Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

5 Csombor Erzsébet gondozásában Esztergom és Vidéke MELLEKLETE 2001. - III. évf. 6. szám Mult es jelen Gondolatok a Keresztény Múzeum millenniumi kárpitja kapcsán Bajót a magyar államalapítás millenniumán Márciustól a Keresztény Múzeumban látható a 2000 Karácsonyán először a Bazilikában bemutatott „Szent István és műve " című falikárpit*. A Magyar Kárpitművészek Egyesületének 34 tagja tervezte és szőtte a Budavári Kárpitműhelyben. Az elkészült alkotás mellett megismerkedhetünk az egyesület első, a millecentenárium évében született közös munkájával, a „Kárpit határok nélkül" című szőnyeggel, valamint az első Esztergom ihlette tervek közül néhánnyal és a millenniumi kárpitot előkészítő tervekkel. Az ezredfordulón a múlt, a jelen és a jövő sajátos, évszámokban kifejezhető, konkrét együttállásának vagyunk szemtanúi. Az elmúlt és a még néhány előttünk álló hónapban korún k reprezentál ásával tekintünk viszszafelé. Az összegzés módja, témája bármennyire másról szól, annak névjegye, aki kitalálja, tervezi, végrehajtja. Az utólagos elemzések nyilván még tisztábban fogják látni majd az ünnep nagyra törő vállalkozásainak valós értékét. A jelentékeny és a maradandó „emlékművek" sorában kap helyet majd a millenniumi kárpit, mely a népes alkotóközösség közös szándékát fejezi ki. Senki nem kérte, hogy művészi autonómiájában való megalázottság, vagy egyéb, az egyéniségét ért méltatlan bánásmód miatt vegyék le a nevét a készítők listájáról. Okuk akadt volna a kivonulásra bőven, hiszen szemügyre véve az egyéni terveket, műértő legyen a talpán, aki kimutatja, hogy melyik művész mit adott bele a közös műbe. A nagyszerű végcél fontossága adta az erőt a kicsinyes ragaszkodás feladásához, amelyben az enyém-a tiéd-az övé feloldódhatott a miénkben. Lehet-e olyan érdekfeszítő az a régmúlt, feledésbe merült - írott és tárgyi emlékek hiányában a szakemberek számára is oly nehezen kutatható - Szent István-i kor, hogy fáradságot nem kímélve éveken át szellemi és fizikai szinten foglalkozzon vele az ezredforduló művésze? Kutatták a felhasználható, újra átgondolható motívumokat, melyek lerombolhatatlan hidat vertek a történelem legkülönfélébb, legtávolabb eső korszakai közé. Nemzeti történelmünk legszebb ajándékai ezek - szinte kárpótlásul az elszenvedett nehéz sorsunkért -, egyedülállóak a világon. A pusztító évszázadokat csodálatos körülmények között élték túl. Az első királyné által készített Palást, az Arpád-házi királyok és valamennyi utódok legitimációját jelképező, Szentként tisztelt Korona, az Istentől kapott földi hatalom tárgyiasult formái. A koronát küldő, és ezzel a magyarságot befogadó és a Honfoglalást elismerő Szilveszter pápa képe arra az ezeréves határozatra emlékeztet, mellyel az „európai közösség" tagjai lettünk. Az Anjou-korban, azaz a 14. században összeállított Képes Krónika ugyancsak az összegzés szándékával írta le és képekben is ábrázolta Szent István korát. A kárpit narratív elemei minderre a könyvfestészeti különlegességre épülnek. A középső Mária alak Krisztus szülőanyjának egyik legkifejezőbb ikonográfiái típusát eleveníti fel. A Köpönyeges Mária ruházata visszautal a palástra, amelynek körszelet formája valamennyi kultúrában a teljességet, a világmindenséget szimbolizálja. A Nagyaszszony, a keresztények közbenjárója, védelmezőn vonja köpönyege alá a jámbor híveket, minden oltalmába ajánlott magyart. A kalligrafikus szépségű, gyapjúval szőtt feliratok az esztétikum tartalmi vonatkozásait mondatják ki szóban. A Szent Istvánnak Imre herceghez intézett Intelmei érvényüket sem részben, sem egészben nem veszítették el, minduntalan idéznünk kell, hogy ne feledjük örök érvényű mondanivalóját: Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik és, hogy semmi sem emel fel csakis az alázat, semmi sem taszít le csakis a gőg. Kit szólítanak meg a kárpitművészek ezekkel a szavakkal: önmagukat, a nézőt, politikusainkat? Ha a pénz nyelvén akarjuk kifejezni, hogy mit ér a Keresztény Múzeum e legújabb szerzeménye, azt mondhatnánk, hogy középkori műkincs örökségünk kamatbevétele. Tanúságaiból szellemileg kell továbbélnünk és ösztönözni az alkotókat további, magyarságunkat és egyetemességünket méltó formában ábrázoló művek létrehozására. Kontsek Ildikó (* Lapunk 2001. január 11., 2. számában jelent meg a szerző írása a „Szent taván és műve" kárpitról.) A millenniumi program keretében a Magyar Millenniumi Kormánybiztos Hivatala pályázatot írt ki a kisebb települések, községek és falvak tanulmánykötetekben és helytörténeti munkákban való bemutatására. Ez a pályázat hozzájárult ahhoz, hogy számos településről részletes és mélyreható ismertetés készüljön, amelyeken keresztül nem csupán egy kisebb terület történetét és fejlődését szemlélhetjük, hanem ezek mellett a helység társadalomtörténeti és néprajzi viszonyaiba is betekintést nyerhetünk. Valójában ezek a helytörténeti munkák azok, amelyek igazán megmutatják, hogy a magyar és a nemzetiségi kultúra ezekben a mikrorégiókban őrződött meg a legjobban és járul hozzá a magyar állam kulturális sokszínűségéhez. A millenniumi program segítségével a bajóti önkormányzat arra vállalkozott, hogy a községének múltjába és jelenébe betekintést nyújtson. A kötet szerkesztésére Bárdos István művelődéstörténészt kérték fel, aki egy sokszínű és széleskörű bemutatást adó művet állított össze. A könyvben található tanulmányok egy része ugyan már korábban különféle önálló kötetekben és szakmai orgánumokban kiadásra került, ám ismételt közlésük hozzájárult ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a faluról. Személyes hangvételű Muzslay István leuveni egyetemi tanár visszaemlékezése, amelyben gyermekkorának emlékeit idézte fel, ismertetve a falu második világháború alatti életét. A másik forrásunk ezzel az időszakkal kapcsolatban Szántó Piroska festőművész Bálám szamara című önéletrajzi művének egy részlete, ahol a művésznő a nyilas uralom alatt történt bajóti bujkálását és a bajóti emberekkek kialakított szoros barátságát mutatta be. Szántó Piroska kötődését mutatja, hogy az 1980-as évek elején Bálás Béla plébános kérésére készítette el a bajóti keresztút témájú képsorozatát, amiről Cséfálvay Pál tollából egy rövid ismertetés található a kötetben. Bálás Béla plébános naplójának részletein keresztül betekintést kaphatunk azokról a nehézségekről, amelyekkel egy plébániaépítőnek kellett szembenéznie 1983-ban és 1984-ben. Több bajóti épület - köztük a plébánia is - Tóth Miklós tervei után épült, aki egy rövid tanulmányban emlékezett vissza tervezéseire. A kötet fontos részét jelentik a néprajzi vonatkozású tanulmányok. Pappné Sengráczky Erika egy helytörténeti kiállítás tapasztalatainak összefoglalása során mutatja be a bajóti népviseletet. Míg Tisovszky Zsuzsanna a kalendáris ünnepeket és a falusi életben meghatározó napokat ismerteti hónaprólhónapra, addig Varga Gábor a lakodalommal kapcsolatos bajóti szokásokat gyűjtötte össze. A leánykérés és a lakodalom során a vőfély által elmondottak közlése összehasonlításul szolgálhat a más tájegységeknél lejegyzettekhez. A kötetben különösen figyelemreméltóak azok a bajóti hiedelemtörténetek, amelyeket Balogh László gyűjtött és jegyzett le 1968-ban. A Berinkei király koporsójával kapcsolatos hiedelemnek (96. o.), amely szerint szántás közben márvány koporsó-darabot - ezt kapcsolták a királyhoz -, valamint két fazék ezüst és aranypénzt találtak, valóság-alapja van. A pénzek ugyanis kapcsolatba hozhatók két bajóti éremlelettel. A kötetben ismét kiadásra került Jónás Elemér tanulmánya az 1918-ban Péliföldszentkereszten talált második rómaikon ezüstpénzleletről. Ezen kívül az említett lelőhelyről 1914-ben már előkerült egy éremlelet, amelyben ezüst és aranypénzek is voltak. A Bajóton és környékén található őskori lelőhelyekkel és leletekkel három tanulmány is foglalkozik. Hillebrand Jenő 1926-ban megjelent cikkében a bajóti Öregkő Jankovich barlangjában talált leletanyag besorolását kísérelte meg, a lelőhely fontosságát mutatja, hogy a későbbi kutatások során a barlang adta a nevet egy őskőkori kultúrának. Ennek a kultúrának az azonosítását Gáboriné Csánk Vera végezte el, eredményeinek összefoglalása szintén szerepel a kötetben. Az újabb ásatások eredményeit pedig Kövecses Varga Etelka ismerteti, aki a bajóti 3. számú sírfülkében végzett feltárást. A magyar középkori építészet egyik szép emléke a bajóti templom, amelynek történetét Zolnay László elemzésén keresztül ismerhetjük meg. A templomnál 1994-ben végzett ásatásokról pedig Lázár Sarolta tájékoztat tanulmányában. Bajót 19. századi gazdasági és társadalmi viszonyainak részletes elemzését Fülöp Éva, valamint Draskóczy István és Pifkó Péter nyújtják műveikben, amelyeken keresztül betekintést nyerhetünk - a birtokszervezet mellett - a falu társadalmi kapcsolataiba is. Varga Gáborné a község közoktatásának fejlődését ismerteti az első iskola 1787ben történt felépítésétől egészen napjainkig. A Bajóthoz tartozó Péliföldszentkereszt a 18. században vált kegyhellyé, amelynek gondozását különféle szerzetesrendek látták el. Tóth Krisztina a búcsújáróhely fejlődését és a megtelepült szerzetesrendek szerepét mutatja be tanulmányában. A Bajótról, mindenkinek nem csupán egy falutörténeti munka, hanem sokkal több annál, mivel a régészeti és a történeti vizsgálatok mellett a néprajzi szokásokba sőt a személyes emlékekbe is betekintést nyerhetünk a visszaemlékezéseken és naplórészleteken keresztül. Prohászka Péter *Bajótról, mindenkinek (Tanulmányok, naplók, visszaemlékezések) Szerk.: Bárdos István. Bajót község önkormányzata 2000.