Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

2001. június 21. Esztergom és Vidéke Dr. Prokopp Mária megnyitója Kókay Krisztina kiállításán Kedves Esztergomiak! Úgy hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy Pünkösd hetének végén ünnepi örömmel jelentünk meg itt, Kókay Krisztina, a nemzetközi hírnévre emelkedett esztergomi művész új műveinek bemutatóján. A Ferenczy Noémi-díjas textilművész az igazi esztergomi patrióta példaképe. Noha már több évtizede a fővárosban él, szíve Esztergomért dobog, művészete az ezeréves Magyarország ezeréves központjában gyökeredzik. Fényes tanúbizonyságát láttuk ennek múltév karácsonyán, amikor a Bazilikában felavatták a Szent István és műve címűmillenniumi kárpitot, országalapító királyunk esztergomi koronázásának ezeréves évfordulóján. E pompás mű létrejöttében, mind a szervező-, mind pedig az alkotómunkában oroszlánrésze volt Kókay Krisztinának. A kárpit ma a Keresztény Múzeum büszkesége. A világ minden tájáról idelátogatók csodálják a hazánk ezeréves történetének titkát expresszíven megjelenítő remekművet. A sok szép részlet közül, amelyeket Kókay Krisztina alkotott, idézzük magunk elé a Szent Koronát tartó Köpenyes Mária két oldalán felül látható Szent István, Giz,ella és Szent Imre portrékat. Ok hazánk és benne városunk vezércsillagai mais. Rendkívüli egyéniségüket - az ezeréves koronázási palást ábrázolásai alapján - Kókay kivételes művészi teremtőerővel eleveníti meg. E nagyszerű kárpit ismeretében különösen nagy várakozással jöttünk ma az új művek kiállítására, amelynek meghívóján az Ünnep - 2000 című alkotás reprodukciója szerepel. Ez a három méter magas, dekoratív kompozíciójú szőttes egyenesen az idei Nemzetközi Kárpitkiállításról érkezett ide, ahol az első nagyteremben, a főművek között kapott helyet. Ha az itt is méltán a főhelyen bemutatott műről most mindenki elmondhatná, hogy mit mond neki: csodálatos gondolati gazdagság tárulna fel. Voltaképpen ez is a kiállítások célja, hogy a művek aktív, személyes kapcsolatba kerüljenek az emberekkel, akik AZ ÜNNEP JEGYEBEN Kókay Krisztina egyéni kiállításai 1995-től 1995. Pécs, Művészetek Háza; Budapest, Hotel Thermal és Hotel Flamenco; 1996. Helsinki, Magyar Kulturális és Tudományos Központ; 1997. június 12. - július 6. Bp., Vigadó Galéria (EVID, 1997. augusztus 20.)\ 2000 március Bp., Fészek Klub. Esztergomban: 1995, Vármúzeum; 1997. október 10, 1998. január 5. Keresztény Múzeum (EVID, 1997. december 18.). Csoportos kiállítások - 2000/2001 2000 március - május Tavaszi Tárlat, Kecskemét. 2001 február - április Millenniumi Tárlatok, Budapest, Műcsarnok: Feketén-fehéren (Országos Grafikai Tárlat), Országos Iparművészeti Tárlat; március 3. A Szent István és műve szövött falikárpiton című millenniumi kiállítás megnyitása az esztergomi Keresztény Múzeumban; március 16. A Kárpit című kiállítás, egyben a Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitója a Szépművészeti Múzeumban. - Nemzetközi pályázat alapján választották ki a bemutatott mintegy 60 kárpitot (minden művésztől egyetegyet), a 17 hazai alkotó között Kókay Krisztina Ünnep című művét. A tárlat június 4-én zárult. március - május Szentendre, Művészet Malom (Ferenczy Noémi és követői); Kaposvár (Kárpitok az ezredfordulón); Gödöllő, Kastélymúzeum (Élmény és eszmény); Keszthely Balaton Múzeum (Kerámia és kárpit). Művei közgyűjteményekben: Savaria Múzeum, Szombathely; Iparművészeti Múzeum, Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, Bp. - középületekben: Hotel Flameco, Polgári Bank, Bp.; Városi Könyvtár, Vác; Újebergényi Kastélyszálló, Vasszécsény. A Vármúzeum (1995) és a Keresztény Múzeum (1997) után most a Balassa múzeumba is hazaérkezett válogatott textiljeivel és grafikáival. A június 8-ai megnyitón dr. Prokopp Mária művészettörténész is úgy ajánlotta az alkotót mint aki az esztergomiak kiemelt figyelmére érdemes. Kókay Krisztina lélekben folyamatosan, magánemberként és kiállító művészként rendszeresen hazajár; már régen megilletné a lehetőség, hogy valamelyik - szülővárosához témában, szellemében kötődő - művével is „otthonra találjon" végre, egy közgyűjteményben, egy közintézmény falán, netán egy szálloda vagy panzió közösségi terében. A kiállítás a régi vármegyeháza épületében (Pázmány P. u. 13.) július lS-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 9-17 óra között. számára készültek. Idő hiányában azonban engedjék meg, hogy - a sokféle megnyilatkozás „párbeszéde" helyett - én próbáljam megfogalmazni az általam befogadott művészi üzenetet. Vezérszólamát a kompozíció tengelyében megjelenő két egymáshoz simuló, egyenes vonalakkal határolt, élénk kék színekkel alakított függőleges sáv közvetíti, amelyben a kékek, drappok különböző árnyalatainak vízszintes csíkjai dinamikus ritmusban áramlanak. Mindez derűt sugároz, harmóniát áraszt, vagyis ünnepi hangulatot kelt. Számomra azt is kifejezi, hogy az ünnepléshez két személy szoros kapcsolata, megértése, szeretete szükséges, akik bár sosem azonosak, életritmusuk teljesen különböző is lehet, de világnézetük - ahogy itt a színvilág - rokoni összhangban van. Életüket egyenesek határolják, vagyis fegyelmezettség, rend jellemzi őket. Ez nem magától valósul meg: az igazi örömet, ami az ünnep lényege, építeni kell, meg kell érte küzdeni! Erre utalnak a két sáv háttereként megjelenő, titkokkal teli, halkabb dekoratív formák, amelyek a szoros textilszövés szálaiból, soraiból alakulnak. Rendkívül érzékeny vonalakkal férfi és női test rajzolódik ki. A jobb oldalon fenn két harántirányú finom vonal mintha egy oldalra feszített kar része lenne. Mindez azt sugallja nekem, hogy az ünnepig, a harmóniáig sok feszültségen átjuthatunk csak el: a feloldásért, „megváltásért" valamiképpen keresztre kell feszítenünk énünk önző felét... És folytathatnánk a gondolatsort. Most pedig - ráhangolódva Kókay Krisztina „dallamvilágára" - fordulunk a kiállítás másik főműve, a Palást felé. A 210 x 460 cm nagyságú lenvászonra kézzel festeti két iker-alkotásról van szó: szövött kárpitok tervei ezek, amelyeknek kompozícióját az 1031 -ben hazánkban készült világhírű Koronázási Palást ihlette. Ezt a nemzeti ereklyénket finom selyemszövetre aranyszállal hímzett, nagyszabású teológiai programot tartalmazó figurális ábrázolások borítják. Valószínű, hogy a Te Deum, az egyház hálaénekének gondolatsora elevenedik meg rajta. Kókay Krisztina a tavalyi millenniumi esztendőre ezt a az ereklyét újította meg. A Palást formáját megőrizve, ennek függőleges tengelyében sejtelmes figurális kompozíciókkal az elmúlt ezer évet idézi fel; kétodalt, a textilszövés velőszálainak vízszintesei mentén pedig a magyar költészet remekműveiből választott üzenetek betűsoraival fordul e 21. század magyarsága felé. Az egyik Paláston bal oldalt az Ómagyar Mária siralom olvasható, továbbá néhány az Erdélyi Zsuzsanna által összegyűjtött archaikus ncpi imádságokból. Jobb oldalt Balassa Bálint: a Végek dicséretére című remekműve, majd Márai Sándor két verse: a Köszöntő és a Mennyből az angyal, amely az 1956-os magyar szabadságharc apoteozisaként New Yorkban tört fel 20. századi irodalmunk legnagyobb emigránsának szívéből, akinek Kókay Krisztina kiváltképp tisztelője. (...) Meghasadt az. égbolt, /mert egy nép azt mondta: „ Elég volt!" /Angyal, vidd meg a hírt az égből: /Mindig új élet lesz a vérből. A másik Paláston Szent István intelPhare Phare CBC Program A fenti címet viselő program alapvető törekvése, hogy „légiesítse" a határokat hazánk és a szomszéd országok „magyarok és nem magyarok", kisebbségek és többség - között. A két országban is tervszerűen vándorló kiállítássorozatról lapunkban többször közöltünk hírt, beszámolót (EVID, 2001. ápr. 12., 26.), hiszen ennek a vállalkozásnak városunk kétszer is fontos állomása volt. Az 1999 november végi első itteni bemutatkozás után, 2000 elején a válogatás - benne három esztergomi művész kepeivel - átkelt a Dunán, hogy a szomszédos Felvidéken induljon útnak, elnyervén az Európai Unió Phare CBC Magyarország - Szlovákia programjának erkölcsi és anyagi támogatását. Ezekből a művekből tavaly és idén többek között Párkányban, Komáromban, Érsekújváron, Tardoskedden, Andódon rendeztek tárlatot, a legutóbbit pedig Dunaszerdahelyen, hazánk pozsonyi nagykövetének köszöntőjével nyitották meg (EVID, 2001. június 14.). Mindeközben magyarországi és környező országokban élő magyar művészek alkotásaiból másik-hazai vándorútra szánt - anyagot gyűjtöttek össze. A/, indító állomás ismét Esztergom volt. közelebbről a Somogyi iskola Sugár Galériája. Ilt hat ország 18 képzőművés/e állított ki, és a/ április 20-ai megnyitón Wernke Bernát költő Esztergomi éj című verseskötetének bemutatójára is sor került. Ekkor ismertem meg személyesen is a Pilisvörösváron élőRuda Gábor fotóművészt, aki ennek a vállalkozásnak kezdettől fogva a legfőbb mozgatója. Őt kértem meg, hogy a dunaszerdahelyi kiállítás előtt küldjön lapunk számára egy összefoglalót a program céljairól és megvalósulásáról. N.T. * * * Magyar művészek csoportjaként a tavaszi esztergomi elindulás óta országhatáron innen és túl immár egyszerre lehetünk „kortársai" az érdeklődő közönségnek. Jelenleg itt is, ott is dunaparti városban tekinthető meg tárlatunk: Szerdahelyen június 23-áig, Vácott pedig 30-áig. A régebbi válogatás ezév végéig biztosan Szlovákiában marad: szeptemberben Szepsi, novemberben Ipolyság fogadja majd a belőle rendezett kiállításokat. Egyszerűbb volt létrehozni - gyakorlatilag ugyanazokkal a művészekkel - egy új kiállítást, mint a határon át ide-oda szállítgatni a képeket. Az ilymódon immár két ágra szakadt, és harmadik éve tartó kiállítássorozaton közel 50 magyar művésznek mintegy 100 alkotását mutatjuk be. A kiállítás-sorozat szervezője és egyben Wernke Bernát verseskötetének kiadója az 1997-ben Pilisvörösváron megalakult Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE), amely a szlovéniai Muravidéken élő magyarok és további határon túli magyar közösségek, valamint a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek kultúrájával foglalkozik, a népek közötti kölcsönös megértés elősegítése céljából. A kiállítások megvalósításában tevékenyen részt vett Barcsai Tibor esztergomi festőművész, a Párkányi Képzőművészkör alkotói közül Lábik János festőművész. a kör vezetője és Kocsis Ernő festőművész, a Nyitrai Egyetem tanára, dr. Csicsav Alajos pedagógus-író, a CSEMADOK Érsekújvári Területi Választmányának elnöke. A magyar nyelv társadalmi elismerésének növelése érdekében kiállításainkhoz igyekszünk irodalmi műsorokat is szervezni (a programunkban résztvevő művészek közül sokan egyben írók, • ~ WmtKKKtKmHHHHHHHMHI Barcsai Tibor költők is, mint pl. a muravidéki Hagymás István fotóművész, Halász Albert és C. Topiák János grafikusművészek vagy a Vajdaságban Pecze Rózsa, Erdélyben Hermann Levente, Szlovákiában pedig Kocsis Ernő festőművészek), így került sor a Sugár Galériában az esztergomi Wernke Bernát könyvbemutatójára is. Ő már a múlt évben, a párkányi Városi Galériában megrendezett első szlovákiai kiállítás megnyitóján is közreműködött. Szinte az összes odaát rendezett eddigi tárlatot végig kísérte Marosi Károly, Dunakeszin élő költő, akinek februárban jelentettük meg Létigenem c. verseskötetét, és aki Kovács Karolina, vajdasági költővel együtt közreműködött a váci kiállításmegnyitón is. 1999-ben a berlini kiállítás mellett egyhetes irodalmi programsorozatot rendeztünk magyarországi, szlovéniai és vajdasági költők és írók részvételével Az anyanyelv megmaradásáért címmel, ugyanebben az évben az esztergomi és budapesti kiállításunkhoz is kapcsolódott (magyarországi és vajdasági résztvevőkkel) irodalmi műsor, illetve Halász Albert saját maga tervezte és saját kiadójában megjelentetett-doktori disszertáció lévén, mind tartalmilag, mind formailag rendkívül igényes - néprajzi tanulmánykötetének bemutatója. Ez év januárjában pedig, a budapesti Örmény Kultúrközpontban megrendezett kiállításunk alkalmából irodalmi műsort adtunk hét muravidéki író, költő műveiből. A baráti kör az MBKKE formális megalakulása előtt sem volt tétlen: muravidéki írók és művészek részvételével kiállításokkal egybekötött irodalmi műsorokat rendeztünk Berlinben (1996), Esztergomban (1997). Ha pedig még régebbre akarnánk visszatekinteni, akkor emlékezni kellene azokra, a ' 70-es években létrehozott produkciókra, amelyeket - dacolva az akkori KISZ- és párttitkárok önkényével - különböző kollégiumokban, főiskolákon, egyetemeken próbáltunk előadni. Állomáshelyként ezidőtájt is szerepelt már Várhegy, 1995, gobelin 120x210 cm meinek szövege olvasható, amely ezer esztendőn át alapja volt hazánk törvényhozásának. Valóban mintegy vcdőpalástként szolgálták nemzetünk megmaradását. Kókay Krisztinával együtt szeretnénk remélni, hogy az új évezredben is „beleszövődnek" életünkbe államalapító szent királyunk elvei. A kiállításon a már említett Ünnepen kívül még egy szőttes látható: a Várhegy, amely régebbi mű. A Várhegy szent hely! Nagy titkok őrzője. És felfelé tör, az egyre világosabb, fénylőbb égszín-kék felé. A kárpiton itt hirtelen megszakadnak a vonalak, a sorok, homorú, negatív formát ölelve át. Tiszta, fehér felületet: a kimondhatatlant, a legszentebbet! Mózes a Hegy tetején találkozott Istennel... A nagy többségükben non-figuratív grafikák - szőttes-tervek - sorában egy „valódi" portré: Balassa Bálinté. Milyen új, mennyire emberközeli Kókay képén ez az arc: az életet dicsőítő művész, a nagy hazafi, aki több mint négyszáz éve itt, a Vár alatt áldozta életét a magyarságért. Bárcsak minden esztergominak a szívében lenne ilyen képmás Róla: „emberségről példát, vitézségről formát" örökre megelevenítő... Kókay Krisztina művészetének ars poeticája is olvasható a meghívón: „ Vonalaim szavak, mondatok, érzelmek halmaza, messziről jövő üzenetek, jelen és régmúlt élményei, befeléfigyelés: belső hangra, belső lüktetésre, a megfejtendő titokra - a Teremtés titkára. Hol bújik meg a Szeretet. " Minden műve erről beszél: győződjünk meg róla minél többen. Keressük alkotásaiban a szeretet titkát - és akkor magunkban is megtaláljuk. Esztergom, mikoris a kisztitkár „elvtárs" úgy vetett véget a számára érthetetlen műsornak, hogy egyszerűen felkapcsolta a villanyt. (Utána pedig jelentést tett feljebbvalóinak.) Talán nem nehéz belátni, hogy (magyar) kultúra - és annak részeként (magyar) művészet addig lesz, amíg annak hordozója - a (magyar) nyelv művelése - számára megfelelő feltételek biztosítottak. Ezek a feltételek a családi nevelésnél, óvodai-iskolai oktatásnál és nevelésnél kezdődnek, majd folytatódnak a felsőoktatásban, és a társadalmi élet különféle területein (média, hivatalos ügyintézés stb.) végződnek. Ha valahol hézag van ebben a feltételrendszerben, akkor a rendszer egyes elemei - „ügyes" politikai demagógiával körítve - már kijátszhatók egymás ellen. Ezt a - nemzeti kisebbség beolvasztását eredményező - taktikát alkalmazzák egyes környező országok többségi nemzetének nacionalista szóvivői, amikor „megindokolják", hogy pl. nincs szükség magyar nyelvű középfokú képzésre, mivel nincs magyar nyelvű felsőfokú képzés sem. Ha azonban visszájára fordítjuk ezt az „érvet", vagyis a nemzetiség tényleges megmaradását, a nemzetiségi jogok demokratikus érvényesülését tartjuk szem előtt, akkor csakis úgy fogalmazhatunk, hogy egyaránt szükség van az óvodától egyetemig terjedő nemzetiségi oktatásra (legyen az megoldva egy-, két- vagy többnyelvű oktatási rendszerben) és nemzetiségi közéletre. A nemzetiségek megmaradása többek közt előfeltétele az országok, népek közti jószomszédi viszony kiépítésének és fennmaradásának. Ki tölti be majd az oly sokszor hangoztatott híd-szerepet, ha beolvadnak a nemzeti kisebbségek? És különös dolog lesz a magyar kultúráról (és művészetről) az adott többségi nemzet nyelvén beszélni, azt szintén ezen a nyelven művelni. És végül majd a „magyar" nyelvet is ezen a nyelven beszélni... Ruda Gábor