Esztergom és Vidéke, 2001

2001-12-20 / 50-52. szám

10 2001. október 18. Januárban ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Vaszary Kolos Kórház ESZTERGOM KÖZEGÉSZSÉGÜGYE AZ ELMÚLT SZÁZADOKBAN (1.) • A régi kór- és szegényház Az elsó' magyar ispotályt Esztergomban alapították, még István király megkoronázása eló'tti évben. Azóta mindig működött a városban valamilyen gyógyító intézmény. 1635-ben Pázmány Péter Nagyszombaton egyetemet alapított, amelyet Mária Terézia orvosi fakultással is kiegészített. Az egyetemet mindenképpen papi városban akarták fölállítani, mert úgy gondolták, hogy így jobban tudnak vigyázni a diákok erkölcsére. Ezt figyelembe véve jöhetett szóba Esztergom, Eger vagy pedig Vác. Azonban egyik város sem tudott elegendő beteggel szolgálni, így az egyetem végül Pestre került. 1831-ben Esztergom város a Csillag utcában (a mai Simor János u.) megvásárolt egy magánházat, és 1835-ben ide költöztette át a mai Kossuth Lajos utcából a város szegényeit. Palkovics Károly, a város akkori főorvosa javasolta először, hogy a szegényházban végezzenek gyógyítást is. A javaslat 1837ben valósult meg, és a szegényházat átalakították Kór és szegények házává. Ez lett Esztergom első, hivatalos kórháza. 1839-ben az épület két szárnya közé kápolnát építettek, a jobb oldali szárny lett a szegényház, a bal oldali pedig a kórház. Mindkét intézmény két-két bebútorozott szobával működött. Visszaélésre adott lehetőséget, hogy a kórház egy épületben volt az aggok otthonával. Mert ugyan a két intézmény külön-külön gazdálkodott a pénzzel, azonban egy személy igazgatta mind a kórházat, mind a szegényházat, s hol az egyik, hol a másik kasszájából vett el, s költötte olyan célokra, mely egyik intézményt sem szolgálta. Mint érdekességet említeném, hogy gróf Széchenyi Istvánt is kezelték az esztergomi ispotályban 1848. szeptember 5-én, miután egy gőzhajó kiálló hídjáról a Dunába vetette magát, azonban sikerült kifogni őt. A kórházban dr. Lőrintzy Rezsó"kezelte. • Dr. Lorintzy Rezsó' Dr. Lorintzy volt az esztergomi Csillag utcai intézmény elsőfizetettfőorvosa. Volt egy beosztottja is, Csernoch János személyében, aki a sebész műtéteinél segédkezett. Lorintzy gyógyított akkor is, amikor az 1859-es solferinoi csatából 100 sebesültet hoztak EszterUgy 40 évvel ezelőtt baráti társasággal kirándulni indultunk, a Körösi László utcán sétáltunk ki a városból. Feltűnt nekem az egymás után sorakozó egyforma épület. Kérdésemre valaki felvilágosított: ezek az ONCSA-házak. Többet ő sem tudott róluk. Majd alkalomadtán magam néztem utána. Azóta is sokszor eszembe jut cz a titokzatos betűszó. Vajon miért merült feledésbe ez a jó kezdeményezés? * A kél világháború közötti időszakban felerősödött a szegény sorban élők igénye a jobb, egészségesebb élet iránt. 1930/31 -hen egy kisjövedelmű önálló kereskedő, iparos havi bruttó 342 pengőt. a mezőgazdasági munkás 184 pengőt keresett. Az alacsony keresettel rendelkezők 72 <7r-a falun, a 20 <7r-a vidéki városokban élt. A nehézsorsúak számát a munkanélküliek is növelték. A magas halálozást okozó népbetegségek ellen felvették a küzdelmet. Az egészségügyi gondozásba a lakosság minden rétegét igyekeztek bevonni. Elsősorban a tüdőszűrést kezdték megszervezni. majd 193 I/32-ben a zöldkcresztcs anyavédclmet. A sokgyermekes parasztasszonyok nem szívesen mentek cl a szűrésre, ezért próbálkoztak azzal, hogy a megjelent terheseknek havonta 15 liter tejet és 1 kiló cukrot adlak ingyen. Ezeket a támogatásokat később tovább fejlesztették. 1943-ban Esztergom megyében 3 hónap alatt 47 300 gomba. 1861-ben pénzügyi zavarok miatt a kórház fizetésképtelen lett, és így az orvosnak sem tudtak fizetni. Sőt az 1861. augusztus 7-én lezajlott városi közgyűlésen elhangzott, hogy a kórházat magánkézbe kellene adni, mert a városnak sok pénzébe kerül. Mivel Lorintzy doktor nem voltjelen ezen a közgyűlésen, írásban reagált az ott elhangzottakra. Véleményét 4 pontban összegezte. Az 1. pontban saját munkásságáról ír, továbbá sok értékes információt tudunk meg a kórház eddigi működéséről. Például azt, hogy a kórházigazgatót mindig is a városi tanács jelölte ki. Dr. Lorintzy előtt ezt a tisztséget nem orvosok töltötték bc, így ők a kórháznak csak a gazdasági részével törődlek. A gyógyítás és annak szervezése az orvosok dolga volt. 1853-ban történt egy revizori látogatás, ahol dr. Schwarzel József megyei főorvos tartott vizitet az esztergomi kór- és szegényházban. Piszkot és hanyag könyvelést talált mind az aggházban, mind pedig a kórházban. Ettől kezdve vezették be, hogy a mindenkori városi főorvos egyben a kórház igazgató főorvosa is. Elsőként dr. Lorintzy kapta ezt a tisztséget, ő ugyanis magánszorgalomból - a kórház javára- már nyolc éve próbálta „egyengetni" a kórház ápolási menetét, teljesen ingyen. 1853-tól 120 ezüst Forint lett a fizetése. Kapott egy segéd seborvost is, a már előbb említett Csernoch Jánost. A 2. pontban adatokat közöl, ami szerint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt Esztergom is ápolt sebesült honvédeket és császári katonákat. Összesen 584 katonát látott el, az erről készült jegyzőkönyv azonban elveszett. Az első statisztikai kimutatás 1853-ból való, ebből megtudhatjuk, hogy 1861-ig összesen 3318 beteget gyógyítottak. A 3. pontban tér rá a lényegi részre: Lorintzy doktor leírja, miért is került adósságba a kórház. Ez a rész azért tanulságos, mert az új kórház megépüléséig a következőkben felsorolt problémák mindig jelen voltak, sőt hatással voltak a dualizmuskori kórház pénzügyi helyzetére. Eszerint a felszerelés szegényes és kopott volt. A mindenkori felügyelő egyben betegápoló is volt, ami már önmagában is képtelenül hangzik. Ráadásul a kórház féltett kincsére, a pokrócokra sem vigyáztak kellően: nyáron földobálták a padlásra, így azok liter tejet vásároltak a Schoeller uradalomtól 38 filléres maximált hatósági áron. A sürgető szociális gondokat a kormány másképp is igyekezett orvosolni, 1938-tól a munkások minden gyermek után havi 5 pengő „gyermeknevelési pótlékot" kaptak. A korszerűtlen és szűkös lakásviszony tovább rontotta az ország lakosságának egészségi állapotát. 1930-ban - egy felmérés szerint - a házak 60 %-a vályog, vagy sárház volt, a víz kevés helyen volt bevezetve, 1938-ig csak a települések 36 %-át villamosították. Ezen adatok ismeretében belátható, hogy milyen nagy jelentőségű kezdeményezés volt az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) létrehozása. A törvényjavaslatot KeresztésFischer Ferenc belügyminiszter kezdeményezte, amit aztán az 1940. évi XXIII. tc.-ben - tehát törvény formájában - fogadott el az országgyűlés. Ennek értelmében egyrészt vissza nem térítendő juttatások (gyermekélelmezés, napköziotthonos óvoda, stb.) voltak, de a visszatérítendőket is alacsony kamatra adták: házépítésre, mezőgazdasági felszerelésre, állatvásárlásra, stb. Beindult az országban a megyei, városi közjóléti szövetkezetek megszervezése. Esztergom nem alapított külön szervezetet, hanem belépett a megyei magukba szívva a nedvességet elrothadtak, télen porhanyóssá váltak. És a betegek ezekkel takaróztak... Mindezt olvasva nem csodálkozhatunk azon, hogy aki csak tehette, otthon betegeskedett. Az 1853-as revizori látogatáskor mindezek okán dr. Schwarzel új felszerelést rendelt el, ami ugyan sok pénzbe került, de beszerezték. És ekkor kezdődött a kórház eladósodása is, mert az intézménynek nem volt saját jövedelme, amiből e kiadásokat fedezni tudta volna. A kórház jövedelmét a következők képezték: különböző büntetések, melyek az ápolási díj késői befizetéséből adódtak, továbbá maga az ápolási díj is, jótékonysági mulatságokból és az ún. hagyományokból, melyek a mecénások állandó adományait jelentették. Azonban mindez kevésnek bizonyult. A felszerelésre a város pénztárából kapott kölcsönt. Az újabb kölcsönre 1855-ben került sor, amikor a betegek száma hirtelen megnőtt - feltehetően egy járvány következtében, bár erre nem tért ki Lorintzy doktor -, és több felszerelésre volt szükség, melyre ismét a város pénztára adta a kölcsönt. A kórház helyzete 1859-ben valamivel jobb lett. Az olasz hadjárat idején Esztergomba is hoztak katonákat. Bár a kórház 40-50 férőhelyes volt, dr. Lorintzy 100-at jelentett, így próbált több pénzhezjutni, ami sikerült is: mind az egyház, mind a város anyagilag is támogatta a sebesültek ápolását, így összegyűlt 3600 ezüst Forint. Ebből a pénzből alakítottak át egy üres kaszárnyát katonai kórházzá, illetve futotta belőle a régi kórház felszerelésének bővítésére is. Ezáltal mindkét kórház 100-100 beteg befogadására lett alkalmas. A szabadságharc végén megszűnt a katonai kórház, és a felszerelés a régi kórházba került. A 4. pontban szintén olyan problémát vetett föl, mely az új kórház megépüléséig megoldatlan maradt. Mégpedig a bevételek könyveléséről volt szó. Lorintzy doktor jelentésében az áll, hogy a kórház kasszájába magas összeg fut be, ennek ellenére deficites az intézmény. A megoldás az lenne, ha egyetlen ember kezelné a kórház pénzügyeit. Előfordult, hogy egyetlen ápolási díjat háromszor, négyszer is követeltek, holott azt már fél-egy éve nyugta mellett befizették. A befizetéseket nem vezették a főkönyvbe, így kerülhetett sor a már befizetett összeg újbóli követelésére. Közjóléti Szövetkezetbe, melynek irodái a Deák Ferenc utca 3-as szám alatti szép barokk sarokház emeletén működtek. A patinás épület díszes, kosáríves kapuján - melyen az építés évszáma 1767 és a város címere látható - léphetett be minden nap Szabadi István igazgató és munkatársai. A megalakult városi szervezet igazgatósági tagja volt többek között dr. Etter Jenő polgármester, dr. Eleméri Imre párkányi és Maros Antal esztergomi járási főszolgabíró, Schalkház Ferenc gazdasági tanácsos. A felügyelő bizottság elnöke dr. Frey Vilmos, a vármegye főispánja volt, tagként a bizottságban, mások mellett, Perédy Ferenc városi számvevő főtanácsos, Tihanyi Ferenc tanácsos végzett munkát. „A tervezett családi házakat a mai kor egészségügyi követelményeinek megfelelően, célszeréi alaprajzi elrendezéssel, homlokzattal kell felépíteni" írta elő a rendelet. Az Országos Szociális Felügyelőség műszaki osztálya többféle típustervet készített, amelyeken szétküldte a megyékhez, ahol ezek alapján építkeztek. * A mozgalom ma is látható nyomai a felépült házak. Ezért elindultam megnézni, hogy mi látható a 60 éves épületekből. A napfény megcsillant a zöld A másik probléma abból adódott, hogy nem volt aki beszedje az. elmaradt ápolási díjakat. Amit pedig befizetett a kórház, abból sem lett haszon két-három éven belül, mert a városházának leadott kimutatás akár egy évig is olt tengődött anélkül, hogy azt bárki átnézte volna. Mint látjuk, halmozottan fordult elő az. adminisztrációs hiba. A város vezetői lépéseket is tettek annak irányában, hogy az intézmény megszűnjön közkórházként működni. Ez. azt jelentette, hogy idegeneket, átutazókat, akik után az. állam fizette az. ápolási díjat, nem gyógyítottak volna itt. Azonban a Magyar Királyi Helytartótanács az indítványt elutasította. Feltehetően a Helytartótanács is rájött arra, hogy a kórház nem azért deficites, mert közkórház, hanem a hanyag könyvelés miatt. Ezért aztán 1861-től elrendelte a számlakönyvek havonkénti bemutatását. Az 1861 -es év még egy szempontból érdekes volt. Ugyanis ekkor választották szét a szegényházat - másik nevén az aggok otthonát -, a kórháztól. Lőrintzynek nem volt jó a viszonya a szegények házával. Az orvosnak fontosabb volt a kórház, és annak fejlesztése, az aggok otthonát pedig azzal vádolta, hogy az öregek felélik a kórház pénzét. A szegények háza ugyanis hét férőhelyes volt, ott pedig tíz személy tartózkodott. Egy szobát el is akart venni tőlük Lorintzy doktor, sebészeti osztályt kívánt a helyén létrehozni. Ám a város nem engedte meg neki. Tulajdonképpen a két intézmény különválasztásával ez a probléma megoldódott, hiszen dr. Lorintzy ekkortól már csak a kórház igazgatója volt. Azonban további súrlódásra adott okot, hogy a két intézmény még mindig egy épületben volt. Ez csak az új kórház megépülésével szűnt meg. Miután, anyagi problémák miatt, a kórház nem tudott fizetni Lorintzy doktornak, lemondott a kórházigazgatói posztról, és 1862-ben magánszanatóriumot nyitott. Még az Esztergom című újságban is reklámoztatta az intézetet. A szanatóriumban a rendhagyó módszereket alkalmazta a doktor, mint a homeopátiát, a magnetizmust és a Kneipp-kúrát. Ez utóbbit Kneipp Sebestyénről nevezték el, aki a bajorországi Wörishafenben volt lelkész. Természetgyógyász volt, aki különböző gyógynövényekkel gyógyított. Jóval Lorintzy doktor halála után, 1891-ben zsalugáteres ablakokon a Debnárik József portáján. Ez az egyetlen ház, amely megtartotta régi formáját: gerendás mennyezet, hajópadló a szobában, szép, világos ablakok. A vizet, a villanyt már építéskor bevezették a házba. Falazása 2 sor tégla, kő, majd megint tégla. Gerstner Helga, „Helga nővér" szervezte meg, hogy minél több helyi vállalkozó kapjon megbízást az építkezésen. Debnárik István kőműves 6 gyermekével lehetőséget kapott, hogy az ONCSA ikerházépítési program egyik kedvezményezettje legyen. 1943. évi beköltözésük előtt családjával Szent Tamáson, a Lépcső u. 4-ben egy szobában szorongott családjával. Saját házán maga is dolgozott, valamint fia, József is, aki ekkor kőműves tanuló volt Szabó László kőműves mester mellett. A gondosan megépített ház ma is szép. A háztulajdonos elbeszélését a levéltári adatok is bizonyítják. A tégla és kő falazat a háborús anyaghiány miatt épült így. A pécsi Sándor Károly szénporos tégla-szabadalma alapján égettek téglát 1943-ban. A szénport a tanítóképző és a bencés gimnázium Diákkaptár tagjai, valamint a Leventék gyűjtötték össze mázsánként 2 pengőért. A Strázsa-hegyi kőbányát 1942-ben a város 6 évre bérbe adta Szeidler Istvánmeg is jeleni Esztergomban Kneippnek egy híres könyve a balneolerápiáról. Címe: „Igy éljelek! Tanácsok és utasítások egészségesek és betegek számára. " A vízgyógyászoknak lehetőségük volt visszaélni ezzel a gyógymóddal, mert úgy gondolták az akkori emberek, hogy a hidegvíz mindenre gyógyszer. Később rájöttek, hogy ez nem igaz, hiszen bizonyítottan csak nyuglaló hatása van, illetve a hideg vízzel való Iá/csillapítás természetesebb és veszélytelenebb, mint a gyógyszerek használata. Kneipp plébános-akárcsak a többi pap czidőtájt - szinlén gyógyítón, azonban ő a gyógynövények gyógyhatásait is kikísérletezte. 1866. május 14-én tűzvész pusztított a városban, és a szegényház is leégett, a kórház azonban sértetlen maradt. A tűz után a kórháznak házbért kellett fizetnie a szegényház alapítványának. Ez végképp az aggok háza ellen hangolta Lorintzy doktort, aki ekkor már nem volt igazgató főorvos, az ellenszenve az intézmény iránt mégis megmaradt. 1869-ben ismét Lorintzy lett az esztergomi kórház igazgatója. Ebből az évből származik egy részletes statisztika, ahol a kórházban ,az abban az évben ápolt betegek nevét abc sorrendben közli, ezen belül foglalkozások szerint is csoportosítja őket. 277 kezeltet regisztráltak, ebből 108 azonnali fizető volt, 169-en pedig nem fizettek. Külön készített a betegségekről is egy kimutatást, méghozzá úgy, hogy az előfordult betegségeket abc rendben közölte, mellé pedig odaírta, hogy hányszor fordult elő. Gyógyszerre feltűnően kevés pénzt költött, általában saját gyógyszereit és gyógynövényeit használta. A mai homeopátiás módszerrel dolgozott: a betegségnek nem ellenszerét adta, hanem azt a szert - természetesen kis mennyiségben -, amely nagyobb adagban az adott betegséget idézi elő. Lorintzy 1873. október 28-án hunyt el. Abban az évben kolerajárvány tizedelte Esztergom város lakóit, de Lorintzy nem a járványban halt meg, hanem egyfajta - a TBC-hez hasonló tüdőbetegség, a phtisis tubercolosa végzett vele. Értékes könyvtárát, mely közel 300 kötetet tartalmazott, végrendeletében a közkönyvtárra hagyta. (Folytatjuk) Pátrovics Mikolt nak, hogy a közjóléti szövetkezet számára termeljen. A háborús viszonyokra jellemző, hogy nem pénzösszegben kötötték a szerződést, hanem 15 mázsa szabványos búzában, „mely negyed évenként előre fizetendő". A vezetők minden lehetőséget megragadtak, hogy minél kedvezőbb áron épüljenek fel a házak. Az építés előkészületei már 1941-ben megindultak. A vízvezeték költségét, 7300 pengőt a város vállalta magára, és a „sürgősség miatt" előleget és engedélyt adott, hogy a Hunyadi utcában rácsatlakozzanak a vízvezetékre és onnan a Dobozi úton a pilismaróti vám irányába elkezdjék a csőfektetést. Az építkezés jó ütemben folyt, a vezetőség sikeresen szervezte a munkát, az első 8 házat (6 egyszoba konyhás ikerház, 1 kétszobás, 1 háromszobás) 1942. május 21-én átadták. Az ünnepségen megjelent a vármegye, a város vezetősége, a lakosság, az ONCSA országos vezetői közül dr. Somogyi Ferenc és Tegzes László országos szociális felügyelők. A házak megáldását dr. Drahos János kanonok végezte. Az ünnep fényét iskolai zenekarok és énekkarok fellépése emelte. Az épületek képe azóta nagyon átalakult, mostani lakói saját igényüknek megfelelően alakították. De ne feledjük, hogy akkor, a második világháború alatt ezek a házak 24 család szép, korszerű otthonát jelentették. Hetvesné Barátosy Judit Egy zöld zsalugáteres ház