, a marosvásárhelyi híres Teleki-tékába, ahol többek között Barcsay Jenő egykori osztályfőnökével. Gulyás Károly tanár úrral is találkozott. Ő hívta fel a figyelmét egy bőrkötéses kézirat-kötegre, amelyről már korábban közölt néhány ERDÉLYI TUDOMÁNYOS INTÉZET MONUMENTA T R A N SS I LVA NI C A TAMAS LAJOS KNIEZSA ISTVÁN MAKKAI LÁSZLÓ SZILÁGYI LORÁND JUHÁSZ ISTVÁN VARJAS BÉLA XVI. SZÁZADI MAGYAR ORVOSI KÖNYV soros ismertetőt, de az érdeklődés érdekes mód' elmaradt. Pedig sejtetni engedte, érdemes lenne szakszerűen szemügyre venni. A frissdiplomás Varjas vizsgálta meg elsőként, és a meglepő eredmény nem maradt el. A papírlapok vízjelei, valamint a szövegelemzés alapján egyértelműen kiderült, hogy a 16. század második feléből származó, a kor európai színvonalát tükröző gyógyító munka 113 évvel korábbi, mint az addig elsőnek tartott Pápai Páriz-féle önálló magyar nyelvű könyv, a Pax Corporis. A fontos felismerés után 1939-ben, tehát még a második bécsi döntés előtt, márSzéchenyi-könyvtári támogatással, korszerű fény képezővel felszerelten újra elvonatozott a Székelyföld fővárosába. és jól használható felvételt készített a rég elfelejtett kézikönyvről. Majd a Magyar Nyelv hasábjain érdeklődést keltő tanulmányt közölt róla. az Erdélyi Tudományos Intézet pedig címlap híján a XVI. századi magyar orvosi könyv felirattal 1943-ban Kolozsvárt megjelentette. A fiatal filológus ugyancsakjól tájékozott orv őstörténeti bevezetővel látta cl, Elemzése és feltételezése szerint igen képzelt szakember vethette papírra ezt az egy kéztől származó, közhasználatra szánt munkát. Előoldal nélkül azonban nem tudta a szerző kilétét megállapítani. A századra jellemző írásban zárójellel ellátva felbukkant Lencsés György neve, róla kiderítette, hogy Báthori Kristóf Lengyelországba férjhez menni készülő leányának főszakács mestere, így udvari beosztásból logikusan tarthatta a mű másolójának. A második világháború befejezése után részéről ez a kutatás lezárult, ám azt is kiderítette, hogy gróf Teleki Sándor (1679-1760) hagyatékából került a gazdag Tékába. Varjas közlése érthetőleg elősorban az erdélyiek érdeklődését keltette fel. Alföldi Rezső már 1944ben talált egy Ars Medica (Az orvoslás művészete) című, Erdőszentgyörgyről származó példányt, a két munka azonosságához nem férhet kétség. Majd másfél évtizedes hallgatás következett. Ezt a csendet törte meg a székelyudvarhelyi Kováts Ferenc fővárosi profeszszor, amikor 1960-ban tisztázta a kézirat tüdőgyógyászati részének eredetét. Majd 1972-ben újabb meglepetés érte az értőket: Foris Zoltán nagybányai főorvos egyik betegétől kapta ajándékba a harmadik példányt, amely a Szatmármegyei Erdőszádáról származott. A derék doktor örömmel küldte el az akkor már negyedszázada Marosvásárhelyen működő egyetem orvostörténeti intézetének. A már három példány birtokában az Orvostörténeti Tanszék akkori vezetője, Spielmann József professzor és kitűnő munkatársa. Lázár Szini Karola tisztázta a becses kéziratok egész történetét. A szövegelemzésbe olyan „nagyágyúk" is bekapcsolódtak, mint Szabó T. Attila és Jakó Zsigmond, vagyis a legjobb filológusok. Közös kutatásaikból a következők derültek ki: a mű szerzője az 1530-1593 között élt Lencsés György doktor, aki valószínűleg Itáliában szerzett orvosi képzettséget. A közvetett bizonyítékok szerint. Az, hogy Báthori Kristóf leányának főszakács mestere lett, nem volt szokatlan abban az időben. Báthori István erdélyi fejedelemnek és lengyel királynak pl. két orvos végzettségű diplomata állott a szolgálatában. Az egyik Gyulai Pál volt, akiről Kemény Zsigmond írt történelmi regényt. Varjas Béla még nem tudta, mettől meddig élt Lencsés György, a két másik példány címlapját sem látta még, amelyeken a szerző neve már fel van tüntetve. Az erdőszádai exemplumon az 1610-es, az erdőszentgyörgyin az 1757-es dátum olvasható, így kétségtelenül a Varjas-közölte példány az eredeti, a másik kettő pedig másolat, mivel 1610-től más vízjeles papírt használtak. Tehát az utóvizsgálatok szinte mindenben Varjas Bélát igazolták, elévülhetetlen érdemét Spielmann József és Szabó T. Attila egyaránt kihangsúlyozza. Mindezek tudatában meglepő, hogy sem az Új Magyar Irodalmi Lexikon, sem a Magyar Életrajzi Lexikon nem említi ezt a jelentős kiadványt. Pedig nem csupán erdélyi, hanem „összmagyar" munkáról, egy életmű szerves részéről, a gyógyító könyvírás kezdetéről van szó. Első felismerőjének és közlőjének szülővárosában ne feledkezzünk meg róla. Szállási Árpád Szentgyörgy mezői hírek Sűrű programjuk van a szentgyörgymezői kézműveseknek: júliusban egy egész héten át tartó kézműves táborban járt szakági vezetőként egy-egy kosorlönónk, csuhézónk, szalmafonónk, agyagozónk és mézeskalácsosunk a szlovákiai lpolyszalkán. Hatvan érdeklődőnek, zömében diákoknak oktatták e kézműves szakágnak fortélyait. Tevékenységük, hozzáállásuk elismerést váltott ki a résztvevők, a falu lakossága és vezetői körében. Kézműveseink híre azonban túllépett Ipolyszalka határain: a pozsonyi rádió nagyar nyelvű adása riportot készíteti velük, Ipolyság művelődési házának egyik dolgozója pedig azért utazott a tábor idejére Ipolyszalkára, hogy a XX. Honti Kulturális Napok keretében kézműves-bemutatóra szóló meghívót nyújtson át számukra. E meghívásnak szeptember 16-án teszünk eleget. Előtte azonban - szintén meghívás alapján - részt vettünk a szeptember 8-án megrendezett Megyei Német Nemzetiségi Nap leány vári ünnepség-sorozatán. * Augusztus elején négy napot töltött városunkban a Nemzetközi Segítség és Baráti Egyesület 16 tagja. A román, francia, horvát, magyar „legénység" 12 platáncsemete ültetésével lepte meg városunkat, melyeket a Palkovics-pad mögötti sportpálya mellett ültettek el. Augusztus 7-én az esti órákban Szentgyörgymezőre látogattak, ahol egy búcsúest keretében a CARMEN együttes több világbajnoki éremmel nemrégiben hazatért tagjainak sikeres fellépésében gyönyörködtek, majd a németországi Binsdorf városka 25 fős SAITEN FREUNDE KAMARAZENEKAR koncertjét hallgatták meg a szentgyörgymezői érdeklődőkkel együtt. Reméljük, ez az est is hozzájárult esztergomi tetszésindexük növeléséhez. * Jelentős állomás augusztus 21. az újonnan alakult városi néptánccsoport életében: méretvételre gyülekeztek a csoport tagjai ezen az estén az Olvasókörben, hogy a Mária Valéria híd avatására időben elkészüljön az első fellépő ruha. Azóta csizmavásárlás, ruhapróba, s reméljük, rövidesen kosztümös próba vezet a város előtti bemutatkozáshoz. Bízunk benne, hogy a város vezetése nem csupán az első fellépő ruhák finanszírozásának erejéig tekinti sajátjának e lelkes csoportot. É tekintetben biztató az a tény, hogy október közepén az együttes néhány tagja is utazik Franciaországba azzal a delegációval, mely Esztergom térségét reprezentálja a Magyar Év eseményein. Ez azt jelzi számunkra, hogy a város vezetése is egyetért e csoport létrehozásával, működtetésének szükségességével; jelzi, hogy nem csupán anyagilag, de erkölcsileg is mellénk áll. Tudjuk, hogy e csoport fenntartása komoly anyagi hátteret igényel. Ebben a tekintetben pedig elsősorban a városra számíthatunk, számítunk. A város kulturális életében szerepet vállalni akaró szponzoroktól sem határolnánk el magunkat. * Augusztus 29-én véradás volt a Szentgyörgymezői Olvasókörben. Ezúttal 43 segítőkész véradó tért haza azzal a tudattal, hogy ismét segített valakin. Köszönet érte! Polgár József VI \ lliVÖRli\ \ll /<>[ Ol VASOkOR ' -ki..ha- t-iöt az altihhi laiilolvaiiH'kii! (•> KKMr KI KM K hü/iiru^.i izukí,:r: KUÜ WillfcMla « dl.igmlunk: